Epilógus

  Sziasztok.... Ez most tényleg iszonyú fura, mert ennél már nem lesz egy se tovább, ha csak nem írok majd kisebb villanásokat még belőlük, de egyenlőre nem szándékozom. Ebben igazán csak azt akartam megmutatni, hogy milyen volt Blair és Zayn régen, vagy is mielőtt bekövetkezett volna  a 'baj'. Talán kicsit nyálas lett, sőt, de próbáltam ebből is a reálisabb oldalát leírni. :)))))
   http://fairytalesarenotfairytale.blogspot.hu/  Ez lesz az új fanfictionom, de ez... Fantasy lesz, mint már említettem és lééégyszii ne ítéljétek el előre a storyt, nem vámpíros mert azokból elegem van, na mindegy....
    Boldog új évet mindenkinek!!!!! Én ezzel búcsúzom most... :((
       Joo Olvasást!

                               Xx Blair

-Zayn! Zayn!  Nem hiszem el srácok, hogy itt hagytátok a történtek után egyedül! - hallottam tompán egy ismerős hangot. Hm.. Ez Perrie, biztos csak valami buta álom...
-Ő akarta, és bízunk benne annyira, hogy okosan viselkedik. - Liam... Oké, ez az álom egyre furább.
-De hiszen Blairről van szó! Mikor viselkedett ő normálisan, ha vele van valami?! - Pez dühös, de... Mi van velem? Már semmit sem értek... Az álmoknak általában van valamiféle értelmük, nem?
-Zayn! Zayn, jól vagy? Minden rendben? - kicsapódott egy ajtó, és hirtelen nagy mocorgás támadt. -Zayn! - kiabálta újra, mire ketten ültünk fel hirtelen az ágyban, és épp hogy csak magamon tudtam tartani a takarót.
  Ezek szerint nem álom volt, ugyanis mindenki itt volt, Tommal, Sarahval, Perrievel és Caraval együtt.
  Miért nyitnak folyamatosan rám, ha meztelen vagyok?
-Hoppá. - kerekedett el Pez szeme. - Ezek szerint... Öhm.. Ezek szerint nincs gond. - makogta, én meg elvörösödtem. Mi a fasz?!
-Srácok... Ez.. Ez kezd kellemetlen lenni. - nevetett mellettem zavartan Zayn, mire közelebb bújtam hozzá.
-Mi a fasz történt? - kérdezte lassan tagoltan Tom, ezzel megfogalmazva a többiekben megfogalmazott dolgokat.
-Hátt... Minek tűnik? - kérdezett vissza, és a hatalmas vigyora mellé piros arca számomra rettentő szívdobogtatóan hatott.
-De.. Ho.. - próbált Liam valami értelmeset kinyögni, de nem nagyon sikerült.
-.Ha megengeditek, felöltöznénk és lemegyünk, akkor, majd talán, ismétlem TALÁN válaszolunk a kérdésekre. - válaszoltam és visszadőltem a párnákra.
-De, ha nem vagytok lent tíz percen belül, visszajövünk! - fenyegetőzött Tom, mire a szememet forgattam.
-Ha nem vagyunk lent, tíz percen belül, és te látni szeretnéd a húgodat szex közben, csak rajta! - vágtam, vissza, mire páran felnevettek.
-Tomot lent hagyjuk. - vont vállat Ben, és a nevetés erősödött, én meg egy párnával az arcában jutalmaztam a beszólást.
-Na jó, emberek kifelé! - tért magához Sarah, majd a lányok segítségével elkezdték kihessegetni a fiúkat.
  Fél percükbe tellett ez a művelet, de ahogy becsukódott az ajtó, mi nevetni kezdtünk.
-Ez kurva gáz volt! - nyögtem ki.
-Legalább nem kell azon gondolkodnunk, hogy, hogyan mondjuk el. - vont vállat nevetve, miközben fölém mászott.
-Ja, csak azon, hogy mit mondunk nekik. - fintorogtam.
-Semmit. - válaszolta egy grimasz kíséretében, majd a gonosz vigyor szétterült az arcán - Legalább húzzuk őket egy kicsit. - nevetni kezdtem, még ha nem is volt benne semmi vicces.
  Egyszerűen... Muszáj volt, valahogy ezt a hirtelen jött boldogságot kiadnom magamból.
-Jó, de akkor legalább öltözzünk. - próbáltam letolni magamról, de nem nagyon akart menni. - Zayn! - nevettem, mikor már egy jó ideje "küzdöttem". - Na jó... - tettem úgy, mint aki megadja magáét, mire ő is lazított. Csak erre vártam. Fordítottam helyzetünkön, majd a nyakához hajoltam, s finoman, de erősen szívni kezdtem.
-Blair ez nem biztos, ho... Ho... - de nem tudta befejezni, mert jólesően felnyögött.
  Hogy abba hagytam-e? Csak az után, hogy egy hatalmas lila folt nem éktelenkedett a nyakán.
-Végeztél? - kérdezte beletörődötten.
-Aha. - vigyorogtam rá.
-Élvezted? - forgatta a szemét.
-Ja.  - adtam puszit a szájára - És most már igazán mehetnénk, mielőtt Tom komolyan berontana. - felpattantam, s elkezdtem valami cucc után kutatni. Nem sokat változott a szobája, mindent ugyan ott találtam, ahol régen volt a ruhásszekrényében.
-Tetszik, hogy ennyire emlékszel, mi merre van! - fűzte össze feje alatt kezeit egy nagy vigyor kíséretében.
-Nem akarsz felkelni? - vettem figyelmen kívül előbbi mondatát, miközben egy alsót húztam fel.
-Hé, az a kedvencem! - mutatott a rajtam lévő Timon és Pumpás alsóra.
-Upsz. - vontam vállat, s a felsők között kezdtem turkálni, de egy nekem repülő párna megzavart. - Héé!
-Paraszt! - morogta, miközben lassan kikászálódott. Szép lassan elé léptem, s a nyaka köré fontam karomat.
-Tuudood, hogy szeeretleek! - húztam el elég irritáló hangon a magánhangzókat.
-Bekaphatod! - fintorgott, én meg közelebb hajoltam a füléhez.
-Majd este. - majd mikor éreztem, hogy lefagy, elhúzódtam, s kacsintva távolabb léptem.
-Te mekkora szemét vagy! Nem elég, hogy csak az én boxerem van rajtad és úgy jössz ide ölelgetni, még ilyeneket is mondasz?! - akadt ki eléggé eltúlozva, de már rég nem figyeltem rá.
  A ruhás szekrényéből emeltem ki egy pólót.
-Ez még meg van? - bámultam döbbenten a fölsőt.
-Ja. - vont vállat. - Miután... Miután elmentél, mindig azzal aludtam, mert átvette az illatod, de aztán anya egyszer kimosta, az emlék meg nem volt olyan szép, mint előtte így elsüllyesztettem. - próbált könnyednek hangzani, de a régi dolgok bolygatása, soha nem lesz egyszerű eset úgy érzem.
  Az említett póló, amúgy egy Nirvana-s felső volt, amit még tőlem kapott, ő meg megkért, hogy ha nála alszom, mindig abba aludjak.
-Akkor gondolom nem bánod, ha vissza büdösítem. - hogy oldjam a feszültséget, még egy őszinte (igazán őszinte!) vigyort is elengedtem, ami hatásosnak bizonyult.
-Te még büdösen és izzadtan is jó vagy! - mondtam, mire a szememet forgattam.
-Kár, hogy ezt fordítva nem tudom elmondani! - tettem csípőre a kezem - Malik öltözz már! - noszogattam, mert ugyan ott állt, ahol hagytam.
-Büdösen és izzadtan, már nem is kellek? - kérdezte visszatérve az előző témához, miközben egy alsót húzott fel.
-Nektek valami baj van a szaglásotokkal?! Koncert után, majd meg fulladtam minden egyes alkalommal, ha nem fürödtetek! - fintorogtam.
-De az mindenki volt! - védte magát, mikor a póló is a helyére került.
-Hidd el Baba, - csapkodtam meg a mellkasát - Szagiztalak téged külön is!
-És mikor is? - hallottam hangján, hogy mosolyog, miközben engem követve kiléptünk a szobából.
-Amikor nem láttad. - vontam vállat. Minek kamuzzak?
  Hirtelen, visszarántott és magához húzott.
-Imádom, hogy ilyen kicseszettül őszinte vagy. - mondta s egyenesen a szemembe nézett - Ez a belőlünk kreált romantika. - folytatta én meg eddig bírtam. FÚJ!
-Büdike, vagy jössz vagy maradsz, de én ezt nem hallgatom! - fordítottam hátat, majd a lépcsőn lefelé vettem az irányt, a mögöttem nevetve lépkedő Zaynel.
-Imádlak! - nyomott egy cuppanósat arcomra, majd beléptünk a konyhába.
-Jó reggelt! - köszöntem nagy mosollyal a még mindig az éppen sokkból ébredő társaságnak, de jókedvemet látva, kezdtek újra visszasüppedni. - Kér valaki reggelit? - hogy élvezem-e? Mi az hogy! Zayn levetette magát a társaság közé.
-Én kérek szépen. - mondta, a többieket bámulva.
  Bekapcsoltam a rádiót halkan, hogy még se ez a fullasztó csend legyen, majd oda álltam rántottát sütni. Dehogy fogok én valami bonyolultnak neki állni most!
  Halkan dudorászva ütöttem fel a tojásokat, és vártam, hogy a serpenyő felmelegedjen.
-Öhm... Szóval akkor... Hogy is történt pontosan? - tette fel a mindenkit érdeklő kérdést Louis.
-Háát... Megdumáltuk a dolgokat, és ennyi. - vont vállat Malik, én meg nevetve fordultam vissza a kaja készítéshez.
-Ne csináljátok már! Most miért nem lehet elmondani? - nyafogott Niall, és mindenki egyet értett vele.
-Úr Isten ezt de imádtam! - kerültem ki a választ, miközben felhangosítottam a rádiót és énekelni kezdtem számot , az előadókkal együtt.
  Odafordultam a többiekhez és igazán hülye picsás mozdulatokkal kísérve adtam nekik elő. Ha úgy tűnt magukhoz térnek újra, hát most sikerült elintéznem őket. Újra.
  Zayn mosolyogva figyelte őket, miközben belekezdtem a rap-részbe, s próbált nem nevetni az arcukon.
  Mikor vége lett a számnak, visszafordultam és beleöntöttem a tojásokat a serpenyőbe, mintha mi sem történt volna, csak simán dudorásztam a rádió halk hangjára.
-Ehhez azt hiszem, kell még egy kis idő, hogy hozzászokjunk. - motyogta Dan, miközben a kajával a kezembe levetettem magam, Zayn ölébe.
-Etethetlek? - kérdeztem.
-Nem! Nem Blair, ne csináld, hé nem ér így nézni! - bevágtam azt a pillantást, ami hiába röhejes, neki 'aranyos' és mindenbe bele megy vele. - Basszus, szét fogod kenni az arcomon! - nézett rám fájdalmasan, de nem engedtem el 'pillantásomat' - Na jó! Csináld! - tette fel a kezét legyőzötten, mire a villát repülőzve kezdtem szája felé emelni és mindig, amikor bekapta volna elhúztam.  - Ne már! - kezdte el rángatni a villát, aminek következtében a falat rántotta a mellkasomon landolt. - Na így még jobb! - vigyorgott, miközben leette onnan.
-Zayn, mint a barátod és... Blair mint a bátyád... Lehetne, hogy ezt nem előttem csináljátok? - Tomra néztünk, aki fájdalmas grimasszal bámult vissza ránk, mire Sarah mosolyogva megsimogatta a vállát.
-Ez nagyon fura. De jó értelembe. - mondta Harry, mire rákacsintottam.
-Hat Hazza én sem hittem volna, hogy össze tudsz szedni egy normális lányt! - kacsintottam, ő meg a szemét forgatta.
 És így telt a nap. Mi elszórakoztunk Malikkal a többiek  pedig furán méregettek minket, mint valami ufókat, kivéve talán Tomot, aki ismerte ezt az oldalunkat és Carat, aki meg nem is igazán ismert minket.
  Boldogok vagyunk... Olyan fura ez?!
   Na jó, így belegondolva, tényleg az...

 A következő koncerten:

  Nem mondom, hogy nem kaptunk hatalmas fejmosást az eltűnésért és sajtókavarásért Paultól, de úgy tűnt, mikor meglátott minket, ő is valamennyire megenyhült, valamiféle olyan gondolatok kíséretében, hogy 'hátha könnyebb lesz így ezzel a kettővel'.
  Nekem mindegy...
  Gondolkodtunk, hogy hogyan mondjuk el a sajtónak, vagy, hogy egyáltalán mikor, de végül hagytuk az egészet. Ha kiderül kiderül, ha nem, nem.
  Éppen a tweet kérdések jöttek, mikor is befutott egy számomra is érdekesnek mondható. Na jó, annyira nem, hiszen tudom, de azért...

Zayn! Ki az a lány, akinek a dalt írtad?

  Malik felnevetett, majd mintha ez természetes lenne kijelentette:

-Blair Danwernek. - nevetnem kellet a hangos össze vissza sikításokon. A társaság egyik fele örült,a másik meg nagy eséllyel épp halálra átkozott. Ez még most sem tud meghatni. Oké, hogy szeretik Zaynt, de basszus, ha boldogok vagyunk, igazán nem fog érdekelni egyikünket sem, hogy mit szólnak!

  Gyorsan lement a többi kérdés, és jött a Story of my life. Na ez volt az a szám, amit még kedveltem is. Páros tánc ment alatta, ami szerintem még ha furán is hangzott, de az emelésekkel döntögetésekkel igen szép harmóniát alkotott a dallammal.

  Mát ment egy ideje, mikor is Willel megállított minket valaki és Zayn mosolygós arcával találtam szembe magam, hogy táncoljak vele. Nevetve csúsztattam kezem az övébe és hagytam, hogy sután pörgessen, mert táncolni még mindig nem tanult meg.

  Hát így intézte el, hogy a világ megtudja, együtt vagyunk, és nem bánom. 

  Hiszen csak a pillanat számít...

VÉGE

43. Fejezet - Bradford

  Hali Mindenki... Jajj Istenem... Itt lenne az utolsó fejezet, vagy is... Na jó lesz még egy epilógus vagy epilógus szerűség. Remélem tetszeni fog nektek, nekem nagyon fura volt leírni, mert ezt a befejezést nagyon vázlatosan, de az elejétől fogva tudtam. Nem tudom, hogy is vagyok most.... Ez a lezárásosdi... Huhh... Deee, belekezdek egy másik fanfic-be, ami Harrys lesz és... Jajj istenem Fantasy... Írjatok erről véleményt kérlek!
 Kérlekszépen kommenteljetek, még azok is, akik eddig még egyszer sem, csak most így utoljára! Na jó még lehet majd a ténylegtényleg befejezéshez :))

                      Joo Olvasáást!!


                                                     Xx Blair

-Harry! Zayn itt van?! - riadtam hangos kiabálásra, majd ajtócsapkodásra.

  Aztán csend.

Nem akartam kinyitni a szemem, de éreztem, hogy valami fura... Miért Harryzik itt nekem?

-Úgy néz ki mintha itt lenne? - morogta egy rekedtes hang a fülemben, én meg teljesen éber lettem.

Ne,ne, ne, ne! Ez nem lehet!

  Hirtelen ültem fel a takarót magamon tartva, s belenéztem az ágy végén álló, döbbent kék szempárba.

-Basszameg... - suttogta.

-Mi van? - kezdett el nagyokat pislogni Harry. Louis hangja úgy látszik tényleg elég halálra vált volt...

  Zihálva vettem a levegőt.

-Louis a cuccai sincsenek meg! - rontott be Liam, aztán meglátott minket. Lefagyva hatalmas szemekkel bámult ránk.

-Zayn? - néztem zavartan feléjük, de nem válaszoltak.

 Levegővételem egyre hangosabb lett, szinte már hörögve vettem, ahogy elért a tudatomig a tény, amiről beszélnek.

-Blair? - jött mellőlem Harry döbbent hangja.

-Ne... Ne, ne, ne csak ezt ne! - kezdtem el sírni, vagy is ez nem is nevezhető sírásnak, inkább valamiféle rohamnak. - Uram isten! - tettem szám elé a kezem, majd sprinteltem a wc-hez, hogy kiadjak magamból mindent, amit tegnap este elfogyasztottam, a takarót magamon tartva.

-Blair nyugalom! - próbáltak nyugtatni, de nem nagyon ment nekik.

  Elment biztosra veszem, hogy elment! Lefeküdtem Harryvel! És... És... Ő ezt... Látta? Mi másért ment volna el!

-Blair nyugodj le! - próbáltak felrángatni a földről, miután végeztem, de leráztam a kezüket.

-Csibu! Csibu gyere gyorsan! - hallottam távolról, de mintha valami fátyol választana el engem tőlük. Csak a kibaszott fájdalom maradt.

-Mi történt?! - jött egy ijedt hang.

-Le kell fürdetned.

-Egyedül?

-Will majd segít, nem Harry most nem hiszem, hogy jó lenne ha a közelébe lennél...

  A következő, amit érzékeltem, hogy jeges víz önti el minden egyes porcikámat, de még erre sem nagyon tudtam reagálni. 

  Tegnap énekelt nekem... Csak nekem... erre én mit teszek?! Lefekszem hulla részegen az egyik barátjával.

-Csss... Blair nyugalom, minden rendben lesz. - csitítgatott valaki, miközben a hajamat szárította. Ott ültem egy szál törölközőben s hagytam had csináljon amit csak akar.

  Üres voltam, piszkosul üres. Ha azt hittem, hogy az utóbbi négy évben az voltam nagyon is tévedtem. Ez sokkal pokolibb.

  Utoljára akkor éreztem így magam, amikor a kórházban... 

-Emeld fel a kezeidet. - tettem amit mondanak, ha azt kérték álljak fel megtettem, így végül sikerült felöltöztetniük. - Gyere B.! - fogta meg valaki a kezem és kezdett maga után húzni. Mint egy tudatlan kisgyerek úgy követtem.

  Leültetett az asztalhoz a többiek közé, akik csöndben fürkésztek.

-Oké...- sóhajtott Liam. - Tudjuk, hogy vajon miért mehetett el... Öhm. - köszörülte meg a torkát, én meg a mondatra összerezzentem. - Blair... Nem tudod hova mehetett? Mi volt az a hely, ahova elment, ha baja volt? - kérdezte, s nekem kellett egy kis idő, mire felfogtam mit is kérdez.

-Miért tőlem kérdezed? Én... Nem is ismertem az utóbbi négy évben... - suttogtam.

-De mivel rólad van szó, ezért a régi életét kell néznünk. - magyarázta.

  Iskola, erdő, a kis patak, zene bolt...

  Aztán beugrott valami. Olyan hülyék vagyunk! Nem is hiszem el, ez annyira evidens... Most a világban bárhol lehet, nem Bradfordon belül kell gondolkodnom, hanem... Hanem magán Bradfordon.

-Haza ment. - suttogtam döbbenten magam elé.

-Biztos vagy benne? -kérdezte Louis és most hirtelen korához megfelelően érettnek tűnt.

-Azt mondtátok, hogy a régi életét nézzük... Hova máshova menne, mint oda, ahol élte? - nem néztem senkire még mindig a történteken kattogtam.

-Lefoglalom a jegyeket. - pattant fel Louis s már is telefonját nyomkodta.

-Emberek nyomás pakolni! - tapsolt egyet Liam, mire mindenki felpattant.

  Rajtam kívül.

-Nem. - mondtam halkan.

-Mit nem? - nézett rám az említett.

-Én... Én nem megyek vissza oda! - fakadtam ki végül.

-Dehogynem! - jött elő a parancsolgató Liam.

-Nem! Ott hagytam a családomat csak azért, hogy eljöhessek onnan! Nem! - egyre hangosabb voltam.

-Gondoltál volna erre azelőtt, hogy összefekszel az egyik haverjával! - üvöltött a képembe.

-NEM IS EMLÉKSZEM RÁ! - kiabáltam vissza teli torokból - Amúgy meg, miért ne?! Nem is járunk! - csapkodtam magam körül.

-Gratulálok, csodás kifogás! Magyarázd már el nekem, hogy miért volt akkor olyan kicseszett nagy bűntudatod! - felelte csöndesebben de indulatosan - Nem hiszem, hogy  sex után általában így kiszoktál borulni, mint most reggel. Nem tesz jót az egészségednek, ha hazudsz magadnak. - ez már inkább volt baráti, beszélgetés, mint sem üvöltözés. - Fogadd el. Szereted.

-Minek valljam be magamnak, ha úgy sem jönnék össze vele? - kérdeztem szárazon.

-Miért is nem?

-Tudod te azt jól...

-Te viszont nem tudod, mert nem vagy hajlandó meghallgatni! - oktatott tovább, mire csönd következett.

-És még is mit mondjak neki, ha? Odamegyünk... Mi lesz utána? - bombáztam tovább.

-Azt majd a repülőn eldöntjük. - sóhajtott megkönnyebbülten, ami nagy eséllyel azt akarta jelenteni, hogy beleegyezésnek veszi válaszomat. - Louis mikorra kell ott lennünk? - kiabált az említettnek.

-Háromnegyed óra múlva, ami azt jelenti, hogy van tíz percetek pakolni, hogy oda érjünk! - hallatszott fentről.

-Hallottad B.! - tuszkolt felfelé, a fiú én meg nem tiltakoztam tovább.

-Hagytam üzenetet Paulnak, majd dumálunk vele onnan! - hadarta el Niall. - Harry mozogj már! - sürgette az ajtónál álló fiút. Nagy lendülettel nyitotta ki azt, de nem mozdult.

-Cara? - nyögte döbbenten.

-BOLDOG SZÜLINAPOT! - ugrott a nyakába egy szőkés lobonc, de a göndör nem mozdult. - Ne haragudj, úgy volt, hogy már tegnap ide érek, de a gép nem indult és mindenképp meg akartalak lepni. - hadarta el gyorsan.

-Baszki. - morogta Louis is. - Figyelj Cara, nagyon örülünk neked, de most muszáj mennünk, mert lekéssük a gépet, de ha akarsz gyere te is, Harrynek úgy is mondandója van a számodra. - morogta, majd beszállt a liftbe utána mindenkivel.

-Mi történt? - aggodalmaskodott a Cara nevű lány.

  Hogy bűntudatom van-e?! Kibaszottul. Nem elég, hogy miattam lehet szarrá megy ez az egész, de még Harrynek is elcseszem az éppen kialakulóban lévő kapcsolatát.

  Inkább bedugtam a fülest a fülembe, hogy ne halljam Hazz beszámolóját, ami egészen a reptérig eltartott.

  A csarnokban álltunk várva, hogy engedjenek minket felszállni a gépre, mikor valaki megkocogtatta a vállam, mire kiszedtem a fülhallgatómat.

-B., veled akar beszélni. - intett Harry Cara felé, aki elgondolkozva maga elé meredt.

-Hogy fogadta? - kérdeztem csöndesen.

-Nem mondta, hogy nem jön Bradfordba, szóval annyira nem lehet rossz... Ugye? - teljesen kétségbeesett volt.

  Odasétáltam a lányhoz, de nem tudtam mit kéne tennem.

-Helo, Blair Danwer vagyok. - mutatkoztam be végül.

-Cara. - próbált meg mosolyogni - Szóval te vagy a híres neves Blair... - folytatta én meg csak álltam várva a folytatást. - Igazán nem tudom mit mondhatnék... Talán csak kíváncsi vagyok arra az emberre, akivel lefeküdt az a fiú akibe szerelmes vagyok... Hogy mivel lehetsz jobb nálam azon kívül, hogy sokkal szebb vagy...

-Romlott vagyok. - vágtam közben - Ne Harryt hibáztasd, sokat ivott, ahogy én is, de...  - halvány képek ugrottak be - Én másztam rá, mert felejteni akartam. - nyeltem nagyot.

-Zayn miatt. - bólintott. - De Harrynek mi a ki fogása? - újabb képek villantak be, s egyik felem akarta őket, hogy megoldjam a bajt a másik viszont egyre rosszabbul érezte magát a képeket látva.

-Azt hitte nem hívod... Hogy te is elfeledkeztél róla...

-Ha azt hiszi ezt megtenném elég nagy problémák vannak....

-Cara... Végig ezt a nevet suttogta a fülembe. - magamon is ledöbbentem. Igaz volt, amit mondtam, s még soha nem fordult elő olyan, hogy mást képzeltek a helyemre miközben.... - Szeret téged, csak fél! Saját magamtól is undorodom, amiatt amit tettem... Ne szakíts vele emiatt. - kezdtek potyogni könnyeim... Jézusom mintha terhes lennék, mennyit bőgök már?! Nem, nem vagyok az nyugalom...

-Úgy hallottam, hogy nem vagy nagyon érzelgős... Ha ez igaz és te most amiatt sírsz, mert lefeküdtetek...- hagyta félbe.

-Én amiatt sírok, mert szánalmasnak érzem magam. És hogy képes legyél neki megbocsájtani. - nyögtem ki, s nagy nehezen sikerült összeszednem magam.

-Blair, mi nem jártunk. - mondta halkan, mire nagy szemekkel néztem rá - Azt beszéltük meg, hogy ha vége a turnénak eldöntjük mi legyen, hogy akarjuk e ezt az egészet. És most azt hiszem, megkönnyítetted a dolgomat, de még sem tudom pontosan hogyan... - magyarázta nyugodtan. Gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy ebből egy szót sem értettem...

-Bocs nem akarlak titeket megszakítani, de beszállás. - intett Dan a fejével, mire bólintottunk.

-Van egy egyes hely, majd ülök é... - kezdte Liam, Louis-nak, de kivettem a kezéből a jegyet és közbevágtam.

-Nekem tökéletes lesz. - hátra se nézve mentem tovább.

  Mivel nem a magán géppel mentünk, mondanom sem kell mekkora port kavart a tény, hogy az one direction a repülőn van, bár a srácok próbáltak úgy tenni, mintha semmi sem lenne.

  Beraktam a fülesemet, lehunytam a szemem, s próbáltam nem rástresszelni a következő egy vagy inkább pár nap történéseire.

-Hölgyem ébresztő! Megérkeztünk! - bökdösött meg a kedves stewardess. Nem mintha aludtam volna, de ezek után már nem is tehetek úgy... 

  Ideje vissza térni a valóságba B.!

  Körbenéztem, s valamilyen szinten melegséggel töltött el, hogy Cara és Harry kézen fogva közeledtek. Összeszedtük a többieket is és együtt szálltunk le  a gépről.

  Aztán... Basszus, erre nem számítottunk, bár logikus volt. 

  A reptér ugyan is tele volt paparazzikkal.

-A kurva életbe! - káromkodta el magát halkan Louis s lassan megindultak a tömeg felé.

  Én teljesen lefagytam, s nem a paparazzik miatt. Mikor utoljára itt jártam, menekültem....  Az az ember elől, akiért most vissza kellett ide jönnöm. 

  Csak én tartom ironikusnak?

  Felszedtük a cuccainkat, majd belevetettük magunkat a hatalmas tömegbe. Egyre rosszabbul éreztem magam, ahogy kezdett kirajzolódni az épületen kívüli 'élet'.

  Aztán, mintha lassított felvételben látnám az egészet: a fiúk furakodni kezdtek, miközben pár autogrammot kiosztottak, de testőrök nélkül eléggé nehéz volt ez nekik. 

  Ekkor láttam meg az apró menekülő utat s mivel sereghajtó voltam, könnyű szerrel kislisszolhattam, hogy aztán kint bepattanjak egy taxiba és egy kisebb hotelig vitessem magam. Ott aztán, magam elé meredve ültem az ágyon, míg nem a telefonom csipogni kezdett.

  Harry írt: Hol vagy?!

  Én: Nem bírtam.... Sajnálom. - kellett egy kis idő mire elküldtem, de a válasz kapásból érkezett.

  Harry: Mond, hogy nem mentél el a városból!

  Én: Nem mentem el a városból...

  Ezek után kikapcsoltam a telefonom, s nem kívántam többet beszélni velük.
  Elrángattak ide... Ide ahol szinte minden utcáról van valami emlékem vele. Lehet nem egy kis város de... Mi szerettünk sétálni... Jó mi?

  Észre sem vettem, ahogy rám sötétedett. Olyan... Zavarodott voltam. Itt voltam. És most hogyan tovább? Mit kéne tennem?
  Ez volt az otthonom, most még is elhagyatottnak éreztem magam. Normális ez?
  Na jó Danwer szedd össze magad, irány... Irány az éjszakába!

  Így is lett. Fél óra alatt elkészültem, bár igazán nem vittem túlzásba, s hagytam, had vigyenek a lábaim amerre akarnak.
  Már azon sem tudtam meglepődni, hogy az előtt a club előtt bukkantam fel, amitől mindig is óvva intettek minket és soha sem jutott volna eszembe magamtól bemenni. Eddig. Hiszen már én is ide tartozom! Itt megtalálhatom a társaságom legalább...  Vagy is azokat, akik most a társaságom lennének.
  Belépve rögtön megcsapott a fülledt levegő, de már rég nem foglalkoztam ezzel. Hozzászoktam az évek során. A pulthoz furakodtam, majd kikértem magamnak egy pinakoladat, s próbáltam valahogy élvezni a bulit. Na jó ez erős túlzás, csak ültem a széken s a koktélomat forgattam...
  Zayn... Valahogy mindig hozzá terelődtek vissza gondolataim s a ma reggelhez. Vajon...Mi járhatott a fejében? Igazán tudni akarom? És... Fordított esetben én, hogy reagálnék?
-Csiripelték a madarak, hogy a buzi banda visszatért, de nem gondoltam volna, hogy te is jössz velük! - hallottam meg a vállam felől egy hangot, majd valaki levetette magát a mellettem lévő székre.
  Meggyújtottam a cigit és csak utána néztem arra.  Nem akartam hinni a szememnek. Ő még mindig itt van?!
-Blair Danwer. - fürkészte mosolyogva az arcom - Csodálatosabb vagy, mint valaha. Nem hittem volna, hogy valaha is itt találkozunk... - nevetett fel és én már is undorodtam tőle.
-Jason Graham. - bólintottam. - Az iskola dílere. - tettem hozzá unottan.
  Valami soha sem változik... De nem hiszem el, hogy pont vele kellett össze futnom a sok fasz közül!
-Na és, hogy vagy? - kérdezte, mire vállat vontam.
  Innentől kezdve kikapcsoltam, egyszerűen nem tudtam rá figyelni és nem is akartam. Utáltam ezt az embert mindig is.
  Mikor a keze a combomra került úgy éreztem ideje lenne mennem. Semmi kedvem nem volt a tegnapinál nagyobb hibát elkövetni...
-Bocs én megyek... - próbáltam kifurakodni, de utánam kapott.
-Egy kis mókában sem vagy benne? - suttogta fülembe, miután magához rántott. - Azok után sem, hogy a nagy szerelmed mit tett veled anno? Ejnye B., olyan embert szeretni, aki kezet emel egy nőre... - rázta meg a fejét, bár nekem úgy tűnt inkább élvezi a helyzetet döbbent arcom látván. - Mindig is hülyeségnek tartottam a szerelem melletti hűhót...
  Honnan tudja?! Ezt... A fiúkon és a csapaton kívül még senkinek sem mondtuk el...
  Na most szedd össze magad Blair!
  Lassan visszaültem a helyemre, s felvarázsoltam egy mosolyt.
-Tudod mit? Igazad van! Egy kis móka sosem árt. - kacsintottam, s imádtam magam a csodás alakításomért. - Nem rendelsz nekem? - rebegtettem pilláimat, mire egy hatalmas mollyal az arcán intett a pincérnek.
  Ha eddig undorítónak tartottam ezt az embert most már szavakat sem találok az érzéseimre. Csak beszélt és beszélt és ivott és ivott, miközben én úgy tettem, mintha innék. Józannak kell maradnom.
-És komolyan nem buktál még le? - tettettem a meglepettet, bár ez a rész komolyan érdekelt.
-Nem. Mindig sikerült eltüntetnem, a házba meg még nem próbáltak meg házkutatási parancsot szerezni. - vont vállat - Ott van a szőnyeg alatti meglazult deszkák alá betéve. - eredt meg a nyelve s itt úgy éreztem rátérhetünk a lényegre.
-Hozzád, vagy hozzám? - suttogtam közelebb hajolva a fülébe. Látszott, hogy az elején fel sem fogja a pia mennyiség miatt, bár kétlem, hogy alapjáraton gyorsan kapcsolt volna. - Bár szerintem te közelebb laksz. - ingereltem tovább, s több sem kellett neki.
  Felpattant s maga után kezdett rángatni a tömegben. Kiérve gyorsan rágyújtottam, s próbáltam minél kevesebbet gondolni arra, hogy mi fog most következni ha elveszítem az irányítást.
-Erre. - húzott maga után az utcán, mire gyorsítottam lépteimen.

  5 perc gyaloglás után meg is érkeztünk a lepukkant kis lakásba, s miután becsukódott mögöttünk az ajtó, kapásból a falnak nyomott, s vadul csókolni kezdett. Össze kellett szednem magam rendesen, hogy ne kezdjek el öklendezni.
-Nem is tudod mióta várok erre. - tért át a nyakamra kezei pedig  össze vissza taperoltak. Te jó ég ezzel valaki élvezi a szexet?! Ez még tapizni se tud normálisan!
-Hát... Akkor adjuk meg a módját! - suttogtam, majd az ágy felé kezdtem tolni.
  Nem nagyon tudtam előre, hogyan fogom kivitelezni a tervemet, de mikor megláttam az idióta kendőket a szekrényén lógni minden kirajzolódott és meg is könnyebbültem.
  Lefejtettem pólóját, majd a kendőkért mentem.
-Mit csinálsz?-  kérdezte hülye vigyorral.
-Izgalmassá teszem. - adtam egy gyors csókot mellkasára, majd egyik kezéért nyúltam, hogy aztán az ágy támlájához kössem, majd ugyan ezt megismételtem a másikkal is. - Van még piád? - kérdeztem.
-Jobb felső polc. - intett. Gyorsan kivettem, visszasiettem vele az ágyhoz, és a szájához emeltem. Ivott egy kortyot, utána én is úgy tettem mintha ittam volna.
-Kezd meleg lenni, nem? - húztam az agyát, miközben lekaptam felsőmet, s elkezdtem övét kicsatolni. Gyerünk B., megtudod csinálni!
  Megemelte csípőjét ezzel segítve munkámat, s mikor a nadrág is lekerült róla, lábaid is lekötöttem.
-És most jön a legjobb! - itattam őt újra, de most kicsit tovább ott tartva az üveget. - Dalolni fogsz. - kacsintottam, s ráültem. Alsónadrágján keresztül is éreztem, hogy mennyire ki van, amit megint csak gyomorforgatónak találtam - akkor csinálom, amit csinálok, ha beszélsz. - simogattam érzékien mellkasát, s apró puszikat hagytam utána, végig tartva a szemkontaktust.
-Mi... Miről? - nyöszörögte.
-Arra lennék kíváncsi, hogy honnan tudod, hogy mit tett velem Zayn... -nem hagytam abba egy pillanatra sem cselekedeteimet, rajta pedig apró izzadság cseppek gyöngyöződtek.
-Onnan... Onnan, hogy tőlem me.. ment hozzád. - fújta ki a levegőt. - Meddig akarod még ezt csinálni? - célzott finom kínzásomra.
-Ééédes... Ha azt akarod, hogy mindkettőnknek eszméletlen legyen, ne türelmetlenkedj. - aztán megnyaltam.
  Normális esetben, nem is venném fel ezt, de... Oh istenem ez undorító!
-Miért volt nálad? Nem is tudtam, hogy jóban vagytok! - úgy beszéltem, hogy neki fel sem tűnt az a tény, miszerint jobb lenne ha erről hallgatna. Mintha nem is rólam lenne szó.
-Jóban lettünk... Vagy is... Nagy nehezen sikerült rávennem... Pá.. Párszor, hogy bulizzon velünk, mert... Mert már akkor is... Mindennél jobban akartalak... - nyögte. Nagyon kellet figyelnem, hogy továbbra is tudjam játszani, ezt a játékot, s mivel kicsit meg is álltam, mocorogni kezdtem rajta, hogy ne tűnjön fel neki.
  Vagy én vagyok iszonyú jó, vagy ő nagyon béna, mert eddig minden bevált.
-Szóval már akkor is szívesen lettél volna olyan pózban, mint most? - direkt kérdezgettem így, bár szerintem neki, a konkrétabb sem tűnt volna fel, ám nem kockáztathatok.
  Újra és újra jártam mellkasán fel és le.
-I... Igen... - nyögte, s lefojt az első izzadság csík arcán.
-Bármit megtettél volna értem? - folytattam a vallatást.
-I.. Igen.. - ismételte.
-És meg is tettél? - hangom élesebben hatott, mint szerettem volna, így gyorsan nyakán folytattam.
-A.. Azt hi.. hiszem... - szemeit lehunyva sóhajtozott.
-Meséld el! - kértem.
-Mit? - nézett rám kábán.
-Hogy mire vetted rá! - noszogattam.
-Blair...
-Kérlek! - másztam le róla lassan, s egy ujjal kezdem el finoman cirógatni boxeren keresztül, ezzel elfeledtetve vele ellenvetését.
-Sokszor... Sokszor beszéltem neki körülötted lévő fiúkról, hogy ez így bámul meg... Az amúgy... és ho...hogy te néha néha flörtölsz velük... - itt nyögött egy hangosabbat.
-Folytasd csak. - pusziltam közben mellkasára.
-Aztán... Aztán az utolsó estén... Beadtam neki pár LSD-t... és... Azt mondtam most is épp valami másik fiúval vagy... Ez nagyon jó! - morogta közben, finom simogatásomra célozva, de leálltam.
-Csak ha folytatod. - adtam újabb puszit neki.
-Így, amikor elment hozzád... Teljesen kész volt... És.. És mikor vert... Nem is téged látott... Hanem egy másik fiút... Ne hagyd abba! - motyogta, de nem bírtam tovább. A lényeget megtudtam.
-És, hogy hogy nem jelentett fel? - kérdeztem sokkosan.
-Akkor.. Akkor kiderült volna ez az egész és... Úgy érezte az semmin nem változtatna... Megtette és... Nincs mentség... Mérges volt a tabletták miatt, nem is beszélt utána velem egy alkalmon kívül, de addigra lényegtelen volt. Téged elvesztett... Nem folytatod? - kérdezte.
-Már éppen eleget hallottam. - vetettem oda fagyosan. Szívem szerint megkérdeztem volna, hogy hogy lehetett ilyen gerinctelen, de... Neki aztán beszélhetek..
  felkaptam a felsőmet, cipőmet táskámat, kabátomat, majd kifelé indultam.
-Hé! Most hova mész?! - kérdezte hitetlenkedve.
-Csak nem gondoltad, hogy komolyan lefekszem veled ezek után? Soha a büdös életbe nem tettem volna meg. Szerettem Zaynt, sőt a mai napig szeretem. - mondtam ki, majd kiléptem. Vicces, hogy pont egy ilyen embernek mondtam ki ilyen határozottan először.
  Lementem, s beslisszoltam az utca túloldalán lévő telefon fülkébe, majd tárcsáztam a rendőrség számát.
  Meghallgattam az elő szöveget, hogy nyugodjak meg mi történt bla bla bla, végül belekezdtem.
-Bejelentést akarok tenni drogtermesztés és droghasználatért Jason Graham ellen. - mondtam lassan tagoltan. A válaszból ítélve ez kellett csak a rendőrségnek. Tovább kapcsoltak egy nyomozónak.
-Vannak tippei, hogy merre tartja? - kérdezte egy férfihang.
-A pakkok a lakása közepén lévő szőnyeg alatti meglazult deszkák alatt vannak. A növényeket a padláson lenne érdemes megnézni. Lehet egész labort is talál ott. - tettem hozzá kicsit gúnyosan.
-Egy címet kaphatok? - bediktáltam neki. -Köszönöm. Rég óta próbáljuk elkapni, de ezzel már kaphatok házkutatási parancsot.
-Mikorra érnek oda? - kérdeztem halkan.
-Egy órán belül. Kinek köszönhetem az információt? - puhatolózott, de én csak lecsaptam a kagylót.
  Meg akarom várni. Meg KELL várnom míg ide érnek. Látnom kell ahogy lekapcsolják a nyomorultat.
  Tönkre tett.
  Talán valaki még ezek után sem lenne képes megbocsájtani barátjának egy ilyen tettért, és akkoriban én sem biztos, de mostanra elég jól ismerem ezeket a szereket ahhoz, hogy tudjam milyen hatást gyakorolnak az emberre.
  Leroskadtam a sötét fülkében s csak vártam, vártam, vártam és vártam teljes egy órán keresztül míg nem hallani véltem a szirénákat, s egy perc múlva már jármű is párosult hozzájuk.
  Kipattantak a kocsiból, majd berontottak a társas házba. Vagy öt hat kocsival jöttek, s ezeknek a fele felrohant. Lámpa kapcsolódott Jason lakásában, jó pár árnyék vetődött a falra így látszott kb az események körvonala, aztán 5 perc elteltével megjelentek az alsónadrágos fiúval, akin bilincs volt.
-Ez nem az én házam! Átbasztak ezek nem is az enyémek! - üvöltözött, miközben két ember berakta a kocsiba.
  Ennyire voltam kíváncsi, több nem is kellett. Kislisszoltam a bámészkodók között, s leintettem egy taxit.
  Bediktáltam egy címet, amit soha az életben nem tudnék elfelejteni, s utazás közben a telefonomat néztem.
Nem egy sms-em érkezett.
 Harry: Ha még is csak úgy döntenél, hogy meglátogatod és beszélsz vele, a házukban van egyedül, ugyanis síelni mentek a többiek. Én már voltam nála. Nagyon ki van, de... Azt hiszem képes lesz nekem megbocsájtani...
  Ijj... Ez az utolsó rész, nagyon úgy hatott, mintha nekem... mintha nekem...
  Oké Danwer erre ne gondolj. Most már ne játsszátok ezt.
  Nagyon remélem, hogy nem késtem el ezzel...
-Kisasszony, megérkeztünk. - nézett hátra a taxis, mire hirtelen görcsbe állt a gyomrom. Na ne... Én komolyan izgulok?!
  Gyorsan fizettem, majd kipattantam.  Fura volt nekem ez az egész... Nyelni alig bírtam és...
  Egyáltalán, hogyan tovább innen?
  Lassan sétáltam a ház felé, minden egyes lépésnél vagy hatszor meggondolva, hogy vissza forduljak-e.
  Aztán oda értem  az ajtó elé, s kiszedtem a cserepes virág alól a pótkulcsot, hogy be tudjak menni. Kezeim maguktól cselekedtek, s azon kaptam magam, hogy a nyitott bejárati ajtó előtt állok. Visszaraktam a kulcsot, bementem, majd halkan becsuktam magam mögött az ajtót.
  Az ájulás szélén álltam, azt sem tudtam, mi történik. Szinte lihegtem az idegtől.
 Na most hogyan tovább?! Beljebb sétáltam, majd vissza.
  Fel alá járkáltam a hosszú előszobában, míg nem úgy döntöttem inkább elmegyek. Lehet nincs is itthon! Eleve... Tiszta gáz, mint egy betörő úgy járkálok itt! De hisz az is vagyok!
  Elvettem a pótkulcsot és... ÁÁ faszom Blair...
   Inkább elmegyek...
   El is mentem volna, ha - igen az a bizonyos ha -, Ha nem látom meg a csodás zongorát a nappali közepén. Tudhattam volna, hogy vett egyet, hiszen kicseszett gazdag lett!
  Na jó, most vagy soha....
  Lassan oda sétáltam, leültem elé. Nem volt lehajtva a billentyűkre az a valami,(aminek persze soha sem tudtam megtanulni a nevét) így könnyedén simíthattam végig rajtuk. Gyönyörű hangszer volt, bár nem is tudom mi mást vártam tőle.
  Összeszedtem magam, majd elkezdtem volna a dalt, de... Nem mertem.
   Megráztam a fejem, majd újra megpróbáltam, de képtelen voltam. Na jó ez kezd szánalmas lenni...
  Lehunytam a szemeim, vettem egy mély levegőt, aztán határozottan lenyomtam az első billentyűt, s innentől kezdve, már nem tudtam megálljt parancsolni se ujjaimnak, se hangomnak.
  A nekem írt számát énekeltem, mi mást?
 Csak énekeltem és énekeltem és énekeltem és... Mindent beleadtam, az összes eddig elfojtott érzelmemet. Ha... Ha nincs is itthon, ha nem is hallja ezt... Nekem szükségem volt arra, hogy ezt kiénekeljem magamból.
  Már az utolsó hangok is lecsengtek, de én még mindig becsukott szemmel ültem végiggondolva az érzéseket, amiket ezzel közölni akartam.
-Mit keresel itt? - ébresztett fel egy halk hang álmodozásomból, amitől rögtön felpattantam a zongora elől.
-Én csak.. Én csak... - motyogtam.
-Te csak mi? - lökte el magát a faltól és közelebb sétált. Még így is jó nagy távolság volt közöttünk, de zavarba jöttem. Na jó mély levegő, kifúj...
-Beszélni akartam veled. - mondtam, s egyenesen a szemébe néztem.
-Miről? Hogy elmond milyen jót keféltél a haverommal? Köszönöm, de láttam... - fintorodott el, s arca egy pillanatra eltorzult az emlékektől.
-Zayn.. - sóhajtottam nagyot, s léptem felé egyet bátortalanul.
-Ne, ne kezd, hogy sajnálod nem így akartad, nem akartál belé szeretni... Csak.. Legyetek boldogok, de én nem tudom végig nézni! - fakadt ki.
  Szólni sem tudtam a döbbenettől, majd úgy gondoltam máshonnan közelítem meg.
-Miért nem mondtad el? - továbbra is őt néztem, de éreztem, hogy egyre közelebb állok a síráshoz.
-Még is mit? - dühös volt és kétségbeesett. Majdnem úgy, mint én.
-Azt, hogy akkor este... Akkor este miért tetted. - nyögtem ki nehezen. Épp fordult volna el, ám mondandóm hallatán döbbenten nézett rám.
-Tessék?
-Jól hallottad.
-Ki mondta el? Harry? Én esküszöm kinyí...
-Jason. Jason volt. - mondtam hangosabban, hogy túl harsogjam dühkitörését.
-Jason? - már megint az a döbbent arc. - De... Miért? - célzott a Grahammel folytatott beszélgetésemre, de én nem ezt  a részét akartam megtárgyalni vele.
-Mai napig nem tudod miért, igaz? Azt hiszed, hogy egy egyszerű kis buli volt... - láttam rajta az értetlenséget, így folytattam - Jason meg akart engem dugni. Igen, jól hallottad. De mivel veled voltam és látta, hogy esélytelen, hogy csak úgy megcsaljalak, azt a fantasztikus ötletet eszelte ki, miszerint beadja neked, hogy megcsallak. - fejeztem be szárazon, s letöröltem pár könnycseppet.
-Azért volt akkor az egész szarság, mert meg akart dugni?! Oké, hogy ő adta a szereket, de... Én még nem akartam bemártani, mint barátot! Hogy lehet valaki ekkora... - Elindult nagy lendülettel kifelé, de elé ugrottam, hogy megállítsam.
-Zayn. - tettem vállára a kezem, mire enyhén megremegett - Nyugalom én már... Én már elintéztem. - muszáj volt elnéznem, az emlékektől.
-Mit csináltál Blair? - kérdezte halkan.
-Feljelentettem.
-Honnan  tudtad, hogy merre van?
-Elmentem... elmentem bulizni és rám hajtott... Aztán, mikor menni akartam elszólta magát és én úgy éreztem muszáj kiszednem belőle az igaza...
-Lefeküdtél vele? - szűrte fogai között.
-Nem, ekkora ribanc azért nem vagyok...
-Akkor mivel vetted rá?
-Elhitettem vele, hogy lefekszem vele... És persze előtte leitattam. Aztán.. Ott hagytam az ágyán egy szál alsóban kikötözve. - és a végére kicsit elpirultam.
  Csend következett, nem mertem ránézni sem, féltem a  reakciójától.
  Aztán elnevette magát.
-Tessék? - nevetett - Ott hagytad kikötözve az ágyán? A rendőrök is így találtak rá? - bólintottam. Oké, vicces, de egyenlőre valahogy nem bírok nevetni a dolgon. - Hogy jött ez az ötlet?
-Csak... Csak spontán. - vontam vállat, mire elkomorodott.
-És mi lett volna, ha nem kötözöd ki és el akarsz menni? - szegezte nekem a bennem is sokszor felmerülő kérdést.
-De lekötöztem. - próbáltam kitérni a válasz alól.
-És ha még sem?! - húzta fel magát.
-Akkor megerőszakolt volna, mert magamtól biztos nem feküdtem volna le vele! - léptem el tőle. - Tessék ezt akartad hallani?! Mintha te nem ugyan ezt tetted volna az én helyemben... - horkantam fel.
-Az más... - legyintett.
-Miért lenne más? - tettem fel a kérdést.
-Mert tudod, hogy én téged... Na szóval érted. Te viszont  Harryt sze... szereted. Aztán most neki ott van Cara és...
-Zayn ezt te sem gondolhatod komolyan?! - döbbentem le. - Szerinted végig csináltam volna ezt az egészet Jasonnal, ha...
-Miből gondolod, hogy nem fordulna elő újra, B.?! - fakadt ki a négy évvel ezelőtti történtekre célozva. Harry és Cara persze csak a kifogás volt.
-De nem fog. - valahogy megkönnyebbültem, mikor kiderült az igazi ok.
-Hogy lehetsz ebben olyan biztos?! - szemei könnyesek voltak.
-Azért mert már nem lövöd magad. - léptem eggyel közelebb - És nincsenek ilyen Jasonféle barátaid - még egy lépéssel közelebb mentem - És  tudod mi a fő ok? - megfogtam fejét, mire hajlandó volt rám nézni. Az, hogy szeretsz. És én is szeretlek, csak kellett egy idő, hogy be merjem vallani magamnak. - mosolyodtam el halványan, és vártam.
  A következő lépést, neki kell eldöntenie, itt én nem léphetek.
  Aztán csak annyit érzékeltem, hogy a falnak szorítanak, s keményen megcsókol. Úgy mint az elkeseredett szerető, aki végre visszakapta a kedvesét. Így is volt. A csókra nem különösebben emlékszem, csak arra az érzéskavalkádra, ami szétáradt miatta a testemben. Felkapott, felcipelt szobájába, s szinte letéptük a ruhát a másikról.
-Ha nagyon nyálas lennék, most legszívesebben megkérném a kezed, vagy olyanokat mondanék, hogy a világ mindenségéig szeretni foglak, de.. - húzta le nadrágomat - Inkább bepótolom veled az elmaradt négy évnyi szexet - kacsintott, mire felnevettem.
-Na látod, ezért szerettem beléd. - terült el arcomon egy boldog mosoly mikor fölém mászott, s hajába simítottam.
-El sem tudod képzelni, hogy milyen ezt hallanom... - nézett rám ő is ugyan azzal a mosollyal.
-Attól még, hogy nem mutattam, hidd el, hogy nem voltam fadarab. - nevettem.
-Mindig is jó színész voltál... - morogta a nyakamba, én meg felsikítottam a nevetéstől.
-Zayn, Zayn, Zayn! Csikiz és szúr a borostád! - nevettem még mindig.
-Borotválkozzam? - ráncolta össze a szemöldökét.
-Nehogy... Imádom a borostát... - lehúztam magamhoz egy csókra, s innentől kezdve...
  Innentől kezdve mindenki képzelje el legszebb szeretkezését, amit tényleg az igazival folytat le.
  Lehet voltam már izmosabb sráccal, vagy olyannal, aki jobban érti a dolgát, de az, ha a szerelmeddel vagy megfizethetetlen. Onnantól kezdve rájössz, hogy a külső csak nagyon kevés százaléka ezeknek a dolgoknak, s ha tényleg teljes odaadással szereted, elfogadod olyannak amilyen. Tudsz felejteni, megbocsájtani és nem az egyszeri hibákat nézed, hanem az összképet.
  Azt hiszem, én mostanra lettem elég érett ahhoz, hogy ezt megtegyem.
  És egy percet sem bánok azokból, amiket tettem, mert most mát teljesen biztosan tudom, hogy mi, vagy is ki kell nekem. Mindkettőnknek kellettek a tanulságok, a külön lét, az hogy picit éljünk mielőtt egy életre terveznénk, hiszen elég korán jöttünk össze és még most sem mondhatom, hogy hű de idősek vagyunk, ám úgy érzem, jobban tudjuk értékelni a pillanatot.
  És csak ez számít...

42. Fejezet - 'Haza megyek...'

Emberek... Utolsó előtti fejezet... Na jó nagy eséllyel lesz epilógus... Nagyon fura ez most nekem, de remélem tudok még mindig újat hozni.. Olvastam a kommenteket és nagyon jól estek, válaszolni is fogok, csak eddig teljesen ezzel foglalkoztam meg...
   Csináltam egy másik blogot,a  linkje ott van jobb oldalt a saját blogoknál! Remélem benéztek DDE ez NEM FANFICTION! Remélem ennek ellenére tetszeni fog nektek, mert az az elő történetem, amit megírtam és már teljesen kész van! :)) Na jó, ide is belinkelem :DD ( http://darkparadisejennasmith.blogspot.hu/ )
  Ha minden igaz, ma rakom majd fel az első részt :))

           Joo Olvasást! 

ÉÉs ELŐRE IS NAGYON BOLDOG KARÁCSONYT DRÁGÁIM!!

                             Xx Blair

 Az idő felgyorsult, a napok összemosódtak, állomásról állomásra mentünk az államokban, s jobb esetben két-három napot is eltöltöttünk ott, de ezek ritkultak.
  Mindenkin látszottak már a fáradság jelei, így a hangulat is visszább esett. Több volt az üres csend, kevesebbek a közös hülyülések, és... Még ha ezt fura is így bevallani, de ez nekem is rossz volt, hiszen ha nem is nagyon vettem bennük rész, kívülről szívesen figyeltem,  és általában kevésbé éreztem szarul magam utána.
  Február 1....
  Milyen hamar eltelt egy hónap, és én milyen rég óta nem beszéltem az otthoniakkal telefonon, csak ha írtak arra voltam hajlandó válaszolni válaszoltam.
  Ma van Harry szülinapja, s Zaynel ellentétben, ő már bejelentette, hogy este bebaszunk, ugyanis 3 napos pihenőt kapunk. Nem hittem, hogy három napnak ennyire lehet majd örülni...
  De persze előtte, le kell nyomni még egy koncertet... Faszom!
   Bemelegítve várunk a kezdésre, éppen az előzenekar megy, s mindenki izgatott, fel van dobva a pihenő, és Harry szülinapja miatt.
-Meghallgattad már? - néztem az említettre, ugyanis egy zenei válogatást kapott a kedvenceimből, és persze a punnany massif sem maradhatott ki leszarom, hogy érti e vagy sem, ők egyszerűen zseniálisak! Majd lefordítom neki...
-Belehallgattam és köszönöm ! - vigyorgott - Ez annyira te vagy! Igaz van pár, amiket nem értek, mert magyarul vannak, de dallamra tetszik, bár a nyelv elég fura... - nevetett fel, és nekem valahogy az jutott eszembe amikor viccből orosz reppet hallgattunk.
-Majd lefordítom. - vontam vállat.
-Niall ne egyél már annyit, rosszul leszel! - próbálta leállítani Csibu a pasiját, aki már vagy egy órája tömte a fejét.
-Jajj ne már, de olyan finom! - mondta teli szájjal.
-10 perc és kezdünk! - nyitott be Paul, mire  mindenkin úrrá lett a koncert előtti feszültség. - 5 perc múlva meg mindenki a helyére! - azzal ott hagyott minket.
-Jól esne még egy cigi... - morogta Will.
-Ja...
  Valahogy most már volt az egész, nem tudom olyan fura...
-Na indulás emberek! - sóhajtott Liam. - Sok sikert, nemsokára találkozunk! - mosolygott.
  Elindultunk kifelé a szobából, s valahogy Zayn mellé keveredtem... Mondanom sem kell, hogy azóta a bizonyos nap óta, nem nagyon beszélünk... Csak rosszabb lett volna... Igaz?
  Láttam, hogy mondani akart valamit, de végül meggondolta magát, s nem szólt, én meg valamiért szarul éreztem magam ettől. Egyre többször ébredtem arra, hogy fél szemmel őt nézem, kíváncsi vagyok minden kis rezdülésére úgy, mint régen, és ez... megijeszt.... Ezt nem akarom...
   Megráztam a fejem, s próbáltam az ilyesfajta gondolatokat kizárni. Koncentrálnom kell.
  Aztán a kis filmnek vége lett, ami a srácok nagy belépőjét jelentette, s ahogy énekelni kezdtek, a visítás egyre hangosabb lett. Durva, hogy mikor már azt hinné az ember, hogy ennél nem tudnak hangosabban, még rátesznek egy lapáttal.... Komolyan én is kezdek hozzászokni annak ellenére, hogy még mindig majdnem megsüketülök tőlük.
  Végül mi is színpadra kerültünk, s hozzákezdtünk a lassan unalmassá vált lépésekhez, bár mindig egy kicsit belevariáltunk, már amennyire lehetett. Nem volt rossz a koncert, a hangulat pedig megint csak zseniális volt, hiszen Harry szülinapja a rajongóknak is nagy dolog, s ez mintha ránk is ránk ragadt volna, s így a még mindig idegesen várt függönytánc is nagyon jól sikerült. Komolyan így utólag visszagondolva, elég para, hogy ilyet beletetettek...Szoktunk tőle félni...
  Egyetlen szám volt hátra, mikor bekövetkezett a baj. Niall-en látszott már egy jó ideje, hogy nincs valami jól, de amikor zöldülni kezdett a feje, már mindenki érte aggódott a színpadon lévők közül, s próbáltuk elrejteni a rajongók elől több kevesebb sikerrel.
-Azt hiszem... Azt hiszem... - nyögte a mikrofonon kívül, majd elkezdett lesprintelni a színpadról.
  Teljes lett a káosz. A rajongók nem értették mi van, hiszen nem hallhatták, amit Niall nyökögött, csak a bandatagok aggódó pillantását és a fiú után futó Csibuból érzékelték a bajt. Tehetetlenül áll a megcsonkult banda a színpadon, s nem tudták mi legyen. Liam elindult lefelé, de végül meggondolta magát, hiszen abból csak nagyobb baj lehetne... Így aztán néha kimosolyogtak a lányokra, mintha minden rendben lenne, majd gyors megbeszélést folytattak, továbbiakról.
  Körbenéztem ki merre van, és Niall-Csibu pároson kívül, mindenki maradt a helyén. Aztán a fiúk bólintottak, s szétváltak. Liam elindult kifelé, a többiek pedig a zenekar, vagy a táncosok kisebb csoportjaikhoz mentek oda. Harry jött hozzám és Willhez.
-Menjetek le a színpadról, máshogy folytatjuk. - mutogatott, majd kifordult a nézők felé hatalmas mosollyal. - Mivel szülinapom van! - hangzott minden felől a hangja, s ezt egy pár sikítás követte - Úgy gondoltak a fiúk, hogy meglepnek, bár ez az ajándék, nem kimondottan nekem fog szólni! Így az utolsó szám helyett, jöjjön egy meglepetés! - üvöltötte a végét, majd a fények kialudtak. Hatalmas sikítások és a korom sötét. - Gyertek már! - noszogatott minket, s az egyik irányba húzott addig, míg nem halvány fényeket nem láttam, ami azt jelentette, hogy lekerültünk a színpadról.
-Hogy van Niall? - kérdezte Will az éppen közeledő Liamtől.
-Megmarad és nagyon remélem, hogy ezek után megtanul vigyázni a gyomrára... - sóhajtott nagyot - De gyertek, ne maradjunk le a végéről! - húzott minket a színpad szélére, hogy rálássunk mi történik ott.
  Azt hittem ők benne vannak!  Most már egyáltalán nem értek semmit... Ha ők nem, akkor ki fog zenélni?
  Aztán egy torokköszörülés hallatszott mindenhonnan, ami azt jelentette, valaki van már a színpadon és annál a valakinél mikrofon van.
-Öhm.. Hello! - köszönt egy ismerős hang, mikor egy reflektor megvilágította őt a zongora előtt ülve. -Nagyon rég izgultam ennyire azért, hogy kiálljak énekelni, de ez a szám egy saját szerzemény... - mondta egy ideges molyossal, mire a közönség megint hatalmas visításba kezdett. - Még régen írtam egy lánynak, aki... Akibe azóta is szerelmes vagyok. - mondta végül ki, s mintha ettől megkönnyebbült volna.
  Velem ellentétben. A szám ugyanis, nem volt más, mint az, amit nekem írt. Leblokkoltam, úgy éreztem ez övön aluli. Hogy hozakodhat fel egy ilyennel?! Újra éltem a pillanatot, amikor először hallottam és...
  Állj le Blair!
 Menjen a picsába, ezt ő sem gondolhatja komolyan?! Utálom... Utálom őt, mindennél jobban.
  De mozdulni nem tudtam. Ott maradtam földbegyökerezett lábbal azt a dalt hallgatva, ami egykor a csodát hozta el nekem...

Harry

  Soha nem láttam még Blair arcán ennyi érzelmet. Mintha vitatkozna magában... Ott volt a döbbenet, fájdalom, szeretet, düh...

  Aztán Zaynre néztem. Teljesen átélte a dalt, mindent beleadott. Nem értem Blair miért nem hallgatja meg, ha megtenné, csak...

  Olyan lehetett a kapcsolatuk, mint amilyet én mindig is elképzeltem magamnak, meg szerintem a többi ember...

  Láttam Zayn arcán a megkönnyebbülést, mikor kimondta, hogy szereti, mintha egész idő alatt arra várt volna, hogy mindenkivel megoszthassa ezt.
  Mikor vége lett a dalnak, egy pillanatra hatalmas csönd lett, majd jött a hatalmas tapsvihar és a sikítás roham...
  Zayn nem foglalkozott velük, egy rövid intés után, elindult felénk, le a színpadról. Önkéntelenül is Blairre néztem, aki... Ne, ne, ne, csak ezt ne...
-Ne csináld.. - motyogtam neki.
-Mit? - arca és hangja semmiféle érzelmet nem tükrözött.
-Hát ezt...- de semmit nem használt. Sóhajtva a többiekre néztem, akik leplezetlenül bámulták a Danwer lányt, de ő nem volt hajlandó tudomást venni róluk... Ilyenkor annyira leüvölteném...
-Huu haver, ez... - Liam csak ennyit mondott mikor Zayn odaért hozzánk, de az említett nem nagyon foglalkozott vele. Blairt nézte, hátha lát majd rajta valamiféle érzelmet, de csalódnia kellett.
 Nem tudom  mi történ pontosan Zayn szülinapján, vagy az azt követő napon, de azóta még fagyosabb a hangulat, mint volt...
-Ne, Blair... - ébredtem fel Will hangjára, aki a távolodó lány után indult lassan. Malik csak maga elé meredve próbálta felfogni a történteket, majd zombie módjára indult az öltözője felé. Lassan mentem utána, majd az ajtót magunkra zártam.
-Elbasztam... Már megint elbasztam. - ült le falfehéren, mint, aki nincs is jelen.
-Ne így állj hozzá...
-Hogy máshogy lehetne?! Bármit csinálok csak szarul sül el! - húzta fel magát, s idegesen hajába túrt.
-Még sem várhatod, hogy... Érted. - próbáltam valahogy kevésbé fájdalmasan mondani, de ezt nem lehetett.
-Tudom, de... - aztán ahelyett, hogy befejezte volna, lesöpört mindent a kis 'sminkes' asztalról.
-Mit csinálsz? Fejezd be! - léptem közbe, mikor az egyik székbe is belerúgott, de rosszul sült el, ugyan is, ahogy hozzáértem, behúzott egyet.
  Kellett egy pár másodperc mire felfogtam mi történt, s amikor felnéztem ő felém sem pillantott.
  Szóval ilyen fasza gyerek...
-Gratulálok. - köptem felé, majd megfordultam és kimentem a szobából.
  És én még azon voltam, hogy összejöjjön Blairrel?! Hát a faszt, ezt ő sem gondolhatja komolyan!
-Minden rendben Harry? - jött velem szembe Louis.
-Persze. - engedtem meg egy apró mosolyt.
-Mitől véres a szád? - állított meg.
-Ki van száradva, engem meg idegesített és felszakítottam a bőrt. - vontam vállat. Ez a leggyakoribb dolog, ha jól tudom, ami még talán hiteles is. - Mikor indulunk? - tereltem inkább. Ha nem is hitte el teljesen, volt benne annyi, hogy úgy tegyen, mintha még is.
-Fél óra múlva indulunk! - adta ki, majd szalutált és elment. - Ja és Hazza! - visszafordultam. - Ma csapatunk! - kacsintott.
-Mint a húzat! - vigyorodtam el, majd kicsit jobb kedvűen folytattam utam.  Gyorsan lezuhanyoztam, felkaptam a kikészített cuccokat, és átslisszoltam Blairhez. Nem volt bent, így leültem a kanapéra, s a mellettem heverő palackot kezdtem el dobálni unalmamban.
-Bazmeg nem tudsz kopogni? - jött ki a kis fürdőből egy szál törölközőben, cigivel a szájában. Oké fiú vagyok, még ha nem is érzek többet iránta, mint barátság... Ilyen jó nőt, nagyon keveset látni, főleg photoshop nélkül.
-A-aa. - válaszoltam, miután egy gyors fejrázás kíséretében, kisöpörtem a nem odaillő képeket a fejemből. - Jól vagy?- kérdeztem.
-Leszek. - vont vállat, majd mellém vetődött.
-Ezt nem nagyon szabadna itt be... - mutattam a cigire.
-Tudom. - vágta rá mielőtt befejezhettem volna és nem zavartatta magát. Neki aztán beszélhetek...
  Inkább elkezdtem nézelődni a szobában és dúdolgatni, hogy valamivel tereljem a gondolataimat arról, hogy Blair mellettem ül egy szál törölközőben, mikor halkan megszólalt.
-Mi történt a száddal? - kérdezte.
-Elharaptam. - próbálta itt is ugyanolyan lazának tűnni, de kevésbé ment.
-Ne hazudj. - rázta a fejét.
-Ha tudod, hogy hazudok, nagy eséllyel tudod ki tette. - válaszoltam.
-Hallani akarom.
-Hogy legyen okod utálni? Helyettem ne tedd. - mosolyogtam rá.
-Beszarok rajtad! - pattant fel idegesen.
-Most hova mész?
-Öltözni. - morogta, majd egy kupac ruhával visszaslisszolt a fürdőbe, hogy két perc múlva készen jöhessen vissza.
-Mindened meg van? - kérdeztem ahelyett, hogy újra kezdtem volna az előzőt.
-Most már igen. - dobta bele telefonját a táskájába, és az ajtó felé indult. - Figyelj én nem veletek megyek. - állt meg a kis buszoknál.
-Szerinted beférek én is a másikba? - kérdeztem gyorsan, mert nekem sem volt sok kedvem Zayn arcát bámulni a történtek után. Úgy érzem elég sok szarságot elnéztem már neki az utóbbi időben, de ez már nekem is túl megy egy határon.
-Asszem. - vont vállat.
-Paul, mehetek és is ezzel? - kérdeztem a  felénk siető managertől.
-Balhé van? - sóhajtott, mire vállat vontam. - Na jó, nem avatkozom bele, nem akarom tudni, gyere felőlem. - legyintett lemondóan.
  Tíz perc múlva, végre sikerült elindulnunk, és fél óra elteltével, a rajongókat is letudtuk hagyni. Néha még mindig ledöbbenek milyen fanatikusak egyesek....
-Kicseszettül leiszom magam... - hunyta le a szemét Blair.
-Az jó, mert én is. - vigyorogtam. Jó kis buli lesz, mindenki lazítani akar bár, B. esetében felejteni, de a kettő egyre megy, és mindenki csatak részeg lesz.
  Az út további része csendben telt részünkről, háttérzajként hallgattuk Paul előadását Lou férjének Tomnak, miszerint, holnap ki sem kel az ágyból annyira fáradt. A másik nem nagyon fűzött ehhez semmit, csak feleségét simogatva hümmögött.
-Srácok itt vagyunk! - pattant ki a "szőke ciklon" a kocsiból, felébresztve minket a bambulásból.
-Jó éjt! - köszöntünk Danwerrel, majd mindenkit ott hagyva siettünk felfelé a lakosztályunkba.
-Ugye sok pia van? - kérdezte.
-Még maradni is fog. - válaszoltam. - Mindenkire legalább másfél liter tömény jut. - ezt még így kimondva is durva volt. - Nem beszélve a három rekesz sörről, hat pezsgőről és jó pár borról, amit hozattunk. - Hadartam végig a többit.
-Akkor jó. - s mikor megállt a lift, kirobogott rajta és első dolga volt felbontani az egyik whiskeyt, ami már ki volt készítve az asztalra, majd jó nagy kortyokat lehúzni belőle.
-Hűű... - álltam ott döbbenten. Így még egy fiút sem láttam inni, nem hogy lányt!
  Lassan a többiek is megérkezdtek, s megtelt élettel a lakosztály.
-Buliiii!!! - rohant be Louis, s a hatalmas hifi toronyra rákapcsolva telefonját, elkezdett zenét bömböltetni, aztán jött a piákhoz.
  Mindenkinek töltöttünk egy felest, de Niall nagyon kétkedve nézte.
-Szerintem jót tesz most majd a gyomrodnak, ha meg nem, hát... Már úgy is rókáztál egyel több kevesebb igazán nem számít.. - vontam vállat vigyorogva.
-Persze, mert nem te alszol vele! - förmedt rám Csibu.
-Mellém is jöhetsz, ha akarsz! - kacsintottam, mire a társaság felnevetett. Mindenki tudja, hogy nem gondoltam komolyan.
-Ha Niall még egyszer ilyet csinál, megfontolom. - válaszolta egy mosollyal.
-Hééé! - nézett rá az említett.
-Te csak ne héézzél itt nekem! Mondtam, hogy ne csinál, mert rosszul leszel, de neked aztán mondhatom! - ütötte vállba.
-Azt hiszem Niall most nem lesz szex. - vigyorgott Louis, mire megint felnevetett a társaság.
-Na jó, akkor, majd a következővel koccintok. - mondta Blair, arra célozva, hogy elbeszélgetjük az időt, majd lehúzta a kis pohárka tartalmát, hogy a következő pillanatban újra töltse.
-Lehet nem Niall lesz az egyetlen hányós ma este. - jegyezte meg halkan Liam, de B. szokásához híven nem foglalkozott vele.
  Egy ember állt kijjebb a társaságból, bár a helyében én sem jöttem volna közelebb. Hihetetlen nagyot csalódtam benne, mint emberben. Hajlandó voltam meghallgatni, mi miért történt és azt mondani, hogy erre, ha igazán szereti van bocsánat, de most... Most kell egy kis idő, hogy újra meglássam benne az embert. Még egy kurva bocsánatot sem mondott!
-Na emberek! Igyunk Harold barátunkra, aki belépett a húszas évek varázslatába! Már csak tíz év és harminc! - kacsintott a végén rám Louis, mire muszáj volt a szememet forgatnom. Kicsit ijesztőnek tartom, hogy ennyivel közelebb kerültem a harminchoz, de majd megszokom.
  Mindenkivel koccintottunk, majd a buli kezdetét vette. A pia rohamosan fogyott, ezzel együtt az ésszerűség is.
  Még valamennyire meg van, hogy Niall meg Csibu felmentek, de már azt sem tudom az mikor volt.
  Folyamatosan a telefonomat lestem, hátha végre ír, vagy hív, de semmi...
   Mikor éjfél is elmúlt, a telefonom pedig semmit sem jelzett, dühösen mentem fel a nekem kijelölt szobába, egy üveg piával. Még egy sms-t sem volt képes írni... Már megint hülyét csináltál magadból Harry...
  Nagyot húztam az italból, nem is voltam kíváncsi mit iszom, csak, hogy eltűnjön ez a hülye érzés!
  Mindig ez van... Ha egy kicsit is.. Ha egy kicsit is nyitok valaki felé, kiderül, hogy csak a hírverés kellett neki, a velem járó felhajtás. De minek kell ez bárkinek is?!  Nagyon szívesen odaadom ezt annak aki kéri... Három hónap után, már megőrülne tőle...
-Minden rendben? - jött egy nem teljesen tiszta hang az ajtó felől.
-Nem. - morogtam. Becsukta maga mögött az ajtót és leült mellém, az ágy szélére.
-Mi történt? - kérdezte, s belekortyolt a kezembe lévő piába.
-Nem írt... - motyogtam.
-Ki? - Blairen látszott, hogy próbálja 'tisztán' felfogni, amit mondok, de ez nekem sem ment volna.
-Cara... - sóhajtottam. - Tudod... Sokat találkozgattam vele az utóbbi időben, s mikor elindultunk is próbáltunk minél többet beszélni, de... Most még csak egy sms-t sem kaptam! - tudod, hogy nem tudja kiről beszélek, de őt sem zavarta ez a tény.
-Sajnálom... - bújt oda hozzám.
-Én is a Zaynes dolgot... - motyogtam, mire kivette kezemből az alkoholt, és rendesen meghúzta, majd fejét a vállamba temette.
  Azt hittem jól van, de mikor megéreztem, hogy pólómat kezdi eláztatni, elhúzódtam tőle.
-Blair ne sírj... Most én mondom, hogy szard le. Egy cipőben járunk. - töröltem meg arcát.
-Harry... - hajolt közelebb. - Harry. - még közelebb hajolt, ezt szinte már a nyakamba suttogta. - Felejteni akarok. - Kezdett el apró puszikat hagyni az említett felületen. Teljesen ledöbbentem, nem tudtam hova tenni ezt a dolgot.
-Blair, ezt ne...
-Miért? Cara nem hív, Zayn meg... Zayn meg egy fasz.... Kérlek! - a a pólóm v nyakú kivágásánál felfedett bőrterületre tért át és...
  Innentől kezdve túl sok pia volt bennem ahhoz, hogy nemet mondjak.
  Utat engedtünk kétségbeesésünknek...

Zayn

  Semmi... Üresség. Ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni Blair reakcióját a a dalról.

  Tudom, hogy Harry nem tett semmi rosszat, de... Nem bírtam. Talán az is benne van, hogy túl közel áll Blairhez, hiába tudom, hogy csak barátként tekint rá... Iszonyatosan fáj...

  Bocsánatot kell kérnem Harrytől. Nem hibáztathatom olyan dologért, ami nem is igazán az ő sara. Félre kell tennem B. -t csak egy kicsit. Ha a barátaimat is eltaszítom miatta én... Beleőrülök ebbe az egészbe.

  Lassan lépkedtem felfelé az emeletre, Harry szobája felé, s próbáltam összeszedni a gondolataimat, bár piásan  ez nehezen ment. Na jó, így legalább minden ki fog jönni.

  Nem fáradtam kopogással, egyszerűen benyitottam.

  Kész... Ennyi... 

  Azt hiszem a legrosszabb rémálmomba csöppentem. Ez csak... Én  most nem a valóságot látom... Túl sokat ittam!

  De a helyzetet látva úgy éreztem semennyi alkohol sincs a szervezetemben.

  Ruhák mindenfelé a földön, ők meg... Egymáson és...

  Nem bírtam tovább nézni. Halkan kihátráltam a szobából, becsuktam az ajtót, s az én szobámba siettem. 

  Előkaptam a bőröndömet és miközben belehajigáltam cuccaimat tárcsáztam a repteret. Nem tudom Washingtonból mikor hogy mennek gépek, de el akartam menni. Nem érdekel mekkora kerülővel megyek, csak el innen.

  Sikerült is foglalnom a két óra múlva induló Londoni járatra helyet magamnak, így végig gondolhattam az előbb látottakat, bármennyire is nem szerettem  volna.

  El kell engednem. Ha ő kell neki, akkor... Legyen boldog vele, de én... Én nem vagyok képes ezt végig asszisztálni.

  Kinéztem a szobából, s megkönnyebbülve láttam, hogy senkinek nincs a folyosón. Lesiettem a lifthez bepattantam, majd vártam, hogy leérjek.

  Üres voltam. Mindent elvesztettem. 

  Haza megyek...

EMBEREK KICSIT JAVÍTOTTAM A RÉSZEN, MERT NAGYON ÖSSZECSAPOTTNAK ÉREZTEM!! 

41. Fejezet - Mintha, mi sem történt volna...

Halihóó!! Lehet rövid, lehet gyatra, de egyszerűen most ez jött... Bocsánat, hogy csak most hoztam, de nem volt időm... És hétvégén sem tudom mennyire lesz, de készüljetek... 2-3 rész és vége :(( fura lesz, de már van ötletem másiknak, szóóval, remélem nem hagytok el!!!! NAGYON KÖSZÖNÖM A FELIRATKOZÓKAT ÉS A KOMMENTEKET, ISZONYÚ KEDVESEK VAGYTOK!!  Kérlek, kérlek írjatok még!!!! :DD Nem hittem volna, hogy 'idegenekre' mondom ezt, de... IMÁDLAK TITEKET! 

Joo Olvasást!!

                     Xx Blair

Zayn

Meg kellett volna nyugodnom, nem? Hiszen ezt akartam! Az elejétől fogva azt vártam, hogy üvöltsön toporzékoljon, csak ne a szobrot mutassa... Hogy legalább egy pillanatig úgy érezzem ki tudok belőle váltani érzelmeket. De...
 Ez borzalmas volt. Egyszerűen... Hihetetlen. Ha eddig azt hittem a poklok poklát élem, ezt már nem tudom hova sorolni. kimondta azt, amit tettem vele. Tönkre tettem az életét.
  Hogy tudna azok után, ami történt egy fiúra bizalommal nézni? Mert hiába mondják a többiek, hogy nekem van kifogásom, én nem úgy érzem...
  Erre nincs mentség. Undorodom magamtól. És még utánam ácsingóznak lányok ezrei?! Ha látnák milyen is vagyok... Elmenne tőlem a kedvük egy életre...
 '...A saját családomat nem tudom közel engedni magamhoz amiatt, amit tettél...'
-Zayn indulunk! - lépett be ebben a pillanatban Liam, ezzel megakadályozva, hogy szétverjem a szobát dühömben. - Jézusom, ember! Jól vagy? - ezek szerint még pocsékabbul nézhetek ki, mint hittem. - Ezek szerint összebalhéztatok Blairrel. - sóhajtott nagyot, mire felnéztem.
-Miért valami baja van? - nem tudom miért jutott eszembe ez, de...
-Hát, minimum ilyen szar állapotban van, ha nem jobban. Most indult el lefelé, nekünk is menni kéne... De... Elakarod mondani? - kérdezte.
-Nem. - válaszoltam egyszerűen. Nem, ezzel most én akarok megküzdeni, ha pedig nem sikerül, akkor... Megérdemlem.
-Ezt hozom én. - tért inkább el, majd felkapta egyik bőröndöm és kiindult vele.
  Nagy sóhajjal mentem utána, úgy éreztem az egész csapat engem les, hogy még is mi történhetett kettőnk között.
  Blair nem velünk jött, Lou-ékhoz ült be a kocsiba, s a reptéren és a gépen is csak Luxal volt hajlandó foglalkozni, aki meg nem akarta őt elengedni. Teljesen kikészült. Biztos, hogy nem az időjárás miatt vette fel a napszemüveget, hiszen, a legnagyobb jóindulattal sem lehetett elmondani, hogy süt a nap.
  És ezt te tetted vele Malik...

Blair

 -Blair mi történt a telefonoddal? Tom engem hívott, hogy nem tud téged elérni és félt, mert úgy raktad le, ho... - jött oda Harry, a következő állomás hotelében, de annyira sem voltam képes, hogy körbe nézzek egy kicsit, még is merre tartunk.

-Kikapcsoltam. - zártam le röviden és nem igazán akartam ennél többet mondani. Igazság szerint, amikor eldobtam, csak a hátulja tört össze, ami nem különösebben izgat, de nem vagyok hajlandó bekapcsolni, nem akartam senkivel sem beszélni.

-Nem akar...

-Nem, zártam le a témát, s inkább Lux keresésére indultam. - Tommal és Louival ők külön szobában vannak, amit meg is értek.

  Kikerestem a szobaszámot, majd halkan kopogtattam.

-Gyere! - kiabált ki egy női hang, majd beléptem. - Jaj de jó, hogy jössz, Lux most alszik, hidd el nem kel fel ilyenkor teljesen ki van ütve, nem is számít neki, hogy aludt a repülőn, Tomnak meg persze söröznie kellett mennie, szóval most csak a te segítségedre számíthatok! - hadarta el. Nem is értem, hogy anyuka létére, hogy lehet ilyen energiabomba és fiatalos! Imádni való ez a nő, az biztos, még akkor is, ha én nem nagyon beszélgettem vele.

-Öhm... Oké... - lassan megfontoltan sétáltam mellé, figyelve, hogy ne lépjek a 'srácok fejére', ugyan is a képeken ők voltak.

-Ezek még egy múltkori fotózásról vannak, és igazság szerint, fogalmam sincs melyik illene legjobban a  fiúkhoz, annyi ötletet lelőttünk már, most valami új kéne, és mosta  bőség zavarban nem tudok dönteni... - magyarázta el problémáját, mire próbáltam összekaparni valami értelmes választ, de rájöttem, hogy először logikusan a képeket kéne megnézni. 

 Grat Danwer, csodálatosan összeszedett vagy...

-Öhm... A stílusnak ugyan annak kell lennie mindegyiknél? - kérdeztem halkan, félénken. FÉLÉNKEN! Te jó ég.

-Nem... - nézett rám, s tüzetesen vizslatott. - Oké, eddig nem akartam megkérdezni, de most már muszáj: Mi történt? - sóhajtott, majd letérdelt mellém a földre. - Összevesztetek Zaynel? - kérdezett újat, mikor egy ideig nem válaszoltam.

-Z..Zaynel? - tettettem az értetlent. Hát ő meg honnan tudna rólunk bármit is?!

-Mindent tudok. - sóhajtott. - De most nem az a lényeg, hogy miért nem hallgatod meg, mert ő sem biztos, hogy elmondaná, de ki vele: Mi volt?

  És egyszerre mesélni kezdtem. Akadozva, ám de sírás nélkül meséltem el az utóbbi két napot, s ő nem szólt közbe.

  Nem szólt semmit a végén, hiszen mindketten tudjuk valahol, hogy Tomnak van igaza, csak ezt képtelen vagyok elfogadni.

- Szerintem Harrynek ez lenne jó. - mutattam az egyikre, ő pedig értette, hogy ez nálam a téma lezárását jelenti. 

  Felkapta a képet, majd nézte egy ideig.

-Igazad van ez tökéletes lesz neki! - mosolyodott el. - Na már csak négy van hátra! - tapsolt egyet, mire a másik szobából halk Mamázás hallatszott. - Na ennyit arról, hogy mindent átalszik. - sóhajtva tápászkodott fel, s ment be a kislányért a szobába, aki fáradtan dörzsölgette szemeit.

-Leviszem medencézni, addig te tudsz dolgozni, az úgy jó? - ajánlottam fel.

-Jajj köszönöm! Az most sokat segítene... Megfognád egy picit? Kikeresem a fürdő cuccát. - azzal már benne is volt az egyik bőröndbe szinte teljes karral. - Meg is van! Átöltöztete...

-Hagyjad, majd megcsinálom. - próbáltam mosolyogni, több kevesebb sikerrel - Dolgozz aztán pihenj egy kicsit, hulla fáradtnak tűnsz. Este hozom, vagy ha akarod nálam is aludhat... - ajánlottam fel.

-Lux szeretnél Blairrel aludni? - kérdezte Lou.

-Ühüm. - bólogatott szorgalmasan hozzá.

-Lekötelezel. Gyorsan összepakolok pár dolgot. De... Figyelj, ha zavarna vagy bármi..

-Dehogy! Nekem csak jó, hogy ott lesz, ti meg legalább kicsit kettesben lehettek Tommal. - vontam vállat.

-Komolyan mondom Blair, tartozom neked. - adott a kezembe egy kis gyerektáskát. - Benne van minden, vagy ha még sem hívj, rendben? - bólintottam. - Szia édesem! - puszilta meg kislányét. - És viselkedj, ne legyen rád panasz! - gügyögött. Elég idétlennek tűnt, de az a szeretett ami áradt benne... - Na menjetek! - engedett minket utunkra.

-Gyere baba. - sóhajtva indultam ki, az ajtóból még intettem, az anyukának, aztán elindultam a mi szobánk felé, hogy felszedjem a cuccaim.

  Szerencsére, senkivel sem futottam össze a lakosztályban, így észrevétlenül surranhattam be a szobába. Átöltöztettem a kislányt, majd én is gyorsan magamra kaptam a fürdőruhám, végül a törölközőt magam köré tekertem, hogy kevesebb cuccot kelljen cipelni.

-Mehetünk. - kaptam fel megint, és lefelé indultam vele.

-Pápá Pepe! - integetett a hátam mögé Lux. Ez volt a kedvence... Bár ez a 'Pápá Pepe' szerintem is elég mókás..

-Luuux! - jött közelebb a másik. - Fürdeni mentek? - kérdezte tőlem, miután sikerült egy cuppanós puszit adnia a kicsinek. Bólintottam. Mi is oda indultunk, de ha zavarnánk... - hevesen rázni kezdtem a fejem. Nem, nekem nem baj, amíg nem kérdeznek. Legalább elvonják a figyelmem. - Ben, gyere már! - kiabált hátra.

-Jól van már! - jött ki a másik az egyik szobából, így együtt indultunk le.

-Szerinted hány gombot kell megnyomni ahhoz, hogy elrontsuk ezt a liftet? - vetette fel Ben.

-Nem tom.. Holnap kipróbáljuk? - kérdezte a másik, mintha csak az időjárásról lenne szó.

-Neee, holnap után. Az az utolsó nap, Paul nem örülne, ha kiraknának minket innen... - na ez legalább logikus.

-És szerinted itt is kékül a víz, ha belepisilünk, mint a nagyfiúkban, vagy nem? - Pepe nagyon elgondolkodott ezen...

-Felőlem kipróbálhatjuk, maximum Luxra fogjuk ő úgy is kicsit... - Vont vállat Ben.

-Öhm.. - köszörültem meg a torkom. Kezdett gázos lenni a beszélgetés.

-Jó, nem fogjuk Luxra. - szívta vissza az ötletadó, mire felvont szemöldökkel néztem rájuk.

-Azt akarta mondani, hogy nem pisilünk a vízbe. - javította ki barátja - Vagy is abba nem, amelyikben te is benne vagy... - tette hozzá csöndesebben, még is jól hallhatóan.

  Tényleg ők kellettek nekem... Egyszerűen... Mellettük nem tud az ember igazán sírni! Ezt nem értem, hogy nem vettem észre az utóbbi négy évben...

-'Nem kérlek lény enyém örökké...' - kezdte énekelni halkan Pepe, mikor már a medencék mellett sétáltunk, s csatlakozott hozzá Ben is.

  Észre sem vettem, hogy én is beszálltam a dúdolásba, csak mikor elhallgattak.

-Mi van? - kérdeztem halkan.

-Háát... nem nagyon hallottunk még énekelni... és... kibaszottul jó a hangod! - fejezte be magyarul, hogy Lux ne értse a csúnya szót.

-Ja... - zavartan elfordultam - Bevinnétek, hogy ne szaladjon el? - adtam át a  kicsit, ők meg elindultak vele a meleg vízbe.

  Felakasztottam a törölközőinket, majd utánuk indultam.

-Srácok kezdem kellemetlenül érezni magam. - morogtam, mikor már vagy fél perce bámultak az után, hogy a vízbe ereszkedtem.

-Öhm... Bocsi.. - fészkelődött Pepe, majd vissza adta a felém nyújtózó lánykát., akinek első dolga vot meghúzni a fürdőruha felsőm kötőjét ezzel elég veszélyes helyzetbe hozva.

-Lux! - néztem rá megrovón, mire bociszemeket kaptam. A fiúk csak nevettek.

-Hát itt meg mi történik? - ugrott be Hazza mellénk, utána az egész bandával és igen, vele is.

-Lux szórakozik! - röhögött Ben.

-Csibu kérlek bekötnéd? - kérdeztem halkan a lánytól, aki abban a pillanatban ereszkedett a vízbe.

-Persze. Ti meg fejezzétek be! - nézett csúnyán a többiekre, több kevesebb sikerrel.

-Hagyd csak... - erőltettem fel egy mosolyt. Egyáltalán nem voltak bántóak, amíg nem esik le az egész cucc, addig nincs baj.

-Na gyere nagy lány, elrabollak! - kapta el Niall, mire édes gyerek nevetés visszhangzott az egész csarnokban.

Innentől kezdve így telt a délután, magunkat áztatva, és végig zabálva... Vagy is a többiek esetében, én egy falatot sem tudtam volna lenyelni.

  Teljesen kizártam Zayn jelenlétét, nem voltam hajlandó vele foglalkozni, még akkor sem ha éreztem mennyiszer bámul engem.

  Most végre megfigyelhettem kicsit a körülöttem lévőket. Túlságosan kevés időt töltöttem a  régi barátaimmal,  így ez most külön jó volt. Ha lehet erre a helyzetre azt mondani.

-Nem igaz srácok! Komolyan Lux te vagy az egyetlen barátom csak te tudod értékelni az igazi mókát! . ébresztett fel Louis hangja, aki épp Luxot használva fröcskölte le a többieket, miközben nevetett. A többiek már nem tudták annyira díjazni, mert egy két éves kislányt még sem fröcskölhetnek úgy vissza, mint egy 22 éves fiút!

-Inkább megfogom! - kaptam el a picit, mielőtt még valaki valami meggondolatlant tehetett volna.

-Úgy érzem Lux most meglátott milyen nehéz helyzetben hagytál engem... - drámázott Loui, és mint végszóra, fröcskölni kezdték eszméletlen módon.

-Fáradt vagy? - kérdeztem a kislányt, aki már laposakat pislogott. -Felviszem aludni. - szóltam Csibunak, aki ugyan úgy kimenekült abból az őrületből.

-Rendben! Szerintem mi is nemsokára megyünk majd. - bólintottam.

  Kiszálltunk és úgy éreztem bőröm jó ideig nem igényli majd ez után az ilyesfajta fürdőzést.

-Bogárka még lezuhanyzunk! - engedtem meg a meleg vizet a a medence mellett s lezuhanyoztam magunkat. Most nem fogok nekiállni tusfürdőzni, nem hiszem, hogy ezek után sokat számítana, de holnap reggel úgy is zuhanyzom...

  Mikor kiszálltunk alóla, hangos füttyszót hallottam, mire oda kaptam a fejem. Az egész társaság engem bámult, bár amikor odanéztem egyesekben volt annyi, hogy úgy tegyenek, mintha nem így lenne...

-Niall.... ne ilyen feltűnően! - hallottam meg Csibu nevetős hangját. Örülök, hogy ilyen poénként fogja fel. Niall jót tett neki, sokat változott előnyére.Aztán persze még is Zaynre néztem, s őszintén egy pillanatra én is megakadtam. Nem, nem a 'hűdejó' Teste miatt. Sokkal inkább a pillantása... Arra emlékeztet, mikor még együtt voltunk, és az első pillanattól kezdve, ha bejöttek az öhm.. testiségek... Így nézett.

  És ez soha nem, változott...

  Gyorsan magam köré tekertem a törölközőt, majd újra felkaptam a 'sózsákot', s felvittem a szobámba.

  Fogat mostunk, átöltöztettem, és nem kellett sok már el is aludt.

  Én meg persze, hogy ne hazudtoljam meg magam, kimentem cigizni.

  Muszáj volt egy kicsit gondolkodnom.... Igaza van mindenkinek....

  Miért nem vagyok képes elfogadni?!

40. Fejezet - '...még mindig szereted...'

Hááát sziasztok... Ez a rész... Hát nem is tudom mit mondjak, de ez jött most. Valahogy hasonlóan szarul érzem magam, na jó nem ennyire, de még is és... Ez jött most. Remélem azért tetszeni fog!!
  Tudom, hogy Harryvel kell írnom mert őt szavaztátok meg, de az én elképzelésemben ehhez még várnotok kell egy pár részt...
  Kérlek kérlek írjatok nekem valamit, most igazán jól esnének!! :)))
  Annyira édesek vagytok így is, hogy annyit írtok, köszönöm!!
 
   Joo Olvasást!

                                 Xx Blair

  Az utóbbi négy évben, mindenben csak azt néztem, hogyan lenne a legegyszerűbb, vagy hogy lehetne a leggyorsabban végire hajtani az adott dolgot. Mindenben a hasznot kerestem. Talán három... nem inkább kettő olyan dolog van,  ami miatt azt mondanám, hogy megérte visszaköltöznöm Magyarországra: a futás és a tánc. A szexet nem vehetem ebbe a sorba, hiszen az... Nem teljesen olyan dolog, amit azért csináltam, hogy jó legyen. Ez csak.. Egy olyan megszokás arra, hogy egy kis időre feledtessenek velem, bár ez nem mindig jött össze.
  Ez volt a pakolással is, ha utaztam. Én készültem el mindig a leghamarabb. Erre most itt állok a a lakosztályi szobám kellős közepén, s nem látom, hogyan is kellene nekikezdenem. Olyan a rumli körülöttem, mintha a fejemben lévő katyvaszt vetíteném ki a helyiségre.
  Nem találom a megoldást.
  Hülye vagy Danwer, mit elmélkedsz itt ekkora szarságokról! Mintha valami rossz nyálas könyvet olvasnék... Brr...
  Összekapkodtam a cuccokat, és még ha nem is lett olyan rendezett, mint általában a csomagolás, legalább végeztem vele.
  Most menjek a többiek után? Ki van zárva!
  Aludnom kéne... Kit áltatok, ez esélytelen!
  Így maradt Tom. Kikerestem a számát a telefonból, majd megcsörgettem. Foggalmam sincs ott hány óra, nem is érdekelt, ő is hívott engem már éjszaka, hát ez van.
-Hugiiii! - éreztem hangján, hogy vigyorog.
-Ugye ezt ne kezdjem el én is a 'bátyám' szóval? - somolyogtam. Jó volt hallani a hangját. Valahogy, egy kis időre de elfeledteti velem ezt az egész szart, ami körülöttem folyik.
-Na mesélj. - sóhajt.
-Mit? - éretlenkedtem.
-Tudom, hogy van valami..
-Nem tudom mire gondo...
-Mondjuk Zayn szülinapja.  - jelentette ki.
-Honnan tudod? - bukott ki hirtelen a meggondolatlan kérdés.
-Lebuktál! - éreztem, hogy még jobban vigyorog én meg átkoztam magamat, hogy bedőltem ennek a régi szar trükknek.
-Miért pont ezt kérdezted? - hangom beletörődő volt.
-Mivel tegnap volt, a te hangod  meg olyan, mint valami... Nem találok semmi vicces hasonlatod, szóval inkább mondjad. - lökte könnyedén, mire a szememet forgattam.
-Kiment az éjszaka közepén egyedül, bebaszott, és engem a pultos srác hívott fel, hogy menjek el érte, mert folyamatosan a nevemet hajtogatta, így Dannel elmentünk, összekapartuk valahogy, nem akart elengedni egész este, így... Kénytelen voltam vele aludni... - hadartam el minél gyorsabban. - Tom, én ilyet még soha nem láttam! - hangom kétségbeesett volt - Komolyan, ahogy egy pillanatra elengedtem, üvöltözni kezdett, hogy ne hagyjam el! Tudod, hogy ha simán csak arról lenne szó, hogy a hisztit csinálja kapásból ott hagytam volna, de... Nem ment! Ez nem olyan volt, ő... Teljesen kész volt! - soroltam és éreztem, hogy könnyek lepik el a szemem. Mi történik velem?! Vissza akarom kapni, a bunkó paraszt énemet!
-Csss... Blair, nyugodj meg, semmi baj, ne sírj... - próbált nyugtatni telefonon keresztül, több kevesebb sikerrel. Kellett pár perc mire végre normálisan tudtam lélegezni, de testvérem megvárta. - Oké vagy? - hangja lány volt.
-Oké vagyok. - mosolyogva bólogattam, holott tudtam, hogy nem láthatja. - Most jön az okfejtés?
-Most jön az okfejtés. - ismételt engem - Vagy is először kérdések. Miért nem a fiúk mentek, vagy nekik szóltál?
-Mert... Gondoltam, ha engem hív, akkor nem szeretné, hogy ők tudjanak róla, és így..
-Nem lehet, hogy azért téged hívott, mert részeg volt és kitörtek belőle azok a dolgok, amiket józanul próbál elfojtani? - és igen, kimondta azt, amit gondolok. Ez az, amit valahogy nem akartam hallani, de tudhattam volna, hogy ez lesz...
  Becseszted Danwer!
-Nem tudom... - morogtam.
-Aggódtál? - lépett a következőre.
-Tom én...
-Aggódtál? - érződött, hogy nem fogad el magyarázkodást, a választ akarja.
-Azt hiszem... Azt hiszem.. - próbáltam valami értelmeset kitalálni, de leblokkoltam.
-Ezt igennek veszem. - vágott közbe - Na most jön az okfejtés - erre a szememet forgattam. Hihetetlen, hogy ezt a helyzetet is képes így kezelni! - Vagy is még nem! Hogy aludtatok?
-Hogy aludtunk volna? - jöttem zavarba, s irultam pirultam erre.
-Háát, ha folyamatosan téged szorongatott, gondolom egy ágyban és elég közel...
-Mire célzol? - szűrtem ki a kérdést.
-Várj még... Mennyit aludtál?
-Keveset.
-Általánosságban hányszor kelsz fel éjszaka, ha sikerül egyáltalán elaludnod?
-Nem tudom, sokszor, de..
- És most hányszor keltél fel? - bombázott tovább, én meg egyre jobban zavarodtam össze.
-Egyszer se, de...
-Blair, nem is értem mit nem értesz ezen a helyzeten. - hangja lágyabb lett.
-Ezzel nem segítesz.. - morogtam mérgesen. Egyre jobban bánom ezt a beszélgetést...
-Akkor jöhet az okfejtés, most már igazán. - tért vissza tárgyilagoshoz. - Ugye bár azzal tisztában van, hogy szerelmes beléd.
-Én ne...
-Ne szabadkozz azt mond, amit érzel! - utasított.
-Igen. - vágtam rá dühösebben. Felbaszott ez a stílusa. Amúgy meg ezt Zayn mondta nekem szóval..
-És te paraszt vagy vele.
-Azért nem mindig... - próbáltam védeni magam.
-De általában így van. - mondta simán, amire már nem is akartam válaszolni. - Na most, mivel részeg volt, elmúltak az azzal kapcsolatos gátlásai, hogy tekintettel legyen arra, mennyi basztatást visel még el tőled, nem Blair ez így van, ne vágj közbe! És sokkal jobban ki tudta mutatni azt, amit legszívesebben tenne, vagy éppen éreztetne veled, vagy is a törődést.
-Oké, de ez még nem válasz! - miért kínzom magam a folytatással?
-Nem is fejeztem még be, most jössz te.
-Én? - ajjaj ettől féltem.
-Te. - ismételte - Azzal, hogy te az éjszaka közepén rohantál érte és ezt megtetted, csak egy dolgot bizonyít. - folytatta, mint valami pszichológus.
-Azt a rész, kihagytam, hogy 1000 dollárom ment kb rá arra, hogy észrevétlen maradjon az eset, és siessünk is.. - igen tisztában vagyok vele, hogy kurva sok pénz, de úgy éreztem nincs időm nekiállni válogatni ott a bakókat.
-Azért nem mondtad, mert nem érezted fontosnak. De ez iy csak jobban bizonyítja azt a tényt, hogy...
-Thomas ne merd kimondani! - jöttem rá arra, hogy mit akar.
-Hogy még mindig szereted, vagy ha nem is igaz ez így teljesen, akkor úgy mondom: Elérte, hogy újra belészeress. - és kimondta...
  Lefagytam. Köpni nyelni nem tudtam, még senki nem vágta ezt így az arcomba...
-NEEM! - hallottam valami nagyon durva sikolyt, majd a telefonom a szoba másik végébe repült, a falnak, hogy onnan aztán aksik és SIM nélkül érjen földet.
  Csak akkor döbbentem rá, hogy az a hang én voltam. Kezdek megőrülni...  Itt térdelek a szoba közepén és.. Bőgök... Ezt már nem is lehet annak hívni...
-Blair! Hallottam, hogy sikítasz és... Úristen jól vagy?! - jött beljebb a hang tulajdonosa, mikor meglátott a föld közepén kuporogva, magamon kívül.
  Odajött, majd két kezet éreztem a vállamon, ahogy próbálnak segíteni felállni, de nem bírtam elviselni azokat a kezeket magamon. A következő pillanatban, bár kiegyenesedve bámultam rá könnyes szemeimen keresztül.
-Ne érj hozzám! Soha, de soha többé ne merj hozzám érni! - a kétségbeesés hirtelen átváltott dühre. Hihetetlen dühös voltam, nem is tudtam vele mit kezdeni, egész testemben remegtem.
-Én csak se... - kezdett volna szabadkozni, de nem hagytam, hogy végig mondja.
-A te hibád. Minden a te hibád! Tönkretetted az életemet! Ezt akartad?! Hogy ilyennek láss?! Mert akkor gratulálok sikerült! Megtörtet a a nagy érzéketlen Blair Danwert! Kétszer is sikerült teljesen tönkretenned! Utállak! Teljes szívemből gyűlöllek! Tudod te milyen volt nekem, ha?! A nagy szart! A saját családomat nem bírom közel engedni magamhoz amiatt, amit tettél... Menj ki a szobából, most! - mutattam remegő kézzel az ajtó felé, s egyenesen belenéztem a döbbent barna szemekbe. Megleptem ezzel a kitöréssel, legalább annyira, mint magamat.
  Tom volt az egyetlen, aki  látott már ehhez hasonló hisztérikus állapotban, most meg... Pont ő van itt, aki ezt az egészet okozta.
  Nem tudom miért pont most jött ki ennyire, de nem is érdekelt. Csak minél előbb kint akarom látni a szobából.
-Most! - üvöltöttem már megint hisztérikusan rá, mire valamennyire felébredt és elkezdett kifelé andalogni, de az ajtóban még visszafordult.
-Én tényleg saj...
-Most! - üvöltöttem újra teli torokból, s könnyeim újra megindultak. Ahogy kilépett, odarohantam az ajtóhoz és teljes erővel bevágtam.
-Bazmeg! - üvöltöttem és a hajamat téptem. Nem akartam újra érezni ezt a fájdalmat, most még is ott volt. Ki akartam tépni, véget akartam vetni ennek az egésznek, de...

  Csak távolról hallom, kopognak. És... szólongatnak, de nem tudok felállni.
  Csak a semmi. A nagy semmi, de még is minden.
  Üresnek érzem magam még is fáj. Jó nekem ez? Hogy őt bántom? Már kérdeztem magamtól a válaszom azóta is nem.
  De egyszerűen nem hagyja a jellemem, hogy más legyek. ÉN vagyok aki a saját útjában áll. De ezt érzem megoldásnak.
  Újabb kopogások, már valamennyivel tisztábban, de a nevemen kívül még most sem hallom ki teljesen tisztán mit mond.
  Aztán, mintha kihúzták volna a füldugót tértem magamhoz. Hirtelen megláttam azt, amit órák óta bámulok, majdhogynem pislogás nélkül, vagy is a szekrény lábát.
  Igen, a föld közepén roskadtam össze és mozdulni sem tudtam. Már jó ideje nem sírtam, nem mozdultam, csak feküdtem az oldalamon és...
  Igazából fogalmam sincs mit csinálhattam az elmúlt pár órában, de az biztos, hogy pocsékul festhettem bár nem különösebben izgatott.
  Azt hiszem, most fogtam fel igazán azt, mit már négy éve kellett volna és most nem a  fizikai fájdalmakra gondolok, hanem arra, hogy bánt velem a szerelmem.
  Ez most nekem egy baszott nagy szerelmi csalódás.
-Blair! Blair, hallasz? Indulunk! Minden rendben? - jött az egyre hangosabb dörömbölés. Nem tudom mennyi ideje állhatott ott az illető, de nem tűnt túlságosan nyugodtnak.
-Igen. - hallottam meg saját hangom árnyékát... Se. Szörnyű volt, mint valami 70 éve dohányzó, pasi! - Öhm... Igen! - válaszoltam erősebben, majd feltornáztam magam álló helyzetbe. - Öt perc! - gyorsan a fürdőbe mentem, majd élettelen mozdulatokkal kezdtem el szemeimet megmosni. Arcom dagadt volt, hajam össze vissza, de nem volt bennem annyi, hogy bármelyiket is úgy igazán helyre hozzam. Hajamat felgumiztam, szememet meg napszemcsivel fedtem el, ám remegésemmel nem tudtam mit kezdeni. felkaptam kis táskám és kabátom, majd nem is foglalkozva azzal, hogy mi is van rajtam, indultam el kifelé a bőröndömet magam után húzva.
-Minden rendben? - támadott le Harry, aki az ajtóm előtt várt rám.
-Nem. - mondtam érzelemmentes hangon, majd elsétáltam mellette.
-Hagyjalak? - én válaszul csak bólintottam. Direkt nem néztem körbe, nem akartam látni kik vannak ott és kik nem de éreztem a tekintetüket magamon. A napszemüveg számomra is érthetetlen lenne egy ilyen borús napon, de senki nem szólt semmi.
  Lassan lecaplattam a kocsihoz, amibe a cuccokat raktuk, majd rágyújtottam és csak néztem ki továbbra is a fejemből.  Nagyon nem fogtam mi is történik körülöttem. A ciginek egyszer csak vége lett én meg nem szándékoztam még egyre rágyújtani.
  Valami körbeölelte a lábam én meg összerezzentem a hirtelen jött érintésre. Lenéztem s Lux volt ott. A kicsi Lux. Felém nyújtózott, hogy vegyem fel én meg automatikusan tettem, amit kért. Egy ideig csak nézett, majd kicsiny ujjaival megsimogatta arcom, hogy aztán fejét a vállamra döntse. Ez volt az ő kis ártatlan gesztusa arra, hogy ne legyek szomorú.
  Innentől kezdve a repülőtérig őt szorongattam s nem úgy tűnt, mint aki el szeretne tőlem menni, majd a repülőn beszállás után az én ölembe nyomta el az álom. Ő volt az én mentsváram, senkivel nem beszéltem, senkire sem néztem, csak rá. Rá, aki még nem követett el semmi hibát, aki előtt még ott az egész élet és csak reménykedni tudok benne, hogy ő nem követi el azokat a szörnyű hibákat, mint én.