2013. november 27., szerda

First time - visszatekintés - (36. fejezet)

 Édeseim! Nem tudom, hogyan köszönhetném meg azt a sok támogatást, amit mostanában kaptam, főleg, hogy a feliratkozók kb. két hét alatt a duplájukra nőtték ki magukat és wáááááá!!! Kurva boldog vagyok!!
  Háát itt lenne a következő meglepi rész és nagyon remélem, hogy írtok ehhez komikat meg minden, mert nagyon sokat szenvedtem vele, ugyanis nagyon régóta is készül ez, szóóval nagyon remélem, hogy megérte a fáradságot és írtok, hogy szerintetek milyen is, meg min lehetne javítani stb...
Ui: Ezt nem kötöttem a sztorihoz, de lehet a következő fejezetben utalok!

   Joo Olvasást!!

                                   Xx Blair






 A lány szemei kipattantak. Iskola nap volt, de még bőven lett volna ideje pihenni, ám nem bírt tovább aludni.
 Hát elérkezett ez is... Gondolta, s egy izgatott mosoly terült szét az arcán. Megállt nagy tükör előtt szobájában, s onnan szemlélte a rá visszatekintő lányt.
  Az utóbbi öt hónapban nagy változáson ment keresztül. Soha nem panaszkodott semmiért, hiszen szerette az életét, de mostanában... Mostanában a szemébe költözött az a furcsa csillogás, amit az ember egy szerelmes szemében láthat csak. Egy boldog szerelmesében.
  Nem tudta volna megmondani, hogy mikor vált ez igazán láthatóvá a számára, de nem is nagyon érdekelte.
 Kész volt megtenni azt a bizonyos lépést.
  Elment zuhanyozni, s tüzetesen átvizsgálta lábát, hogy a gyanta rendes munkát végzett-e előző nap, de nem talált kivetnivalót. Hajmosást a szokásosnál is alaposabban végezte, azt akarta, hogy minden tökéletes legyen az este.
  Mikor 'kilibbent' egy szál törölközőben a szobából, megint a tükör előtt bukkant fel. Végig nézett kicsit teltebb ám, nőies alakján, s zavartan vörös fejjel nézte inkább lábujjait, mikor eszébe jutott, hogy ezt mind... Mind látni fogja Ő. Sőt, nem is csak látni, birtokolni is! Hiszen... Hiszen már majdnem látta őt meztelenül, de akkor nem csinálták azt. Azt, amit a lány a szerelmének akart először adni.
  A csodás gondolatok mellett azonban, ott volt a félelem is. Hiszen az első nem igazán kellemes, és...
-Nem. - nézett farkasszemet önmagával - Bízom benne. - sóhajtott. - Ő majd vigyáz rám.
  Hogy mióta fordul ilyen bizalommal a fiú felé, maga sem tudja, de nem is érdekelte.
-Szeretem. - suttogta a tükörképének, majd a zavart vigyor visszatért az arcára. - Szeretem...

  A lányhoz hasonlóan, a fiú sem bírt sokáig aludni, csak ő még az éjszakát is végig forgolódta.
 Iszonyú rég óta várt már erre a pillanatra, most még is mondhatni, beijedt.
  Fáradtan állt a tükör elé, s nézett végig magán, bár leginkább saját arcvonásait szemlélte. Haja kócosan meredezett az ég felé, szemei alatt halvány karikák díszelegtek, amit remélt, eltűnik még a reggel folyamán.
-Nyugodj már, le nem ez lesz az első... - morogta, s próbálta remegését csillapítani. - Csak neki az... De bízik bennem... Szeret... - bólintott, hogy nyomatékod adjon saját szavainak, majd elindult a fürdőbe.
  Az igazság az, hogy volt a fiúnak egy nagy problémája, amivel talán a lány sem volt tisztában: Blair, soha nem mondta ki, hogy szereti őt. Éreztette, de... Még is úgy érezte, hogy kellene a szívének az a megnyugvás, hogy hallja is. Hiába tudta, hogy az, amit este fognak tenni, csak azért lehetséges, mert igenis a lány is szereti, de...
  A második hónapfordulón, amit épp, mikor a fiú bevallotta a lánynak, az először ledöbbent, majd egy halvány mosoly kíséretében, megcsókolta. Akkoriban a lány még nem is volt szerelmes, nagy eséllyel, ám azóta... A fiú abban sem volt biztos, hogy kedvese tudja-e egyáltalán, hogy még soha nem mondta ki. Persze nem szeretné erőltetni, meg nem is említette, hiszen ennek belülről kell jönnie, még is, ez az apró szócska, egy jó ideje.
  Kiszállt a zuhany alól, s újfent a tükör előtt találta magát. Nem volt izmos. Mindig is utálta kis vézna alkatát, bár így legalább elhízni sem tudott. Hiú volt kinézetére, de valahogy az edzések nem úgy mentek neki, mint szerette volna.
  Befeszített, próbál minél izmosabbnak tűnni, aztán egy fejrázással ott hagyta a tükröt. Amit megtanult ez alatt az idő alatt, mióta együtt vannak az az, hogy nem érdemes megjátszania magát, mert abból csak koppanhat és Blair úgy szereti... -mert ugye szereti - ahogy van, minden kis avagy nagy hibájával együtt.
  Fel sóhajtott, majd elment reggeli rutinját elvégezni.... Vagy is ment volna, ha nem jut eszébe, hogy a lány nem szereti ha bármiféle hajformázó cucctól ragad a fiú haja, mert a keze is átveszi ha hozzányúl. A borotválkozást sem erőltette, hiszen direkt növeszti egy ideje, ezt is a lánynak. Nem mintha bánná, hiszen utál borotválkozni, persze figyel rá, hogy igényes legyen, de első sorban tényleg a lányért teszi.
  A fiú úgy érzi, bármit megtenne érte, semmiért és senkiért nem cserélné el, és...
  Hát igen. Zayn Malik megtalálta az ő Disney párját, avagy hercegnőjét.
  Felöltözött és úgy döntött le megy reggelizni. Nővére a telefonját bújta, húgai éppen nagyban vitatkoztak valamin. Mosolyogva állt meg az ajtóba, most semmi sem szeghette kedvét, csak a saját idegessége.
  Csinált magának egy müzlit, - ha azt a műveletet lehet készítésnek nevezni - és egy kávét.
-Ma haza jössz? - kérdezi Doniya egy pillanatra felpillantva telefonjából, mire a fiú a fejét rázza. - Hmm ... - kapja vissza szemeit most hosszabb időre és vizslatni kezdi öccsét, amitől az említett- a mai események tekintetére nézve - fülig vörösödik.
-Blairhez mész? - kérdezi Safaa aranyosan. Hát igen, neki hál' Istennek ez még nem jelent egyet semmiféle... Olyannal.
  Zayn nagy szerencséjére a témaváltás következik, majd anyjuk szakítja meg az egész reggeli csevegést jelenlétével.
-Safaa fogmosás, cipővétel nemsokára indulnunk kell! - küldi a legkisebb  testvért a fürdőbe, majd fáradt sóhajjal belekortyol kávéjába. - Ti se késsetek el. Komolyan elegem van már, hogy ilyenekkel hívogatnak az iskolából. Ha egyszer beváltják valamelyik fenyegetésüket, ne lepődjetek meg. Ez főleg Doniyára és Zaynre vonatkozik! Nem kell Waliyha-t is belevinni a rosszba. - dorgálja meg gyerekeit szigorúan, de ők nem nagyon foglalkoznak vele, hiszen ez már szinte 'rutindorgálásnak' számított náluk.
-Elmentünk, sziasztok! - hallatszott egy pár perc múlva, majd ajtócsapódás hallatszott.
-Wal készülj, mi is indulunk nem sokára. - pattant fel Zayn, mire testvérei furán néztek rá.
-Miről beszélsz? Átlagban még fél óráig itt dekkolunk! - nézett hülyén a nővére.
-Igen, de hallottátok anyát! - próbált meg élni az ész érvekkel, de persze ebbe is teljesen belevörösödött .
-Wal a testvérünk éppen készül megdöntetni a barátnőjét. - jelentette ki újra egy idő után, mire húguk idétlen vihogásba kezdett.
-Doniya! - kezdte volna Zayn, de itt megakadt. Tudta, hogy nővérénél semmi esélye ilyennel. - Kösz. - mondta inkább, majd Waliyha felé fordult - Na akkor jössz? - tette fel a kérdést, mire a másik még mindig vihogva bólintott. - Fejezd már be ez annyira idegesítő! - próbálta húgát nevelni, de hát ilyen ez a kamasz kor...
  Felrohant a szobájába, újra végignézett magán, majd fújt egy keveset kedvenc kölniéből, összepakolta a dolgait két napra, de valahogy mindig vissza kellett fordulnia valamiért.
-Ahhjj... Gyere már Zayn! Te siettettél erre meg Doniya is kész van! - kiabált fel neki húga, mire lerohant.
  Cipővétel közben végiggondolta mindene meg van-e, s már pont lépett volna ki, mikor eszébe jutott, hogy a legfontosabb dolog maradt a szobában, így még gyorsan visszasprintelt az apró dobozért. Nem nagyon gondolkodott, mikor egy helyett vagy két doboznyit felkapott és visszasietett testvéreihez.
-Mehetünk. - fújta ki a levegőt, mire nővére a szemét forgatva lépett ki az ajtón, vigyorgó húga meg követte. Zayn bezárta az ajtót, majd utánuk futott.


-Hahó! Blair vagy egy perce hozzád beszélek! - csámcsogta Tom teli szájjal és kezét a lány arca előtt húzogatta, aki erre elvörösödött. - Mi van ma veled? - vonta fel a szemöldökét a fiú és fürkészve nézte húgát, ám szerencsére a szüleik szakították meg ezt a kínos beszélgetést.
-Na jó gyerekek mi megyünk.- sóhajtott anyjuk fáradtan. - Annyit gondolkodtam, hogy lemondom ezt az egészet, annyira nincs kedvem hozzá - itt Blair arca megnyúlt, ami bátyja tekintetés sem kerülte el - De sajnos nem lehet.  Apátoknak szüksége van rám. - mosolygott a mögötte belépő személyre. A lány megnyugodott.
-Vigyázzatok magatokra, vasárnap este jövünk, és Tom légy szíves ne rendezz most bulit és érjetek be időben az én kocsim itt marad, igen Tom vezetheted, de ha meghallom, hogy ezzel mész bulizni és részegen vezetsz és nem vennék el örökre a jogsid, majd én intézkedem az állam helyett! - mondta anyjuk a szentbeszédet, de a fiú ezt a részt már meg sem hallotta. Egész hétvégén kocsival! Nem hülye, bulizni nem is menne azzal.
  Gyorsan elköszöntek, majd indultak is, magukra hagyva a testvéreket.
  A lány próbálta lefoglalni magát, mintha nem látná Tom pillantását, de ez egy idő után elkerülhetetlen volt.
-Tudod... - szólalt meg a báty félvállról - Azt hiszem ma még sem megyek bulizni. - játssza, s húga arcára újonnan kiül a félelem. - Valahogy nincs kedve hozzá... - vont vállat.
-De.. De. - hebegett Blair kétségbeesetten, valami ész érvet keresve, de agya cserbenhagyta.
-Úgy is jön ma Zayn, nem? - folytatta.
-Igen, de...
-Na tök jó, akkor el leszünk! - csapja össze a tenyerét, és megereszt egy nagyon erőltetett vigyort.
 És Blair itt kezdi visszanyerni önuralmát.
-Nem úgy lenne logikus, hogy ha egyedül vagyok akkor maradsz itt velem? - teszi fel a kérdést.
-De, de így legalább x-boxozhatok a haverommal. - teszi tarkóra a kezeit.
-Ezt te sem gondolhatod komolyan! - akad fenn a lány.
-Miért?
-Tom!
-Most mi van?!
-Tudod te jól...- pirul el újra a lány.
-Mond ki.
-Nem!
  Itt egy pillanat csend lesz.
-Amúgy dehogy maradok itthon. Nem akarok az első kufircotokba belezavarni...
-Thomas! - akadt ki a lány és ha lehet m,ég pirosabbra vált.
-Blair! - utánozza húgát, de utána fintorog.
-Nem fura ez neked? - kérdezi halkan testvérét a lány, mire a másik elgondolkodik.
-Hát.. De. De nem akarlak titeket elképzelni úgy, hogyha nem gond szóóóval... -  vállat von. - Csak azt akartam, hogy elmond. De már bánom valamennyire... - tette hozzá halkabban a végén, mire testvére szemei elkerekedtek.
-Tom! Ne csináld! Ezt nem is beszéltünk meg csak... Tudjuk. Igazán rajtam múlt eddig is és most úgy érzem, hogy készen vagyok és végre csak kettesben lehetünk és... -
-Ne folytasd értem. - állította le a másik. - Örülök, hogy.... Így érzel, de még is csak a 15 éves kishúgom vagy nem tudom ezt úgy kezelni, mintha másról lenne szó, de megígérem, hogy úgy teszek, mintha semmi nem lenne. Legyen ez meglepetés neki. - sóhajt, majd egy könnyebb csend veszi kezdetét közöttük.
-Öhm... Blair. - kezdi újra az idősebb Danwer egy idő után. - Van.... Szóval van nálad óvszer? - mondja ki végül nagy nehezen, mire testvére fülig pirul.
  Erre nem is gondolt!
  A fejét rázza.
-Basszus mi lett volna, ha nem kérdezem meg? Oké, vehetsz az enyémből az éjjeliszekrényem fiókjában van, de kiperkálod! Bár szerintem tuti lesz nála őt ismerve... - morogta megint csak a végét, mire Blair felkapta a fejét. - Jajj, te is tudod, hogy milyen volt, mielőtt ilyen dilis 'hős szerelmes' lett belőle! - forgatta a szemét - De mázlija van, hogy megváltozott, különben megverném. - von vállat.
  A lány egyáltalán nem lett féltékeny erre, és nem is érezte rosszul magát ettől a kijelentéstől, hiszen tudja milyen volt Zayn mielőtt összejöttek volna, ha a bátyától nem is hallott mindent a suliba a lányok között úgy is elterjedt.
  Hozzá kellett szoknia, viszont bízott annyira a fiúban és tudta, hogy tiszteli őt annyira, hogy megmondaná, ha nem akarná ezt az egészet.
-Na 5 perc múlva indulunk. - pattant fel Thomas, majd elindult a cuccaiért, húga pedig követte.


  Nem sokkal később már az iskola kapujában voltak és persze, hogy késésben voltak. Zayn, és Blair is izgatott volt, s azon járt az agyuk, hogy titkolják el ezeket az érzelmeket a másik elől. A lány meglepetésnek szánta, hogy végre belemegy a fiú pedig egyszerűen csak érezte, hogy itt az idő és most végre megtörténhet, de ott volt benne egy aprócska félelem, hogy mi van ha a Danwer lány mégsem szeretné, de ezt a gondolatot minduntalan elhesegette.
  Így aztán nem tudták eldönteni, hogy örüljenek-e vagy sírjanak, hogy a suli elején nem találkoztak. Egyáltalán nem szoktak minden időt együtt tölteni, hiszen direkt megbeszélték, hogy barátaikat ne hanyagolják, ha tehetik, ám ha a folyosón összefutottak, igenis váltottak egy gyors csókot.
  Így érezték ezt jónak, s ez egyáltalán nem azt jelentette, hogy nem szeretik annyira a másikat, hogy többet legyenek együtt, ez azt jelentette, hogy szeretik annyira a környezetüket, hogy ne akarják hanyagolni, s nem érdekelte őket a sok rosszmájú pletyka, miszerint nem viselik el hosszútávon egymást, mert csak ők tudhatják az igazat.
  Eltelt az első két szakóra, s eljött a nagyobb tízórai szünet.
-Hahó B., figyelj már egy kicsit! Na szóval ott tartottam csajok, hogy Jason odajött a bulin és... - Beckának sikerült felhívnia magára Blair figyelmét olyannyira, hogy az említett döbbenten szakította félbe.
-Jason? Tom évfolyam társa? Normális vagy Beck?! Te is tudod, hogy mik terjednek róla, nem is értem, hogy ennek, hogy örülhetsz! Ha csak hozzám szólna tuti kifutnék a világból... - borzongott meg. Nem kedvelte Jasont, ahogy a gimi normálisabb fele sem. Mindenki hallott mindenfélét, de Blairnek ott volt Tom a hiteles információval, ezért volt hajlandó elhinni a dolgokat.
-Tom meg is verné.. - tette hozzá Jenny, mire a lány helyeslően bólintott.
-És a te Zayned segítene neki. - kontrázott Becka és hatalmas vigyor jelent meg az arcán.
-Jajj fejezzétek már be.. - forgatta Blair a szemeit, ezzel leplezve eredeti érzelmeit.
-Hányszor mondjuk még el, hogy legenda vagy ezzel? Sikerült a kúró banda egyik tagját magadba bolondítani, Zayn a tenyeredből eszik, ennél már csak az lenne durvább, ha a bátyád lenne szerelmes... - magyarázta Jen, s a lányok végig nevettek, de itt hirtelen valaki megszakította őket.
-Hát az tényleg elég kemény lenne, de szerintem nem fenyeget ez a veszély. - jött Tom hangja mögülük, s ezzel egy időben a Danwer lányt valaki finoman megfordította és puha csókot nyomot ajkaira.
-A tenyeredből evést nem lehetne etetésre felcserélni? - vigyorgott a bozontos hajú, s emiatt az apróság miatt a lány nagyon örült, és gyorsabb bele is túrt, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg nem ragacsos-e. - Nincs rajta semmi 'redva'. - használta a lány szókincsét a fiú szem forgatva, mire az felnevetett. - Amúgy Hali! - érintette hozzá orrát a barátnőjééhez.
-Hali. - suttogta vissza a másik és most ő hajolt oda egy finom csókra.
-Szerintem Tom, te nem is vagy képes a szerelemre... - gondolkodott el Becky, mire mindenki felnevetett. - Most meg mi van?
-Édes, ne erőltesd, ami nem megy! - kocogtatta meg a lány fejét Thomas, mire az fülig pirult és röhögve bokszolt a fiú karjába. - Amúgy voltam már szerelmes. - védte magát.
-Tényleg? És mikor is? - tudakolta tettetett érdeklődéssel Jenna.
-Hát oviban! - vont vállat, mire újabb hatalmas nevetés tört ki. - Hé, most mi van?
-Édes, ne erőltesd, ami nem megy! - most Rebeccán volt a sor, hogy a fejér kocogtassa.
-Tudtam én, hogy a húgom értelmes emberekkel barátkozik! - vigyorodott el.
-Sajna a testvérét nem válogathatja.. - sóhajt röhögve Zayn, mire Blair gyorsan a szája elé rakja a kezét. A Malik fiú nem is tudja, milyen információ birtokába jutott barátja a reggel folyamán, hiszen ha tisztában lenne vele, semmi esetre sem menne bele ilyen kis szívózásokba a nap folyamán.
  A két testvér pillantása találkozik, s egy pillanatra Tom mérlegeli a helyzetet, de húga könyörgő tekintete meggyőzi.
-Akkor is engem választana! - vágja ki magát - Igaz Húgi? - a másik meg erre vigyorogva bólint.
-Bárcsak nekem is ilyen tesóm lenne.. - sóhajt fásultan Becka, akinek a nővére már egyetemista, de akárhányszor Jen és B. látta csak annyit tudott róla később kinyögni, hogy milyen görcsös és karót nyelt, amivel önmagában nem is lenne baj, ha ezt az egészet nem akarná húgára is ráerőltetni.
-Hát köztetek vacilálva - nézett Jenny két barátnőjére - nem tudom eldönteni, hogy az egykeség mázli, vagy teher...
-Na jó nem akarom megszakítani ezt a csodás pillanatot, de kezdődik az óra. - Hát igen, Beck ennyit örökölt a nővérétől, nem bírja a késést.
  Blair sóhajtva fordult meg Zayn karjaiban, s megengedtek maguknak egy hosszabb csókot.
-Asszem már csak nap végén találkozunk, mert ha jól emlékszem neked az elsőn, nekem meg a harmadikon van órám. - húzta el a száját a lány, mire a fiú is fintorgott.
-Jajj ne csináljátok már, egész délután meg este együtt lesztek! - forgatta a szemét Tom, mire a pár belepirult, s a Danwer fiú megnyerte húga speciális gyilkos nézését.
-Öhm.. Ja, majd este. - szedte össze magát gyorsan. Elég jó színész volt általában eltudta rejteni elég rendesen érzelmeit, bár az utóbbi időben mindig kellett ennek egy kis idő, hogy összeszedje magát.
-Igen. - válaszolt a másik, majd egy rövid csók után elváltak, és ki ki ment a maga útjára.

  Lassan eljött a suli vége, s hárman vették a Danwer ház felé az irányt.  Most valahogy örültek, hogy Tom ott volt, mert a hangulat feszültebb volt a megszokottnál. Nem tudták eldönteni, hogy várják-e vagy éppen félnek attól, hogy végre kettesben maradjanak, még is, amikor Tom bejelentette, hogy indul inkább a félelem dominált, s azon kezdtek el pörögni, amire eddig nem nagyon gondoltak: Hogy vezetik fel a témát a másiknak.
-Hát... Minden jót emberek! Nekem tuti jó estém lesz! - ereszt meg egy hatalmas vigyort az ajtóból - Kövessétek a példámat, de használjatok gumit, ugyanis Blair nem szed fogamzásgátlót, igazam van? - és persze, hogy nem bírta ki, muszáj volt beégetnie mindkettejüket a másik előtt.
-Bazd meg Thomas! - csapta rá az ajtót testvére, de még hallotta testvére 'meg lesz!' kiáltását.
  Ezek után, nem csoda, ha egy elég hosszú kínos csend alakult ki. Ha most nem ez lenne a helyzet még röhögtek is volna rajta, de így!
-Ké... Kérsz valamit? - kérdezte végül meg a házigazda.
-Öhm... Ja egy pohár víz jól esne. - mosolygott a fiú, s elindultak a konyha felé. Annyira mű volt ez a beszélgetés! Korholta magát a lány. Mióta kérdezem meg, hogy két-e vizet?! Ha kér szól vagy érte megy... Cseszd meg Blair...
  Hogy zavarát leplezze, magának is töltött, s ezt a cselekvést próbálta elhúzni.
  Aztán mikor lerakta a poharat, csak annyit érzékelt, hogy ajkak tapadnak az övére, s kezek fogják körbe. A Malik fiú nem bírta tovább. Ha nem is jutnak el odáig, ma... Ma alig érezte a lányt, és szüksége volt erre. Kellet neki, egyszerűen csak kellet.
  Jó ideje állhattak a konyhába egymásba feledkezve, amit végül Blair szakított meg.
-Nem... Nem akarsz felmenni a szobámba? - tette fel a kérdést és ennyire mint ennél a kérdésnél, még nem vörösödött el soha életében.
  Zayn értette. Iszonyatosan megdöbbent, hiszen pont azon gondolkodott, hogy hozhatná fel a témát a legkevésbé kínosan, de ez a csodálatos lány megoldotta  neki.
-Hozom a táskám. - kapta fel az előszobába, s követte a szőkeséget, aki kézen fogva húzta maga után.
 Bent a szobában újra visszatértek a gátlások.
-Tudod milyen nap van ma? - kérdezte halkan a Danwer lány.
-Ez becsapós? - próbálta Zayn elütni poénnal, de Blair túl ideges volt ehhez.
-Az öt hónapos fordulónk. - nem tudni szándékosan, vagy tudat alatt, de minden egyes szónál közelebb kerül a fiúhoz, s az ágy felé tolta.
-Tudom és hoztam neke... - kezdte volna a fiú, de a lány a szavába vágott. Nem tudta honnan merített ennyi bátorságot, csak az lebegett a szeme előtt, hogy barátja végre rájöjjön szándékára.
-Hagyd azt most. - már az ágyon voltak, és Blair átvetette egyik lábát Zayn testén így lovagló ülésben felé került.
  Innen viszont nem mert továbblépni és ezt a kevés habozást a fiú is észrevette.
-Blair én nem akarom, hogy ezt miattam csináld! - mondja kedvesen.
-De ÉN is akarom .- nyomta meg a szót a másik. - Csak félek.
-Tudom. Ha megnyugtat én is. - tűrte el barátnője egy rakoncátlan tincsét, s belemosolygott a döbbent szemekbe. Valahogy sokkal nyugodtabbnak érzi most magát.
-Hoppáá... A nagy Zayn Malik fél egy kis hancurtól a barátnőjével? - gonoszkodott a lány, s közelebb hajolt. - Hol van a 'farkam éhes' Zayn? - teszi fel az újabb kérdést, s már szinte a szájába beszél.
-A farkam éhes? - kezd el röhögni, és Blair vállat von.
-A lányokkal mindig így emlegettünk titeket, ha jellemezni kellet, Tommal meg a többiekkel együtt. Még nem hallottad? -  a másik a fejét rázza.
-Szeretnéd látni azt a Zaynt? - vigyorog a fiú, s próbálja annyira összeszedni magát, hogy ne tűnjön teljesen bénának. Hiszen nem neki az első!
-Akarom én? - vigyorog Danwer. - Te szeretnéd látni a vadmacska Blairt? - és valami folytán apró puszikat kezd el adni barátja nyakára.  Maga sem tudja, hogy a filmek voltak-e ekkora hatással, vagy abból táplálkozott, hogy mennyire összeborzong párja, ha itt ér hozzá, de ebben az esetben nem is érdekelte, hiszen Zayn halkan nyögött egyet erre.
-Már sokszor elképzeltem, jó lenne most már valójában látni. - nyögte ki, de elérte a kívánt hatást, ugyanis a lány döbbenten megállt, így a fiú fordíthatott helyzetükön.
  És innentől kezdve jöttek a gondok. Az ember azt hinné, ha már pettingeltek nem is egyszer, nem fognak ennyit bénázni és nem fogják ennyire kínosan érezni magukat, de velük pont ez történt.
  Blair leakarta venni Zayn felsőjét, de mivel fölötte volt elég nehezen ment neki, hiszen támaszkodott a másik, aztán mikor felemelte ő a kezeit, hogy segítsen, ráesett a lányra. Hihetetlenül bénaságuk úgy is elég volt, hogy magukban voltak, hát még ha Tom itthon lett volna!
  Mindketten paradicsomszínűen nevettek magukon, majd a fiú felült és gyorsan lekapta magáról a felsőt, s Blairen volt a sor.
  Nem, nekik nem lett volna egyszerűbb bárhogy máshogy, ők úgy akarták megoldani, hogy mindvégig alul van, hiszen annyira profik!
-Na jó... Nem szívesen kérek ilyet, de... Mi lenne ha előbb levetkőznénk és utána... Szóval érted. - Danwer hangja teljesen elhalt szinte a mondat végére.
  Lekászálódtak egymásról, s teljesen zavartan kezdtek el vetkőzni, pedig tényleg látták már egymást így.
  A sok szerencsétlenkedés után végre rátérhettek az előjátékra, amiben valahogy kevesebb bénázást találtak, de még így is a kínos nevetések gyakoriak voltak.
  És végre valahára egy jó idő után rátérhettek a lényegre, igaz Zayn keze annyira remegett, hogy a gumit alig bírta felhúzni, de Blair úgy tett, mintha ezt nem venné észre s tapintatosan elfordult.
-Nagyon fog fájni? - kérdezte a lány, s elcsuklott a hangja.
-Nem tudom. - Aggodalmaskodott a másik, és már fölötte volt. - Biztos akarod? Leállhatunk mé..
-Nem! Csak... Akarom. - mondta ki tisztán érthetően, mire a fiú megcsókolta, s szép lassan elkezdett beleereszkedni.
  Ahogy megérezte a fájdalmat, mozdulni akart, de a másik nem hagyta, inkább nyugtatással próbálta enyhíteni, de nem állt meg míg be nem ért.
  Így haladtak apránként lépésről lépésre, míg nem a fájdalom elmúlt és egy kellemesebb érzés vette át a helyét, de...
  Egy idő után annyira kínossá vált nekik, hogy egyiküknek sem sikerül elmenni, hogy úgy döntöttek befejezik, s a plafont bámulva feküdtek egymás mellet.
-Öhm... Hát... - próbálkozott Blair, de inkább nem folytatta.
-Sajnálom, komolyan én... Úr isten ilyen béna még életemben nem voltam! - temette tenyerébe arcát a srác, mire a lány nevetett.
-Hát még én sem. De ugye ez... Majd menni fog, igaz? - tette fel a kérdést, ami nagyon is zavarta.
-Biztos vagyok benne. - felelte a másik, s próbálta elrejteni eme félelmét. - Az első mindig rossz... - közelebb hajolt barátnőjéhez s fölé könyökölt, s csak nézte a lányt.
-Nem megyünk el fürdeni? - kérdezte gyorsan a másik.
-Ketten? - csillantak fel a barna szemek.
-Hát, szerintem most már ennyit igazán megtehetünk...
   A zuhany alatt nem történt semmi 'olyan', csak élvezték egymás társaságát, s ez így sokkal meghittebbé tette a dolgokat, ami a mai nap után rájuk fért.
  Mindezek után fáradtan dőltek be az ágyba, s nem lehetett nem észrevenni, hogy Zaynt valami nyomasztja, főleg, hogy az ágy túloldalára feküdt le.
-Baj van? - kérdezte Blair, mire a fiú erőltetetten elmosolyodott egy pillanatra, majd vége is szakadt.
  A lány megijedt, hiszen mi van, ha most csalódott benne? Ha úgy gondolja, hogy reménytelenek lennének, hiszen ő, Blair, olyan kis kezdő, hogy nem tud... Nem tudja őt...
  Danwer megrázta a fejét, majd amilyen gyorsan csak tudott odafurakodott a fiúhoz, s amennyire lehetett hozzábújt.
-Szeretlek. - morogta, s fejét, Zayn nyakába fúrta. Most majd a reakciójából kiderül a másiknak akar-e ezek után még valamit...
  Nem is sejtette, hogy ez az egy szó kellett a probléma megoldásához, hiszen sikerült bebizonyítania Malik legnagyobb félelmének ellentétjét.
- Én is szeretlek. - karolta át és belepuszilt a hajába. - Nagyon...


2013. november 23., szombat

35. Fejezet - Indulás

Haliii! Hát itt lenne a következő rész! :) A kommentekre válaszolva:  Nem akarom túlságosan elhúznia  a dolgot, mert akkor már unalmassá és szenvedővé válik, amit meg én nem szeretek. DEEEEEEEE már gondolkodom a következő történeten, mert az írást nem tudnám abba hagyni :) Köszönöm a  követőőknek és mivel nem sokára 20 ezer az o. m. jön a  kövi meglepi rész majd :PP
 
                Joo Olvasást!!
                                        Xx Blair





- Izgulsz? - Harry kérdésére vállat vonok, miközben a a lapos képernyős tv-n bámuljuk az előzenekart az öltözőben. Mindenki itt van. Valaki járkál, valaki ül maga elé meredve, Csibu esetében nagyon hülye légző gyakorlatokat tesz nyugtatás gyanánt. Még az ikrek is csöndesek, a banda feszült. Még is csak ez az első koncert a turnéból!
  Tényleg, mennyi idős is ez a szar? Áh, tök mindegy...
  Aztán az előzenekar bejelenti, hogy az utolsó szám jön, mire még nagyobb őrjöngés tör ki, s egy pillanatra még nekem is elakad a lélegzetem. Ha ezek közé bedobnák a fiúkat, tuti nem élnék túl, vagy minimum pucéran karmolásokkal és taposásnyomokkal lennének tele..
-Emberek, mindenki a helyére! - tapsol egyet Paul, mire hirtelen izgalommal telivé válik a légkör. Valahonnan előkerült egy táblacsoki, amit gyorsan kockákra osztottak, majd mindenki kezébe nyomtak egyet, s bármennyire is tiltakoztam, nekem is el kellett vennem egyet.
-Ez ilyen szertartás már, mivel részegen nem nagyon akarunk színpadra lépni. - von vállat Louis arcunkat látva.
  Lehunyt szemmel középen koccintanak, s gyorsan követjük a példájukat, majd megesszük.
-Hát akkor... Kéz és lábtörést. - mondja a szőke, majd egy gyors csókot vált Csibuval és indul a helyére. A többiek is gyorsan lezavarnak egy hasonlót csók nélkül, s azzal válnak el, hogy a színpadon találkozunk.
  Mi is ketté oszlunk, s elindulunk a fiúk után. Hát persze, hogy az első számhoz kellünk mi is...   Kívülről fújom ezeket a szarokat és annyira elegem van már az összes számból szinte, hogy hánynom kell... Nem az én zenei ízlésem és akkor még arra kényszerítenek, hogy ezt csináljam... Pfff.
-Blair. - szól izgatottan Ben.
-Hmm?
-Ne felejts el mosolyogni! - villant gonosz vigyort, majd elindulunk, mert elérkeztünk a részünkhöz. Úgy látszik még is visszanyerte a humorérzékét.
  Kezdetét vette a hatalmas 'buli'. Azt nem tagadom, hogy elég izgalmas volt, hiszen végre közönség is volt, de garantált a hallás károsultság, nem is értem, hogy a fiúk, hogy viselik, bár igaz most van az a füldugójuk vagy mi...
  Ritkán mentünk le a színpadról, csak ha nagyon át kellet öltöznünk, amúgy ugyan úgy minta a zenekar ott ültünk és az én esetemben szarrá untuk az egészet.
  Ezek a lányok bolondok! A fiúk még néhol hamisak is, ezek meg észre sem veszik... Jó mondjuk, ha én mennék a kedvenc együttesem koncertjére lehet megőrülnék...
   Aztán jött a függönytánc, amitől a legjobban tartottam, de sikerült, gyorsan tanulunk és ez ebben is megnyilvánul, a közönség pedig tombolt. Igen látványos a dolog, s nem hiszem, hogy számítottak rá, főleg, hogy a fiúkat meg egy olyan lebegő szaron szállították közben.
  Vagy öt percbe tellet mire a szám végén sikerült annyira lenyugtatniuk a publikumot, hogy bejelentség a tweetek jönnek.
  Hát igen, nekünk is kell a pihenés. Leültem Dan mellé a gitáros mellé, s ittam az egyik palackból ami mellettem volt.
-Na milyen? - kérdezte, mire vállat vontam. - Elég jól sikerült az előbbi. - sóhajtott elismerően, mire bólintottam.
-Baszki, de jól esne most egy cigi. - morgom, mire felnevet.  Szeretem a zenekarukat, jófejek.
  Nem nagyon szóltunk többet, ő figyelte a kérdéseket én meg bámultam ki a fejemből.
 Volt valami Csibuval és Niallel kapcsolatos, a szőke válasza után a lány a nyakába vetette magát egy rövid csókra. Húú, ez öngyilkos művelet is lehet...
-Ez Harrynek szól - mondja Louis a mikrofonban - Blair tényleg babát vár? - nevemet hallva oda kapom a fejem. Miért, miért miért?! Engem hagyjanak ki ebből az egészből!
-Nem! - nevet - Blair nehezen viseli az ilyen... helyzeteket, s elég nagy butaságokat képes mondani. - mondja, mire én a szememet forgatom. Persze a hatalmas képernyőkön engem mutatnak.
-Mosolyoogj! - bök meg Dan, de nem vagyok hajlandó eleget tenni a kérésnek.
-Oké, következő kérdés! - zárja le gyorsan Hazza. Aztán egyszer csak megváltozik az arca. Döbbenten mered a kijelzőre.
-Öhm... A következő kérdés. - veszi át feszengve a szót Liam. Nem értem minek olvassák fel őket, bár én még a kijelzőre sem merek pillantani. - Zayn és Harry. Nem volt köztetek konfliktus amiatt, hogy Zayn exével jársz? - időnyerés képpen inkább elkezdték keresni azt a személyt, aki a kérdést feltette, ám a két fiúk kétségbeesetten meredt egymásra. Itt van az a pillanat, amikor teljes mértékben kamuziuk kell, amit meg utálnak. Azt azért én is levágtam, hogy szeretik és tisztelik annyira a rajongóik nagy részét-normálisabb felét - hogy ezt nem szívesen teszik, viszont a botrányt kerülni kell.
  Hazza idegesen pillant rám . Úgy látszik még nagyon töri a fejét, hogy legalább az igazság nagyobbik részét elmondja vagy is azt, hogy nem is járunk.
-Sajnálom Paul, de ezt már nem csinálom tovább. - mondja a mikrofonba, s a közönség elcsendesül. - Tartozom, vagy is tartozunk nektek egy vallomással. Remélem kitartotok mellettem ez után is, mert higgyétek el nektek nem akartam hazudni. Balir nem is a barátnőm. Ha megnézzük, mondjuk ezt mi sose állítottuk a kameráknak, csak sokat voltunk/vagyunk együtt, mert nagyon jó barátok lettünk a sajtó pedig felkapta a hírt.  Na jó, amikor B. azt mondta terhes akkor utalt rá, de... Értitek. Szóval sajnálom. Tudom, hogy ez nem teljesen válasz a kérdésedre, de valahogy még is csak benne van a lényeg. - fejezi be, s én megkönnyebbülten rámosolygok. Hát végre lezárta, s itt senki sem irányíthatja.
-Köszönjük Harry! Szeretünk, s megértjük miért csináltad! - olvasta Liam a következő Tweetet, mire a  hatalmas visítozás újra kezdődött.
  Nay levegőt vettem, s Zaynre pillantottam, aki engem figyelt. Vajon most mi játszódhat le benne? Mintha megkönnyebbült lenne, de... ennél többet nem nagyon tudok kiolvasni belőle.
-Hűű, ez a turné izgalmasan kezdődik - Néz rám a mellettem ülő gitáros, majd egy utolsó pillantást vetve rá felállok, s odamegyek Willhez és leülök mellé. Azt mondták szabadon járkálhatunk ha nincs semmi dolgunk és a fiúk sem énekelnek.
-Ház ez kínos volt. - mondja. - Jól vagy? - bólintok. Az utóbbi időben javult a kapcsolatunk. Visszatért a normális kerékvágásba, s képes megbízni Perrieben.
-Nem értem miért mindig engem pécéznek ki. - morgom.
-Érdekes személyiség vagy, jókat lehet rajtad csámcsogni. A sajtónak ez kell. - mondja ki egyszerűen. Kösz az együttérzés... Bár én is ezt csinálnám.
-Remélem az, hogy rám nem vagytok mérgesek azt is jelenti, hogy Blairt sem utáljátok. Ha őt nem is érdekli annyira mások véleménye, nekem rossz azt olvasnom, hogy néha miket írtok róla. Nem rossz ember, bármennyire is szeretné elhitetni a világgal. - lehet jó szándékból mondta Haz, de én dühös lettem. A mondat végén felém pillant, s én szikrázó szemekkel bemutatok, a színpad közebén, mire döbbenten mered rám.
  Hát itt már eléggé megoszlottak a vélemények. Összefolyt  a fujjolás és a rajongás... Hűűű, de izgi...
  Hát innentől kezdve számomra nem történt semmi izgalmas.
  Koncert után ünnepelni is csak egy pohár pezsgővel tették mert más nap megint koncert, utána meg utazás.


 Másnap ugyan így lenyomtuk ezt a macerát, de most szerencsére minket kihagytak Harryvel.
-Jók voltatok srácok! - pacsizott le Lou  na gyorsan öltözzetek át, aztán mehet mindenki aludni. Haza akarok már menni Luxhoz és még nem pakoltam össze teljesen. - sorolta a gondjait, de egyáltalán nem gorombán. Nagyon megkedveltem őt, főleg Luxot (nem tudom, hogy ez így helyes e... i megj.) hihetetlen édes baba. Ha unatkozom és éppen nem árad belőlem a cigiszag akkor őt babusgatom, bár néha elég nagy a tumultus a pici körül.
  Mindenki gyorsan átöltözött, s próbáltunk minél hamarabb kijutni a helyről, de ez egy koncert után, nem megy túl gyorsan.
  Aztán valahogy végre sikerült kikeverednünk és indultunk haza felé. Még ettünk valamit, majd mivel eléggé az éjjelben voltunk, mindenki ment aludni vagy befejezni a pakolást. Holnap reggel utazunk. Nem túl korán, de azért rohanós lesz ez után, de ott elvileg lesz időnk kipihenni magunkat. Vagy is nekik, nekem az alvással továbbra is megvannak a gondjaim.
 Elszívtam még egy cigit, majd felmentem aludni. Én már összepakoltam, csak a nagyon szükséges dolgok maradtak ki, azokat meg magamból kiindulva bőven lesz időm elpakolni. Holnap, vagy is ma irány az államok, bár azon belül már nem is tudom hova megyünk.
  És ekkor elnyomott az álom.

  Hajnali fél hat. Vagy is reggel. Nem is rossz, pár óra azért meg volt.
  Gyorsan összepakoltam a maradék cuccomat, majd lementem cigizni.
  Kilépve a teraszra meglepetten tapasztaltam, hogy nem vagyok egyedül. Jéé, a hétalvó korán kelt!
-Jó reggelt. - mondja óvatosan félve a reakciómtól.
-Neked is. - mondom, s nem tudom elfordítani a fejem fáradt ábrázatáról. Haja kócosan mered mindenfelé, s hosszú szempilláival laposakat pislog.
  Jesus, Danwer, mikre nem gondolsz! Rázom meg a fejem.
-Baj van? - néz rám aggódva, mire újra a fejemet rázom, csak ez most neki szól. -Hogy hogy ilyen korán? - kérdezi meg végül felbátorodva a ténytől, hogy nem küldtem el azonnal melegebb éghajlatra vagy hogy egyáltalán hozzászóltam. Ezt jó rég óta nem tettem meg... Csak távolról figyeltem..
  És ebbe a gondolatba belepirultam. Mi a fasz van velem?!
-Hahó! - rázza meg a kezét, s látom, hogy teljesen össze van zavarodva. Leesett neki, hogy megbámultam, de túl abszurdnak tartja. Még jó, hogy! Ne gondoljon semmit se erről!
-Ezt én is kérdezhetném... - morgom, mire végre megtalálom a hangom. Nagyot sóhajt.
-Nem tudtam aludni... Mostanában nem alszom valami jól. - vallja be, aztán elvörösödik. Gondolom most ébredt rá kinek is panaszkodik az álmatlanságról.
-Szokj hozzá. - vonok vállat, s végre meggyújtom a cigit.
-Neked mindig rémálmaid vannak? - kérdezi halkan, s sokáig hezitálok, hogy válaszoljak-e neki, míg végül feladja ezért is éri váratlanul, mikor halkan megszólalok.
-Nem. Már nem mindig én... Nem tudok tőlük aludni, így az a kevés amit végül alszom álmatlan. Olyankor szinte már beájulok az ágyba még ha ezt nem is veszem észre. Aztán lehet néha vannak rémálmaim, de azokra nem emlékszem. - mondom végül ki a teljes igazságot. Nem tudom mi késztetett erre. Talán a régi szép idők, amikor tudtam, hogy bízhatok benne. Most valahogy... Újra benne van egy részembe ez az érzés, de még mindig a csalódás van nagyobb részben a félelemmel és a zárkózottsággal karöltve.
  Egy ideig semmit sem szólt, csak meredt maga elé.
-Undorodom magamtól. - szólal meg sokkal később suttogva, mire meglepetten pillantok felé. - Teljes mértékben megérdemlem ezeket az álmokat. Volt egy idő, amikor elmúltak... Akkor még rosszabbul éreztem magam, mert azt hittem teljesen eltűnt a bűntudat, meg az, amit... Amit érzek irántad. És... Én ezt nem akarom! Bármennyire is tudom, hogy lehetetlen a gondolat, hogy még lehet valami, akkor sem tudlak... Nem akarlak elengedni. És igen, talán szenvedni akarok, de ha a poklok poklát élem sem tudom magamnak ezt soha sem megbocsájtani. - nem hiszem el...
  Teljes csönd borult kettőnkre, s amikor felpillantott zavarodottságot láttam a szemében. Azt hiszem ez megint egy olyan dolog volt, amit nem akart hangosan kimondani.
  Hogy visszanyerjem az önuralmam megköszörültem a torkom és újabb cigarettát vettem elő.
-Hogy van a családod? - kérdeztem az első eszembe jutó kérdést, terelés gyanánt.

-Meg vannak, mind. Hiányzol nekik. Waliyha gyakran kérdez rólad. Meg Safaa is. Karácsonykor nem tudod elhinni mennyit beszéltek rólad. - nevet fel, én meg zavartan elpirulok, de mielőtt még felém pillantana legyűröm érzelmeimet.

-De rég láttam őket... Jézusom... - jutottak eszembe. Doniyanak mindig is kicsi voltam ő volt a nagy gondoskodó testvér, mondhatni úgy is, hogy nem igazán voltunk semmilyen kapcsolatban. Én voltam az öccse barátnője és Tom húga. A bátyámat bírta talán még kavartak is, de erről nem tudhatnék szóval biztos sem vagyok benne. Waliyha a barátnőm volt, Safaa meg.. a kicsi Safaa pedig egy nagy pofás belevaló kislány.  Néha úgy beoltotta Zayn, hogy csak néztem. Hatalmas formák mindannyian.
-Nekem is ők. - mosolyodok el halványan, majd elnyomom a csikket s besétálok kaját csinálni. Nem akarok rágódni ezen az egészen így nagy gonddal készítem a szendvicseket.
  Hamarosan mindenki letántorog, megreggelizett, majd ment vissza összeszedni a cuccait.
  Fél nyolckor már teljesen indulásra készen voltunk, mindenki végigjárta a házat, hogy minden a helyén van-e és senki nem hagy e semmit itt.  Megnéztem, hogy a hűtőben maradt e valami, mert minden dolgot beraktunk a fagyasztóba bár direkt a maradékokból éltünk az utóbbi pár napban. Nem szeretnénk penészedő büdös dolgokkal teli házba visszajönni. Egy takarító brigádod intézett Paul, hogy ránézzen mindegyikünk házára, hogy ne kezdjen porosodni, de azt is csak két-három hetente.
-Niall, nem nem veszünk ki semmit sem a fagyasztóból, nem rendelünk pizzát! A repülőtéren vagy a gépen eszel majd. - osztotta ki Csibu a nyafizó srácot.
-Na mehetünk? - kérdezte Dan. - Itt a kocsi.
  Bepakoltunk mindent, bár elég necces volt a dolog, de sikerült, majd bepattantunk és indultunk.
  Sajnálom, hogy anyuéktól olyan csúnyán váltam el. Nem akartam veszekedni, de... Hát megtörtént.
  A reptéren nem a parkolóban álltunk meg, tovább hajtottunk... Valamerre. Gondolom nem akarják, hogy széttépjék a sztárocskákat az ajtó előtt, meg az épületben sorakozó csapatok.
-Zaayn van gumicukrod? - kérdezte Harry a srácot kiugrasztva gondolataiból. A másik, szó nélkül túrta elő táskájából és dobta oda barátjához. - Imádlak! - és egy hatalmas mű cuppanós csókot nyomott Zayn homlokára. Olyat amit a műsorokba csinálnak és mindenki buzizik... Nem értem ezt, hogy lehet komolyan venni... Na mindegy van egy pár fura ember...
-ÉÉn iis!! - kiabálta Niall, mire Csibu szigorúan, de szeretetteljesen nézett rá.
-Nem! Ez az enyém! - kezdte Hazza két pofára tömni magát. Csodás látvány...
-Naaa!! Harrryyy! - kezdett könyörögni bociszemekkel, mire az ikrek is beszálltak. Nem tudom milyen felindulásból, de én is a mellettem ülőhöz fordultam.
-Naaa.... Harrryyy!! - kezdtem bociszemekkel, majd közel hajoltam füléhez. - KKéérlek... - döbbenten meredt maga elé, mozdulni sem tudott, s én ezt a  pillanatot használtam ki, hogy kivegyem a kezéből a zacskót, és tovább adjam a rohadtul irritálóan nyivákoló szőkének, aki csillogó szemekkel vette el tőlem.
-Héééé, ez övön aluli volt! - morogta Harry, de láttam. hogy tetszik neki a kihívás ebben az egészben.
-Srácok kiszállás! - szólt hátra Paul ezzel megzavarva társalgásunk.
  Kipattantunk a kocsiból, s a cuccainkat már is pakolni kezdték, csak a kézi táskánkat és a kisebb bőröndünk maradhatott nálunk.
 Zaynel első dolgunk volt rágyújtani miközben a hangár felé tereltek minket. Távolról hallatszottak a lányos sikítások, de nem tulajdonítottunk neki különösen nagy gondot. Már kezd alapzajjá válni...
  Aztán egyszerre csomó ember lesz körülöttünk. Mindenkihez jött szinte valaki elbúcsúzni.
-Blair! - hallok meg magam mögül egy ismerős hangot mire oda fordulok.
  A családom áll velem szemben, Sarah is velük van. Anya idegesen mered rám, nem tudja mit fogok szólni.
  Aztán magamat is meglepve odarohanok és szorosan megölelem őt. Egy pillanatra döbbenten áll, majd szorosan visszaölel.
-Annyira sajnálom! Hülye voltam, nem is értem, hogy csinálhattam ekkora hülyeséget... Eladjuk azt a házat. Beköltözünk apáddal a városba, már nincs szükségünk akkorára és... Emlékek sem kötnek ide nagyon, csak rosszak igazad van.... Valahogy azzal a házzal és a rendezésével akartam úgy tenni, mintha mi sem lett volna. Sajnálom. - sírja el magát, mi pedig az egésszel családdal nyugtatni próbáljuk.
-Kate... Nyugii... - próbálja apa, de nem a szavak embere zavartan húzza magához anyut.
- Semmi baj, jól vagyok! Csak elköszönni jöttünk. Ígérd meg, hogy vigyázol magadra! - töröli meg a szemét és szigorúan néz rám, mire a szememet forgatom... Minden a régi.
-Szia Blair! - áll meg apa is előttem, s röviden de szorosan oly régóta először megöleljük egymást.
-Hali Picúr!  Nagyon vigyázz magadra és... Jajj istenem, de fog hiányozni az a flegma pofád... - váltja apát Tom. Erre a mondatra muszáj nevetnem.
-Vigyázz erre a majomra! - fordulok Sarah felé, mire Thomas a szemét forgatja.
-Majd lefárasztom, hogy ne csináljon nagy hülyeséget. - mondja a lány, mire nem tudom undorodjak vagy nevessek, hogy a bátyámról hallgatom ezt. Anyuék arrébb vannak szóval már mehetnek ezek a poénok. Végül az előbbinél döntök.
-Abban benne vagyok! - kacsint Tom, majd gyors csókot váltanak.
-Még akkor is képesek vagytok egymással foglalkozni, mikor nem fogtok látni... - sóhajtok nagyot színpadiasan.
-Húgi! Vannak szükségleteink, ezt te is tudod! Nem hiszem, hogy kéne felvilágosítást tartanom neked... - kacsint.
-Na jól van elég volt. - forgatom a szemem, s ekkor megakad a szemem egy másik személyen. - Bocs srácok! - kerülöm ki őket, majd közelebb megyek a feszengő személyhez. -Pete? Hát te? - nézek rá döbbenten. Többször találkoztam vele az utóbbi időben, de már nem szexeltünk. Barátok lettünk.
-Mondtad, hogy ma mész én meg gondoltam eljövök .- vont vállat. - De látom sokan jöttek. - néz körbe idegesen. Követem a pillantását, s találkozik az enyém pár nem túl szívélyessel, ami Petenek szól. Hát igen, nem nagyon tudnak arról, hogy jóban vagyunk. - Jó utat akartam kívánni. És remélem azért nem felejtesz el néha írni. - mosolyog halványan, mire bólintok s egy ideig csak csöndben állunk egymással szemben, majd hirtelen a karjában vagyok.- Nagyon fogsz hiányozni! Te vagy az egyetlen ember, akit igazán a barátomnak mondhatnék... - fúrja a fejét a nyakamba. Oh... Ezt nem is gondoltam volna.
-Gyere! Bemutatlak valakiknek! - vezetem oda Thomasékhoz. Ő az egyetlen, aki tudja a Pete-el kapcsolatos dolgokat. Vagy is azt a többiek is tudják, hogy majdnem megerőszakolt, de Tomnak elmondtam, hogy jóban lettünk, ő meg megértette miért tette majdnem amit tett, bár nehéz volt meggyőznöm.
-Pete, ő a bátyám Tom és a barátnője Sarah. -Tom kicsit habozott, de ezt a helyzetet megmentette Sarah. Szerintem jól kijönnek majd.
 Valahogy úgy érzem nem hagyhatom a fiút így itt.
-Na jó én még elköszönök Pezztől. - mondom, mire bólintanak s csevegni kezdenek.
-Hali csajszi! Ne hagyd, hogy elkanászodjanak, s figyelj Willre kérlek! Nem akarom, hogy belemenjen valami hülye izmozásba. - mondja aggódva, mire mosolyogva bólintok. - Komolyan akár alázd porig, nlha az kell neki... - sóhajt. Nagyon becsülöm Perriet, amiatt ahogy kezeli a dolgokat. Nem áll ki minden szarban a barátja mellet elfogultan, tisztában van a hibáival és így szereti.
 Sorba még elköszöntem azoktól, akikkel valamennyire is jóban voltam, majd visszatértem családomhoz utoljára, akik épp Zaynel csevegtek.
  Utolsó ölelések, majd feltereltek minket a gépre, őket meg el a gép mellől.
  Hát itt az idő. Irány az államok.
-Te jóban vagy azzal a sráccal, aki majdnem megerőszakolt? - huppan le mellém egy bizonyos személy idegesen, mire döbbenten meredek rá.
 Nem értem, hogy pont ő, hogyan kérhet számon egy ilyet...
  Farkasszemet nézek vele, majd szólásra nyitom a számat.


2013. november 19., kedd

34. Fejezet - Család, s egyéb mesélni valók...

Halii!! Itt lenne a következő rész és sajnálom, hogy nem hoztam tegnap, de annyira szarul voltam, hogy nem tudtam írni.... Háát most elég nagy ugrás történik és... Úgy érzem emberek közeledünk a blog végéhez... Hihetetlen, hogy már a 34. fejezetet írtam meg... Naggyon nagyon köszönöm a rendszeres olvasókat és azokat akik bloglovivon követik a blogot!! Remélem kitart mindenki a végéig, és ugyan úgy tetszik nekik a blog, mint az elején... Bár még foggalmam sincs, hogy  hány rész lesz még... Imádom írni az az igazság...
  Na jóó, nem szövegelek tovább, kérlek írjatok kommenteket, chatbe vagy rendesen egyaránt tökéletes nekem :DD
                                     

                                                            Joo Olvasást!!
                                                                                   Xx Blair






  Így teltek innentől kezdve a napok. Ők körbeugráltak engem, én meg ettem, ha azt mondták, bár meg volt a felső kg határom, ami fölé nem vagyok hajlandó menni, de ezzel nem is voltak végül gondok. Nagy részt segített, hogy a srácok megbeszélték a dolgokat a Malik fiúval, csak így többször kaptam őket sutyorgáson, amire soha nem voltam kíváncsi, de közben még is... Érthetetlen még számomra is...
  Közben a sajtó sem hagyott békén és azt hiszem én sem segítettem ezt a dolgot túlságosan.... hát nem is tudom, hogy milyen szót kéne használnom..
  Az eset így zajlott:

-Harry nekem ebből már faszom ki van! - nyafogtam, mikor megint az egyik vásárlásunknál elkaptak minket.
-Tudod és sajnálom, de... ebből nem tudsz kiszállni! Hozzá fogsz szokni... Valamennyire.. - vakargatta tarkóját, s próbált úgy menni, hogy minél kevesebb látszódjon belőle, de ez elég nehéz, mikor a pofádba tolják a gépet és odavakuznak, de láttam rajta, hogy most inkább én érdeklem. Tudja, hogy necces még az 'állapotom' és nem nagyon tesznek jót az ilyenek.
-Na jó nekem elegem van... - álltam meg, s elég abszurd ötlet áll össze a fejemben. - Takarodjanak hátrébb! Nem hiszem, hogy a rajongók örülnének, ha valami baj történne a sztárocska kicsikéjével... Higgyék el én beperelem magukat nagyon keményen,ha kilenc hónap múlva kiderül, hogy miattuk valami baja lett! - éééés igen! Már megint lefagytak, így betudtunk szállni a kocsiba, bár Harryt is én rángattam szóval nem volt egyszerű...

 Gondolom ezek után könnyen kikövetkeztethető, hogy mekkorát kaptam érte Paultól, de leszartam a motorom már meg volt. A sajtó persze semmi másról nem beszélt, a rajongóknak én lettem az első számú nagy ellenségük, de nem nagyon hatottak meg a fenyegetéseik, ha meg az utcán letámadtak... Hát nem nagyon viselem, de ha oda jön egy 10 éves kislány és ámulattal néz rám, hogy adjak egy aláírást... Hát azt nem tagadom meg, bár magamban röhögök... Ők azok akik megérdemlik, hogy szeressék őket.
  Aztán ott voltak a próbák.Egyre csak nőtt a számuk, főleg, hogy a fiúk koreográfiái is kezdtek összeállni, de a mi részünknél voltak lyukak, ugyanis a lassú számokhoz nem tudtuk mi illene.
  Háát nem fogjátok kitalálni, hogy mit kell csinálnunk... Oké félig az én faszságom, de ki gondolta volna, hogy az a fasz manager ezt komolyan veszi?! Függönytánc! Hát beszarás! Ki hallott már ekkora hülyeséget? Nem, őt rohadtul nem zavarja, hogy nem tudunk ilyet, azt mondta profik vagyunk,  könnyen megtanuljuk, így heti hat nap ilyen próbákra járunk, bár ezt csak négyen csináljuk az ikrekkel és Csibuval, mert Dan és Will ezt nem vállalta, de mielőtt azt hinnétek, hogy ők csak a seggükön ülnek, hát nem. Igaz nekünk több dolgunk van, de... Na a lényeg, hogy Paul kitalálta, hogy legyen sok ilyen akrobatikás cucc, de komolyan nem vágom, hogy miért minket szerződtetett akkor! Oké, meg tudjuk tanulni, de baszki...
  Ősz közepén járhattunk, mikorra az orvos azt mondta, hogy nagy rész kilábaltam az anorexiából, de figyelnem kell rá továbbra is, mert hajlamos rá a szervezetem. Így hát az etetésem továbbra is jó hobbinak tűnt a többieknek.
 Anyuékhoz kéthetente mentünk családi kajálásra, de hál' Istennek nem hívogatta a fiúkat mindig. Hogy a szüleimmel milyen a kapcsolatom... Na hát ez... Ezt én sem tudom... Én.. Próbálok.. Valahogy normálisan viselkedni, vagy is mindig elhatározom, de utána, mikor odakerülök, ez nem megy! És... Talán a ház miatt. Mindig, amikor belépek, elfog az az érzés, hogy... Mindig megkavarodok! És nem veszi észre, anya nem veszi észre, hogy ez milyen nekem, apa meg.. Túlságosan szereti ahhoz, hogy egy ilyennel elé álljon, mert mindannyian tudjuk jól, hogy ez elég érzékenyen érintené, Tom pedig... Tom azt mondta, hogy szerinte se mondjam meg, hiszem ha úgy vesszük már nem is lakunk ott, ezt a keveset meg kibírom, amellett meg ő is inkább úgy akar tenni, mintha ez egy semmiség lenne... Hát meg is értem.. Én is így tennék, ha olyan könnyű lenne... Ők túl vannak már a sokkon, a 'gyászon', a kiakadáson és most eljött ez a nem 'nem akkora dolog rész' vagy mi. Hát én leakadtam az első fokozatnál.. Fasza.
  A csapat egyre jobban összeszokott a fiúkkal, és annak ellenére, hogy már meggyógyultam, nem költöztünk szét, bár nem értem mi értelme van ennek, hiszen a roham sebességgel közeledő turnéra meg meg is fogják egymást unni, nekem meg... Kel a magánszféra! De ez nem nagyon izgatja a többieket...
  Niall-Csibu el vannak a rózsaszín ködben, Eleanor-Louis, Liam-Sophie szintúgy, a többiek meg elég kreatívak, hogy elszórakoztassák magukat, kivéve engem és... Zaynt.
  És most elértünk arra a részre, vagy személyhez, akire a legjobban kíváncsiak lehettek. Nem, nem jöttünk össze, nem is vagyunk jóban, csak éppen folyamatosan bámul és néha még a közelembe is próbál jönni, de én akkor egyszerűen arrébb megyek. Lehet gyávának tűnök, de nem érdekel.
  Csak így tudom elviselni és kezelni a közelségét. Azt sem tudom, hogy csináltam., hogy nála laktam abban a  pár napban... Most már visszafogatta a társaság, bár azért vannak pillanatok, amik még neccek főleg Will felől. A szakításukat már bejelentették, nem értem miért ennyire féltékeny még mindig, hiszen Pezz vele van, azt meg nem várhatja, hogy ne legyenek barátok csak azért mert az egyiknek kapcsolata van! Annyira hülye tud lenni ez a gyerek...
  Tomnak nem mondtuk el és nem is fogjuk elmondani, hogy Zayn vert meg. Ezt nem bocsátaná meg, nekem meg nem kell nehezíteni ezzel az életemet. Sajnálom, hogy nem mondhatom el neki,de.. Így jobb.
 Tényleg a galériájáról nem is meséltem! Hát... Bevált. A fiúk tényleg nagyon sokat segítettek, de azért kiakadtam.  Tom és a pillanatképei... Nincs valami szabály, hogy engedélyt kell adnia a képen szereplőnek, hogy egy ilyen izén ki legyen állítva? A képek nagy részén ugyanis, Sarah és én voltunk.
  Sarah reggel fáradtan, olvasás közben, főzés közben, alvás közben, nevetés közben, vagy csak éppen ahogy van és sok más ilyen még róla.
  Én meg... Hihetetlen sok kép volt arról a napról, mikor elhozta a hangszereket hozzánk. Volt, amin a zongora előtt ülök és olyan, mintha ott sem lennék, mintha a zene hallhatóvá vált volna a képen keresztül. Aztán volt ott sírós kép, amit így visszagondolva nem nagyon tudom, hogy mikor csinált, mert még is mikor fotózott bőgés közben és milyen pofátlan dolog már?! Ám attól eltekintve, hogy én voltam a képen, csodálatos volt. A következőn éppen önfeledten nevetek. Na itt kiakadtam, mert... Ez annyira nem én vagyok és most mindenki így lát és... Mondtam már, hogy a mi kis társaságunk mennyire ledöbbenten nézte végig őket? Tomon és Zaynen kívül, nem nagyon ismerték ezt az énem... Talán néha, egy rövidke pillanatot elkaphattak és Harry akivel sokkal normálisabb vagyok, ő láthatott többször, de ennyire még egyikük sem. És nekem ezt mind végig kellett velük néznem.
  A legdurvább képek, még sem ezek voltak.

-Még is mi a picsa?! -akadtam el döbbenten.
-Ez az egyik kedvencem. - mosolyodott el Tom.
-Ezt még is, hogy gondoltad?! Már nem is vagyunk együtt, és ő egy sztár! Tudod mekkora botrány lesz ebből? - próbáltam észérveket felhozni nemtetszésem helyett.
-Jajj ne szórakozz már! Múltkor az újság mindent lehozott, amellett olyanokat nyomatsz a sajtónak, hogy ez igazán a legkevesebb! - forgatta a szemeit, mire kezeimet ökölbe szorítva, nagy levegőt véve fojtottam vissza a kitörni készülő bunkóság hadat.
Körbenéztem s tudatlanul is a képen velem együtt szereplő személyt kerestem, s meg is láttam tőlem nem messze. Teljesen elvarázsolva nézte a képet, s annyi érzelem tükröződött rajta még is... A sóvárgás annyival kivehetőbb volt a többinél, hogy nem bírtam tovább visszafordultam a képhez.
  Mi voltunk rajta, ahogy bealudtunk egymás karjaiban, hihetetlen kényelmetlen pózban, még is mindkettőnk ajkán a mosoly játszott. 
  Megráztam a fejem, majd kimentem rágyújtani.

  Hát igen... Csodálatos, ugye? Ezzel már a hátrányát is látjátok a dolognak.. Thomas egyik kedvenc elfoglaltsága,  hogyan hozzon minket olyan helyzetben., hogy emlékeznünk kelljen...
  A képeket amúgy nagyon gyorsan elpasszolta és, hihetetlenül meggazdagodott belőlük. És persze már is várják a következőt tőle.  Örülök, hogy befutott, anyuék is nagyon büszkék rá...
  Hát így telt el az ősz, aztán a próbákra és már a showra gyakorolva a december. Karácsonyozni anyuékkal karácsonyoztunk a csapat is visszautazott a családjához, és nagy meglepetésemre a nagyiék is befutottak, akik direkt így tervezték a dolgot. Csak amikor megérkeztek döbbentem rá, mennyire hiányoztak valójában.
Nem volt olyan rossz a karácsony, mint amilyenre számítottam és ezt bóknak szánom...
  Szilveszterre meg jött a hatalmas buli, ami persze kihagyhatatlan volt, de nem nagyon emlékszem semmire.
  Az első koncert 6. -a volt kitűzve itt Londonban, utána másnap még egy itt és rögtön utazunk, szóval azt a két napot már úgy veszem kezdetét vette az egész, nem nagyon lesz már időnk búcsúzkodni meg ilyenek, így megígértem anyuéknak, hogy 4.- én vagy is ma, megyek hozzájuk vacsorára.
  Leszálltam motoromról, elraktam a sisakot, majd elindultam a  bejárati ajtóhoz, ami már nyitva állt.
-Komolyan édesem, ezt már az utca végéről tudjuk, hogy te jössz, olyan ennek a masinának a hangja. - csóválta a fejét anya, mire én csak tovább álltam az ajtóban. Már megint elkapott az a rossz érzés... -Na gyere beljebb ne szellőztessünk, tél van! - csukta be utánam az ajtót.
-Sziasztok! - köszöntem be halkan a nappaliba, ahol apa és Tom folytatott valami érdekfeszítő vitát.
-Hali B.! - jött oda Tom puszit adni - Éppen az egyetemről vitatkozunk. Azon gondolkodom, hogy ott hagyom, hiszen kezdek felkapott lenni, de apa szerint végig kéne még csinálnom. Te mit gondolsz? -tette fel a kérdést.
-Te döntesz. - vontam vállat. - De igaza van apának. Nincs már sok hátra és legalább egy diplomás legyen a családban. - motyogtam.
-Ahj ne már... Na jó, erre majd még visszatérünk.- zárta le a témát, de nem úgy tűnik, mint aki nagyon ragaszkodna az egyetem otthagyásához.
-Gyertek enni. - szólt ki anya a konyhából, mire leültünk az ebédlőbe, s a vacsora kezdetét vette.
  Szokásomhoz híven nem nagyon figyeltem és szóltam bele a beszélgetésekbe, most még is valahogy más volt. Eddig mindig próbáltak róla nem tudomást venni, most meg... Folyamatosan kérdeztek, és mindig meg kellet ismételniük mert nem figyeltem, akkor is csak egy szavas válaszokat adtam.
  Kaja után kimentem cigizni egyet, majd leültem az egyik fotelbe, s a perceket számolgattam mikor nem kínos felállni és lelépni innen.
  Itt sem nagyon figyeltem, de azt hamar észrevettem, hogy feszültebb lett a hangulat körülöttem, s mikor felpillantottam három szempárral találtam szembe magam. Értetlenül néztem vissza.
-Mi van? - bukott ki belőlem elegánsan.
-Na jó, kész vége megelégeltem. - sóhajtott anya fáradtan. - Csak egy percre... Egy percre nem tudnál úgy tenni, mintha érdekelne mi folyik a családodban? - kezdett kiabálni. Ezen nagyon meglepődtem. Régebben sokszor emelte fel a hangját, mert hamar felkapja a vizet, de mióta volt az öhm.. Incidens ez egyszer sem fordult elő, s nem csak azért, mert nem bűntudata volt valamiért, hanem mert teljes mértékben eltávolodtunk egymástól.
-Nem értem miről beszélsz. - csak ennyit bírtam kinyögni, csodálatos módon. Tom és apa inkább csöndben maradtak.
-Ne szórakozz velem Blair! Eljössz ide, ha nagyon muszáj és unott arccal végig ülöd az egészet! Mi a családod vagyunk! Mi a... - kezdte de itt bennem is felment a pumpa.
-Tényleg tudni akarod? Faszom ki van ezzel az egésszel! - kiabáltam vissza.
-Blair Danwer, nem  beszélhetsz így! - szólt bele apa is erőteljesen.
-Mert mi lesz?! Ha annyira kíváncsi, felvilágosítom arról, ami mindenkinek egyértelmű és nem is értem, hogy nem jött rá eddig. - üvöltöttem. Enyhén kezdem őrültnek érezni magam. - Rühellem ezt a helyet! Gondold végig milyen érzés lehet számomra átlépni azt a kurva küszöböt minden egyes alkalommal azzal a tudattal, hogy itt szerető emberek várnak! Hát nem megy! Én úgy jövök be ide minden egyes alkalommal, hogy a baszott véremet keresem a falon az előszobába! Én kérek elnézést, hogyha nem a megfelelő a viselkedésem. - váltottam gúnyosra. - De attól még, hogy úgy teszünk, mintha nem történt volna meg, igenis megtörtént. Három bordám, a bal vállam és a jobb csuklóm bánta... Mázli, hogy táncolhatok. Hát tessék ezt volt olyan nehéz elmondani...- néztem itt már mind a hármojukra. - Amit te szerető otthonnak nevezel, nekem a pokol kapuja. - azzal még mielőtt felébredhettek volna a döbbenetből, felkaptam a cuccaimat, felpattantam a motorra és már száguldottam is haza felé.
  Nem teljesen így terveztem az elköszönést, de...
  Ennél már csak jobb lehet a kapcsolatunk...



2013. november 17., vasárnap

33. Fejezet - Éjszaka

Haliii!! Sajnálom, hogy csak most hoztam, de egyszerűen nem jutottam gépközelbe, most viszont nagyon úgy tűnik, hogy sikerült lebetegednem, szóóóval, szerintem holnap is hozok, de ez még nem biztos. Naggyon naggyon, naggyon, naggyon, naggyon köszönöm a feliratkozóknak és a komizóknak, nagyon jól esik, és csak bíztatni tudok mindenkit, hogy szavazzon jobb oldalt, arra akire szeretne, mert nem tudom, hogy kire lennétek a mellékszereplők közül a legkíváncsibbak (ezt a szoot iigy iirják?)  Naa, háát jóó olvasást mindenkinek, remélem tetszik a rész !! :)))








Blair

Egyszerűen nem bírtam aludni, teljesen ki voltam készülve idegileg, muszáj volt kezdenem magammal valamit, így egy röpke gondolkodás után telefonomért nyúltam, leszarva, hogy hajnali egy óra van.
-Haló? - hallatszott a vonal másik feléről. Tudtam, hogy nem alszik, de örültem, hogy nem bulizni van. Akkor legalább nem lesz hulla részeg.
-Otthon vagy? - tértem a lényegre.
-Blair? - hjajj, azért nem, volt olyan régen az a bizonyos ügyünk...
-Na?
-Ő... Ja...
-Átmehetek? - kérdeztem.
-Te... Nem félsz? Már, mint a múltkori utá... Én tényleg nagyon sajná... - kezdte volna de közbevágtam.
-Nem hívtalak volna, ha ez lenne. Na? - sürgettem egyre türelmetlenebbül. Te jó ég, hogy bírtam én ott ki három napot vagy mennyit? Jó igaz a szükség nagy úr és végül is annyira az ágyban sem volt rossz... Hahh, csak ha nem ütöm le, megerőszakolt volna... Jó, de részeg volt... Basszus mióta vitatkozom én saját magammal?!
-Gyere. - hallottam hangján, hogy vigyorog, s ki is nyomtam, hívtam egy taxit, majd elkezdtem összeszedni azt a pár dolgot, amit magammal viszek.
 Muszáj egy kicsit eltávolodnom tőlük, már vagy nem tudom hány napja szinte 0-24-ben velük vagyok... Nekem kell egy kis egyedüllét, ebben az esetben egy kis élvezet egy sráccal, akinél laktam pár napot és a nevét a mai napig nem tudom... Asszem most majd megkérdezem tőle.
  Sietve indultam lefelé az emeletről, s közben éppen cigimet gyújtottam meg, hogy még legyen idő elszívni a taxi előtt. Gyors cipővétel, s már indultam is volna ki, ha..
-Hova mész? - a csendes hang hallatára ledermedtem. Basszus, miért nincs a szobájában úgy, mint a többiek?! És miért pont ő?!
-El. - vontam végül vállat, majd szívtam egy új slukkot.
-Hova? - arca meggyötört volt, haja kesze-kusza. Már majdnem megsajnáltam.
 Válaszul csak vállat vontam, mire karjait tehetetlenül rakta a tarkójára.
-És mikor jössz? - megint csak vállvonás. - Mivel tudnék neked segíteni? Hogy... Legalább néha mosolyogni lássalak? - sokáig méregettem, s gondolkodtam a válaszon. Nem akarom, hogy neki rossz legyen, de...
-Békülj ki a srácokkal és hagyjál engem békén. - azzal megfordultam és kiléptem az ajtón.
  Jobb lesz neki így... Hát ha könnyebben le tudja zárni magában..
  Próbáltam elhessegetni a gondolataim közül Zaynt, s inkább a kezemben lévő cigire koncentrálni, de hazudnék ha azt mondanám, hogy sikerült.
  Mire a szállal végeztem megérkezett a taxi.  Beszálltam bediktáltam a címet és már úton is voltam. Csak egy kis időre felejteni...
  Fejemet neki döntöttem az ablaknak s bambultam az éjszakai életet. Leginkább a vidáman nevetgélő fiatal csoportokat, akik egyik szórakozóhelyről a másikba mennek, s élvezik a nyarat, szabadságot, s, hogy a barátaikkal lehetnek.
 Aztán a szerelmes párok. Igaz, hogy késő volt, de minden korosztályból lehetett találni andalgó párokat kéz a kézben. Olyan hangulata volt  ilyenkor Londonnak! Talán még bennem is felmerül, hogy milyen jó lenne valakivel sétálgatni, akit szere...
  Pff... Na ne röhögtesd magad!
-Kisasszony, megérkeztünk. - húzott vissza a valóságba a sofőr hangja, mire gyorsan fizettem, majd kipattantam a kocsiból, s indultam a társasház, már jól ismert lakása felé.
 Csöngettem a kaputelefonon, mire az egy szó nélkül nyílt ki, így folytathattam utam felfelé, ahol már a nyitott ajtó várt, s ahogy becsukódott mögöttem az ajtó, neki nyomott, majd fenekemnél fogva megemelt, s bevitt a hálóba.
-Huu...- nyögte ki, mikor már vagy egy perce feküdtünk egymás mellet a plafont bámulva. Hátt... Szerintem nem volt rossz, de azért... Na értitek.
-Hogy hívnak? - bukott ki belőlem a kérdés. Hát, az arcából kiindulva ez lehet hülye kérdés volt...
-Most... Komolyan? - nézett még mindig hatalmas szemekkel, mire én csak vállat vontam. - Pete. Pete Soundars. Miért pont most kérdezted meg?
-Valamilyen szinten megint törődni kezdtem az emberi fajjal... - húztam el a szám, mire felnevetett.
-Szerintem te eddig is törődtél csak nem akartad elismerni...
-Mióta vagy te ilyen... nem tudom mi? Alig ismersz! - vontam fel szemöldököm.
-Igaz... De elkaptalak egy elég rossz pillanatodban és még ha úgy is látszott, hogy nem vettem észre, nem vagyok olyan hülye, mint amilyennek tűnök. - nevetett fel. Ezek szerint tisztában van azzal, hogy mit gondolok róla... - Tudod... Valamilyen szinten hasonlítunk. Anyám 3 éve halt meg egy autóbalesetben, és azóta... Azóta próbáltam minél felszínesebben élni az életem, apámmal csak annyira tartom a kapcsolatot, hogy pénz kérjek tőle. Vagy is eddig így volt. Aztán... Múltkor, amikor majdnem... Téged... Tudod... - bólintottam, nem fogom belőle kierőszakolni azt a szót én se szívesen hallom. - Na szóval, akkor rádöbbentem, hogy mindig is undorodtam az olyan emberektől, mint amilyen lenni kezdek, és... Rohadtul nem tisztelem anyu emlékét. Így hát elmentem apámhoz, s most azon vagyunk, hogy újra normális viszonyunk legyen, plusz jövőre egyetemre megyek. - foglalta össze röviden. - Tényleg valamit kérdezni akartam... Ez most a nagy szenzáció... - vigyorgott, s gyorsan eltért a témáról, amiből azt szűröm le, hogy nem szívesen mesél magáról, amit megértek. - Szóval te az One Direction egyik táncosa vagy. - egyre szélesedett a vigyora én meg a  téma hallatán megforgattam a szemem. - És Harry Styles barátnője, Zayn Malik exe? - sorolta a cikkben lehozott adatokat.
-Elmegyek lezuhanyzom. - zártam le faarccal a témát, mire komolyodva bólintott. Érezte, hogy ez a téma rohadtul nem boldogít.
  Tíz perc múlva már teljesen készen léptem ki a fürdőből.
-Én azt hiszem megyek. - álltam meg előtte.
-Ilyenkor? - döbbent le. Bólintottam. - Akkor elviszlek. - húzta fel boxerét, majd póló és melegítőgatya. - Menjünk. -Terelt kifelé miközben felkapta a kulcsot, cigit, telefont.
  Beszálltunk a kocsiba, majd mindketten rágyújtottunk. A környezet nem változott az utcákon, de a hangulat igen. Mostanra a teljesen lerészegedett emberek tántorogtak hazafelé, akinek mázlija volt a barátai segítették, de a párocskák mostanra teljesen eltűntek.
-Hát... Kössz a fuvart. - nyögtem ki nagy nehezen, mikor megérkeztünk, majd kipattantam a kocsiból.
-Blair! Nem akarsz valamikor találkozni? Csak úgy barátilag... - vont vállat.
-Még nem tudom... - azzal bementem a házba. Még hallottam, ahogy a kocsi motorja felbődül, s Pete elhajt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire normális is tud lenni, most kellemeset csalódtam.
  Felbaktattam a szobámba, s egy gyors öltözés után, bedőltem az ágyba.
  Az óra hajnali hármat mutatott.
  Aztán elnyelt a sötétség.

  Hirtelen pattantak ki a szemei. Még csak négy óra volt, de tudtam a visszaalvás esélytelen, így inkább összekaptam a futócuccom, majd kocogni indultam.
  Hűvös volt, de ennek most kimondottan örültem. Próbáltam csak a levegővételre figyelni, de ez sem sikerült teljes mértékben. Kezdek ideges lenni amiatt, hogy egy kurva percre sem tudok bizonyos dolgokat kizárni a fejemből. Mióta vagyok ilyen kicseszett szerencsétlen?!
  Inkább rákapcsoltam a tempóra és úgy folytattam, leszarva, hogy esetleg túlhajszolom magam, s ezt addig folytattam, hogy fél hétre értem haza, ahol újra vettem egy zuhanyt, majd lementem  kaját csinálni. Időm, mint a tenger, így nekiálltam csúsztatott, avagy francia palacsintát. Nem kimondottan reggelinek való, de leszarom, ehhez van kedvem.
  Gyorsan bekevertem a tésztát, majd elkezdtem építeni a 'palacsintatornyot', felváltva megkenve dióval és kakaóval.  Elég időigényes ez az egész, szóval, mikor fél nyolc körül kész lettem, meg is jelent Perrie.
-Jó Reggelt! Basszus, nekem kellene reggelit csinálnom, miért nem keltettél fel? - dörzsölte a szemét, hogy felébredjen.
-Nem tudtam aludni. - vontam vállat.
.Akkor te mászkáltál éjszaka? - bólintottam. - Hallottam valami kocsit is...
-Ja.
-Ki volt az? - kíváncsiskodott.
-Pete. - haha, már tudom a nevét!
-Az meg ki?
-A srác akivel szexelek/szexeltem.
-Én azt hitt... Mindegy...
-Kell még egy tíz perc neki a sütőben, addig kimegyek cigizni. - azzal elsétáltam mellette.
  A kaja remélhetőleg elég lesz, ugyanis négy adagot csináltam, de ahogy észrevettem náluk ezt soha sem tudni...
  Aztán nyílt az ajtó, s ijedten kaptam arra a fejem, mire kilépett a cigiző Zayn. Egy pillanatra összetalálkozott a tekintetünk, s tisztán láthattam azt a szokásos kétségbeesést, amit mintha csak nekem tartogatna, majd elszakadtunk egymástól, s próbáltunk úgy tenni, mintha ott sem lenne a másik, de azért elég gyorsan szívtam a cigit.
 Abban a pillanatban, mikor kinyitottam az ajtót hallatott fentről nagy lábdübörgés és ordítás.
-Reggeliiii! - még láttam, ahogy valaki robog az emeleten, majd a következő pillanatban már az ebédlőben van.
-Niall, nyugi már! Most Blair az első! - sietett a nyomában Csibu, mire a másik észbe kapott s elpirult.
-Ki csinált reggelit? - bukkant fel Ben fáradt arca, s kb. egy tízed mp-el később Pepéé, a szomszédban.
-Blair. - adta meg a választ Perrie.
-És mit?
-Valami emeletes palacsinta...
-Csúsztatott palacsinta? A nagyi féle csúsztatott palacsinta? - ez már Will volt, aki úgy rontott ki a szobából, mintha az élete múlna rajta. Bólintottam, mire mindegyik, ahogy volt, boxerben, vagy félig felöltözve rohantak le a lépcsőn, majd egy 10 másodperces reakciókéséssel, Dan ajtaja is kirobbant.
-Ennyire jó? - kérdezte Louis, mire a csapat heves bólogatásba kezdett, míg én csak vállat vontam.
-Jó reggelt! - jött le... Liam? Igen az  a lépcsőn, mögötte barátnőjével, aki kedvesen, ám de zavartan mosolygott.
-Harry? -  néztem körbe.
-Még nem kelt fel. -válaszolt. So.. Sophia. Huhh de utálom a neveket.
 Szó nélkül indultam, a lépcsőn, teljesen a harmadikig, ugyanis Hazza szobája, az enyémmel szembe van, csak ugye bár ez az emelet, nem megy úgy körbe mint az alattunk lévő.
  Benyitottam a szobájába, ahol még mindig csöndesen szuszogott, s a hasán aludt póló nélkül.
-Harry... - kezdtem el a hátát simogatni, s közben majdnem elröhögtem magam. - Harry cica.. - ennél nyávogóbb hangot, nem tudok megejteni.
 Nyögés volt a válasz. Ha nem hát nem.
 Odahajoltam a hátához, majd oda trombitáltam, vagy nem tudom, hogy hívják azt, a lényeg, hogy kb. tele csultam a hátát.
-Mi van már? - nyögött újra, majd hasra fordult.
  Na itt kezdődtek a gondok. Én láttam már őt félmeztelenül, de úgy látszik túl ideges voltam, hogy észrevegyem.
 Szooooval, Styles csak annyit láthatott, hogy egyszer csak felsikítok a nevetéstől, s mellé dőlök az ágyon, s nem tudok összeszedni magam.
-Min röhögsz? - Ébredt fel teljesen, és már vagy öt perce noszogatott, de mindig, amikor belekezdtem volna jött az újabb nevetéshullám.
-Mi... Mi... Mi a fasz ez az ocsmányság?! - mutogattam a felsőteste közepén elhelyezkedő pillangóra.
-Ja... Héjj fejezd már be! Részeg voltam, oké? Aztán meg... Annyira megkedveltem, hogy ne akarjam leszedetni, mert az kurva fájdalmas. Amúgy meg szép, csak ne pont itt és nem pont nekem. - vont vállat. Na ebben igaza volt. A pillangó maga, szépen kidolgozott volt, bár nekem kicsit túlságosan is, ugyan is ez már nagyon rovarszerű volt számomra, amit meg rühellek.
-Na gyere csináltam reggelit. - rángattam fel, ő meg egy pólót felkapva jött utánam.


2013. november 11., hétfő

32. Fejezet - 'Mindent tudni akarok!'

Oké, tudom rövid és előbbre ígértem, de nem volt ihletem nem tudtam megírni. Így is elég gyatra lett szerintem, de majd belendül... Nem vagyok mostanság túlságosan fitt... Na mindegy ez magánprobléma, mindenkinek meg van a saját szara :)
  Am már rég óta ki akartam írni, és majd ki rakom oldalra is, de most leírom ide, ha valakit érdekelne. Na az e-mail címem bblairpprice97@gmail.com Ha valaki szeretne valamit, privátba mondani, vagy kérdezni nyugodtan. :)

                               Joo Olvasást!

                                                          Xx Blair


  





-Na jó, hagyjatok mát, komolyan nem tudok többet enni! - állítottam le őket, miután valahogy sikerült legyűrnöm azt a közepes adagot, amit elém toltak.
-De az orvos azt mondta, ho... - kezdte volna a szőke, de közbevágtam.
-Hogy ennem kell, amit meg is tettem. Ha még egy falatot belém nyomtok hagyok egy csinos kis hányásfoltot a sznob kis gatyádra. - néztem rá faarccal.
-Blair! - szólt rám figyelmeztetően Csibu, mire a szemem forgatva vittem a mosogatógéphez a tányérom, s menetem ki cigizni.
  Nyúzottan vetettem le magam az egyik napágyra a teraszon, s vettem elő cigimet, majd próbálta meggyújtani a szálat, de persze, hogy most fogyott ki... Nem hiszem el!
-Tessék. - szólalt meg mellettem egy hang, mire egy olyan nyikkanás félét adtam ki, s ugrottam egyet.
  Hogy nem vettem észre, hogy nem vagyok egyedül?!
  Hamar felébredtem döbbenetemből, s kivettem a kis gyújtót, amit még mindig felém nyújtott, majd mélyet szippantottam a szálból, s visszaadtam gazdájának a zippot.
  És végre senki sem idegesített. Nem hittem volna, hogy ezt mondom úgy, hogy két méterre van maximum tőlem, bár erre biztos az is rájátszik, hogy a többiek kerülik őt és én ezt most kihasználom. És egyáltalán nincs bűntudatom, mert így tűröm, hogy bámuljon... Ha úgy vesszük, mind ketten jól járunk, nem?
  Beburkoltam magam a napágyon lévő polártakaróval, s úgy bámultam az estét.
-Blair! - hallottam meg bentről Haroldot, amit nagy sóhajjal nyugtáztam. - Blair!
-Itt vagyok! Hozz ki sört is ha jössz! - szóltam hangosabban, majd szívtam tovább a cigit.
-Hoztam almát is. - jött ki pár perc után két sörrel. - oh... Te is itt vagy? - nézett Zaynre, mire az említettel nagyon hülye fejet vághattunk... Ilyen kérdést feltenni! Ez eszméletlen hülye!
-Nem kell az alma. - válaszoltam inkább a mondat első részére.
-De enne...
-Nem! Az, hogy egy este alatt próbáljátok belém tukmálni a több napi elmaradásomat, nem segít! Kérem a sört. - nyújtottam kezem a két üvegből az egyik felé, mire sóhajtva a kezembe nyomta.
-ŐŐ... Zayn ha tudom, hogy itt vagy neked is hozok, de... Tessék itt az enyém, hozok újat. - nyomta a döbbent srác kezébe a teli üveget, majd bement egy másik üvegért.
  Mikor fél perc múlva visszaért, még mindig teljesen lefagyva talált minket, ugyan is ez az egész annyira abszurd volt, mint, hogy én valaha is újra összejöjjek Zaynel.
-Most mi van? Azt mondta az orvos, hogy lelki probléma lehet... Hát én most épp próbálom megkönnyíteni neked. - vont vállat, majd meghúzta az üveget.
-Öhm... Hát akkor köszönöm. - emelte meg enyhén az üveget Malik, majd ő is ivott. Hááát, okéé...
-Kijöhetünk? - bukkant fel egy fej az ajtóban.
-Gyertek.-  intett Hazza, mire kilépett Louis a barátnőjével a nyomában.
-Hogy vagytok? - fészkelték be magukat egy hintaágyban s burkolóztak pokrócba.
-Én jól, mint látod ők meg beszédesen. - vigyorgott a göndör. - Még mindig nagyon hasonlítanak. - na jó, mi a franc történt ezzel a gyerekkel?!
-Légy szíves, ne hasonlítsd Blair hozzám... Nem ezt érdemli. - szólalt meg csendben Zayn, mire mindenki elhallgatott, kivéve engem, aki mint valami hangulat oldás véget puffogni kezdtem.
-Öhm... milyen a banda? - tettem fel egy másik hülye kérdést inkább.
-Mi? - néztek rám hülyén. Úgy látszik ez valami szokásos ember dolog... Nem törtem magam, hogy megismételjem...
Blair. - szólított meg Malik. De rég hallottam a nevemet tőle! - Nálam hagytad pár ruhádat és... Én most hoztam vissza.
-Az nem lehet mindet elhoztam.
-Nem... A szennyesben volt egy szet...t. Amikor Perrie megfürdetett... Akkorról.
-Oh... Hát. Öhm. Ok. - nyögtem ki. - Hogy jöttetek össze? - tereltem a témát az öt fős csoportunkban lévő párra.
  És akkor mesélni kezdtek és végre nem rám figyeltek, így elengedhettem magam. Még mindig utálom, ha én vagyok a központban... Vagy is szeretem, de... Nem ilyen témáknál.
  Egy idő után valahogy én is a nagy szerelmesekre figyeltem, s be kell vallani, hogy tényleg nagyon édesek voltak. Mivel eddig Louis megnyilvánulásaiból kb. annyit láthattam, hogy a fején rohan egy melltartóval, majd lelök véletlenül a színpadról rájöttem, hogy iszonyú hülye, de ez tette egyéniséggé. Mindketten nagy dumásak Eleanorral, ám a lány elég tapintatlanul képes belemenni témákba, s ettől mindig zavarba jön, ellenben Tommoval - mint meg tudtam ez az egyik beceneve a fiúnak - aki csak nevet ezeken egyet, vagy komolyabb helyzetben korrigálni próbálja, arról nem is beszélve, hogy ő is képes ugyan ezt megtenni...
-... És mióta tudják, hogy szeretem a répát, mindenki azt küld, vagy vesz nekem, így sikerült a kedvenc zöldségemet megutálnom. - fejezte be élettörténetét.- Na jó a répatortát szeretem, de abba nem is nagyon érződik... - nézet elmélázva maga elé. - Tényleg Blair te tudsz répatortát sütni? Eleanor annyira béna hozzá... - nyafizott, mire a lány nevetve ütött a karjára.
-És még milyen jó, hogy az vagyok, különben állhatnék egész nap a konyhába, hogy azt a szart gyártsam neked. - fejtette ki véleményét, mire a többiek felnevettek.
  Hát... Jó a szerelem... De annál nagyobbat lehet bukni... Gyerünk Danwer a mai napon még nem voltál eléggé klisés... Csak így tovább.
 Nem bírtam tovább, bementem a házba, ott is egyenesen a zene szobába. Egyszerűen... Muszáj volt... Én... Úgy érzem mostanában teljes... Nem is tudom... Kifordultam önmagamból. Rosszabb vagyok, mint voltam. Eddig az egészségemre, még ha nagyon minimális szinten, de figyeltem. Most meg... Anorexia.
  Leültem a zongora elé, lehunytam a szemem, s belekezdtem. Nem tudom mit játszottam, csak... Kiakartam magamból adni a felgyülemlett stresszt.
  Anorexia. Csak ez az egy szó járt a fejemben. Mi van, ha eldurvul? Még is csak.. a munkámat nem hagyhatom abba! Azt még nekem is be kell vallanom, hogy elég jól jártam ezzel az állással...
  És itt van Harry, meg Perrie és... Nem. Túlságosan elszigetelődtem az utóbbi 4 évben. A barátaim... A csapat annyit tud rólam, mint azok az emberek, akiket most ismertem meg.
  Szánalmas....
  Egyre erőteljesebben zongoráztam, egyre több érzelmet adtam bele, csak... Azt akartam, hogy ne engem emésszenek belül. Váljanak olyanná, akár a dallam. Csak, hogy a dallam belőlük áll.
  Ördögi kör...
  Észre sem vettem mikor kezdtem sírni, de mint általában a zene valamit elindított bennem, és nem tudtam... Nem akartam gátat szabni neki. Hiszen ezt akartam nem? Hogy múljon el. Azt mondják a sírás segít én meg remélem, hogy ez igaz.
  Egy idő után áttértem a zongoráról a csellóra és a hegedűre, bár a második jobban lefoglalt, mivel még is csak a nagyié volt!
 Minden egyes vonó húzás, vagy hangszer elvett, s egyben adott valamit hozzám. Hogy segített-e? Nem tudom, de ennél rosszabb már úgy sem lehetne.
 Így maradt a sírás és a hangszer számomra fájdalmat sugárzó hangja.
 Nem hittem, hogy valaha is lesz olyan, hogy én próbálom békíteni a barátait annak az embernek, aki megvert. Nem. Mindig is úgy képzeltem el a találkozást, hogy legalább annyira tönkreteszem az illető életét, mint ő az enyémet.
 Hát... ezek után mondja rám bárki,  hogy egy érzéketlen tuskó vagyok...
  Csak remélni tudom, hogy a többiek meghallgatják... Ha a bandát annyira nem is érdeklem... A csapatnak azt hiszem vagyok annyira fontos, hogy ezzel könnyítsék a helyzetem...
  Leraktam a hangszereket, s óvatosan hallgatóztam kifelé. Nem akartam meghallani még véletlenül se semmit, bár nem tudom, hogy akkor miért hallgatóztam. Óvatosan nyitottam ki az ajtót s indultam volna felfelé, mikor egy alakba ütköztem. Ijedten néztem fel Harry zöld szemeiben, aki hamar levette, hogy sírtam duzzadt arcomból. Intettem neki, hogy maradjon csöndben, majd kikerülve rohantam tovább  szobám magányába, hogy az ágyra vetve magam zokogjak tovább, elcseszett életemen.



Harry


  Nem hiszem el, nem hiszem el! Csak, ne sírjon. Erősebb ő annál. Nem szeretem így látni.
 Muszáj beszélnem Malikkal. Bármennyire is lenézem, hogy megvert egy nőt, még hozzá a barátnőjét, akit mai napig halálosan szeret, egysze.... Hol itt a logika?! MÉG MINDIG SZERETI! KI veri meg azt, akit szeret?
  Mély levegő, majd indulás... Noszogattam magam kifelé, a fiúhoz, aki azóta sem akart elmozdulni a helyéről.
  Csöndben kinyitottam az ajtót, majd leültem mellé.
-Az elejétől a végéig, mindent tudni akarok! -




2013. november 5., kedd

31. Fejezet - Hogyan oldjam meg?

Halii!! Itt lenne a következő rész, mivel lebetegedtem. Remélem tetszeni fog és nem írtam nagyon valótlan dolgokat, mert én komolyan így tudom, hogy van ilyen, na de na! Értitek! :P
Mint látjátok oldalt a szavazás megváltozott, és a szavazás végéig, akire a legtöbben linkeltek arról, hozok majd egy kisebb rész, avagy az Ő szemszögéből lesz írva valami, de inkább az első.
ÉÉs nagyön köszönöm a kommenteket, nagyon, de nagyon örülök neki és amire most döbbentem rá, hogy BASZKI! EZ MÁR A 31. FEJEZET!!

Joo Olvasást!!

              Xx Blair










Zayn


  Már vagy 1 órája eszméletlen, én meg majd szétrobbanok az idegtől. Dr. Brown is befutott már, de csak jobban ránk hozta a frászt, folyamatos hümmögésével.
-Az meg minek? - hallottam meg Harry ideges hangját, mire visszafordultam a kanapér heverő lány felé, s a térdeplő orvoshoz. Éppen egy infúziót pakolt elő.
-Elővigyázatosságból. - morogta, de nem nagyon beszélt többet. A szobában az eddigi csend, még feszültebbé változott.
  Fél órával később, még mindig semmi. Felrobbanok! Az a rohadt cikk is, és... Mintha nem lenne így is elég baj, kavarjanak be ők is! Ha Blair miattuk ájult el én... Esküszöm nagyon megbánja az össze.
-Megmozdult! - sikkantott fel ijedten Csibu, mire mindenki összerezzent. Ez nem normális! 
  Ám nem sokáig törődtünk az ijesztő kirohanással, mindenki körbeállta a kanapét.
-Hé-hé, menjetek hátrébb! Hagyjatok neki teret. - tuszkolt hátrébb minket Brown, de csak nagyon nehezen kezdtünk mozdulni.
 Egyszerűen...  Nem bírtam levenni a szemem arról a gyönyörű sápadt arcról. Megakartam ölelni, azt akarom, hogy.. Hogy ha magamhoz szoríthatnám, minden rendben legyen... És boldog legyen, velem...
  Igen Zayn, cseszd el még jobban a napodat a lehetetlen gondolatokkal! - Ráztam meg a fejem. 
-Öhm... Kaphatnék vizet? - jött az erőtlen rekedtes hang mire amennyien voltunk ugrottunk, ám Harry volt  a leggyorsabb, ami miatt már megint behúznék neki egyet. Miért olyan nehéz elfogadnom, hogy talán ők... Ketten.. Szere... Nem.
  Nem bírom kimondani!
-Köszönöm. - sóhajtott lehunyt szemmel a lány, mikor kiitta az utolsó cseppig a poharat. - Minek az infúzió? - nézett körbe faarccal.
-Magunkra hagynának egy picit az ifjú hölggyel? - nézett  végig rajtunk az orvos, mire a társaság nagy része egy bólintással elindult az ajtó felé. - Mr. Malik, Mr. Styles és a maga nevét nem tudom Sir..
-Will. Csak Will.
-Öhm Will, maguk is menjenek. Valamit meg kell beszélnem Miss Danwerrel négyszemközt. - próbálkozott újra, de még mindig nem nagyon mozdultunk.
-Fiúk! Kifelé azonnal!- szólalt fel Paul mögülünk erőteljesebben, mire idegesen robogtam ki a kis helységből.
  Miért nem lehetek bent?! Miért nem tudhatom?!
-Hol van?! - jött a folyosó végéről Tom elfulladt hanga. Biztos rohant.
-Bent. - intett Dan az ajtó felé, mire az említett hármat kopogott és benyitott.
-Bocsánat én a bátya vagyok Thomas Danwer. Bejöhetek? - hadarta el egy szuszra.
-Ha a kisasszony nem bánja...
-Gyere. - jött a halk válasz, majd az ajtó újra becsukódott.
  Ezt nem hiszem el!
  Én szerelmes vagyok belé, az miért nem elég, ahhoz, hogy bent legyek?!


Blair

- Ugye nem terhes? - bukott ki bátyámból, mikor idegesen mellém ült. Nem nagyon tetszett neki az az infúzió, bár bevallom engem is idegesített. Egy... Öhm...Bizonyos eset óta ugyebár nem nagyon bírom ezeket.
-Nem. A probléma teljesen már eredetű...
-Rákos? Ugye nem? - most már egész testében megfeszült. Komolyan, ezekkel a hülye kérdésekkel, még engem is felcsesz.
-Fogd már be! HA megtennéd, talán el tudná mondani..-  morogtam.
-Köszönöm, és nyugalom nem, nem rákos. - itt vett egy nagy levegőt. - Mikor evett utoljára?
-Még is milyen kérdés ez? - néztem rá hülyén, de ő továbbra is olyan orvosi szemmel vizslatott. - Hát oké, gondolom ma reggel...
-És mit?
-Nem tudom! Egy pohár narancslevet biztos megittam, de... Nem ma nem ettem semmit. - döbbentem rá.
-És tegnap este?
-Azt hiszem egy fél almáét megettem... - hú... Ez még nekem is fura.
-Akkor jól gondoltam. - sóhajtott.- Anorexiás. Ám szerencsére még nem az a visszafordíthatatlan szint.
-Hogy mi?! - akadtam ki. - De hiszen, egyáltalán nem látom magam dagadtnak, sőt tudom, hogy tökéletes alakom van. - kezdtem a hülye magyarázatot.
-Ez egy hatalmas tévhit. Vagy is van ez a fajta is, de magának nem ez van. Nem eszik.
-Persze, mert nem vagyok éhes! - vontam vállat.
-Ez a probléma. Maga alig eszik, nem éhes, nem érzi úgy, hogy meg kéne lennie a napi ételbevitelnek. Mint mondtam, nem csak az az anorexia, ha túlsúlyosnak látja magát, hiszen sok ember látja annak magát még sem bírja ki evés nélkül. Nem. Az anorexiásoknak, valahogy elmúlik a kényszer az evésre, s lehet néha fel jön, hogy talán jó lenne, de le tudják gyűrni. - magyarázta. Én csak elhűlve hallgattam. - Érte mostanában valami nagyobb lelki trauma?- csak bólintottam. - Akkor felírok magának egy szakembert, rendben? - vett elő egy kis papírt.
-Nem szívesen  mennék agyturkászhoz... Nem lehet másképp? - nem mintha bajom lenne velük, de... Túl sok dolog van és nem, nem akarom megdumálni egy idegennel az ilyesfajta problémákat. - Ugye nem kell intézetbe mennem?
-Nem. Annyira még nem kórós. De a barátainak, vagy a családjának, nem tudom kikkel lakik, figyelniük kell, hogy meglegyen a napi három étkezés. És magának a problémáját meg kell próbálni rendezni. Ha ez nem sikerül rövid időn belül, magam kísérem el a  pszichológushoz. - bólintott, majd elkezdte lecsatolni rólam az infúziót. - Hívjon ha bármi gond van. -adott a kezembe egy névjegyet, majd összepakolt és kiment.
 Csendben ültünk Tommal, s próbáltuk feldolgozni az információt.
-De hát kijött, miért nem mehetünk be? - hallottam meg kintről Zaynt.
-Mert most hadd beszéljen egy kicsit a testvérével! Csak egy két percet bírj ki! - osztotta ki Paul. Hogy én milyen hálás vagyok most neki!
-Anglia miatt van, ugye? - kérdezte csendesen, de nem nézett rám. Tom, mindig könnyen átlátott rajtam. - És Zayn...
-Gondolom. - sóhajtottam. Úgy éreztem, itt lenne az alkalom, hogy elmondjam neki a teljes storyt, de... Nem. Nem lehet. Akkora botrányt kavarna, amilyet még nem láttunk. Mindenki jobban jár, ha ez titokban marad előtte.
-A végén még én is főzök neked valami finomat. - bökött oldalba, hátha kicsit könnyedebb  hangulat alakul ki.
-Kösz a bulimiát, már igazán nem szeretném, ha rám fognák! - nevettem fel röviden. - Ki jössz cigizni? - pillantottam az asztalon heverő kis dobozkára.
-Igen. Egyedül nem is tudnál járni... Hoppá megmondtam. - kapott el, mielőtt eleshettem volna, ugyanis megpróbáltam felállni, de megszédültem.
-Kuss. - adtam az egyszerű választ, mire felnevetett.
  Jó, hogy vele el lehet ütni az ilyeneket poénként. Nem tudom mi lenne velem, ha folyamatosan felettem állna é s arról papolna, hogy milyen egy virágszál vagyok.
  Kinyitottam az ajtót, s jó pár ideges pillantással találtam szembe magam, ám nem törődtem velük, elindultam a legközelebbi kijárat felé... Vagy is az egyik irányba, mert foggalmam sincs, hogy hol vagyunk... Olyan kurva nagy ez az épület! 
-Héjj, ne rohanj! Mi a baj? Mi történt? - zúdították rám a kérdéseket.
-Anorexia. - nyögtem ki végül, faarccal, mintha csak az időjárásról beszélnék, mert tudta, addig úgy sem hagynak békén, ameddig nem mondok valamit.
-Micsoda?! - akadt fen Harry.
-Majd... Légyszíves, most hagyjatok. - zártam le, majd jobban megszaporáztam lépteimet, aminek nem ,ett jó vége, ugyan is már megint Tomnak kellett elkapnia.
-Lassabban már! Basszus, most szedtek le az infúzióról! Oké, hogy te Blair Danwer vagy, jó erős szervezettel, de légyszíves ne feszegesd a határaid ennyire! - cseszett le finoman. - Nem akarok árgus szemekkel figyelni mindig, hogy nem esel-e el éppen... Amúgy az emeleten vagyunk. - tért el. - Dee, ne menj tovább itt egy erkély. - húzott vissza lassan, az ajtóhoz.
  Kiléptem rajta, és a még mindig ránk váró paparazzi tömeg felett találtam magam. Hm... Most úgy leköpném őket...
-Ne merd megtenni! - fogott vissza Tom. - Ne dolgozz már ennyire magad ellen. Elégedj meg annyival, hogy szépen a fejükre hamuzunk.
-Ezek szerint kérsz cigit? - sandítottam rá.
-Hát, ha mindig valami ilyesmivel hívnak fel, akkor igen, rám kell szánnod egy pár szálat. - kacsintott.
-Hajj a végén még te is rendesen rászoksz. - nyújtottam a dobozt.
-De ugyan úgy, mint te, ha akarnám le tudnám rakni. - vont vállat, miközben rágyújtott.
-Jogos. Tényleg, mi van Sarahval? Lakást fogtok venni? - érdeklődtem.
-Mi? Ezt meg kimondta?-  nézett rám félig röhögve, félig hitetlenkedve.
-Senki. Csak kérdezem. - vontam vállat, majd mélyet szippantottam a cigiből.
-Galériát nyitok. És a fiúkat már megkérdeztem, hogy segítenének-e a hirdetésébe és örömmel belementek. Szóval, ha hosszú távon nézem, ez sokkal jobban megéri. És ha ez összejön, majd akkor veszek Sarahnak egy házat, vagy lakást, mittomén, ahol nyugodtan hülye szomszédok nélkül ellehetünk. - vigyorgott hülyén, amiből könnyen le lehetett venni, hogy mit csinálnak.
-Hát... Egészségetekre.
-Ott van! - kiabált lentről valaki, majd nagy zúgolódás hallatszott, mire én is odanéztem.
  Kiszúrtak minket és... Nem gondolják komolyan, hogy hallom  a kérdéseiket, főleg, hogy húszan beszélnek egyszerre... Ezek nagyon ostobák...
  Szép nyugodtan őket bámulva elszívtam a cigit, ledobtam, elegánsan bemutattam nekik és végül visszamentem az épületbe. Hát ez jól esett.
-Na gyere, a többiek ha jól tudom a szokásos helyen vannak. - karolt át.
  A szokásos terem, mint kiderült, nem az, a kis színpados nézőteres valami, ahol először jártunk, hanem, ahol a srácoknak táncot tanítok, míg ők dalolásznak.
  Most már legalább tudom...
  Mikor beértünk, mindenki néma csendben nézett minket. Valaki idegesen, valaki kíváncsian, valaki aggódva, nem is tudtam felmérni az összes érzelmet, de nagyon idegesítettek. És még nem volt itt a társaság nagy része.
-Tom. - suttogtam neki. - Nem akarnád te elmondani, nekem ehhez rohadtul nincs még erőm .- Na jó enyhén talán rá is játszottam most az ájulásos dologra, de hadd használjam már ki azt a kevéske jót, ami van benne!
-Hajj te lány! - sóhajtott, míg én leültem a terem szélére Csibu mellé, akinek kérdő tekintetére, csak egy bátyám felé intézett biccentéssel feleltem. - Figyeljetek, az orvos azt mondta, hogy anorexiás, és... Ne Will, légyszíves ne vágj a szavamba. Na szóval, azt mondta az orvos, hogy mi abban tudunk segíteni, hogy naponta minimum háromszor megkajáltatjuk. - fejtette ki a lényeget.
-De hiszen Blair tisztában van vele, hogy nem dagadt! - hú, úgy látszik az ikrekkel egy húron pendülünk... Ez most nagyon gáz?
-Na igen... Ajj, ezt miért nekem kell elmondanom? - nyafogott, de egy élesebb levegővétel után kinyögte. - A húgomnak ez lelki eredetű... Ugye... Hát azzal ti is tisztában vagytok, hogy hogy is áll a helyzet, még ha nem is ő mondta el nektek, valahonnan mind megtudtátok... Nem ez a lényeg. A doki azt mondta, ha nem képes ezeket megoldani pszichológushoz kell járnia, szóval... - itt muszáj volt közbe vágnom, hiszen Tom az, aki per pillanat a legkevesebbet tudja és ez... Ez még külön teher nekem. Kurva jó...
-Szóval ne terheljetek le olyanokkal, amikhez csak le kéne ülni és beszélni a másikkal. - hangom élesen futott végig as termen, s láttam az arcokon, hogy most sokkal jobban fontolóra veszik, mint eddig. Nem vicc az anorexia.
-Rendben, meggyőztél. - sóhajtott L... Louis. Hűű, egyre gyorsabban megy. Enyhén ledöbbentett, hiszen vele beszéltem eddig a legkevesebbet, s még is ő megy bele leghamarabb. Lehet azért, mert a többiekkel már külön beszéltem, a szőke pedig nincs itt? Vagy is hát, ő itt nincs most és vele sem beszélte... Na jó értitek... Ha nem nyugi, én sem teljesen,
-Oké, én is benne vagyok, de... Összeköltözünk! Kell a csapatépítés! Csak azt döntsük, el, hogy melyik nagyobb: Direction Villa, vagy a ti házatok? Nálatok hány vendégszoba van? - rendezkedett Harry.
-Négy, de az egyik, csak simán szoba és nincs hozzá se fürdő, se gardrób de persze van közös fürdő. - fejtette ki Dan.
-Akkor nálatok. Nálunk csak három vendégszoba van. - bólintott Hazza. - Amellett Niall biztos Csibuval alszik én meg...
-Te egyedül. - vágtam közbe, mielőtt engem mondott volna be.
-Hmm... Majd este lemeccsezzük. - kacsintott. Már nem is mertem Zayn felé pillantani, úgy is tudtam, hogy milyen arcot vághat.
-Blair. Ne haragudj, most írtak, hogy vissza kellene mennem a galériához, de ha akarod mondhatom neki..
-Ne, nyugi már megvagyok.
-Köszönöm. De úgy is még meglátogatlak, jó? - adott a homlokomra egy puszit, én meg bólintottam.
-Ugye azt nem kell mondani, hogy anyáéknak egy szót se..
-Ez alap.. De... Na mindegy ezt majd megbeszéljük. Sziasztok! - intett a többieknek.
-Puszilom Saraht! - mondtam még ő meg egy kacsintással válaszolt.
-Akkor mindenki menjen haza pakolni? - nézett végig mindenkin Louis.
-Ja... És ha akarjátok, szerintem hozhatjátok a barátnőiteket is. - vont vállat Dan, mire a többiek bólogattak, vagy éppen hálásan mosolyogtak.
  Te jó ég, mint valami menekült szállás olyan lesz a ház!
-És én a vacsit bevállalom, de reggelit biztos, hogy nem én csinálok! - jelentette ki Csibu. Hm.. Az ő főztjét, még szívesen is eszem.
-Blair meg van mindened? Mehetünk? - jött mellém Dan, mire bólintottam, s együtt indultunk az ajtó felé.
  Miért kell miattam, ekkora felhajtást csinálni?!