Drágáim! Itt a következő rész! Még egyszer nagyon szépen kérlek titeket, hogy írjatok komikat, vagy legalább a chat- be valamiféle véleményt, mert én igazán sokat cseszekedek ezzel és szeretnék kapni valami visszajelzést!!!
Xx Blair
Nem tudom, hogy mi szerint választok néha a számot, de... Na ez van :DDD
Mérgesen dobtam le magam az ágyra, és gyújtottam rá egy újabb szál cigire. Minden nap azt hiszem, hogy ennél rosszabb már nem lehet, de akkor jön egy újabb kiábrándító 24 óra.
Vaagy fél órája feküdhettem az ágyon a füstfelhőket bámulva, miközben köröket fújkáltam és csodáltam az apró kis gomolygó felhőcskéket. Annyira gyönyörű, ahogy a kesze-kusza formák szétesnek, még is összeállnak! Jó ez elég érthetetlen volt, de aki látott már ilyet, tudja miről beszélek.
-Elmentek! - rontott be a szobába Tom.
Nem válaszoltam.
-Nagyon jó fejek, főleg Harry. Vele szerintem, te is megtalálod majd a közös hangot. - folytatta.
Csend.
-Amúgy a többiek is jó fejek. - ismételte el újra, bár szerintem észre sem vette. Azt akarta, hogy reagáljak.
-Zayn pedig még mindig szeret téged. - jelentette ki.
Ez volt az a mondat, amire még ha láthatólag nem is reagáltam, a szívem eszeveszett ütembe kezdett dobogni.
-Blair, figyelj már! - nem reagáltam. -Most miért csinálod ezt?
Újabb csend.
-Tudod mit? Azt csinálsz, amit akarsz, nem érdekel! Ezentúl ne számíts tőlem semmire és én sem kérek tőled semmi! - akadt ki. - Csak adj egy felsőt, meg ágyneműt és megyek a küszöbön.
Ez volt az a mondat, amire döbbenten fordultam felé. Ez hülye! Egy ideig csöndben meredtünk egymásra, majd kitört belőlünk a röhögőgörcs. Ezt egyedül ő képes kihozni belőlem.
-Te olyan hülye vagy, mint a seggem! - röhögtem és egy újabb slukkot szívtam az éppen aktuális szálból.
-Hééé! - röhögött, majd nekem esett és csikizni kezdett.
-Neeeee! A cigiiii! - visítottam.
-Ezt orvosolhatjuk. - kivette a számból és a sajátjába illesztette, majd folytatta előző tevékenységét.
-Na azt már nem! - kezdtem el verni azért a bizonyos szálért, ő meg kifutott a teraszra. Inkább gyújtottam egy újabbat.
-Ugye, tudod, hogy Will nagyon mérges rád? - kérdezte. Nem válaszoltam. - Oké ebbe nem akarok beleszólni, így is teljesen belemásztam az életedbe. - sóhajtott.
Buzgón bólogattam.
-Hé ilyenkor azt mondjuk: Nem Tom, dehogyis, te csak segítesz! - változtatta el a hangját, mire egy olyan, "te most hülyéskedsz" fejet kapott.
Még röhögtünk egy ideig, majd kértünk Bentől az én drága bátyámnak egy felsőt alváshoz és bedőltünk az ágyba.
Pillanatok alatt elaludtunk. Négy éve nem tudtam ezt megtenni.
Zayn
-Mennyi idegi tartott?
-Komolyan a szertárban csinálták? És ezt így kell megtudnom?
Ezek a kérdések zúdultak rám, míg megtettük azt a pár utcányi távot a házainkhoz. Egyikre sem szándékoztam válaszolni.
-Szerintem azért jogunk lett volna tudni! - mondta Niall, nálam meg itt pattant el a cérna.
-Jogotok? Mihez?! Már megbocsáss, de nekem VAN magánéletem, rajtatok kívül is! Azt nem akarod megkérdezni, mikor megyek szarni? Szálljatok már le rólam! Én sem kérdezlek titeket a műsor előtti életetekről! Ennyi teret kurvára hagyhatnátok! - azzal kipattantam a kocsiból, ami éppen akkor parkolt le Liam háza előtt. Balra indultam, majd majdnem hogy berúgtam az ajtót.
Törtem zúztam a már így is tropára ment házban. A végére már se tv, se hifi, se dohányzóasztal nem volt, mert az üveg tropára tört a tetején.
Aztán lekuporodtam a földre, előkotortam az apró fényképdarabkákat, majd zokogni kezdtem. Nem szoktam sírni, de ha meg is esik ez... Ez mindent vert. Teljesen összeroppantam. Miért? Miért tépte szét? Lehet neki nem jelent semmit, de nekem ez volt az egyetlen kézzel fogható dolog, ami még a szép időkre emlékeztetett. Hogy tehettem meg vele azt anno? Undorodom magamtól. Csodálkozom, hogy nem döglöttem bele ebbe az egészbe.
Össze kell raknom a képet. Össze kell raknom! Oké, ez meg van a gépemen, sok százzal együtt, de ezt a darabot... Ezt tőle kaptam, az ő gyöngybetűivel van a hátulján a Szeretlek felirat, amit az első évfordulónkra kaptam tőle.
A kezem remegett, a könnyektől alig láttam, így teljesen lehetetlennek tűnt, hogy ez összeálljon eggyé.
Felüvöltöttem. Szaporán vettem a levegőt, s próbálta racionálisan gondolkodni.
Előkaptam a telefonom, majd tárcsáztam azt, akire most szükségem volt.
-Hali! - szólt bele a kedves hang.
-Át tudnál jönni? - kérdeztem kétségbeesetten.
Csend.
-Mi történt? - kérdezte feszülten a női hang.
-Csak gyere, kérlek! - könyörögtem.
-Húsz percet adj! - azzal kinyomta.
Én csak ott kuporogtam, taknyom nyálam összefolyt és csak Rá tudtam gondolni. Mennyit változott! És... Milyen gyönyörű hangja van még mindig, olyan volt újra hallani, még ha csak pár pillanatig is, mintha hosszú hosszú idő után újra levegőt tudnék venni. Aztán, hogy megváltozott,, mikor tudatosult benne, kik is érkeztek a házba. De a hangszereire még mindig ugyanolyan érzékeny, csak... Csak most én sem nyúlhatok hozzájuk.
Ilyen, s ehhez hasonló gondolatok közepette kuporogtam még mindig ugyan ott, a papírdarabok fölé görnyedve, mikor meghallottam a reszketeg a hangot a bejárat felől.
-Zayn? - kérdezte félősen. Nem válaszoltam.
-Itt vagy? - jött egyre beljebb.
-Zayn! Úr Isten, mi történt? - hallottam szapora lépteit, majd megéreztem kezét a vállamon.
- Összetépte. - hangom meggyötört volt, és remegett.
-Tessék?
-Összetépte. - ismételtem, de ugyan olyan elhaló volt, mint az előző.
Nem kérdezett többet, inkább próbálta feltérképezni a problémát.
-Akkor összerakjuk és.ráragasztjuk egy papírra, jó lesz? - bólintottam.
Elővett egy zsebkendőt a zsebéből, majd nekiállt arcomat megtörölgetni vele. Nem reagáltam, továbbra is a földön lévő darabkákat szuggeráltam.
-Na lássunk neki! - kerített egy ragasztót és egy papírt, majd közel egy - másfél óra alatt kiraktuk a képet. Hatalmas megkönnyebbülés volt, újra egyben látni a képet, még akkor is, ha teljesen megviselt volt, és látszott, hogy milyen előélete lehetett.
-Most már jó? - kérdezte a lány mosolyogva. Bólintottam. - Ő Blair, igaz? - megint csak bólintottam. - Gyönyörű lány. - mondta, mire halvány mosoly kúszott az arcomra. - Na jó figyelj, nem maradhatsz itt, ez olyan, mint egy szemétdob, szóval menj fel, pakolj össze pár cuccot, én meg intézkedem. - adta parancsba.
Még mindig teljesen dermedten sétáltam fel a szobámba, és dobáltam egy sporttáskába a kezembe akadó holmikat, majd visszasétáltam a nappaliba.
-Készen vagy? Indulhatunk? - vállat vontam.
-Amúgy... Mi történt a házaddal? Azt hittem betörtek. - puhatolózott.
-Dühös voltam. - válaszoltam mogorván. Nem szólt semmit, nem kezdte el, hogy elmebeteg, agresszív állat vagyok és ezt nagyon értékeltem.
-Hova viszel? - kérdeztem, mikor beültem mellé a kocsiba.
-Harryhez.
-Miért hozzá? Miért nem a Direction-villa?
-Mert nem hagyom, hogy egyedül maradj, a másik kettőnek barátnője van, Niall pedig dühös rád. Én meg nem ott dolgozom ahol te, és az utóbbi időben kicsit zsúfolt a napom. - húzta el a száját, mondat végére.
Igaz, hogy az említett srác csak pár házzal arrébb lakott, a lány mégsem akart ilyenkor sétálni, amit meg is értek.
-Köszönöm Perrie. - motyogtam, mikor leállította a motort.
-Ugyan... - mosolygott rám. Szerettem, hogy ilyen pozitív és nem kérdez hülyeségeket. Akkor sem akadt ki, mikor először látott dühösen, pedig az elég ijesztő még akkor is, ha nem felé irányul, aztán ott van az, hogy a sajtóban mi egy párt alkotunk. Itt is neki kellett nyugtatgatnia, ő mondta, hogy ha valamelyikőnknek kialakulna egy kapcsolata, véget vetünk ennek az egésznek, leszarva a managereket.
-Na menjél, Hazza már vár! - biccentett az ajtó felé, ahol ott állt a Göndör. - Aludd ki magad, holnap meglátogatlak!
Adtam neki egy puszit, majd lassan elindultam a ház felé.
-Te jó ég! Azt hittem Perrie túloz az állapotodat illetően... - vakargatta a tarkóját Harry.
Nem foglalkoztam alapból sértő megjegyzésével, bár ő nem is úgy értette. Besétáltam a nappaliba, levetettem magam a kanapéra, majd rágyújtottam. Kedves volt tőle, hogy nem szólt, látta rajtam, hogy a házban dohányozni tilos szabály a legkevesebb problémám most.
-Mi borított ki ennyire? Vagy is sejtem, de... - hagyta lebegni a mondat végét, de én nem válaszoltam.
-Figyelj, így nem tudok segíteni! Meséld el mi volt, az néha könnyebb, ha kiadod magadból! - unszolt.
Én meg, valamiért teljesítettem a kérését, és beszélni kezdtem.
-Eggyel alattam járt. Én voltam a suliban a rosszfiú... Nem hiába ragadt ez a jelző rajtam. Ő sem volt egy szent, de nem tulajdonítottunk egymásnak túl nagy jelentőséget addig a pontig, míg nem egyszer, mikor énekórára mentünk az osztállyal, meg nem hallottuk őt. Nekik volt előttünk órájuk és még bent maradt egy kicsit zenélni, én... Azt hiszem már akkor szerelmes lettem, pedig ne is beszéltünk. A következő hetekben, csöndes visszahúzódó lettem, ami a srácoknak is feltűnt, főleg, hogy nem flörtöltem minden második csajjal, aki arra érdemes volt. Ha... Ha a közelemben volt, csak Őt néztem, ha bármelyik fiú hozzászólt, késztetést éreztem arra, hogy odamenjek és behúzzak neki egyet. - egy pillanatra elhallgattam, ahogy az emlék utat tört magának a felszínre. Harry csak csöndben hallgatta. - Nagyon sokáig nem mertem megszólítani, kicsit olyan voltam, mint egy kukkoló, csak nem törtem be hozzá. Aztán Tom hívott, hogy menjünk a srácokkal bowlingozni. Többször mentünk így együtt, mert ugye egy társaságunk volt, így ez nem volt olyan nagy dolog. Azt gondoltam, hogy jó lenne egy kis kikapcsolódás, mert az utóbbi időben hanyagoltam őket, csak Blairere tudtam gondolni. - durva, hogy még mindig ilyen tisztán emlékszem erre.
-Aztán... Mikor már a pályán voltunk, megjelent ott Ő. - itt elmosolyodtam - A barátnőivel voltak, és szerintem nem nagyon voltak tisztában a testvérével, hogy ugyan oda szerveztek programot, mert mindketten kiakadtak, mikor meglátták egymást. Jó tesók, de nem szerettek soha egymás programjába rondítani. - vállat vontam - Én teljesen lefagytam, főleg akkor, amikor megegyeztek, hogy ha már így alakult játszunk egyet egymás ellen. Onnantól kezdve, olyan béna voltam, hogy az még nekik is feltűnt, én meg egyre idegesebb, hogy ilyen szinten beégetem magam. Az sem segített a dolog, mikor megkérdezte, mennyi az idő, ahelyett, hogy válaszoltam volna neki, megbámultam. Soha nem néztem még így közvetlenül a szemébe, így teljesen lefagytam, és csak akkor ocsúdtam fel, mikor Tom megütögette a vállamat a válaszomra várva. Én meg teljesen vörösen hajtottam le a fejem, de Blair, csak mosolygott. - hitetlenkedve ráztam a fejem - Aztán pár héttel később, Tom áthívott párunkat magához, B. pedig pont akkor ugrott haza pár cuccáért, hogy továbbmenjen a barátnőjéhez. A drága testvére pedig, bedobott a húga mellé a szobába, és azt mondta, hogy addig nem enged ki, míg randira nem hívom. - megjegyzem, nagyon kínos volt - Teljesen zavarban voltam, csak hebegtem habogtam, mire megértette a kesze kusza kérdést és mosolyogva bólintott. Szerintem akkoriban ő még nem érzett semmit, csak olyan "miért ne:" alapon jött el velem, de az első randi után, már változott a véleménye. - zártam le a történetet.
-És mi történ ez után? - kérdezte egy hosszabb csend után Haz.
-Viszonylag hamar összejöttünk, és másfél évig együtt voltunk. - innentől már nem olyan kellemes a történet.
-De miért szakítottatok? - faggatózott.
Nem válaszoltam. Erre nem vagyok képes válaszolni.
-Késő van, lefekszem. -indultam el cuccaimmal a vendégszoba felé, pedig tudtam, hogy nem nagyon fogok tudni aludni.
Utálom magam azért, amit tettem, utálom magam, hogy olyan gyáva vagyok, hogy nem merem felvállalni a tettem.
