Blair-Zayn - Tetoválás

Hali mindenki!

  Bocsánat, de most ehhez a bloghoz volt ötletem, remélem azért tetszik, majd. Ezt a részt szántam a 100 ezer o. megjelenítésre, s nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket! Léééégyszííí írjatok komikat nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mi a véleményetek erről a részről!

  Előre is köszönöm!!

                         Joo Olvasást!!

                                                    Xx Blair

 

 

-Haliii! - léptem be a házba, s ügyeltem rá, hogy arcom érzelemmentes legyen.
-Szia! - jött ki az előszobába Zayn, majd adott egy gyors csókot. - Merre voltál? - érdeklődött.
-Tetoválást csináltattam. - vontam vállat, mire nagy szemeket meresztett.
-Miért nem szóltál, elmentem volna veled!
-Tommal mentem. - forgattam a szemem.
-Akkor sem értem miért nem mondtad... Mindegy hagyjuk, mit csináltattál? - kíváncsiskodott, én meg vigyorogva nyújtottam neki jobb csuklómat, ahol egy felirat díszelgett. Jó, tudom, hogy mindenkinek van kb ott tetkója, de nekem tetszik ez van.
  Döbbenten bámulta a csuklómat egy szó nélkül, és két perc után az izgatottságom kezdett átlépni idegeskedésbe.
-Nem tetszik? - kérdeztem zavartan, s azt hiszem felébredt.
-Te normális vagy? Mi a franc ütött beléd? Te beteg vagy! Atya isten Blair én... - kiabált velem, s erre már bennem is felment a pumpa.
-Beléd mi a franc ütött! Azt hittem örülni fogsz neki!
-Ennek?! - mutatott a csuklómra, majd két kézzel markolt tarkójába, s elfordult tőlem.
  Ő nem szólt én sem szóltam, majd szó nélkül kiviharzott a házból ott hagyva engem eléggé kiakadva.
  Fogalmam sem volt mit tegyek, mi lehetett a baja, s hiába hívtam nem vette fel, így kétségbeesetten indultam el a csapat házába. Ja igen egy ideje már elköltöztem Zaynhez.
 Zavartan rontottam be a házba, s  a nappaliba, ahol is Zaynbe és a többiekbe ütköztem.
-Te meg még is mi a francot keresel itt?! Miért nem veszed fel a kibaszott telefonod?! Ha valami bajod van mond a szemembe! - üvöltöttem hisztérikusan, mert elképzelni sem tudtam, hogy mivel érdemeltem ki ezt, amellett megkönnyebbültem, hogy megvan.
-Szerinted még is mi?! Minek kellett az a kurva tetoválás?! - üvöltötte vissza, s mindketten leszartuk, hogy nézőközönségünk akadt. - Ezt nem tudod lemosni vagy valami, Blair azt hittem ennél okosabb vagy!
-Ha szakítani akarsz mond azt, ne pedig a kifogásokat keresd. - mondtam most már hidegen. - Én azért csináltattam, mert így gondoltam jónak, és azt hittem örülni fogsz, de úgy látszik nagyot tévedtem. - néztem végig szemébe, mire a haragot átvette a kétségbeesés.
-Srácok még is mi a franc történt? - kérdezte Harry... Na jó ő még is mit keres itt Caraval? Olyan ez a ház, mint a jó barátokban a nem tudom kicsodáé, ahol mindig vannak.
-Blair csináltatott egy úgy tetoválást! - magyarázta Zayn, mikor látta, hogy én nem fogok megszólalni.
-Ezt azt hiszem mindenki levette, csak nem értem mi ezzel a baj... - rázta a fejét Hazza.
-Az, hogy a nevemet varratta magára! - kiabálta újra.
-Hogy mi van? - bődült fel Pepe.
-Mutasd!
-Nem hiszem el!
-Tessék! - nyújtottam csuklómat, mire elértem, hogy néma csend legyen, amit megint csak én szakítottam meg -Na jó, srácok kimennétek egy pillanatra? Beszélnem kell a nemsokára exbarátommal! - szűrtem a fogaim között, s próbáltam nagyon leplezni mennyi minden zajlik le bennem.
 Idegesen rágyújtottam, s vártam, hogy mondjon valamit, de azon kívül, hogy ő is rágyújtott semmit sem csinált.
-Najó Zayn kapsz fél percet, hogy kinyögd mi a bajod, vagy végeztem! - bukott ki belőlem idegesen, bár nem tudom, hogy tényleg megtenném-e.
-Mi van akkor, ha újra megtörténik?! - nyögte megtörten. - Ha megütlek... Az a tetoválás örök Blair.
-Jajj istenem! - mentem közelebb - Ha magadban nem bízol, legalább bennem bízz annyira, hogy tudom mit csinálok és én bízom benned. - ültem le mellé a kanapéra, ahol menedéket talált magának.
-De ez... Én... Sajnálom! - pattant fel, majd kicsöretetett a házból.
-Zayn! Zayn! - mentem utána, de elrohant.
  Hirtelen köpni nyelni nem tudtam, s egyszer csak a földön találtam magam zokogva.
-Blair jól vagy? - rángatott fel Harry, mire a karjába vetettem magam és tovább zokogtam. - Pezz vedd át én Zayn után megyek! - éreztem, ahogy óvatosan valaki megfog és befelé támogat, majd hirtelen mindenki  körülöttem van és nekem akar a kedvembe járni.
  Kellett egy pár perc mire sikerült lenyugodnom.
-Mit történt? - kérdezte Dan, mikor már a 'magam elé meredek' résznél tartottam.
-Én.. Azt hiszem szakított velem. - mondtam ki, de sírni már nem tudtam. Túl voltam az első sokkon és szerintem még nem fogtam fel a dolgot.
-Na ne szórakozz! - legyintett Perrie.
-Nem szórakozom. Megkértem, hogy mondja el mi a baj, vagy végeztünk, aztán elmondta, vigasztalni próbáltam ő meg... Egy sajnálommal elrohant. Tényleg szakított... - ráztam a fejem. - Figyeljetek én most... Haza megyek összepakolni vagy nem tudom. Majd jövök. - álltam fel bár nem teljesen voltam tudatában tetteimmel.
-Nem mehetsz így el, veled megyünk. - állt fel Will is.
-Nem szeretném...
-De....
-Will nem csinálok semmi hülyeséget! - mosolyogtam erőltetetten. Fogalmam sincs, honnan volt ennyi erőm.
-Tudod ez nem túl meggyőző nekem. - nevetett zavartan.
-Mit csinálsz, ha idő közben hazaér? - ráncolta a szemöldökét Dan.
-Kimondottan szeretném, hogy haza érjen, vagy ha kell napokig várok. Ennyivel nem ússza meg, tartozik nekem egy normális szakítással. - azzal hátra sem nézve kiléptem a házból.

Zayn

 Idegesen kopogtattam a lakás ajtón, s csak remélni tudtam, hogy az illetőt egyedül találom. 5x-re csörgött a telefonom, s most már idegesen fel is vettem.

-Mi akarsz? - 

-Hol a picsába vagy? - lihegett Harry.

-Tomnál. - azzal kinyomtam. Meg akartam még kérdezni, hogy mi van Blairrel, de... De.

  Egy balfasz vagyok.

 -Csá haver, bocs csak zuhanyoztam. - nyitott ajtót Tom. - Na hogy tetszett? - vigyorgott.

-Sarah? - kérdeztem elsősorban.

-Valami barátnőjével van. - legyintett, s ekkor robbantam.

-Ember, te normális vagy? Milyen testvér engedi meg a húgának, hogy magára tetováltassa a barátja nevét?!

-Szerinted hallgatott volna rám? Amúgy meg nem értem mi bajod a legnagyobb szarságokat csináljátok együtt... - mondta nemtörődöm stílusba, ami mégjobban idegesített.

  S ekkor jöttem rá a legrosszabb tényre: Tom nem tudja mit tettem, így nem is érti ennek a súlyát.

-Igazad van. - erőltettem nyugalmat magamra. - Megyek is. - motyogtam.

-Ugye nem vesztetek össze? - ráncolta szemöldökét, mire megrándult az arcom. Dehogynem, kurávra. 

Helyette viszont csak ennyit mondtam:

-Úgy is kibékülünk! - mosolyogtam halványan, majd egy intéssel kiléptem a lakásból.

  Most mi a szart csináljak?!

-Zayn! - rohant felém az utcán valaki, s kellett egy kis idő mire felfogtam, hogy Harry az. - Mit csinálsz itt?!

-Későn jöttem rá, hogy Tom nem tudja és... Nekem beszélnem kellene valakivel! - már remegtem. Féltem. - Én... Hülyeséget csináltam!

-Tudom, szakítottál Blairrel. - bólintott komolyan, s pánik szerűen kaptam felé a fejem.

-Hogy mi van?! - fakadtam ki.

-Cara az előbb írt, hogy Blair azt mondta szerinte szakítottál vele.

-Én ne... Te jó ég! Harry mi a faszt csináljak?! Nem veszíthetem el... - nyögtem, s hirtelen borzasztó hányingerem lett.

-Sétáljunk, az kicsit természetesebbnek tűnik, mint sem egy ház előtt álldogálni. - indított meg egy irányba, s miközben rágyújtottam felvettem a tempót. - Tudod valami naggyal kell most elő rukkolnod, ami bebizonyítja neki, hogy csak a félelem miatt reagáltál úgy ahogy. - magyarázta, s többet nem szólt, amiért igen hálás voltam, mert az agyam már nagyban azon kattogott, hogy mit tegyek.

 Valami, az övéhez hasonlóan nagy dolog és...

-Harry? - kérdeztem csendesen, mikor egy kis kávézóban üldögéltünk.

-Hmm?

-Szerinted megtörténhet újra a...

-Nem. - válaszolt, mielőbb befejezhettem volna.

-Biztos?

-Biztos.

-De mi van, ha...

-Zayn drogos vagy? - vágott közbe újra.

-Nem. - ráztam a fejem.

-Akkor meg még is mit izélsz még ezen? Blair már rég túltette magát rajta és abban egyet értek, hogy durva ez a tetoválás, -bár szerintem a ti mércétekbe simán beleillik- ahelyett, hogy kapásból parázni kezdesz és összeesküvés elméleteket gyártasz a saját károdra, talán nézhetnéd azt is, hogy ő vajon miért csináltatta. Fura, de azt, amit tettél, csak te nem tudod elengedni. - fejezte be, s azt hiszem ez kellett nekem.

-Köszönöm Harry! - pattantam fel vigyorogva.

-Ennyi? Ilyen jó vagyok, hogy már meg is győztelek?

-Ja, profi vagy! - de már nem is figyeltem rá, szedtem a cuccaimat. - Tényleg kösz mindent, amjd beszélünk! - azzal elrohantam.

  Igaz nem segít rajtam a tény miszerint este fél 9 van, de sztár vagyok, pár telefonnal megoldom...

  

  Blair

  NAgyon rég szívtam el annyi cigit, mint a mai este és éjszaka alatt. A cuccaimat rég bedobozoltam, vagy épp betettem a bőrönbe, most már csak annyit várok, hogy haza jöjjön utána pedig... Fogalmam sincs mi lesz. Elköltözök a csapathoz, de nem tudom megúszni azt, hogy ne találkozzunk.

  Mindezt egy kurva tetoválás miatt! Miért nem képes meglátni, hogy én miért csináltattam? Miért nem képes elengedni azt, amit tett? 

  Hogy mit érzek most? Ürességet. Nem hittem volna, hogy egy ilyen miatt szét tudunk menni, de a múltkori szakítással ellentétben most egyáltalán nem érzem azt, hogy elbírnám viselni, ha bárki más hozzám érne. Vagy, hogy egyáltalán szeressek valaki mást.

  Bármennyire is fáj, könyörögni nem fogok. Lehet, hogy hülyeséget csináltam, de akkor sem így kellett volna kezelnie, ezt nem teheti meg valakivel, akivel több, mint egy éve együtt van!

  Csak bámultam a kinti szürkületet, ahol szép lassan kezdtek felbukkanni a napsugarak a házak peremén, de közben még sem fogtam fel,a mit látok. Ezt csináltam egész éjszaka pontosan ugyan ott, pontosan ugyan azokkal a kézmozdulatokkal.

-Szia! - hallok meg egy halk hangot mögülem, mire összerezzenek, de nem fordulok meg. Ne! Még nem akarom hallani, hogy tényleg vége... - Hajlandó vagy szóba állni velem? - pár méterrel közelebbről hallom a hangját, de nem válaszolok. - Kérlek nézz rám! - lehunytam a szemem, s vettem pár mély lélegzetet. - Blair kérlek! - váltott könyörgőre. 

-Essünk túl rajta! - fordultam meg, s iszonyatosan nehezemre esett nem elbőgni magam. Régen olyan nehezemre esett elbőgni magam... Azt hiszem nemsokára újra így lesz.

-Min? - nézett rám zavartan - Egyáltalán miért pakoltál össze? Miért mondtad azt, hogy szakítottam veled?

-Mert ezt tetted! - idegeskedtem -

-Mikor? - lépett közelebb somolyogva. 

-Zayn ne játszd a hülyét, mert pipa leszek! - kezdtem pattogni.

-Blair édesem...-Ne édesemezz itt nekem! - kiabáltam, s azt hittem megütöm annyira idegesített az a hülye vigyor az arcán. - Mond inkább ki és  és akkor végre mehetek!

-Mi van? - zavartam meg egy pillanatra.

-Mond ki!

-De még is mit?!

-HOGY SZAKÍTASZ VELEM! - visítottam és most már nem bírtam tovább tartani elsírtam magam.

-De hát én nem is akarok veled szakítani! Olyan hülye vagy nem értem, hogy gondolhatsz ilyet! Én csak... Megijedtem délután és rosszul reagáltam és.... Sajnálom. - jött közelebb, de nem hagytam, hogy megöleljen.

  Lehunytam a szemem, vettem pár mély levegőt, s sikerült visszanyelnem a további könny áradatot.

-Iszonyatosan megbántottál délután. - suttogtam.

-Tényleg sajnálom, csak... Úgy éreztem nekem kellett volna valami hasonló gesztust tennem először, erre te megelőztél. - nevetett fel, s megint csak kezdett felidegesíteni.

-Ne röhögj! Bassszameg itt virrasztottam egész éjszaka, csak, hogy szakíts velem! De ha te nem teszed meg, majd én! - nem tudom honnan jöttek ezek a hülye szavak, de... kimondtam, bár már abban a szent pillanatban bántam, ám nem volt visszaút.

  Ő viszont csak továbbra is nevetett. Szóval ennyit jelentettem neki... Kurva jó.

  Egy csalódott fejrázással indultam meg az ajtó felé bőröndömmel együtt, de elkapta a kezem.

-Várj! - mondta, s mikor felé fordultam szemei csillogtak a boldogságtól. Na ez volt mindennek a teteje.

-Menj a jó büdös picsába! Egy rohadék vagy tudod? Nem is értem, hogy lehet szeretni egy ilyen embert, de gratulálok, velem is elhitetted, hogy szeretsz! Látom boldog vagy! - s indultam volna újra, de megint csak visszarántott, ám most már a mellkasán landoltam olyan erővel.

-Szeretlek. - suttogta mosolyogva, s én már semmit sem tudtam.

-Most hülyéskedsz velem?

-Nem akarok veled szakítani és biztos, hogy nem fogunk szakítani, bármit mondasz. Az cuccaid pedig itt maradnak veled együtt, mert tudom, hogy azt szeretnéd és emelle.... - na ez volt az a rész, ahol már muszáj volt a szavába vágnom.

-Már megbocsáss, de azt tényleg nem te fogod eldönteni, hogy é...

-EMELLETT hozzám jössz feleségül. - fojtotta belém a szót, továbbra is vigyorogva, s most rajtam volt a sor, hogy megnémuljak.

-HOGY MI VAN? - bődültem fel nőiesen, mire nevetve féltérdre ereszkedett.

-Blair Danwer szeretném ha a feleségem lennél. - jelentette ki ünnepélyesen, s megint csak hápogtam.

-De... Miért pont most? Vagy is... Nem túl korai, én nem tudom...

-Na ne szórakozz mát ott virít a csuklódon a nevem! - nevetett fel. - Na mit mondasz? - s ezek után már nem hápogtam. Vagy is végre felébredtem a döbbenetből.

-Szerinted még is mit? - ráztam hitetlenkedve a fejem.

-Jó, de még is csak hallanom kéne, úgy illik megvárom a választ mielőtt gyűrűt húzok az ujjadra. - von vállat.

-Miylen gyűrűt? - ráncolom a szemöldököm.

- Ó bakker, azt már elő kellett volna vennem? - csap a homlokára, mire elröhögöm magam, ő meg előtúrja zsebéből a kis dobozkát. - Na tessék! - pattintotta fel, mire a lélegzetem is elállt.

  A gyűrű maga fekete volt hozzám illő, nem hivalkodó, benne apró kövekkel.

-Uram atyám... - nyögtem.

-Na jólvan most már tényleg mondj valamit, mert kezd fájni a lábam... - nevetett, mire rávetettem magam ledöntve őt a földre.

-Hát persze Seggfej! - csókoltam meg.

-Ez az Blair csak romantikusan! -gúnyolódott. - A gyűrűt azért felhúzhatom az ujjadra? - udvariaskodott, mire a szememet forgattam, s a kezemet nyújtottam.

-Várj melyik kézre kell húzni ezt a szart? - zavarodott össze.

-Fogalmam sincs. - vontam vállat.

-Melyikre akarod? Bal, vagy jobb?

-Mi van, ha láncra rakom és nyakláncot csinálok belőle?

-Akkor holnap megyünk láncot nézni. - biccentett.

-Akkor most már rátérhetünk a lényegre? - suttogtam a fülébe.

-Hát persze seggfej! - gyűrt maga alá.

  Szóval hát így zajlott az én romantikátlan, ám annál csodálatosabb lánykérésem...

 

Perrie-Will - Féltékenység

Haliiiiii!!!!! Na hogy vagytok? Sikerült részt hoznom mielőtt elmennék, bár így is piszkodul rég írtam, sajnálom! Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon köszönöm a komikat tudom, hogy fasz vagyok, hogy nem válaszolok, de olyan, de olyan lassan hívja azt be a gépem, hogy kurva sok időmet elveszi, de iszonyú hálás vagyok nektek és mindenkinek aki olvassa, főleg ha fel is iratkozik! :))) Remélem tetszeni fog ez a rész is, és írtok nekem, mert iszonyatosan kíváncsi lennék, hogy mit szóltok hozzá!
Ui: BonBon remélem nem okoz csalódást ez a rész!! :P
Ui2: 100 ezer oldalmegjelenítésre, valami meglepi lesz megint ezen felül !! :D

                              

 Joo Olvasást!!!

                                                       Xx Blair

Perrie

Nem. Hiszem. El. Komolyan, miért az én pasim a legnagyobb idióta? És mi a francnak vagyok szerelmes belé ennek ellenére?!

  Mérgesen robogtam le a csapat házában, ahol a társaság nagy része össze vissza heverészett, s duzzogva vetettem le magam Zayn mellé, aki testtartásomat, csak egy elegáns szemöldök felvonással nyugtázta, majd várta, hogy elkezdjem, ha akarom, ám nem sokkal utánam, Will is megjelent, aki Blair mellett kötött ki, ugyan így.
 Akkor egy... Ahhww....
 Will sem kezdett beszélni, így a két köztünk ülő személy csak úgy kapkodta a fejét.
-Ha akarjátok elülhetünk... - szólalt meg végül Zayn, de Willel egyszerre vágtunk rá egy nemet. - Okéé, de ez így elég kellemetlen... - nevetett kínosan.
-Én élvezem! - vigyorgott Blair. - De azért lehet nemsokára megunom szóval.... Vagy nyögjétek ki mi van, vagy máshol csináljátok ezt. - vont vállat, mire hitetlenül meredtünk rá. - Mi van? - forgatta a szemét. - Nem a kedvességemről vagyok híres.
-Te legalább nem arról, hogy másokkal flörtölsz, miközben barátod van! - vetette oda gúnyosan Will, mire döbbenten néztem rá. Hogy tud ilyeneket összerakni a fejében?!
-Mi van? Jobb lenne, ha lenyugodnál, mert ennek így nem lesz jó vége! - sziszegtem. Zayn és Blair csak a fejüket kapkodták.
-Nyugodjak le? Én nyugodjak le?!
-Igen még hozzá sürgősen!
-Bocsánat, hogy fontos vagy nekem annyira, hogy zavarjon, ha simán leállsz másokkal flörtölni! Valamiért ez  a törődés fordítva nem mondható el! - vetette még oda, s ez volt az, amire válaszolni sem tudtam.
-Azt hiszem jobb ha most megyek. - pattantam fel, miközben próbáltam megőrizni valamennyire megmaradt méltóságomat.
-Én meg veled megyek! - sóhajtott Blair. - Úgy is kellene néhány új ruha... - mosolygott halványan. Hahh, már tudta, hogyha kiakadok vásárolni megyek. - Jó... Piálást srácok! - intett, Zaynek adott egy hosszú csókot, majd indultunk.
  Örültem, hogy nem kezdett el faggatni, kapásból, ahogy kiléptünk a házból. Beültünk a kocsiba, ő csak rágyújtott, megkínált engem is - amit most kivételesen elfogadtam - majd csöndben autókáztunk a plázáig.
  Az első pár boltot ugyan úgy csöndben jártuk végig ő nem kérdezett, én nem kezdtem "mesélni".
  És hát... Persze, hogy a leghülyébb helyen jött ki belőlem a mondani valóm.
  Épp egy fehérnemű boltban próbált Blair az egyik fülkében - amit amúgy nekem szabadítottak fel - mikor nem bírtam tovább és egyszerűen beléptem a döbbent lány mellé.
-Elegem van! - kezdtem miközben épp melltartóját húzta volna fel, de az nem különösebben érdekelt. - Nálad nem csinálta ezt? Folyamatosan féltékenykedik, mindenkire, aki csak a közelembe jön, vagy... Nem is kell a közelembe jönnie! Tudod min akadt ki? - nem hagytam, hogy válaszoljon folytattam. - Azon, hogy kaptam egy rajongói levelet egy srácról, amiben azt írja, hogy én vagyok számára az álomnő és én normálisan válaszoltam neki, nem pedig elküldtem a picsába! Hogy lehet valaki ekkor idióta?! - Roskadtam le a fülkében lévő székre.
-Ezt a balfaszt! - forgatta a szemét és inkább tűnt unottnak, mint megértőnek. - Komolyan ezen vesztetek össze annyira?
-Tudod milyen... Tuti emlékszel a Zaynes ügyre, amikor összejöttünk...- tettem hozzá feszengve, mire vonásai megkeményedtek. Ezt nem kellett volna mondanom, azt hiszem...- Bocsánat ez csak úgy... Kicsúszott.
 Hatalmas mű-mosoly terült szét az arcán.
-Semmi baj. Régen volt nem de? Will pedig.... Beszéljek vele? - nézett rám most már komolyan, mire hatalmasat sóhajtottam.
-Hagyjad, megy ő majd magától is hozzád. - legyintettem. - Amúgy ezt vedd meg nagyon jól áll! - mosolyogtam rá halványan.
  Nem ejtettünk több szót a témáról, s még Blair is azon volt, hogy elterelje a gondolataimat. Néha úgy érzem ez a csaj skizofrén....

Will

-Na mi van? - bukott ki elegánsan Pepéből, mikor a csajok eltűntek. Vállat vontam.

-Vegyük úgy, hogy túl vagyunk azon a tíz percen, ameddig kéreted magad! - szólalt meg Zayn is, mire  tarkómon összekulcsoltam kezeimet s próbáltam összeszedni magam. Nem hiszem el, hogy Pez ezt csinálja velem...

  Elmeséltem nekik az egészet: Hogy milyen leveleket kap, és hogy válaszolt arra, amire kiakadtam. Most is felidegesített az egész, ahogy beszéltem róla, egyszerűen... Én ezt nem bírom! Hogy lehetek ennyire őrülten szerelmes?! Komolyan, majdnem ütjük a Blair-Zayn párost... Csak, hogy náluk sosincsenek ilyen viták! Hogy a francba csinálják?!

-Jó és min vesztetek össze igazából? - vonta fel a szemöldökét Zayn, amikor végeztem.

-Hát azon a levélen. - ismételtem meg, mint aki nem érti mit nem értenek ezen.

-Hadd foglaljam össze! - kezdte megfontoltan Dan. - Te azon akadtál ki, hogy a barátnő kapott egy nagy rajongójától egy levelet, ahol kb. ódánt zeng Pezről és ő nem küldte el a picsába? - Igen! Mit nem értenek ezen?!

  Lassan bólintottam, amit egy hosszú néma csend követett, majd az összes srácból kitört a röhögés.

-Te teljesen hülye vagy! - ütött vállba Ben továbbra is nevetve.

-Álljatok már le ez nem vicces! - kiabáltam.

-Nem. Tényleg nem az. - komolyodott el Dan, majd lassan a többiek is.

-Hogy lehetsz ekkora hülye? Perrie híres, még is mire számítottál?! Inkább örülj neki, hogy abból a rengetek emberből téged szeret! Te komolyan hülye vagy... - rázta a fejét Zayn.

-Na ne mondjátok, hogy ti nem akadnátok ki! - lettem egyre idegesebb.

-Egy rajongói levélre? Kétlem... - vont vállat Pepe.

-Te nem is tudhatod milyen e...

-Én sem akadnék ki. - vágott a szavamba Dan.

-Én sem! - dőlt hátra Zayn. - Pedig valljuk be B. egyáltalán nem az ártatlan angyalkákhoz tartozik.-

-Régebben még nem teljesen így gondoltad... - sziszegtem dühösen, mire mereven nézett rám.

-Szerintem meg ezt a témát most ejtsük. - pattant fel, s látszott, hogy most tényleg elvetettem a sulykot. - Kimegyek cigizni. - s már itt sem volt.

  Feszült csend telepedett közénk.

-Ember, te tiszta hülye vagy! - nézett rám hitetlenkedve Ben.

-Most nehogy már én legyek ebben is a fasz! - próbáltam nemtörődömséget színlelni.

-Pedig de! Nem is értelek... Komolyan... Hagyjuk, neked aztán lehet magyarázni! - legyintett Dan, azzal elindult Zayn után.

 Nem bírtam tovább lent maradni, elindultam a szobámba. Tudtam, hogy nem kellett volna Zaynek azt mondanom, amit, de... Kicsúszott! 

  Nem tudom mennyi ideje feküdhettem az ágyamon zenét hallgatva, de egyszer csak egy iszonyú dühös Blairel találtam szembe magam.

-Hali! - néztem rá zavartan, de ő köszönés helyett lekevert egy hatalmasat.

-Normális vagy?! - Üvöltötte olyan hangosan, hogy szerintem a lentiek is tisztán hallották. - Az egy dolog, hogy a barátnődet, - akit mellesleg meg sem érdemelnél - úgy kezeled, mint valami tárgyat, amihez senki sem érhet hozzá és ott rúgsz bele ahol tudsz, de az én barátomnak te kurvára ne szólogass be, különben én leszek az, aki pokollá teszi az életedet! - fenyegetőzött és az arckifejezését látva egyáltalán nem volt nevethetnékem fenyegetését hallván.

-Mi van ment hozzád panaszkodni? - gúnyolódtam, de kapásból megbántam. Nem hiszem el, hogy nem tudom befogni. Elértem, hogy arckifejezése teljesen hideggé váljon. Olyanná, mint amilyen akkor volt, mikor... Mikor Magyarországon éltünk.

-Ha tudni akarod egy szót sem akart elmondani. Pepe volt. Tudod az én barátom nem olyan csicska, amilyen te vagy. Perrie helyében menekülnék tőled, bár... Szerintem nemsokára magadtól is eléred, hogy ezt tegye. A saját kapcsolatodat úgy teszed tönkre, ahogy akarod, de az enyémet messziről kerüld el! - azzal ott hagyott a szobában egyedül.

  Leroskadtam az ágyra, majd kezeimbe temettem az arcom.

Perrie

-Ki kell dobnod! - rontott be Blair a szobájába, amit most én foglaltam be. - Most azonnal! - arckifejezéséből ítélve Willnek már megint előbb járt a szája, mint hogy gondolkodott volna.

-Mit mondott? - sóhajtottam.

-Zaynek célozgatott "arra" a bizonyos időszakára. Hogy lehet ekkora tapló?! - elkeseredetten ült le mellém. - Zayn teljesen ki van. Nem hajlandó velem beszélni, megint rájött az, hogy mi van, ha újra megtörténik, Pez én ezt...

-Jajj Istenem! - sóhajtottam. - Nyugi Blair, biztosra veszem, hogy egy óra múlva már nem lesz semmi baj köztetek. Te is tudod, hogy nem azért mond...

-Igen. De ez most már nem mentség! Szedje össze magát, nem egy 5 éves kisgyerek, 20 éves!

-Én nem akarom őt dobni. - mondtam halkan, mire bólintott. Nem kérne komolyan ilyet tőlem, meg hát... Tudja, hogy ebbe nincs beleszólása.

  Elgondolkodva meredt maga elé, majd hirtelen, mint akinek hatalmas ötlete támadt rám nézett.

-Meg van mit csinálsz! - vigyorgott gonoszan. - Visszavágsz a saját hülyeségével! Csak egy ilyen hülye féltékenykedő jelenetet kell levágnod, már attól a falra fog mászni, viszont hátha megérti, hogy ez nem így működik.

  Lehet hülye vagyok, de ez tetszett. Muszáj valahogy észhez téríteni.

  Így történt, hogy pár nappal később az egész hatalmas társaságunk bulizni ment egy jó kis szórakozóhelyre "békülés" ál-indokkal. Na jó, csak Blair meg én mentünk más indokkal, szóval végül is pont azok, akik miatt ez szervezve lett, de mindegy.

  Az első egy óra nyugisan telt, iszogattunk, mindenki kezdte magát jól érezni, Will is szívélyesen húzott magához, s már majdnem bűntudatom lett amiatt,a mit tenni fogok, de hál istennek mindig eszembe jutott, hogy nála csak ilyen drasztikus módon lehet változást elérni, így mikor már kellően becsípett, B.-vel ráuszítottunk egy lányt. Teljes mértékben bíztam Willben, tudtam, hogy nem állna le vele, annyira nem részeg, meg amúgy is szeret engem, de a szőke az éppen elég nyomulós volt ahhoz, hogy félreérthető testhelyzetbe keveredjenek.

-Még is mi a lószart csinál Will...-  döbbentek le a srácok. 

  És hát ekkor jöttem én. Közelebb mentem hozzájuk, úgy, hogy Willel szembe legyen, majd csalódott arccal csak annyit mondtam:

-ha én ilyet csinálnék, te már szakítani akarnál... - majd egy hitetlen fejrázás és enyhén könnyes szemek közepette furakodtam át a tömegen a srácokhoz. - Menni akarok, de nyugodtan maradjatok még ha akartok... - ajánlottam nekik feldúltan.

-Én is mennék! - csatlakozott hozzám Blair, akit persze Zayn követett így lassan az egész társaság feltápászkodott.

-Perrie... Perrie nem volt semmi! Ő jött oda! - jött Will utánunk, hogy beüljön mellém a taxiba, de Blair és Zayn megelőzte.

-Bocs, de ebbe már nincs több hely! - vetette oda B., majd rácsapta az ajtót és indultunk is. - Szuper volt Perrie. - dicsért meg vigyorogva.

-Kösz. Kíváncsi leszek, hogy folytatódik. - sóhajtottam.

-Még is mi a francról beszéltek? - nézett Zayn egyszer rám, egyszer a barátnőjére.

-Arról, hogy Will remélhetőleg most megtanul majd viselkedni. - vont vállat B.

-Azt ne mond, hogy ti küldtétek rá a csajt! - rázta fejét hitetlenkedve. Ááá, csak kicsit ismeri Danwert...

-Még is miért nézel ki belőlünk ilyen alattomos húzást? - kérdezte dacosan B.

-Én nem alattomosnak, hanem... Elég hatékony bosszúhadjáratnak mondanám, és onnan édes kis szívecském, hogy elég jól ismerlek! - adott egy csókot a lánynak.

-Jó, akkor tényleg mi voltunk! - vont vállat amaz.

-Nem akarok az ellenségetek lenni! - nevetett hitetlenkedve a fiú, s ezzel le is lett zárva a beszélgetés.

  Tíz perc múlva már a házban voltunk épp az utánunk siető Willel és a srácokkal.

-Perrie, nem gondolhatod, hogy megcsalnálak! - kezdte a dumát, de én kőkeményen néztem rá, mint aki egy szavát sem hiszi. - Ő mászott rám!

-Hát nem úgy tűnt, mintha ellenedre lenne! - csattantam.

-Állj már le ezzel! Szeretlek! Nem gondolhatod, hogy egy olyan ribanccal, miközben veled vagyok! - 

-De pontosan azt gondolom!

-Pezz kérlek ne csináljuk a fesztivált... - könyörgött.

-Fesztivált?! A szemem láttára álltál le azzal a csajjal flörtölni és azt kéred, ne akadjak ki? 

-Igen! Megbízhatnál bennem ennyire! - kiabált vissza.

-"Bocsánat, hogy fontos vagy nekem annyira, hogy zavarjon, ha leállsz másokkal flörtölni!" - idéztem pár napja elhangzott mondatát. Gúnyosan folytattam. - Ismerős? Kicsit fojtogató ez így nem gondolod? Hogy rád mászik valaki, vagy oda megy hozzád flörtölni és én így reagálok... Javíts ki ha tévedek Will! Szólj ha neked ez kellemes, mert játszhatjuk így is! - fontam karba kezeimet.

-Az teljesen más... - kezdte, de most már komolyan kezdtem kiborulni.

-Miért lenne más?! Mert az nem te vagy? Ha én megbízok benned annyira, hogy nem akadok ki az ilyenekre, te miért nem vagy képes? - suttogtam sírva a végén, majd felrohantam a szobájába.

Will

-Még is mi... - hápogtam. - Láttátok, hogy ő is kiakadt! Én ne...

-Te hülye ezt az egészet csak azért csinálta, hogy észhez térj! - vágott a szavamba Blair. - Mivel akkora barom vagy, hogy a szép szóból nem értesz, gondoltuk majd máshogy megmutatjuk milyen ez. Nem az az igazi szeretet, hogy megfojtod a másikat Will. - nézett a szemembe. - Zayn kijössz cigizni? - fordult barátjához, így ők eltűntek az össznépi csődületből.

-Ne mondjatok semmit légyszíves. - jelentettek ki mielőtt bármelyikük is megszólalhatott volna.

 Mekkora egy barom vagyok, Jézusom!

 Lassan indultam felfelé, reméltem, hogy a szobában találom Pezt és nem tévedtem. Az ágyam szélén ült cigivel a kezében.

-Bocs, de muszáj volt kivennem egyet. - mutatott a szálra, de nem nézett rám. Nem válaszoltam csak leültem mellé, s egy ideig mindketten hallgattunk.

-Sajnálom. Egy hatalmas faszkalap vagyok és igen, kellett nekem ez az eset, hogy meglássam mit is csinálok és... - magyaráztam egyre vehemensebben. - Szeretlek! Én komolyan befejezem ezt, figyelni fogok rá, bármit megteszek, csak ne haragudj rám! - könyörögtem. Piszkosul féltem, hogy szakítani akar velem.

-Tudod... - kezdte halkan. - Az, hogy én nem akadok ki, nem jelenti azt, hogy nem vagyok féltékeny. Hidd el, nekem is vannak olyan hullámaim, mikor megtépném a közeledben lévőket, de utána rájövök, hogy igeni szeretsz engem, ha még mellettem vagy és bízok benned annyira, hogy ha ez nem így lenne, közölnéd velem vagy valami. Nem akartalak megbántani ezzel az eséllyel, de úgy éreztem, vagy ezt a lehetőséget hagytad nekem, vagy a szakítást. És én inkább ezt választom, mert egyenlőre képtelen lennék veled szakítani. - nézett rám még midig könnyes szemekkel.

 Kivettem a kezéből a cigit, elnyomtam a hamutálba, majd szép lassan megcsókoltam.

 Ezt a nőt egyszer biztos feleségül veszem...

Csibu- Niall - Családi ebéd

   

  Haliiiiiii!!!! Hááát itt lenne az első kis szösszenet! Sajnálom, nem hiszem, hogy a történetet folytatom, mert egy idő után át menne unalmasba és úgy érzem úgy kerek, ahogy van, viszont kisebb 'jeleneteke' az életükből szívesen írok, szóval kérlek elégedjetek meg ezzel!! :))))
  Remélem tetszik, majd nektek a kommenteket pedig igazán szívesen fogadom szóóval....

                     Joo Olvasást!!!

                                         Xx Blair

-Csibu! Nyugalom minden rendben lesz! - próbált meg nyugtatgatni Niall, de nem bírtam leállni!
-Te nem ismered őket, komolyan nem tudod, hogy milyenek tudnak lenni, egyszerűen csak.... Azt hiszem jobb lenne ha most elmennél! - csúszott hangom megint egy oktávval feljebb, ami jelezte, hogy rendesen kivagyok akadva.
-Felejtsd már el! Mondtam, hogy maradok! Meg akarom őket ismerni. - ölelt meg, mire kezdtem lenyugodni. - Jobb már?
-Kicsit... - vallottam be. - Csak nem akarom, hogy miután találkozol velük itt hagyj.... engem. - hebegtem zavartan.
-Ne legyél már hülye! - hitetlenkedett. - Mindig a legrosszabbra gondolsz kapásból! Csak a szüleid!
-Hahh! Csak hiszed! - legyintettem. Nehezemre esik erről beszélni.
-Eleve nem értem miért nem nálam ejtjük meg ezt az ebédet, ha úgy is nálam laksz. Nem mond, hogy nem így van, oké, hogy nem hivatalos, de ne tagadd! - vigyorgott, s melegség járta át a szívem a büszkeség hallatán, azért, hogy én nála lakom.
 -Még csak az kéne, hogy megtudják! Ők... Enyhén... Hogy is mondjam... Régimódiak. - nyögtem ki vörös fejjel. Ez annyira ciki!
 Döbbenten nézett rám.
-Szóval ők nem... Nem tudják, hogy mi... Szóval, hogy mi szoktunk...- kezdte, de a vége kínos röhögésbe fulladt, mire bólintottam.
-Jesszus veletek meg mi van? - nézett végig rajtunk Blair, aki épp az emeletről jött le,s  vörös fejünket nem tudta hova tenni, majd vállat vont, mint akit nem is igazán érdekel. - Csibu ugye van még időm elszívni egy cigit, mielőtt megjönnek? Azt hiszem szükségem lesz rá, már bocs... - megint csak bólintottam, mire kiment.
-Beszélj vele. - sóhajtott Niall, mikor már egy jó ideje bámulhattam kifelé a lány után.
-De még meg kell terítene... - kezdtem, de félbeszakított.
-Megcsináljuk. - mosolygott.
-De ha valami zűr va....
-Csibu egész nap a konyhába robotoltál, hogy megfelelő legyen a kaja, a terítést igazán ránk bízhatod! Dan is itt lesz, ha őt értelmesebbnek tartod, és Liam is segít... - tudta, hogy ezzel már könnyebben adom át a feladatokat nekik. - Na menj!
-Porig fog alázni... - sóhajtottam a terasz felé nézve.
-De még is beszélned kell vele, mert az legalább isnpirál téged - csókolt meg, majd a fiúk után kezdett kiabálni, akik a ház különböző pontján bujkáltak előlem, vagy éppen segítettek takarítani.
  Kiléptem a teraszra, de nem mertem megszólalni, csak sóhajtottam egy nagyot. Majd mégy egyet. És még egyet. És még egye...
-Na jó mi van? - fordult felém, hirtelen s  a levegő bennem rekedt.
-Tessék? - jöttem zavarba.
-Csak akkor sóhajtozol ennyit és jössz utánam a teraszra, ha baj van. És mivel most jönnek a szüleid, nem nehéz kitalálni mi az. - szívott egy újabb slukkot. Hát igen. ez Blair, a nyers felismeréseivel.
-Félek ettől a találkától! Niall nem hiszi el milyen szörnyűek, de te tudod... - fintorogtam, mire vigyorogva kacsinott.
-Amikor találkoztam velük sátánista kurvának tituláltak. - vont vállat, majd felnevetett.
-Tessék? - döbbentem le teljesen. Ezt nem tudtam.
-Azt hittem elmesélték! - ráncolta a szemöldökét.
-Hát nem. - elegem van, hogy a barátaimat szapulják a hátam mögött!
-Akkor mindegy. - fordult el, mintha mi sem történt volna, mire rendesen kiakadtam.
-Danwer ez rohadtul nem mindegy! A szüleim lekurváztak és utána képesek voltak úgy tenni, mintha semmi sem történt volna! - már megint kiakadtam.
-Azért nem semmit... Ne mond, hogy téged nem csesztettek. - nézett mélyen a szemembe. Ebben igaza volt. Anyámék soha nem békéltek meg azzal, hogy ott hagytam a balettot a hip hop-ért, amit szerintük a  hülye is meg tud csinálni, amellet fiús. Aztán itt van ez a munka. Ők tovább akartak küldeni, mindenféle egyetemre és nem akarták megérteni, hogy az életem a tánc. Szerintük a jól menő éttermüket kéne, majd vezetnem és nem nagyon érdekelte őket, hogy én akarom e vagy sem teljesen addig, míg nem meg nem kaptuk az ajánlatot és közöltem, hogy jövök. A srácok végig mellettem álltak, vagy is talán Blair részre hajló volt, amiatt, hogy ide jöjjünk, de mostanra már értem miért.
-Nem értem miért nem képesek az én oldalamról nézni ezt az egészet... - bámultam a kertet.
-Mert... Mert... - próbált ép magyarázatot találni, de egyikünk sem akarta kimondani az igazat: fontosabb mindenkor a látszat nekik, mint a boldogság.
-Mi lesz, ha Niallt is kikezdik? Egyáltalán nem számít rá, azt hiszi, hogy csak túlzok...- estem kétségbe.
-Hát.. .- szívott még egy slukkot - Ha a helyedben lennék én tuti még jobban kiakasztanám őket! Mondjuk kezdve azzal, hogy Niallel laksz. - vigyorgott gonoszan, de mikor látta arcom legyintett. - Ha akarod én szívesen kiakasztom őket, ha túlzásokba esnek. - vette át a számára élvezetet jelentő cselekedetet.
-Majd szólok, ha igényelem. - próbáltam kedvesen visszautasítani, de egy hang megmentett.
-Mit igényelsz? - jött ki Zayn is és barátnőjét kapásból átkarolta.
-Semmit. - legyintettem, miközben őket bámultam. Olyan.... Vehemens még is nyugodt az ő kapcsolatuk! Ezt annyira irigylem Blairben! Én félek a sajtótól, a rossz kritikától és a padlóra küld ha valaki lerondáz, bár szerintem kevesen vannak, akit nem. Danwer viszont... Őt mintha ez éltetné! Mindenki azt hitte, ha összejönnek visszavesz a bunkó megnyilvánulásaiból, de nem... Igaz, hogy többet beszél és sokkal nyíltabb velünk, de elképesztő, hogy miket művel a sajtó előtt. Volt, hogy elmentek sétálni és mikor a sajtósok fél órája nyomták a fejükbe a gépeket egy "Képet akartok?! Legyen!" kiáltással felugrott Zayn ölébe és... Hát én csak a képet láttam de ott éppen a nyelvét erőlteti le a másik torkán,a mit az egyáltalán nem bán... Szóval igen. Szereti a botrányokat.
-Ha Csibu engedélyt ad, kikészítem a szüleit. - vigyorgott boldogan barátjára,s  egyszerűen nem tudtak szét szakadni. Nincsenek folyamatosan egymás mellet, de ha még is, kellenek nekik az apró, vagy éppen elég... öhm... brutális érintések.
-És az miért lenne neki jó? - szemöldök ráncolva nézett barátnőjére.
-Mert ő nem meri. - vont vállat.
-Oké, de még mindig nem értem, hogy ez miért jó. - nevetett fel kínosan Zayn.
-Nem ismered a szüleit! - forgatta a szemét Blair, mire a srác kérdőn nézett rám.
-Majd meglátod! - sóhajtottam, majd a fejemet csóválva hagytam ott a turbékoló párt, akiknek már megint "megszűnt" a világ egymáson kívül.
-Kész! - mutatta Niall, mire a lélegzetem is elakadt.  Még a szalvéták is profin álltak.
-Ezt meg... Hogy? - hebegtem.
-Louis megakarta tanulni az ilyen hajtogatós izéket és egy héten keresztül nyomatta az ilyen videókat. - magyarázta, mire az említett büszkén meghajolt.
-Köszönöm. - mosolyogtam rájuk.
-Ben ezt nézd mit kanyarintottak ide! Röhögött az egyik iker és már nyúlt volna az egyik szalvétáért, mikor egyöntetűen kiabált rá az egész társaság.
-NE!
-Bakker... Ne hozzátok már ráma  szívbajt! - vihogott a helyzeten, de én már nem voltam ilyen vicces kedvemben. Mikor megjelent a másik 'fele' is rendesen kezdtem őket osztani.
-Ne csesszétek ezt el légyszíves! Így is nehéz, mivel Niallt most mutatom be, ne hozzatok még kínosabb helyzetbe, mert pipa leszek! - láthatták szemeimen, hogy nem vagyok jó kedvemben, így komolyabban bólintottak.
Átmentem a konyhába és elkezdtem tálakba önteni a kaját, hiszen már csak 15 perc volt az érkezésükig, s nem akartam, hogy bármibe is belekössenek.

-Na jó srácok minden megvan? - hívtam össze őket, mikor már csak percek voltak hátra az érkezésükig. - Senki se merje elszólni magát arról, hogy Niallnél lakom, vagy, hogy szoktunk öhm... Együtt aludni. - nyögtem ki vörös fejjel, s mikor mindenkinek leesett, hogy ez mit takar, kitört a hatalmas röhögés.
-Nem tudják, hogy játszadoztok? - röhögött Harry, mire Cara a a vállára csapott. - Áuuu! Ez fájt! - dörzsölte a fiú az ütés helyét.
-Szedd össze magad! Csibunak fontos, ne hülyéskedj! - osztotta ki, mire hálásan mosolyogtam rá.
-És én azért lakhatok Zaynnél? - kérdezte Blair.
-Hátt.... Jobb lenne, ha abban a tudatban maradnának, hogy nem egyedül élek együtt négy fiúval... - feszengtem, hiszen egyre többet kértem tőlük.
-Háát jó. De én azért szexelek a pasimmal! - villantott ördögi vigyort és éreztem, hogy egyre kínosabb lesz ez az ebéd. Nem elég, hogy a banda és mi is itt vagyunk, de az összes barátnő is megjelent, így jócskán sokan lettünk.
-Hol van Will és Perrie? - néztem körbe, mert őket már egy jó ideje nem láttam.
-Azt hiszem fent. - felelte Leigh, mire éreztem, hogy szemeim elkerekednek.
-Intézem! - indult fel Eleanor, mielőtt még kitörne a káosz.
-Segítek! - ment utána Louis, de a lány egy pillantásával megállította. - Vagy is azt hiszem itt jobb lesz nekem. - egyezett bele.
-Jesszusom, ez egy katasztrófa lesz... - sütöttem le a szemeimet, mikor odébb mentem.
-Ne legyél már pesszimista! Karácsony óta nem láttad őket, örülj, hogy jönnek! - biztatott Niall.
-Nem. Tényleg nem ismered őket! - tört ki belőlem. - Blair most közölte, hogy mikor nem voltam ott, simán a képébe vágták, hogy egy sátánista kurva! Mindenen problémáznak és soha nem jó nekik az, amit én csinálok! Nekem... Kell a jó viszony érdekében, hogy távol legyek tőlük. - nyögtem ki halkabban, mire egy ideig ő sem szólt.
-Figyelj... Lehet, hogy megváltoztak! Én egy csomót balhéztam apámmal, ameddig ott éltem, de mióta itt vagyok, örülünk minden egyes olyan percnek, amit a családdal tölthetünk.
-Remélem igazad lesz. - válaszoltam egy fanyar mosollyal, majd megöleltük egymást.
-Gyere menjünk vissza! - fogta meg a kezem, s mikor kiléptünk a konyhából, a Pepe Ben és Blair hármassal találtam szembe magam, akik valamiről nagyon sutyorogtak, s mikor észrevettek, próbáltak úgy tenni, mintha semmi sem lenne.
-Légyszíves, csak egy kis ideig bírjátok ki! Ne ti kezdjétek a szúrkálódást! - sóhajtottam lemondóan.
-Ezt megígérhetjük, mivel 10 másodpercet saccolok nekik! - csettintett Pepe, mire felnevettünk. Lehet, hogy
gáz ez a dolog a szüleimmel, de...
  Csöngettek, mire felsikkantottam.
-Nyugi! - simította meg a hátam barátom, miközben a többiek röhögni kezdtek kiakadásomon.
-Hol a fenében vannak Willék? - néztem a lépcső felé, ahol még mindig sehol senki, ugyan úgy, mint az emeleten.
-Kell nekik még pár perc. - motyogta zavartan Eleanor.
 Újra megszólalt a csengő.
-Ejj ejj, nem fognak örülni, hogy megváratjuk őket! - vigyorgott Ben.
-Most egy kis időre fejezzétek be! - állította le őket Dan, majd elindultunk ajtót nyitni. Csoportosan.
  Vettem még egy utolsó nagy levegőt, majd kitártam. Ott álltak ők ketten a szokásos makulátlan megjelenésükkel, szigorú 'egy pillantással felmérem mi mennyibe került' nézéssel. Hát igen ezek ők, mikor elmennek 'pihenés gyanánt' meglátogatni az egy szem gyereküket.
-Mi tartott ennyi ideig? Már vagy egy perce itt állunk! - jött anyám első megjegyzése.
-Tévedtem. elég volt 5 másodperc. - hallottam meg Pepe suttogását, majd halk nevetést, de most nem foglalkoztam vele.
-Szisaztok! - köszöntem zavartan és az ölelés, vagy bármi ilyen dolog, még csak eszembe sem jutott. - Örülnék, ha angolul beszélnétek, mivel a társaság háromnegyede nem tud magyarul. - kértem őket mosolyogva.
-Társaság? Milyen társaság? És miért nem tudnak magyarul? - fintorgott apa.
-A barátaim és azért nem tudnak, mivel itt nőttek fel. - szűrtem most már a fogaim között, s ezt a helyzetet Niall mentette meg. vagy is reméltem.
-Üdvözlöm önöket! Remélem jól utaztak, Niall Horan vagyok a lányuk barátja! - nyújtott mosolyogva kezet, miközben magyarul bemutatkozott. Igen, valamit megtanítottam neki, hátha ettől esetleg elfogadják...
-Chh... Ami nem megy azt ne is erőltessük! - legyintett hűvösen apa, mire Niall kérdőn fordult hozzám,d e én csak a fejemet ráztam.
-Apa! - néztem rá felháborodva, mire vonakodva elfogadta a felé nyújtott jobbost és elmotyogta a nevét.
-Júlia még is hol szetted össze ezt a balfácánt? - anya szúrós szemei most nem nagyon tudtak meghatni. Már most kezdett elegem lenni.
-Niall! A neve Niall és örülnék, ha végre angolul beszélnétek, mivel vannak itt egy páran, akik semmit sem értenek abból, amit beszélünk! - mondtam most már indulatosabban.
-Kikérem magamnak ezt a hangnemet! - háborodott fel anyám.
-Na jó ennyi elég volt! - dörmögte mögöttem Blair - Be jönnek még ma, vagy az ajtóból sértegetnek tovább egy olyan embert, akiről szart se tudnak! - osztotta ki szüleimet, mire azok teljesen ledöbbenve léptek beljebb. Nehéz feldolgozniuk, hogy valaki nem adja meg nekik a kellős tiszteletet.
-Jól ment? - suttogta Niall, mikor sikerült mellémérnie, de egy fejrázással le tudtam.
  Túl estünk egy gyors bemutatkozáson, mikor az ikrek robbantak.
-Csókolom Mária néni? - vigyorgott Ben pofátlanul és kezet csókolt anyámnak, aki ledermedt.
-Elbűvölőbb, mint emlékeztem! - tette hozzá a másik és közel álltam ahhoz, hogy elnevessem magam. - És maga István! Igen szép szabású a zakója! Hol csináltatta? - kérdezte tettetett érdeklődéssel, de anyámék magukba a sárga földig elszidva a kettő idiótát inkább leültek az asztalhoz.
-Itt vagyunk! - robogtak le Willék az emeletről, majd megálltak a vendégek előtt.- Üdv! Ne haragudjanak a  késésért, csak kicsit elnéztük az időt... - zavarodott meg Will - Bemutatom a barátnőmet Perriet. - a szüleim is bemutatkoztak, majd körbe ültük az asztalt.
-Miért nincsen több szék? - néztek körbe fintorogva, mikor leesett nekik, hogy a fél társaság dobozokon, vagy éppen azon ül, amit talált magának.
-Mert ritkán vagyunk ennyien együtt és, ha még is akkor ez így tökéletes. - erőltettem magamra mosolyt.
-Szóval más vendégeket is képesek vagytok ilyen otrombán fogadni? - vontak kérdőre.
-Minek költsünk erre feleslegesen? - vont vállat Blair, aki Zayn és Harry között foglalt helyet. Ez már rossz, főleg, hogy az ikrek velük szemben vannak.
-Felesleges? Miért? Te mire költesz szívesebben? Ilyen ruhákra? - mérte végig anyám lenézően,a mi miatt megint égtem, de persze Danwer megint csak felvillanyoztam.
-Nem abból inkább Zaynét hordom. - legyintett. - Viszont a fogamzásgátló nem olcsó mulatság. - bólogatott színpadiasan, mire több felől köhögés/röhögés hallatszott, a szüleimtől meg már vártam, hogy keresztet tartsanak maguk elé, viszont elérte azt, hogy ne tudjanak megszólalni.
-Jó étvágyat! - mosolygott körbe Niall, hogy oldja a feszültséget,d e nem lett sikere.
-Nem rossz, de túl sok a fűszer! Mondtam már, hogy ne rakj bele ennyit! Aki fűszeresen szereti, rakja bele magának, de ne te döntsd el! - szidott apa.
-Szerintem isteni. - kóstolta meg Niall és ez a gesztus eszméletlenül jól esett. Kezdte érteni miért is mondtam anyámékról azt, amit mondtam.
-Hát persze... - nevetett gúnyosan anya a gesztusán, de nem volt időm válaszolni, mivel az asztal másik feléről - ahol Blairék ültet furcsa hangok hallatszottak.
-Naaa! Hamm! Nyammi! - gügyögött Danwer, s az asztal egész a fele röhögni kezdett.
-Ne már megint leetetsz! - nyavalygott a srác.
-Leetetlek? Nincs is ilyen szó! - kezdte a másik.
-Most már van! - válaszolt egy vállrándítás közepette Malik.
-Jó nem érdekel! Na! Hamm! Nyisd ki a szád! Figyelj, ha akarod én eleszem a szádból! - ajánlotta, mire még hangosabb lett a röhögés és már Niallel mi is nehezen tartottuk, csak anyámék megrökönyödött pillantása tartott vissza.
-Oké! - A következő pillanatban, pedig B. betartotta a szavát: beadta a srácnak, majd odahajol és elég durván smacizni kezdtek.
  Ez a dolog még nekem is hónapokba tellett, mire megszokta, vagyis... Igen, mire megszokta, ez a legjobb szó, hát még anyáméknak! Ők még nálam is nehezebben viselik az ilyeneket.
-Még is... mit csinálnak? - hüledeztek, s most én tettem úgy, mintha semmi sem lenne.
-Esznek.
-Pez megeszed a répámat? - kérdezte Will, s még ha nem is úgy gondolta, persze mindenki röhögni kezdett, miközben a csaj elvette a tányérjából. - És a húsit megkaphatom? - ácsingózott tovább.
-Vigyed! - sóhajtott a szőkeség s hagyta, had vegye ki a tányérjából.
-Basszus B. Mondtam, hogy ez lesz! - nézett Malik a pólójára, ahol a folt egyre jobban terjedt.
-Majd kiszedem valahogy belőle! De vedd le, ne ülj itt ilyen dzsuvában! - áll fel és kezdte lehámozni a röhögő és egyben zavart srácról a felsőt. Igen, ez már inkább arra szolgált, hogy még jobban kiborítsák a szüleimet, de.... Most tényleg megérdemlik.
  Hát így telt el az ebéd: a srácok végig hülyéskedték, meg sem próbáltak úgy tenni, mintha normálisak lennének, de... Nem csodálom. Ha a Danwer családhoz megyünk, mindig kellően hülyék és normálisak egyben, de ők, úgy is viselkednek, hogy ne érezze magát mindenki egy pillanat alatt valami utolsó szemétnek.
-Na jó én kimegyek cigizni! - állt fel Blair, s Zayn követte a példáját.
-Menj csak, mi majd elpakolunk! - intett Niall, mire bólintottam. Muszáj kicsit külön beszélgetnem velük.
-Ez rosszabb, mint gondoltam! Hogy tudsz ilyen emberekkel együtt élni? És ez a... ez a ... Milan... - anya a szavak kereste.
-Niall! - javítottam ki, fogcsikorgatva. - A neve Niall, nem Milan!
-Nem tök mindegy? Ez türhetetlen! Semmi felelősség tudat! - apa fel s alá járkált. - És te ezért, nem akartál egyetemre menni! Szánalmas! - nézett körbe lenézően, s ez már nekem is kezdett sok lenni.
-Én ezt akartam csinálni és szeretem! Miért nem vagytok képesek kicsit az én szemszögemből nézni? Niallt meg ne sértegesd! - pattantam fel.
-Ő egy sztár! Még is mit gondolsz mennyi ideig kellesz neki? Ha? - folytatta.
-Szeret engem, ahogyan én is őt! - feleltem nyugodtabban, mert ez volt az a dolog, amiben biztos voltam.
-Na ne nevettes! - horkantott fel anyám.
-És nála lakom! - mondtam ki, mintha ez olyan természetes dolog lenne.
-Micsoda? - bődültek el, amin alapjáraton nevettem volna, de most nem nagyon lett volna jó.
-Jól hallottátok!
-Júlia! - szólított anyám a nevemen, mire muszáj volt fintorognom - Most azonnal felmész a szobádba, összepakolsz és holnap jössz vissza velünk Magyarországra. - sziszegte anya összeszűkült szemmel.
-És ha nem? - feleseltem, de apának elfogyott a türelme.
-Tedd amit anyád mondott! - üvöltötte.
-Valami gond van? - jött eb Niall zavartan, hiszen csak a hanglejtést hallotta egy mukkot sem értett.
-Te vagy mindennek az oka! Tönkretetted a lányunkat! - kiabált anya, Niall meg döbbenten nézett a kirohanására.
-Júlia ne mondjam még egyszer! - fordult felém.
-Mária kérem nyugodjon meg! - próbálta Dan nyugtatgatni, de látszott, hogy ő is dühös. Már szinte mindenki a félig magyar félig angol vitánkat hallgatta.
-Ne nyugtatgass engem! Alpári perverz kis kölykök vagytok, akik egymást sodorják bajba! Hát az én lányomat nem fogom ennek ki tenni! - kiabálta.
-Na de Mari Néni ne csinállja a fesztivált! Hol van az a csinos kis mosolya? - szólt bele vigyorogva Pepe.
-Na most állj le fiam! Mutass egy kis tiszteletet az idősebbek iránt! - osztotta most apa.
-Igenis kapitány! - szalutált, mire Ben vihogva felkiáltott, hogy 'hangosabban'.
-Elég volt! - sikította anya és azt hiszem most megértettem mi az a hang, ami miatt a többiek kiakadnak, ha én kiakadok. ez borzalmas...
-Jesszusom fogja már be! - csatlakozott Blair is. - Még a végén feljelentenek minket a szomszédok!
Na te aztán végkép ne szólj bele! - Apa az ujjával mutogatott.
-Mert mi lesz? Vegyék már észre, hogy tönkre teszik a lányuk életét! van egy barátja, aki szereti! Mi olyan nagy dolog ezen? - vágta oda magyarul.
-Ne akarj olyan ringyót faragni belőle, mint amilyen te vagy! - kiabálta. Hát ez egyre jobb.
  Ez volt az a pillanat, ahol az egész csapat felbődült, mivel csak mi érettük.
-Mit mondott? -idegeskedett Zayn, de mivel B. Nem, volt hajlandó lefordítani, Will segítségére szorult. - Hogy mit mondott a barátnőmre? Még is kinek képzeli magát, ha? Csodálkozik, hogy Csibu szinte menekült hozzánk? Éna  helyében, már nem is beszélnék magukkal... Aki ilyet mond a barátaimra, az... - és itt inkább félbe hagyta, miközben Blair nyugtatóan átkarolta.
-Csak, hogy nem vagy a helyében! - vigyorgott gúnyosan apa. Ez volt a teteje mindennek.
-Szeretném, ha most elmennétek. - mondtam halkan,d e a csendben mindenki meghallotta. - Most! - néztem fel a szemükbe.
-Nem küldhetsz el minket! - rázta a fejét hitetlenkedve anya.
-Dehogynem! Ez a mi házunk és ti vagytok a vendégek! Ameddig nem tudtok, ahhoz méltóan viselkedni, hagyjatok! Éna  lelkemet kidolgoztam ezért az ebédért, hogy utána elcsesszétek az egészet! - kiabáltam a végére.
-Na nehogy azt mond, hogy mi kezdtük ezt az egészet! - a szüleim komolyan ilyen gyerekesek?
-Pedig de! Megkértem őket, hogy addig ne mondjanak semmi rosszat, ameddig ti tartjátok magatokat, de ahogy Pepe számolta 5 másodpercig bírtátok! Semmi szükségem erre, boldog vagyok! Ameddig ezt nem vagytok képesek ezt felfogni, hagyjatok! És most menjetek el! - mutattam az ajtó felé, és egy perc csend után végre kimentek, mire elkeseredetten roskadtam a kanapéra.
-Hát ez... Jól ment! - bólintott Ben, mire mindenki elnevette magát.
-Jól vagy? - karolt át Niall, mire vállat vontam. - Ha ez vigasztal, még mindig szeretlek! - suttogta a fülembe, s elmosolyodva adtam neki egy puszit a szájára.
-Már is sokkal jobb. - bólintottam.
-Két valaki sört? - kiabálta Liam, s innentől kezdve egy baráti felszabadul délutánba ment át a katasztrófális ebéd.
-Örülök, hogy a sarkadra álltál! - koccintotta B. a sörösüvegét az enyémhez, mire rávigyorogtam.
-Én is!
-És, ha nagyon nyálas lennék azt mondanám, ha bármi kell itt vagyok számíthatsz rám, de mivel nem vagyok nyálas nem mondom, főleg, hogy biztosan tudod. - nézett össze vissza csak rám nem. Zavarban volt.
-Hát persze! - nevettem fel.
 Még ha valahol belül fájt is ez az egész, sikerült elfeledtetniük velem a pokoli mindenféle elvárást rám aggató szüleimet, miközben kiálltak értem.
  S nekem ennyi bőven elég.

Visszatérek ?

  Haliiii!!!! Huhh de fura ide újra bejegyzést írni, szinte remegek, annyira jó! Nagyon hiányzik ez a blog, wááááá!!!!
  Még régebben ígértem nektek, hogy írok a mellékszálakról, csak közben befejeztem a blogot, viszont arra gondoltam mi lenne, ha... Ha még is csak utó nem tudom miként, de írnék egy párat Perrie-Will párosról, vagy Csiburól és Niall-ról/ről, esetleg az Ikrekről, vagy akár Danről, sőt lehet, igazán arra gondoltam, hogy kicsit mindegyikük életéről írnék, de csak akkor, ha kapok kommenteke erre, hogy jó ötletnek tartjátok-e, vagy szerintetek ott hagyjam abba, ahol abbahagytam.
  Szóóvalhátbwhfjfc.... Nagyon, de nagyon várom, hogy írjatok, jó ötletnek találjátok e!!!

     Csookollak ölellek benneteket!!!

                                                    Xx Blair

1. rész

Haliii mindenki!!! :) KÉSZ AZ ELSŐ RÉSZ AZ EXPLOSIONS-BEN! KÉRLEK NÉZZETEK BE!!!
EXPLOSION  (katt a névre)
  Kérlek titeket, ha már ott vagytok írjatok valamit, hogy tetszik e!!!
                        Joo Olvasást!
                                             Xx Blair

Epilógus

  Sziasztok.... Ez most tényleg iszonyú fura, mert ennél már nem lesz egy se tovább, ha csak nem írok majd kisebb villanásokat még belőlük, de egyenlőre nem szándékozom. Ebben igazán csak azt akartam megmutatni, hogy milyen volt Blair és Zayn régen, vagy is mielőtt bekövetkezett volna  a 'baj'. Talán kicsit nyálas lett, sőt, de próbáltam ebből is a reálisabb oldalát leírni. :)))))
   http://fairytalesarenotfairytale.blogspot.hu/  Ez lesz az új fanfictionom, de ez... Fantasy lesz, mint már említettem és lééégyszii ne ítéljétek el előre a storyt, nem vámpíros mert azokból elegem van, na mindegy....
    Boldog új évet mindenkinek!!!!! Én ezzel búcsúzom most... :((
       Joo Olvasást!

                               Xx Blair

-Zayn! Zayn!  Nem hiszem el srácok, hogy itt hagytátok a történtek után egyedül! - hallottam tompán egy ismerős hangot. Hm.. Ez Perrie, biztos csak valami buta álom...
-Ő akarta, és bízunk benne annyira, hogy okosan viselkedik. - Liam... Oké, ez az álom egyre furább.
-De hiszen Blairről van szó! Mikor viselkedett ő normálisan, ha vele van valami?! - Pez dühös, de... Mi van velem? Már semmit sem értek... Az álmoknak általában van valamiféle értelmük, nem?
-Zayn! Zayn, jól vagy? Minden rendben? - kicsapódott egy ajtó, és hirtelen nagy mocorgás támadt. -Zayn! - kiabálta újra, mire ketten ültünk fel hirtelen az ágyban, és épp hogy csak magamon tudtam tartani a takarót.
  Ezek szerint nem álom volt, ugyanis mindenki itt volt, Tommal, Sarahval, Perrievel és Caraval együtt.
  Miért nyitnak folyamatosan rám, ha meztelen vagyok?
-Hoppá. - kerekedett el Pez szeme. - Ezek szerint... Öhm.. Ezek szerint nincs gond. - makogta, én meg elvörösödtem. Mi a fasz?!
-Srácok... Ez.. Ez kezd kellemetlen lenni. - nevetett mellettem zavartan Zayn, mire közelebb bújtam hozzá.
-Mi a fasz történt? - kérdezte lassan tagoltan Tom, ezzel megfogalmazva a többiekben megfogalmazott dolgokat.
-Hátt... Minek tűnik? - kérdezett vissza, és a hatalmas vigyora mellé piros arca számomra rettentő szívdobogtatóan hatott.
-De.. Ho.. - próbált Liam valami értelmeset kinyögni, de nem nagyon sikerült.
-.Ha megengeditek, felöltöznénk és lemegyünk, akkor, majd talán, ismétlem TALÁN válaszolunk a kérdésekre. - válaszoltam és visszadőltem a párnákra.
-De, ha nem vagytok lent tíz percen belül, visszajövünk! - fenyegetőzött Tom, mire a szememet forgattam.
-Ha nem vagyunk lent, tíz percen belül, és te látni szeretnéd a húgodat szex közben, csak rajta! - vágtam, vissza, mire páran felnevettek.
-Tomot lent hagyjuk. - vont vállat Ben, és a nevetés erősödött, én meg egy párnával az arcában jutalmaztam a beszólást.
-Na jó, emberek kifelé! - tért magához Sarah, majd a lányok segítségével elkezdték kihessegetni a fiúkat.
  Fél percükbe tellett ez a művelet, de ahogy becsukódott az ajtó, mi nevetni kezdtünk.
-Ez kurva gáz volt! - nyögtem ki.
-Legalább nem kell azon gondolkodnunk, hogy, hogyan mondjuk el. - vont vállat nevetve, miközben fölém mászott.
-Ja, csak azon, hogy mit mondunk nekik. - fintorogtam.
-Semmit. - válaszolta egy grimasz kíséretében, majd a gonosz vigyor szétterült az arcán - Legalább húzzuk őket egy kicsit. - nevetni kezdtem, még ha nem is volt benne semmi vicces.
  Egyszerűen... Muszáj volt, valahogy ezt a hirtelen jött boldogságot kiadnom magamból.
-Jó, de akkor legalább öltözzünk. - próbáltam letolni magamról, de nem nagyon akart menni. - Zayn! - nevettem, mikor már egy jó ideje "küzdöttem". - Na jó... - tettem úgy, mint aki megadja magáét, mire ő is lazított. Csak erre vártam. Fordítottam helyzetünkön, majd a nyakához hajoltam, s finoman, de erősen szívni kezdtem.
-Blair ez nem biztos, ho... Ho... - de nem tudta befejezni, mert jólesően felnyögött.
  Hogy abba hagytam-e? Csak az után, hogy egy hatalmas lila folt nem éktelenkedett a nyakán.
-Végeztél? - kérdezte beletörődötten.
-Aha. - vigyorogtam rá.
-Élvezted? - forgatta a szemét.
-Ja.  - adtam puszit a szájára - És most már igazán mehetnénk, mielőtt Tom komolyan berontana. - felpattantam, s elkezdtem valami cucc után kutatni. Nem sokat változott a szobája, mindent ugyan ott találtam, ahol régen volt a ruhásszekrényében.
-Tetszik, hogy ennyire emlékszel, mi merre van! - fűzte össze feje alatt kezeit egy nagy vigyor kíséretében.
-Nem akarsz felkelni? - vettem figyelmen kívül előbbi mondatát, miközben egy alsót húztam fel.
-Hé, az a kedvencem! - mutatott a rajtam lévő Timon és Pumpás alsóra.
-Upsz. - vontam vállat, s a felsők között kezdtem turkálni, de egy nekem repülő párna megzavart. - Héé!
-Paraszt! - morogta, miközben lassan kikászálódott. Szép lassan elé léptem, s a nyaka köré fontam karomat.
-Tuudood, hogy szeeretleek! - húztam el elég irritáló hangon a magánhangzókat.
-Bekaphatod! - fintorgott, én meg közelebb hajoltam a füléhez.
-Majd este. - majd mikor éreztem, hogy lefagy, elhúzódtam, s kacsintva távolabb léptem.
-Te mekkora szemét vagy! Nem elég, hogy csak az én boxerem van rajtad és úgy jössz ide ölelgetni, még ilyeneket is mondasz?! - akadt ki eléggé eltúlozva, de már rég nem figyeltem rá.
  A ruhás szekrényéből emeltem ki egy pólót.
-Ez még meg van? - bámultam döbbenten a fölsőt.
-Ja. - vont vállat. - Miután... Miután elmentél, mindig azzal aludtam, mert átvette az illatod, de aztán anya egyszer kimosta, az emlék meg nem volt olyan szép, mint előtte így elsüllyesztettem. - próbált könnyednek hangzani, de a régi dolgok bolygatása, soha nem lesz egyszerű eset úgy érzem.
  Az említett póló, amúgy egy Nirvana-s felső volt, amit még tőlem kapott, ő meg megkért, hogy ha nála alszom, mindig abba aludjak.
-Akkor gondolom nem bánod, ha vissza büdösítem. - hogy oldjam a feszültséget, még egy őszinte (igazán őszinte!) vigyort is elengedtem, ami hatásosnak bizonyult.
-Te még büdösen és izzadtan is jó vagy! - mondtam, mire a szememet forgattam.
-Kár, hogy ezt fordítva nem tudom elmondani! - tettem csípőre a kezem - Malik öltözz már! - noszogattam, mert ugyan ott állt, ahol hagytam.
-Büdösen és izzadtan, már nem is kellek? - kérdezte visszatérve az előző témához, miközben egy alsót húzott fel.
-Nektek valami baj van a szaglásotokkal?! Koncert után, majd meg fulladtam minden egyes alkalommal, ha nem fürödtetek! - fintorogtam.
-De az mindenki volt! - védte magát, mikor a póló is a helyére került.
-Hidd el Baba, - csapkodtam meg a mellkasát - Szagiztalak téged külön is!
-És mikor is? - hallottam hangján, hogy mosolyog, miközben engem követve kiléptünk a szobából.
-Amikor nem láttad. - vontam vállat. Minek kamuzzak?
  Hirtelen, visszarántott és magához húzott.
-Imádom, hogy ilyen kicseszettül őszinte vagy. - mondta s egyenesen a szemembe nézett - Ez a belőlünk kreált romantika. - folytatta én meg eddig bírtam. FÚJ!
-Büdike, vagy jössz vagy maradsz, de én ezt nem hallgatom! - fordítottam hátat, majd a lépcsőn lefelé vettem az irányt, a mögöttem nevetve lépkedő Zaynel.
-Imádlak! - nyomott egy cuppanósat arcomra, majd beléptünk a konyhába.
-Jó reggelt! - köszöntem nagy mosollyal a még mindig az éppen sokkból ébredő társaságnak, de jókedvemet látva, kezdtek újra visszasüppedni. - Kér valaki reggelit? - hogy élvezem-e? Mi az hogy! Zayn levetette magát a társaság közé.
-Én kérek szépen. - mondta, a többieket bámulva.
  Bekapcsoltam a rádiót halkan, hogy még se ez a fullasztó csend legyen, majd oda álltam rántottát sütni. Dehogy fogok én valami bonyolultnak neki állni most!
  Halkan dudorászva ütöttem fel a tojásokat, és vártam, hogy a serpenyő felmelegedjen.
-Öhm... Szóval akkor... Hogy is történt pontosan? - tette fel a mindenkit érdeklő kérdést Louis.
-Háát... Megdumáltuk a dolgokat, és ennyi. - vont vállat Malik, én meg nevetve fordultam vissza a kaja készítéshez.
-Ne csináljátok már! Most miért nem lehet elmondani? - nyafogott Niall, és mindenki egyet értett vele.
-Úr Isten ezt de imádtam! - kerültem ki a választ, miközben felhangosítottam a rádiót és énekelni kezdtem számot , az előadókkal együtt.
  Odafordultam a többiekhez és igazán hülye picsás mozdulatokkal kísérve adtam nekik elő. Ha úgy tűnt magukhoz térnek újra, hát most sikerült elintéznem őket. Újra.
  Zayn mosolyogva figyelte őket, miközben belekezdtem a rap-részbe, s próbált nem nevetni az arcukon.
  Mikor vége lett a számnak, visszafordultam és beleöntöttem a tojásokat a serpenyőbe, mintha mi sem történt volna, csak simán dudorásztam a rádió halk hangjára.
-Ehhez azt hiszem, kell még egy kis idő, hogy hozzászokjunk. - motyogta Dan, miközben a kajával a kezembe levetettem magam, Zayn ölébe.
-Etethetlek? - kérdeztem.
-Nem! Nem Blair, ne csináld, hé nem ér így nézni! - bevágtam azt a pillantást, ami hiába röhejes, neki 'aranyos' és mindenbe bele megy vele. - Basszus, szét fogod kenni az arcomon! - nézett rám fájdalmasan, de nem engedtem el 'pillantásomat' - Na jó! Csináld! - tette fel a kezét legyőzötten, mire a villát repülőzve kezdtem szája felé emelni és mindig, amikor bekapta volna elhúztam.  - Ne már! - kezdte el rángatni a villát, aminek következtében a falat rántotta a mellkasomon landolt. - Na így még jobb! - vigyorgott, miközben leette onnan.
-Zayn, mint a barátod és... Blair mint a bátyád... Lehetne, hogy ezt nem előttem csináljátok? - Tomra néztünk, aki fájdalmas grimasszal bámult vissza ránk, mire Sarah mosolyogva megsimogatta a vállát.
-Ez nagyon fura. De jó értelembe. - mondta Harry, mire rákacsintottam.
-Hat Hazza én sem hittem volna, hogy össze tudsz szedni egy normális lányt! - kacsintottam, ő meg a szemét forgatta.
 És így telt a nap. Mi elszórakoztunk Malikkal a többiek  pedig furán méregettek minket, mint valami ufókat, kivéve talán Tomot, aki ismerte ezt az oldalunkat és Carat, aki meg nem is igazán ismert minket.
  Boldogok vagyunk... Olyan fura ez?!
   Na jó, így belegondolva, tényleg az...

 A következő koncerten:

  Nem mondom, hogy nem kaptunk hatalmas fejmosást az eltűnésért és sajtókavarásért Paultól, de úgy tűnt, mikor meglátott minket, ő is valamennyire megenyhült, valamiféle olyan gondolatok kíséretében, hogy 'hátha könnyebb lesz így ezzel a kettővel'.
  Nekem mindegy...
  Gondolkodtunk, hogy hogyan mondjuk el a sajtónak, vagy, hogy egyáltalán mikor, de végül hagytuk az egészet. Ha kiderül kiderül, ha nem, nem.
  Éppen a tweet kérdések jöttek, mikor is befutott egy számomra is érdekesnek mondható. Na jó, annyira nem, hiszen tudom, de azért...

Zayn! Ki az a lány, akinek a dalt írtad?

  Malik felnevetett, majd mintha ez természetes lenne kijelentette:

-Blair Danwernek. - nevetnem kellet a hangos össze vissza sikításokon. A társaság egyik fele örült,a másik meg nagy eséllyel épp halálra átkozott. Ez még most sem tud meghatni. Oké, hogy szeretik Zaynt, de basszus, ha boldogok vagyunk, igazán nem fog érdekelni egyikünket sem, hogy mit szólnak!

  Gyorsan lement a többi kérdés, és jött a Story of my life. Na ez volt az a szám, amit még kedveltem is. Páros tánc ment alatta, ami szerintem még ha furán is hangzott, de az emelésekkel döntögetésekkel igen szép harmóniát alkotott a dallammal.

  Mát ment egy ideje, mikor is Willel megállított minket valaki és Zayn mosolygós arcával találtam szembe magam, hogy táncoljak vele. Nevetve csúsztattam kezem az övébe és hagytam, hogy sután pörgessen, mert táncolni még mindig nem tanult meg.

  Hát így intézte el, hogy a világ megtudja, együtt vagyunk, és nem bánom. 

  Hiszen csak a pillanat számít...

VÉGE

43. Fejezet - Bradford

  Hali Mindenki... Jajj Istenem... Itt lenne az utolsó fejezet, vagy is... Na jó lesz még egy epilógus vagy epilógus szerűség. Remélem tetszeni fog nektek, nekem nagyon fura volt leírni, mert ezt a befejezést nagyon vázlatosan, de az elejétől fogva tudtam. Nem tudom, hogy is vagyok most.... Ez a lezárásosdi... Huhh... Deee, belekezdek egy másik fanfic-be, ami Harrys lesz és... Jajj istenem Fantasy... Írjatok erről véleményt kérlek!
 Kérlekszépen kommenteljetek, még azok is, akik eddig még egyszer sem, csak most így utoljára! Na jó még lehet majd a ténylegtényleg befejezéshez :))

                      Joo Olvasáást!!


                                                     Xx Blair

-Harry! Zayn itt van?! - riadtam hangos kiabálásra, majd ajtócsapkodásra.

  Aztán csend.

Nem akartam kinyitni a szemem, de éreztem, hogy valami fura... Miért Harryzik itt nekem?

-Úgy néz ki mintha itt lenne? - morogta egy rekedtes hang a fülemben, én meg teljesen éber lettem.

Ne,ne, ne, ne! Ez nem lehet!

  Hirtelen ültem fel a takarót magamon tartva, s belenéztem az ágy végén álló, döbbent kék szempárba.

-Basszameg... - suttogta.

-Mi van? - kezdett el nagyokat pislogni Harry. Louis hangja úgy látszik tényleg elég halálra vált volt...

  Zihálva vettem a levegőt.

-Louis a cuccai sincsenek meg! - rontott be Liam, aztán meglátott minket. Lefagyva hatalmas szemekkel bámult ránk.

-Zayn? - néztem zavartan feléjük, de nem válaszoltak.

 Levegővételem egyre hangosabb lett, szinte már hörögve vettem, ahogy elért a tudatomig a tény, amiről beszélnek.

-Blair? - jött mellőlem Harry döbbent hangja.

-Ne... Ne, ne, ne csak ezt ne! - kezdtem el sírni, vagy is ez nem is nevezhető sírásnak, inkább valamiféle rohamnak. - Uram isten! - tettem szám elé a kezem, majd sprinteltem a wc-hez, hogy kiadjak magamból mindent, amit tegnap este elfogyasztottam, a takarót magamon tartva.

-Blair nyugalom! - próbáltak nyugtatni, de nem nagyon ment nekik.

  Elment biztosra veszem, hogy elment! Lefeküdtem Harryvel! És... És... Ő ezt... Látta? Mi másért ment volna el!

-Blair nyugodj le! - próbáltak felrángatni a földről, miután végeztem, de leráztam a kezüket.

-Csibu! Csibu gyere gyorsan! - hallottam távolról, de mintha valami fátyol választana el engem tőlük. Csak a kibaszott fájdalom maradt.

-Mi történt?! - jött egy ijedt hang.

-Le kell fürdetned.

-Egyedül?

-Will majd segít, nem Harry most nem hiszem, hogy jó lenne ha a közelébe lennél...

  A következő, amit érzékeltem, hogy jeges víz önti el minden egyes porcikámat, de még erre sem nagyon tudtam reagálni. 

  Tegnap énekelt nekem... Csak nekem... erre én mit teszek?! Lefekszem hulla részegen az egyik barátjával.

-Csss... Blair nyugalom, minden rendben lesz. - csitítgatott valaki, miközben a hajamat szárította. Ott ültem egy szál törölközőben s hagytam had csináljon amit csak akar.

  Üres voltam, piszkosul üres. Ha azt hittem, hogy az utóbbi négy évben az voltam nagyon is tévedtem. Ez sokkal pokolibb.

  Utoljára akkor éreztem így magam, amikor a kórházban... 

-Emeld fel a kezeidet. - tettem amit mondanak, ha azt kérték álljak fel megtettem, így végül sikerült felöltöztetniük. - Gyere B.! - fogta meg valaki a kezem és kezdett maga után húzni. Mint egy tudatlan kisgyerek úgy követtem.

  Leültetett az asztalhoz a többiek közé, akik csöndben fürkésztek.

-Oké...- sóhajtott Liam. - Tudjuk, hogy vajon miért mehetett el... Öhm. - köszörülte meg a torkát, én meg a mondatra összerezzentem. - Blair... Nem tudod hova mehetett? Mi volt az a hely, ahova elment, ha baja volt? - kérdezte, s nekem kellett egy kis idő, mire felfogtam mit is kérdez.

-Miért tőlem kérdezed? Én... Nem is ismertem az utóbbi négy évben... - suttogtam.

-De mivel rólad van szó, ezért a régi életét kell néznünk. - magyarázta.

  Iskola, erdő, a kis patak, zene bolt...

  Aztán beugrott valami. Olyan hülyék vagyunk! Nem is hiszem el, ez annyira evidens... Most a világban bárhol lehet, nem Bradfordon belül kell gondolkodnom, hanem... Hanem magán Bradfordon.

-Haza ment. - suttogtam döbbenten magam elé.

-Biztos vagy benne? -kérdezte Louis és most hirtelen korához megfelelően érettnek tűnt.

-Azt mondtátok, hogy a régi életét nézzük... Hova máshova menne, mint oda, ahol élte? - nem néztem senkire még mindig a történteken kattogtam.

-Lefoglalom a jegyeket. - pattant fel Louis s már is telefonját nyomkodta.

-Emberek nyomás pakolni! - tapsolt egyet Liam, mire mindenki felpattant.

  Rajtam kívül.

-Nem. - mondtam halkan.

-Mit nem? - nézett rám az említett.

-Én... Én nem megyek vissza oda! - fakadtam ki végül.

-Dehogynem! - jött elő a parancsolgató Liam.

-Nem! Ott hagytam a családomat csak azért, hogy eljöhessek onnan! Nem! - egyre hangosabb voltam.

-Gondoltál volna erre azelőtt, hogy összefekszel az egyik haverjával! - üvöltött a képembe.

-NEM IS EMLÉKSZEM RÁ! - kiabáltam vissza teli torokból - Amúgy meg, miért ne?! Nem is járunk! - csapkodtam magam körül.

-Gratulálok, csodás kifogás! Magyarázd már el nekem, hogy miért volt akkor olyan kicseszett nagy bűntudatod! - felelte csöndesebben de indulatosan - Nem hiszem, hogy  sex után általában így kiszoktál borulni, mint most reggel. Nem tesz jót az egészségednek, ha hazudsz magadnak. - ez már inkább volt baráti, beszélgetés, mint sem üvöltözés. - Fogadd el. Szereted.

-Minek valljam be magamnak, ha úgy sem jönnék össze vele? - kérdeztem szárazon.

-Miért is nem?

-Tudod te azt jól...

-Te viszont nem tudod, mert nem vagy hajlandó meghallgatni! - oktatott tovább, mire csönd következett.

-És még is mit mondjak neki, ha? Odamegyünk... Mi lesz utána? - bombáztam tovább.

-Azt majd a repülőn eldöntjük. - sóhajtott megkönnyebbülten, ami nagy eséllyel azt akarta jelenteni, hogy beleegyezésnek veszi válaszomat. - Louis mikorra kell ott lennünk? - kiabált az említettnek.

-Háromnegyed óra múlva, ami azt jelenti, hogy van tíz percetek pakolni, hogy oda érjünk! - hallatszott fentről.

-Hallottad B.! - tuszkolt felfelé, a fiú én meg nem tiltakoztam tovább.

-Hagytam üzenetet Paulnak, majd dumálunk vele onnan! - hadarta el Niall. - Harry mozogj már! - sürgette az ajtónál álló fiút. Nagy lendülettel nyitotta ki azt, de nem mozdult.

-Cara? - nyögte döbbenten.

-BOLDOG SZÜLINAPOT! - ugrott a nyakába egy szőkés lobonc, de a göndör nem mozdult. - Ne haragudj, úgy volt, hogy már tegnap ide érek, de a gép nem indult és mindenképp meg akartalak lepni. - hadarta el gyorsan.

-Baszki. - morogta Louis is. - Figyelj Cara, nagyon örülünk neked, de most muszáj mennünk, mert lekéssük a gépet, de ha akarsz gyere te is, Harrynek úgy is mondandója van a számodra. - morogta, majd beszállt a liftbe utána mindenkivel.

-Mi történt? - aggodalmaskodott a Cara nevű lány.

  Hogy bűntudatom van-e?! Kibaszottul. Nem elég, hogy miattam lehet szarrá megy ez az egész, de még Harrynek is elcseszem az éppen kialakulóban lévő kapcsolatát.

  Inkább bedugtam a fülest a fülembe, hogy ne halljam Hazz beszámolóját, ami egészen a reptérig eltartott.

  A csarnokban álltunk várva, hogy engedjenek minket felszállni a gépre, mikor valaki megkocogtatta a vállam, mire kiszedtem a fülhallgatómat.

-B., veled akar beszélni. - intett Harry Cara felé, aki elgondolkozva maga elé meredt.

-Hogy fogadta? - kérdeztem csöndesen.

-Nem mondta, hogy nem jön Bradfordba, szóval annyira nem lehet rossz... Ugye? - teljesen kétségbeesett volt.

  Odasétáltam a lányhoz, de nem tudtam mit kéne tennem.

-Helo, Blair Danwer vagyok. - mutatkoztam be végül.

-Cara. - próbált meg mosolyogni - Szóval te vagy a híres neves Blair... - folytatta én meg csak álltam várva a folytatást. - Igazán nem tudom mit mondhatnék... Talán csak kíváncsi vagyok arra az emberre, akivel lefeküdt az a fiú akibe szerelmes vagyok... Hogy mivel lehetsz jobb nálam azon kívül, hogy sokkal szebb vagy...

-Romlott vagyok. - vágtam közben - Ne Harryt hibáztasd, sokat ivott, ahogy én is, de...  - halvány képek ugrottak be - Én másztam rá, mert felejteni akartam. - nyeltem nagyot.

-Zayn miatt. - bólintott. - De Harrynek mi a ki fogása? - újabb képek villantak be, s egyik felem akarta őket, hogy megoldjam a bajt a másik viszont egyre rosszabbul érezte magát a képeket látva.

-Azt hitte nem hívod... Hogy te is elfeledkeztél róla...

-Ha azt hiszi ezt megtenném elég nagy problémák vannak....

-Cara... Végig ezt a nevet suttogta a fülembe. - magamon is ledöbbentem. Igaz volt, amit mondtam, s még soha nem fordult elő olyan, hogy mást képzeltek a helyemre miközben.... - Szeret téged, csak fél! Saját magamtól is undorodom, amiatt amit tettem... Ne szakíts vele emiatt. - kezdtek potyogni könnyeim... Jézusom mintha terhes lennék, mennyit bőgök már?! Nem, nem vagyok az nyugalom...

-Úgy hallottam, hogy nem vagy nagyon érzelgős... Ha ez igaz és te most amiatt sírsz, mert lefeküdtetek...- hagyta félbe.

-Én amiatt sírok, mert szánalmasnak érzem magam. És hogy képes legyél neki megbocsájtani. - nyögtem ki, s nagy nehezen sikerült összeszednem magam.

-Blair, mi nem jártunk. - mondta halkan, mire nagy szemekkel néztem rá - Azt beszéltük meg, hogy ha vége a turnénak eldöntjük mi legyen, hogy akarjuk e ezt az egészet. És most azt hiszem, megkönnyítetted a dolgomat, de még sem tudom pontosan hogyan... - magyarázta nyugodtan. Gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy ebből egy szót sem értettem...

-Bocs nem akarlak titeket megszakítani, de beszállás. - intett Dan a fejével, mire bólintottunk.

-Van egy egyes hely, majd ülök é... - kezdte Liam, Louis-nak, de kivettem a kezéből a jegyet és közbevágtam.

-Nekem tökéletes lesz. - hátra se nézve mentem tovább.

  Mivel nem a magán géppel mentünk, mondanom sem kell mekkora port kavart a tény, hogy az one direction a repülőn van, bár a srácok próbáltak úgy tenni, mintha semmi sem lenne.

  Beraktam a fülesemet, lehunytam a szemem, s próbáltam nem rástresszelni a következő egy vagy inkább pár nap történéseire.

-Hölgyem ébresztő! Megérkeztünk! - bökdösött meg a kedves stewardess. Nem mintha aludtam volna, de ezek után már nem is tehetek úgy... 

  Ideje vissza térni a valóságba B.!

  Körbenéztem, s valamilyen szinten melegséggel töltött el, hogy Cara és Harry kézen fogva közeledtek. Összeszedtük a többieket is és együtt szálltunk le  a gépről.

  Aztán... Basszus, erre nem számítottunk, bár logikus volt. 

  A reptér ugyan is tele volt paparazzikkal.

-A kurva életbe! - káromkodta el magát halkan Louis s lassan megindultak a tömeg felé.

  Én teljesen lefagytam, s nem a paparazzik miatt. Mikor utoljára itt jártam, menekültem....  Az az ember elől, akiért most vissza kellett ide jönnöm. 

  Csak én tartom ironikusnak?

  Felszedtük a cuccainkat, majd belevetettük magunkat a hatalmas tömegbe. Egyre rosszabbul éreztem magam, ahogy kezdett kirajzolódni az épületen kívüli 'élet'.

  Aztán, mintha lassított felvételben látnám az egészet: a fiúk furakodni kezdtek, miközben pár autogrammot kiosztottak, de testőrök nélkül eléggé nehéz volt ez nekik. 

  Ekkor láttam meg az apró menekülő utat s mivel sereghajtó voltam, könnyű szerrel kislisszolhattam, hogy aztán kint bepattanjak egy taxiba és egy kisebb hotelig vitessem magam. Ott aztán, magam elé meredve ültem az ágyon, míg nem a telefonom csipogni kezdett.

  Harry írt: Hol vagy?!

  Én: Nem bírtam.... Sajnálom. - kellett egy kis idő mire elküldtem, de a válasz kapásból érkezett.

  Harry: Mond, hogy nem mentél el a városból!

  Én: Nem mentem el a városból...

  Ezek után kikapcsoltam a telefonom, s nem kívántam többet beszélni velük.
  Elrángattak ide... Ide ahol szinte minden utcáról van valami emlékem vele. Lehet nem egy kis város de... Mi szerettünk sétálni... Jó mi?

  Észre sem vettem, ahogy rám sötétedett. Olyan... Zavarodott voltam. Itt voltam. És most hogyan tovább? Mit kéne tennem?
  Ez volt az otthonom, most még is elhagyatottnak éreztem magam. Normális ez?
  Na jó Danwer szedd össze magad, irány... Irány az éjszakába!

  Így is lett. Fél óra alatt elkészültem, bár igazán nem vittem túlzásba, s hagytam, had vigyenek a lábaim amerre akarnak.
  Már azon sem tudtam meglepődni, hogy az előtt a club előtt bukkantam fel, amitől mindig is óvva intettek minket és soha sem jutott volna eszembe magamtól bemenni. Eddig. Hiszen már én is ide tartozom! Itt megtalálhatom a társaságom legalább...  Vagy is azokat, akik most a társaságom lennének.
  Belépve rögtön megcsapott a fülledt levegő, de már rég nem foglalkoztam ezzel. Hozzászoktam az évek során. A pulthoz furakodtam, majd kikértem magamnak egy pinakoladat, s próbáltam valahogy élvezni a bulit. Na jó ez erős túlzás, csak ültem a széken s a koktélomat forgattam...
  Zayn... Valahogy mindig hozzá terelődtek vissza gondolataim s a ma reggelhez. Vajon...Mi járhatott a fejében? Igazán tudni akarom? És... Fordított esetben én, hogy reagálnék?
-Csiripelték a madarak, hogy a buzi banda visszatért, de nem gondoltam volna, hogy te is jössz velük! - hallottam meg a vállam felől egy hangot, majd valaki levetette magát a mellettem lévő székre.
  Meggyújtottam a cigit és csak utána néztem arra.  Nem akartam hinni a szememnek. Ő még mindig itt van?!
-Blair Danwer. - fürkészte mosolyogva az arcom - Csodálatosabb vagy, mint valaha. Nem hittem volna, hogy valaha is itt találkozunk... - nevetett fel és én már is undorodtam tőle.
-Jason Graham. - bólintottam. - Az iskola dílere. - tettem hozzá unottan.
  Valami soha sem változik... De nem hiszem el, hogy pont vele kellett össze futnom a sok fasz közül!
-Na és, hogy vagy? - kérdezte, mire vállat vontam.
  Innentől kezdve kikapcsoltam, egyszerűen nem tudtam rá figyelni és nem is akartam. Utáltam ezt az embert mindig is.
  Mikor a keze a combomra került úgy éreztem ideje lenne mennem. Semmi kedvem nem volt a tegnapinál nagyobb hibát elkövetni...
-Bocs én megyek... - próbáltam kifurakodni, de utánam kapott.
-Egy kis mókában sem vagy benne? - suttogta fülembe, miután magához rántott. - Azok után sem, hogy a nagy szerelmed mit tett veled anno? Ejnye B., olyan embert szeretni, aki kezet emel egy nőre... - rázta meg a fejét, bár nekem úgy tűnt inkább élvezi a helyzetet döbbent arcom látván. - Mindig is hülyeségnek tartottam a szerelem melletti hűhót...
  Honnan tudja?! Ezt... A fiúkon és a csapaton kívül még senkinek sem mondtuk el...
  Na most szedd össze magad Blair!
  Lassan visszaültem a helyemre, s felvarázsoltam egy mosolyt.
-Tudod mit? Igazad van! Egy kis móka sosem árt. - kacsintottam, s imádtam magam a csodás alakításomért. - Nem rendelsz nekem? - rebegtettem pilláimat, mire egy hatalmas mollyal az arcán intett a pincérnek.
  Ha eddig undorítónak tartottam ezt az embert most már szavakat sem találok az érzéseimre. Csak beszélt és beszélt és ivott és ivott, miközben én úgy tettem, mintha innék. Józannak kell maradnom.
-És komolyan nem buktál még le? - tettettem a meglepettet, bár ez a rész komolyan érdekelt.
-Nem. Mindig sikerült eltüntetnem, a házba meg még nem próbáltak meg házkutatási parancsot szerezni. - vont vállat - Ott van a szőnyeg alatti meglazult deszkák alá betéve. - eredt meg a nyelve s itt úgy éreztem rátérhetünk a lényegre.
-Hozzád, vagy hozzám? - suttogtam közelebb hajolva a fülébe. Látszott, hogy az elején fel sem fogja a pia mennyiség miatt, bár kétlem, hogy alapjáraton gyorsan kapcsolt volna. - Bár szerintem te közelebb laksz. - ingereltem tovább, s több sem kellett neki.
  Felpattant s maga után kezdett rángatni a tömegben. Kiérve gyorsan rágyújtottam, s próbáltam minél kevesebbet gondolni arra, hogy mi fog most következni ha elveszítem az irányítást.
-Erre. - húzott maga után az utcán, mire gyorsítottam lépteimen.

  5 perc gyaloglás után meg is érkeztünk a lepukkant kis lakásba, s miután becsukódott mögöttünk az ajtó, kapásból a falnak nyomott, s vadul csókolni kezdett. Össze kellett szednem magam rendesen, hogy ne kezdjek el öklendezni.
-Nem is tudod mióta várok erre. - tért át a nyakamra kezei pedig  össze vissza taperoltak. Te jó ég ezzel valaki élvezi a szexet?! Ez még tapizni se tud normálisan!
-Hát... Akkor adjuk meg a módját! - suttogtam, majd az ágy felé kezdtem tolni.
  Nem nagyon tudtam előre, hogyan fogom kivitelezni a tervemet, de mikor megláttam az idióta kendőket a szekrényén lógni minden kirajzolódott és meg is könnyebbültem.
  Lefejtettem pólóját, majd a kendőkért mentem.
-Mit csinálsz?-  kérdezte hülye vigyorral.
-Izgalmassá teszem. - adtam egy gyors csókot mellkasára, majd egyik kezéért nyúltam, hogy aztán az ágy támlájához kössem, majd ugyan ezt megismételtem a másikkal is. - Van még piád? - kérdeztem.
-Jobb felső polc. - intett. Gyorsan kivettem, visszasiettem vele az ágyhoz, és a szájához emeltem. Ivott egy kortyot, utána én is úgy tettem mintha ittam volna.
-Kezd meleg lenni, nem? - húztam az agyát, miközben lekaptam felsőmet, s elkezdtem övét kicsatolni. Gyerünk B., megtudod csinálni!
  Megemelte csípőjét ezzel segítve munkámat, s mikor a nadrág is lekerült róla, lábaid is lekötöttem.
-És most jön a legjobb! - itattam őt újra, de most kicsit tovább ott tartva az üveget. - Dalolni fogsz. - kacsintottam, s ráültem. Alsónadrágján keresztül is éreztem, hogy mennyire ki van, amit megint csak gyomorforgatónak találtam - akkor csinálom, amit csinálok, ha beszélsz. - simogattam érzékien mellkasát, s apró puszikat hagytam utána, végig tartva a szemkontaktust.
-Mi... Miről? - nyöszörögte.
-Arra lennék kíváncsi, hogy honnan tudod, hogy mit tett velem Zayn... -nem hagytam abba egy pillanatra sem cselekedeteimet, rajta pedig apró izzadság cseppek gyöngyöződtek.
-Onnan... Onnan, hogy tőlem me.. ment hozzád. - fújta ki a levegőt. - Meddig akarod még ezt csinálni? - célzott finom kínzásomra.
-Ééédes... Ha azt akarod, hogy mindkettőnknek eszméletlen legyen, ne türelmetlenkedj. - aztán megnyaltam.
  Normális esetben, nem is venném fel ezt, de... Oh istenem ez undorító!
-Miért volt nálad? Nem is tudtam, hogy jóban vagytok! - úgy beszéltem, hogy neki fel sem tűnt az a tény, miszerint jobb lenne ha erről hallgatna. Mintha nem is rólam lenne szó.
-Jóban lettünk... Vagy is... Nagy nehezen sikerült rávennem... Pá.. Párszor, hogy bulizzon velünk, mert... Mert már akkor is... Mindennél jobban akartalak... - nyögte. Nagyon kellet figyelnem, hogy továbbra is tudjam játszani, ezt a játékot, s mivel kicsit meg is álltam, mocorogni kezdtem rajta, hogy ne tűnjön fel neki.
  Vagy én vagyok iszonyú jó, vagy ő nagyon béna, mert eddig minden bevált.
-Szóval már akkor is szívesen lettél volna olyan pózban, mint most? - direkt kérdezgettem így, bár szerintem neki, a konkrétabb sem tűnt volna fel, ám nem kockáztathatok.
  Újra és újra jártam mellkasán fel és le.
-I... Igen... - nyögte, s lefojt az első izzadság csík arcán.
-Bármit megtettél volna értem? - folytattam a vallatást.
-I.. Igen.. - ismételte.
-És meg is tettél? - hangom élesebben hatott, mint szerettem volna, így gyorsan nyakán folytattam.
-A.. Azt hi.. hiszem... - szemeit lehunyva sóhajtozott.
-Meséld el! - kértem.
-Mit? - nézett rám kábán.
-Hogy mire vetted rá! - noszogattam.
-Blair...
-Kérlek! - másztam le róla lassan, s egy ujjal kezdem el finoman cirógatni boxeren keresztül, ezzel elfeledtetve vele ellenvetését.
-Sokszor... Sokszor beszéltem neki körülötted lévő fiúkról, hogy ez így bámul meg... Az amúgy... és ho...hogy te néha néha flörtölsz velük... - itt nyögött egy hangosabbat.
-Folytasd csak. - pusziltam közben mellkasára.
-Aztán... Aztán az utolsó estén... Beadtam neki pár LSD-t... és... Azt mondtam most is épp valami másik fiúval vagy... Ez nagyon jó! - morogta közben, finom simogatásomra célozva, de leálltam.
-Csak ha folytatod. - adtam újabb puszit neki.
-Így, amikor elment hozzád... Teljesen kész volt... És.. És mikor vert... Nem is téged látott... Hanem egy másik fiút... Ne hagyd abba! - motyogta, de nem bírtam tovább. A lényeget megtudtam.
-És, hogy hogy nem jelentett fel? - kérdeztem sokkosan.
-Akkor.. Akkor kiderült volna ez az egész és... Úgy érezte az semmin nem változtatna... Megtette és... Nincs mentség... Mérges volt a tabletták miatt, nem is beszélt utána velem egy alkalmon kívül, de addigra lényegtelen volt. Téged elvesztett... Nem folytatod? - kérdezte.
-Már éppen eleget hallottam. - vetettem oda fagyosan. Szívem szerint megkérdeztem volna, hogy hogy lehetett ilyen gerinctelen, de... Neki aztán beszélhetek..
  felkaptam a felsőmet, cipőmet táskámat, kabátomat, majd kifelé indultam.
-Hé! Most hova mész?! - kérdezte hitetlenkedve.
-Csak nem gondoltad, hogy komolyan lefekszem veled ezek után? Soha a büdös életbe nem tettem volna meg. Szerettem Zaynt, sőt a mai napig szeretem. - mondtam ki, majd kiléptem. Vicces, hogy pont egy ilyen embernek mondtam ki ilyen határozottan először.
  Lementem, s beslisszoltam az utca túloldalán lévő telefon fülkébe, majd tárcsáztam a rendőrség számát.
  Meghallgattam az elő szöveget, hogy nyugodjak meg mi történt bla bla bla, végül belekezdtem.
-Bejelentést akarok tenni drogtermesztés és droghasználatért Jason Graham ellen. - mondtam lassan tagoltan. A válaszból ítélve ez kellett csak a rendőrségnek. Tovább kapcsoltak egy nyomozónak.
-Vannak tippei, hogy merre tartja? - kérdezte egy férfihang.
-A pakkok a lakása közepén lévő szőnyeg alatti meglazult deszkák alatt vannak. A növényeket a padláson lenne érdemes megnézni. Lehet egész labort is talál ott. - tettem hozzá kicsit gúnyosan.
-Egy címet kaphatok? - bediktáltam neki. -Köszönöm. Rég óta próbáljuk elkapni, de ezzel már kaphatok házkutatási parancsot.
-Mikorra érnek oda? - kérdeztem halkan.
-Egy órán belül. Kinek köszönhetem az információt? - puhatolózott, de én csak lecsaptam a kagylót.
  Meg akarom várni. Meg KELL várnom míg ide érnek. Látnom kell ahogy lekapcsolják a nyomorultat.
  Tönkre tett.
  Talán valaki még ezek után sem lenne képes megbocsájtani barátjának egy ilyen tettért, és akkoriban én sem biztos, de mostanra elég jól ismerem ezeket a szereket ahhoz, hogy tudjam milyen hatást gyakorolnak az emberre.
  Leroskadtam a sötét fülkében s csak vártam, vártam, vártam és vártam teljes egy órán keresztül míg nem hallani véltem a szirénákat, s egy perc múlva már jármű is párosult hozzájuk.
  Kipattantak a kocsiból, majd berontottak a társas házba. Vagy öt hat kocsival jöttek, s ezeknek a fele felrohant. Lámpa kapcsolódott Jason lakásában, jó pár árnyék vetődött a falra így látszott kb az események körvonala, aztán 5 perc elteltével megjelentek az alsónadrágos fiúval, akin bilincs volt.
-Ez nem az én házam! Átbasztak ezek nem is az enyémek! - üvöltözött, miközben két ember berakta a kocsiba.
  Ennyire voltam kíváncsi, több nem is kellett. Kislisszoltam a bámészkodók között, s leintettem egy taxit.
  Bediktáltam egy címet, amit soha az életben nem tudnék elfelejteni, s utazás közben a telefonomat néztem.
Nem egy sms-em érkezett.
 Harry: Ha még is csak úgy döntenél, hogy meglátogatod és beszélsz vele, a házukban van egyedül, ugyanis síelni mentek a többiek. Én már voltam nála. Nagyon ki van, de... Azt hiszem képes lesz nekem megbocsájtani...
  Ijj... Ez az utolsó rész, nagyon úgy hatott, mintha nekem... mintha nekem...
  Oké Danwer erre ne gondolj. Most már ne játsszátok ezt.
  Nagyon remélem, hogy nem késtem el ezzel...
-Kisasszony, megérkeztünk. - nézett hátra a taxis, mire hirtelen görcsbe állt a gyomrom. Na ne... Én komolyan izgulok?!
  Gyorsan fizettem, majd kipattantam.  Fura volt nekem ez az egész... Nyelni alig bírtam és...
  Egyáltalán, hogyan tovább innen?
  Lassan sétáltam a ház felé, minden egyes lépésnél vagy hatszor meggondolva, hogy vissza forduljak-e.
  Aztán oda értem  az ajtó elé, s kiszedtem a cserepes virág alól a pótkulcsot, hogy be tudjak menni. Kezeim maguktól cselekedtek, s azon kaptam magam, hogy a nyitott bejárati ajtó előtt állok. Visszaraktam a kulcsot, bementem, majd halkan becsuktam magam mögött az ajtót.
  Az ájulás szélén álltam, azt sem tudtam, mi történik. Szinte lihegtem az idegtől.
 Na most hogyan tovább?! Beljebb sétáltam, majd vissza.
  Fel alá járkáltam a hosszú előszobában, míg nem úgy döntöttem inkább elmegyek. Lehet nincs is itthon! Eleve... Tiszta gáz, mint egy betörő úgy járkálok itt! De hisz az is vagyok!
  Elvettem a pótkulcsot és... ÁÁ faszom Blair...
   Inkább elmegyek...
   El is mentem volna, ha - igen az a bizonyos ha -, Ha nem látom meg a csodás zongorát a nappali közepén. Tudhattam volna, hogy vett egyet, hiszen kicseszett gazdag lett!
  Na jó, most vagy soha....
  Lassan oda sétáltam, leültem elé. Nem volt lehajtva a billentyűkre az a valami,(aminek persze soha sem tudtam megtanulni a nevét) így könnyedén simíthattam végig rajtuk. Gyönyörű hangszer volt, bár nem is tudom mi mást vártam tőle.
  Összeszedtem magam, majd elkezdtem volna a dalt, de... Nem mertem.
   Megráztam a fejem, majd újra megpróbáltam, de képtelen voltam. Na jó ez kezd szánalmas lenni...
  Lehunytam a szemeim, vettem egy mély levegőt, aztán határozottan lenyomtam az első billentyűt, s innentől kezdve, már nem tudtam megálljt parancsolni se ujjaimnak, se hangomnak.
  A nekem írt számát énekeltem, mi mást?
 Csak énekeltem és énekeltem és énekeltem és... Mindent beleadtam, az összes eddig elfojtott érzelmemet. Ha... Ha nincs is itthon, ha nem is hallja ezt... Nekem szükségem volt arra, hogy ezt kiénekeljem magamból.
  Már az utolsó hangok is lecsengtek, de én még mindig becsukott szemmel ültem végiggondolva az érzéseket, amiket ezzel közölni akartam.
-Mit keresel itt? - ébresztett fel egy halk hang álmodozásomból, amitől rögtön felpattantam a zongora elől.
-Én csak.. Én csak... - motyogtam.
-Te csak mi? - lökte el magát a faltól és közelebb sétált. Még így is jó nagy távolság volt közöttünk, de zavarba jöttem. Na jó mély levegő, kifúj...
-Beszélni akartam veled. - mondtam, s egyenesen a szemébe néztem.
-Miről? Hogy elmond milyen jót keféltél a haverommal? Köszönöm, de láttam... - fintorodott el, s arca egy pillanatra eltorzult az emlékektől.
-Zayn.. - sóhajtottam nagyot, s léptem felé egyet bátortalanul.
-Ne, ne kezd, hogy sajnálod nem így akartad, nem akartál belé szeretni... Csak.. Legyetek boldogok, de én nem tudom végig nézni! - fakadt ki.
  Szólni sem tudtam a döbbenettől, majd úgy gondoltam máshonnan közelítem meg.
-Miért nem mondtad el? - továbbra is őt néztem, de éreztem, hogy egyre közelebb állok a síráshoz.
-Még is mit? - dühös volt és kétségbeesett. Majdnem úgy, mint én.
-Azt, hogy akkor este... Akkor este miért tetted. - nyögtem ki nehezen. Épp fordult volna el, ám mondandóm hallatán döbbenten nézett rám.
-Tessék?
-Jól hallottad.
-Ki mondta el? Harry? Én esküszöm kinyí...
-Jason. Jason volt. - mondtam hangosabban, hogy túl harsogjam dühkitörését.
-Jason? - már megint az a döbbent arc. - De... Miért? - célzott a Grahammel folytatott beszélgetésemre, de én nem ezt  a részét akartam megtárgyalni vele.
-Mai napig nem tudod miért, igaz? Azt hiszed, hogy egy egyszerű kis buli volt... - láttam rajta az értetlenséget, így folytattam - Jason meg akart engem dugni. Igen, jól hallottad. De mivel veled voltam és látta, hogy esélytelen, hogy csak úgy megcsaljalak, azt a fantasztikus ötletet eszelte ki, miszerint beadja neked, hogy megcsallak. - fejeztem be szárazon, s letöröltem pár könnycseppet.
-Azért volt akkor az egész szarság, mert meg akart dugni?! Oké, hogy ő adta a szereket, de... Én még nem akartam bemártani, mint barátot! Hogy lehet valaki ekkora... - Elindult nagy lendülettel kifelé, de elé ugrottam, hogy megállítsam.
-Zayn. - tettem vállára a kezem, mire enyhén megremegett - Nyugalom én már... Én már elintéztem. - muszáj volt elnéznem, az emlékektől.
-Mit csináltál Blair? - kérdezte halkan.
-Feljelentettem.
-Honnan  tudtad, hogy merre van?
-Elmentem... elmentem bulizni és rám hajtott... Aztán, mikor menni akartam elszólta magát és én úgy éreztem muszáj kiszednem belőle az igaza...
-Lefeküdtél vele? - szűrte fogai között.
-Nem, ekkora ribanc azért nem vagyok...
-Akkor mivel vetted rá?
-Elhitettem vele, hogy lefekszem vele... És persze előtte leitattam. Aztán.. Ott hagytam az ágyán egy szál alsóban kikötözve. - és a végére kicsit elpirultam.
  Csend következett, nem mertem ránézni sem, féltem a  reakciójától.
  Aztán elnevette magát.
-Tessék? - nevetett - Ott hagytad kikötözve az ágyán? A rendőrök is így találtak rá? - bólintottam. Oké, vicces, de egyenlőre valahogy nem bírok nevetni a dolgon. - Hogy jött ez az ötlet?
-Csak... Csak spontán. - vontam vállat, mire elkomorodott.
-És mi lett volna, ha nem kötözöd ki és el akarsz menni? - szegezte nekem a bennem is sokszor felmerülő kérdést.
-De lekötöztem. - próbáltam kitérni a válasz alól.
-És ha még sem?! - húzta fel magát.
-Akkor megerőszakolt volna, mert magamtól biztos nem feküdtem volna le vele! - léptem el tőle. - Tessék ezt akartad hallani?! Mintha te nem ugyan ezt tetted volna az én helyemben... - horkantam fel.
-Az más... - legyintett.
-Miért lenne más? - tettem fel a kérdést.
-Mert tudod, hogy én téged... Na szóval érted. Te viszont  Harryt sze... szereted. Aztán most neki ott van Cara és...
-Zayn ezt te sem gondolhatod komolyan?! - döbbentem le. - Szerinted végig csináltam volna ezt az egészet Jasonnal, ha...
-Miből gondolod, hogy nem fordulna elő újra, B.?! - fakadt ki a négy évvel ezelőtti történtekre célozva. Harry és Cara persze csak a kifogás volt.
-De nem fog. - valahogy megkönnyebbültem, mikor kiderült az igazi ok.
-Hogy lehetsz ebben olyan biztos?! - szemei könnyesek voltak.
-Azért mert már nem lövöd magad. - léptem eggyel közelebb - És nincsenek ilyen Jasonféle barátaid - még egy lépéssel közelebb mentem - És  tudod mi a fő ok? - megfogtam fejét, mire hajlandó volt rám nézni. Az, hogy szeretsz. És én is szeretlek, csak kellett egy idő, hogy be merjem vallani magamnak. - mosolyodtam el halványan, és vártam.
  A következő lépést, neki kell eldöntenie, itt én nem léphetek.
  Aztán csak annyit érzékeltem, hogy a falnak szorítanak, s keményen megcsókol. Úgy mint az elkeseredett szerető, aki végre visszakapta a kedvesét. Így is volt. A csókra nem különösebben emlékszem, csak arra az érzéskavalkádra, ami szétáradt miatta a testemben. Felkapott, felcipelt szobájába, s szinte letéptük a ruhát a másikról.
-Ha nagyon nyálas lennék, most legszívesebben megkérném a kezed, vagy olyanokat mondanék, hogy a világ mindenségéig szeretni foglak, de.. - húzta le nadrágomat - Inkább bepótolom veled az elmaradt négy évnyi szexet - kacsintott, mire felnevettem.
-Na látod, ezért szerettem beléd. - terült el arcomon egy boldog mosoly mikor fölém mászott, s hajába simítottam.
-El sem tudod képzelni, hogy milyen ezt hallanom... - nézett rám ő is ugyan azzal a mosollyal.
-Attól még, hogy nem mutattam, hidd el, hogy nem voltam fadarab. - nevettem.
-Mindig is jó színész voltál... - morogta a nyakamba, én meg felsikítottam a nevetéstől.
-Zayn, Zayn, Zayn! Csikiz és szúr a borostád! - nevettem még mindig.
-Borotválkozzam? - ráncolta össze a szemöldökét.
-Nehogy... Imádom a borostát... - lehúztam magamhoz egy csókra, s innentől kezdve...
  Innentől kezdve mindenki képzelje el legszebb szeretkezését, amit tényleg az igazival folytat le.
  Lehet voltam már izmosabb sráccal, vagy olyannal, aki jobban érti a dolgát, de az, ha a szerelmeddel vagy megfizethetetlen. Onnantól kezdve rájössz, hogy a külső csak nagyon kevés százaléka ezeknek a dolgoknak, s ha tényleg teljes odaadással szereted, elfogadod olyannak amilyen. Tudsz felejteni, megbocsájtani és nem az egyszeri hibákat nézed, hanem az összképet.
  Azt hiszem, én mostanra lettem elég érett ahhoz, hogy ezt megtegyem.
  És egy percet sem bánok azokból, amiket tettem, mert most mát teljesen biztosan tudom, hogy mi, vagy is ki kell nekem. Mindkettőnknek kellettek a tanulságok, a külön lét, az hogy picit éljünk mielőtt egy életre terveznénk, hiszen elég korán jöttünk össze és még most sem mondhatom, hogy hű de idősek vagyunk, ám úgy érzem, jobban tudjuk értékelni a pillanatot.
  És csak ez számít...