38. Fejezet - Szülinap

Halii!! Huhh háát itt lenne a köbvetkező... remélem tetszeni fog nektek és elég hosszú lett, pótolva az előzőt is... ANNYIRA KÖSZÖNÖM, HOGY ÍRTATOK! Kérlek ez a jó szokás ne maradjon el! :D
  ÉÉs imádom a lövetőket és mindenkit, aki olvas és azt is, aki nem! :P

     Joo Olvasást!!

                              Xx Blair

 

-Psszt! Blair! Ne menj most ki! - parancsolt vissza Harry, mikor cigizni mentem volna a nem tudom hányadik milliomodikon lévő szobánk teraszára New York belvárosába. Vissza fordultam Hazzahoz, aki a már kinn lévő és dohányzó, Zaynt bámulta. Igen kimentem volna mellé cigizni, huuu...
   HELYETTE viszont felvont szemöldökkel meredtem a göndörre, miközben közelebb mentem a társasághoz, ami a bandából és a csapatunkból állt.
-Gyors leszek, mert bármikor bejöhet. Na, a téma Zayn szülinapja, ugye mindenki tisztában van vele, hogy nemsokára itt van? - tette fel a kérdést, de éreztem, hogy ez igazán nekem szól.
  Hát hogyne tudnám, mikor ezen kattogok már nem tudom mióta! Kellene neki adnom valamit? Ha igen mit? És ha leszarom? Ha nem is kívánok boldog szülinapot?
-Szerintem a bulit ne most tartsuk meg, mert ugyebár nincsenek itt jópáran azok közül, akiket Zayn szívesen látna. Nem is tudom szeretne e bulizni, majd eldönti, de most csak egy ilyen kis ünneplés legyen szűk körben.
-Léégyszi, léégyszii egy tortát had nyomjak majd a fejébe a színpadon! - kezdett el könyörögni Louis, mire a többiek is fellelkesültek ez iránt.
  Csak én álltam ott teljesen kívülállóként, de ahogy egyre jobban belemelegedtek úgy döntöttem, hogy igazán folytathatom utam az eredeti célomhoz.
  Kabátomat gyorsan összehúztam magamon, hiszen télen itt sincs meleg, majd kiléptem a hidegbe. Elővettem egy szálat, majd meggyújtottam.
  Fura volt ott állni mellette, hiszen mielőtt indultunk volna, volt egy kevés jó pillanatunk, de aztán a repülőn elcseszte az egészet és én.... Foggalmam sincsen, hogyan kéne most kezelnem.
  Mint kiderült nem vagyok képes teljes mértékben levegőnek nézni, még ha jól esik ezt bemesélni magamnak akkor sem.
-Öhm... - köszörülte meg a torkát, miután rágyújtott még egy szálra, majd félve felém pillantott. - Azt hiszem tartozom egy bocsánatkéréssel a repülőúton történtekért. - nyögte ki, de látszott, hogy nehezére esik.
-Legalább ne hazudj. - szóltam vissza élesen.
-Tessék?
-Nem kell egy kamu bocsánatkérés, kurvára hidegen hagynak, csak a szádat jártatod! Az arcodra van írva annak az ellenkezője, mint amit mondasz. - fejeztem be halkan, de indulatosabban.
  Hohoo, mi ez a nagy dühkitörés vagy mi? Inkább a cigire koncentrálj B.!
-Igazad van. Rohadtul nem sajnálom, de tudom, hogy sajnálnom kéne a dolgot. Ugyan ezt... Vagy is ennél sokkal rosszabb dolgot csináltam, és... Én vagyok az utolsó, aki elítélheti. Viszont tudom, hogy leszarod, de igen is aggódom érted, és.. Ezzel nem tudok mit csinálni! Hiába vagyok tisztában azzal, hogy simán megvéded magad és igazán nem kell féltenem egyszerűen ott van belül ez a hülye érzés! Ez van, nem is akarok rajta változtatni é... - eddig bírtam hallgatni.
-Elég! Mióta vagy te ilyen hihetetlenül nyálas? Tudod jól mennyire utálom az ilyeneket és ha jól tudom te is... Fejezd ezt be, ne strapáld maga. Vegyük úgy, hogy te bocsánatot kértél én elfogadtam és ennyiben le is zárult a beszélgetés. - zártam le a témát, majd tovább szívtam a  cigit, mintha mi sem történt volna, próbálva nem tudomást venni azokról a hatalmas barna szemekről.
  Komolyan ezentúl kicseszettül utálni fogom a rohadt csokoládét!
 Próbáltam figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy mit értem el megint szavaimmal. Elnyomta a cigijét, hol ott még csak a felénél ha tartott, majd besétált, de egész tartásából az újabb megbántottság sugárzott, s most fel kellett tennem magamnak a kérdést: Miért csinálom ezt? Jó ez így nekem?
  A válasz egyszerű volt: A Faszt! De mit csinálhatnék, ha mindenhogy rosszul érzem magam? Úgy csak még rosszabb lenne, ha kedves lennék így én a jobbik szart választom.
  Mint szinte az összes ember...
  Elnyomtam a cigarettám, majd én is befelé siettem.
-Blair! - hallottam meg a nevetem, mire a hang irányába fordultam, aki nem volt más, mint Liam. Jajj, ha azzal jön, hogy mit... - Nem tudom mit mondtál neki, de beszélj vele... - tudtam bazmeg, ezt nem hiszem el...
-Nem akarok. - vontam vállat, mintha ez egy kis semmiség lenne.
-Én is sok dolgot megteszek, amit nem akarok. - érvelt, s láttam, hogy próbál nyugodt maradni.
-Hátt... szar ügy. - ismételtem az előző mondatot.
-Te... Te... - kezdte és láttam, hogy tényleg sikerült feldühítenem, ami kis örömmel töltött el hiszen ő elvileg a nyugodt srác, de valaki közbeszólt.
-Liam, Liam, majd én beszélek vele, te... Menj és igyál egy kávét. - lépett közbe Harry, bár ezt a kávés dumát nem vágtam.
  Payne vett egy nagy levegőt - igen már a vezeték nevét is tudom! - majd elsétált magában morogva.
-Esküszöm ez nálad valami különleges képesség, hogy felcseszd mások agyát? -forgatta a szemét, mire leutánoztam. - De most gyere, komolyan beszélni akarok veled. - rángatott be a szobájába. - Mit mondtál neki? - utalt Zaynre.
-Mi van. hogy mindenki ezt kérdezi?! Bőgve jött be?! - csattantam fel.
-Ami azt illeti igen! - kiabált rám, mire bennakadt a szó.
  Tessék? Sírt?
-Hazudsz... - motyogom.
-Nem bőgött, de könnyezett. - javította magát, de ezzel sem sokat segített.
  Csak álltam ott vele szemben magam elé meredve, majd kifordultam a szobából, s elindultam az emeletre (igen emelet van a lakosztályban!).
  Mikor megtaláltam a keresett ajtót, kopogás nélkül nyitottam be és szerencsémre/szerencsétlenségemre nyitva volt.
  Mielőtt rárontottam volna, az ablakon bámult kifelé, de a nagy zajra megpördült és belebámultam a barna szemekbe. Újra. Tényleg enyhén könnyes volt, de nem ez volt számomra  a legrémisztőbb. Arcán olyannyira nem tükröződött semmi, mint nekem általában. Semmi! És...
  Most már értem miért utálja ezt mindenki. Egy hideg halott arc rosszabb, mint egy dühtől vörösödő.
 Csak néztük egymást egyetlen szó, vagy mozdulat nélkül, míg nem visszafordult az ablakhoz. Nem tudtam mit csinálok, mikor elindultam felé, de egyszer csak én is azon kaptam magam, hogy az ablak előtt állok és kifelé bámulok a naplementébe. Ilyen magasról gyönyörű volt és New York...
-Gyönyörű... - suttogtam.

Zayn

  Nem értettem miért jött utánam, szerintem elég világosan megmondta, hogy menjek a francba az érzelmeimmel együtt... Nagyon remélem, hogy nem vág még több dolgot a fejemhez, különben esküszöm a szeme láttára vetem ki magam az ablakon.

-Gyönyörű... - hallottam meg magam mellöl halk hangját, s igaz hihetetlen nehéz volt, hogy ne nézzek rá, de megálltam.  Inkább felmértem mit is látok. Eddig még ha néztem sem vettem észre a naplementét, főleg, hogy igazán az öngyilkos gondolataimmal voltam elfoglalva, amik valahogy elmúltak, amint bejött. Ő az én legnagyobb mérgem és gyógyszerem. Az életemet olyan szinten ő irányítja, hogy az már szánalmas... És a legjobb, hogy ezzel nincs is tisztában.

  Igaza volt az ég csodálatosan festett. Szinte minden szín megtalálható volt az alkonyatban.

  És ekkor nem bírtam tovább. Ránéztem Blairre. Mindig röhögtem, amikor olyanokat olvastam, hogy a szerelmesek órákat lennének képesek bámulni a másikat, de higgyétek el amikor veletek történik ez meg, nem annyira vicces...

  Gyönyörű... Nekem most jutott eszembe ez a kifejezés, ahogy megláttam szemében a csodálatot, s valamennyi szín, fény, visszatükröződött arcán.

  Egyszerűen nem tudtam máshova nézni én...

-Mi az? - kérdezte zavartan, mikor már egy jó ideje pislogás nélkül bámultam.  Hirtelen majdnem kimondtam, hogy 'semmi csak annyira gyönyörű vagy', de tanultam az erkélyen lezajlódott jelenetből, így a fejemet rázva elfordultam.

-Bocsánat. - tört ki belőle, majd összeszorította ajkait, míg én döbbenten fordultam vissza felé. Biztos jól hallottam?

  Meg akartam szólalni, d egy hang sem jött ki a torkomon, így csak bámultam rá bambán, míg nem sarkon nem fordult és kiviharzott a szobából.

-Blair! Várj! - mentem utána pár lépést, de megtorpantam. Nem mehetek oda. Nem, hagynom kell, nem lehet, csak... Dühös lenne és olyanokat vágna a fejemhez, amitől még rosszabbul érezném magam.

Blair

  A következő pár napban, amennyire lehetett elkerültem, bár bevallom ez elég nehéz volt, mivel együtt turnézunk.

  Ha bejött egy helyiségbe, ahonnan volt menekülő útvonal, én igénybe vettem azt. Soha nem hagytam, hogy kettesben maradjunk, akkor inkább nem jártam ki cigizni.

  Így nyomtuk le a koncertet is, s mentünk át Los Angelesbe, ahol is eljött január 12.-e, amikor is éppen koncert volt. Én épp, hogy elmotyogtam neki egy boldog szülinapot, ugyan is nem bírtam volna neki bármit is adni. Akartam, de...  Minek? Aztán beszélnem kellene vele, és úgy tenni, mintha olyan könnyű lenne nekem a helyzet közben... Inkább hagyom, hogy elundorodjon tőlem.

  Persze Louis megcsinálta a tortás hadműveletet, Zayn pedig játszotta a rajongók kedvéért, hogy minden rendben van vele, boldog a  21. születésnapja, hiszen így már az államokban is nagykorúnak mondhatja magát, de én ismertem eléggé ahhoz, hogy lássam mennyire maga alatt van a mosoly alatt.

 Elég jó bulit csaptak, mindenki felvillanyozott az a tény, hogy az egyik tagnak születésnapja van, és persze a kérdések is általában ezzel kapcsolatban érkeztek a tweeteknél.

-Zayn ez megint neked szól. - harsant Niall hangja mindenhonnan. - Mit kaptál Blairtől szülinapodra? - olvasta fel, mire bennem megfagyott a levegő, s szemeimmel azonnal megtaláltam az említettet, aki már nem mosolygott. Kellett neki egy kis idő, míg összeszedte magát, s visszacsalta arcára azt a hamiska szart, hogy valamennyire megőrizze a rajongók nyugalmát.

-Ez maradjon az én titkom, de... -kacsintott, ám itt a hatalmas sikítások miatt el kellett hallgatnia - De ne gondoljatok semmi rosszra! - nevetett fel erőltetetten, ám a tömeget meggyőzte.

  Ennyi izgalom nekem pontosan elég volt az egész turnéra. A buszban a szálloda felé, mindenki szórakozott, csak én bámultam kifelé az ablakon, hogy kizárjam a körülöttem lévő eseményeket.

  Mire visszaértünk, csak egy gyors zuhanyra vágytam., hiszen a koncert azért eléggé leizzasztja a táncosokat.

  Mikor végeztem pizsit húztam, de aludni természetesen nem tudtam. Miért is menne nekem az olyan könnyen mint másoknak?!

  Hajnali három körül, még idegesebb lettem. Még is mi a fasszal üssem el az időmet?!

  És épp mikor elaludtam volna, csörgött a telefonom... Mi a fasz?! Ha otthonról hív valaki ilyenkor... Kitapogattam az éjjeliszekrényen lévő iphonet, majd a képernyőre néztem.

 Nem hiszem el... Mit akarhat? Fel vegyem? Vagy ne? Akarok egyáltalán vele beszélni? Miért hívna engem? És ha baj van? Hát pont ezért miért engem hívna?!

  Tépelődtem, míg nem a telefon elhallgatott, hogy aztán a következő percben egy idegen szám hívjon. Ez nem britt...

  Rossz érzésem támad, így rányomtam a fogadásra.

-Blair Danwer. - szóltam bele zavartan.

-Hallo, itt Jack az öhm... Egy kocsmából. - mondta az idegen hang. - Az van, hogy itt van Zayn Malik teljesen kiütve és a te nevedet hajtogatta... - nevetett fel zavartan. Zayn? Részegen egy kocsmába?! - Gondoltam jó lenne ha valaki érte jönne, mielőtt felismerik és... Ilyen állapotban lencsevégre kapják. - magyarázta, én meg nem tudtam hirtelen megszólalni.

-Azt akarja, hogy én menjek érte? - tettem fel a legmegdöbbentőbb kérdést.

-Hát... Valami ilyesmit motyogott, de nem nagyon értem, amit mond... - folytatja és érzem, hogy kellemetlenül érzi magát.

-Hol van? - kérdeztem üresen.

-Hát behoztam a személyzeti wc-be...

-Te hülye, a helynek a címét mond! - szakítom félbe mielőtt leírná nekem a kocsma alaprajzát.

-Ja.. Bocs. Nem lenne jó, ha elküldeném sms-ben? - tette fel a kérdést.

-De. Sietek, ne engedd, hogy meglássák. - Majd kinyomtam és gyorsan magamra kaptam valamit, mielőtt azzal buknánk le, hogy a 'pizsamás Blair Danwer egy kocsmában'. Összepakoltam pár olyan dolgot, ami segíthet az álcában, hogy ki tudjam hozni az épületből, majd megindultam a szomszédos szoba felé, nem foglalkozva azzal milyen késő is van.

  Halkan beléptem, majd az ágyhoz sietve rázogatni kezdtem a rajta fekvő fiút.

-Dan! Dan ébredj, segítened kell, kurva nagy baj van! - keltettem fel az említettet, mire fáradt szemekkel rám nézett. Megismételtem az előzőket, mire látszott, hogy sikerült felfognia amit mondok.

-Mi történt? - kezdett el kimászni az ágyból.

-Zayn... - suttogtam, s éreztem hangomon az aggodalmat... Aggodalom?! Te jó ég ez egyre mélyebb... - Majd útközben elmondok mindent. - hadartam miközben az éppen sms-ben megérkezett címet pötyögtem be a gps-be, amit azt mutatta kocsival 15 percre van.

-Egy perc. - kapott magára gyorsan magára cipőt pólót nadrágot, majd indultunk is kifelé.

-Basszus a taxit elfelejtettem! - morogtam, idegesen, az előtérben.

-Hagyd, ott van egy! - hát persze a szálloda előtt, mindig tele van.

  Bepattantunk, majd elhadartam a címet és egyenesben voltunk.

-Akkor most már elmondanád, hogy miért vagy tiszta ideg és rángattál ki engem az éjszaka közepén? - ezért hívtam Dant. Nem követelt azonnal választ megértette, hogy fontos dologtól van szó és jött, csak most kérdezte meg, amikor csak várni tudunk.

-Most hívott fel egy srác a kocsmából, hogy ott van Zayn Malik kiütve és menjek érte. - hadartam el, s reméltem, hogy nem kérdez rá a számomra is legfurább tényre, de csalódnom kellett.
-De miért pont téged? - ráncolta homlokát.
-Mert... Mert elvileg az én nevemet hajtogatta, de ez mellékes... - motyogtam, de meghallotta.
-Ahha... - hát köszönöm ez értelmes... - Szóóval - kezdte egy kicsivel utána - felhív téged egy srác az éjszaka közepén, hogy menj el a hótrészeg exedért egy kocsmába, mert a te nevedet hajtogatja és te rohansz? - összegezte a dolgokat, én meg ettől az elmondástól, hihetetlenül zavarba jöttem.
-Biztos nem akarja, hogy a fiúk megtudják... - próbáltam kitalálni valami épkézláb érvet.
-Így te segítesz neki falazni? - utálom, hogy ennyire átlátja a helyzetet.
-Lehet csak azért tette, mert tudja, hogy nem tudok aludni és minek keltsen fel mást, ha valaki úgy is ébren van? - védekeztem ingerültebben. - Ehhez nekem van pofám csak.
-Te pedig úgy is arról vagy híres, hogy mindenkin segítesz és kedves vagy hozzájuk. Niallért is biztos vagyok benne, hogy ennyire aggódnál. - tette hozzá, de éreztem hangjában az iróniát. Erre már nem tudtam mit feleljek, így megkönnyebbültem, mikor a taxi lassítani kezdett egy kis lepukkant hely mellett.
-Kösz. - adtam oda valamennyit a sofőrnek, bár biztos vagyok benne, hogy sokkal, de sokkal többet, mint amennyi kellett volna, de most nem érdekelt. - Várj meg minket itt mindjárt jövünk. - adtam ki neki.
-Neked bármit Baby. - kacsintott a negyvenes kopaszodó pasi, és hirtelen nagyon elundorodtam ettől a tudattól, de nem érdekelt most annyira, hogy elküldjem a francba. Fontosabb volt az, amiért idejöttünk.
-Gyere. - intettem Dannek, majd besiettünk az alkoholtól bűzlő helyiségbe, ami tele volt vén faszokkal, akik itt verik el az össze nyugdíjukat, vagy a 'zsémbes' asszonytól menekültek.
  Nem nagyon akartam velük foglalkozni, nem figyeltem a folyamatos fyüttyögésre sem, amit megjelenésem okozott, csak a fiatal kb. velünk egy korú pultos srácra koncentráltam.
  Tuti valami családi vállalkozás ez az egész, ha itt dolgozik...Vagy nagyon kell a pénz.
-Mit adhatok? - nézett fel most először a pohártörölgetésből, de láttam, hogy elakadt, mikor felmérte megjelenésem.
  Huuu, dögös csaj a putriban... Ez az..
-Te vagy Jake? - kérdeztem sürgetően.
-Jack. - javított ki.
-Igen az. Blair Danwer vagyok velem beszéltél telefonon ő meg egy barátom, meg mutatnád, hogy hol van? - hadartam el.
-Oh... Oké. - tette le a poharat, majd nem foglalkozva azzal, hogy üresen marad a pénztár hátraindult. Tuti csak törzsvendégeik vannak, akiknek érdekük, hogy ne rabolják ki ezt a szart...
-Szóval te a barátnője vagy? - kíváncsiskodott, amire nem méltattam válaszolni.
-Nem, nem az. Bocsi a viselkedése miatt, csak aggódik Zaynért.- magyarázta helyettem Dan. Jajj köszi, hogy te milyen kedves vagy...
-Ahha... Hát, nincs túl fényesen, de már hányt, meg itattam vele cukros teát, meg uborkalevet, mindent, amitől kijózanodik, de egy hideg zuhany, meg pár adagnyi rókázás jót tenne még neki. - nyitott be egy kis fürdőszobába, ahol megpillantottam a földön ülő holtsápadt fiút.
-Basszameg! - rohantam oda hozzá. - Jól vagy? - paskoltam meg az arcát, mire laposakat pislogva nézet rám. fejét szinte én tartottam.
-Blair? Komolyan te vagy az? Én... Sajnálom, nem akartam! Sajnálom! - fogta meg arcán lévő kezem, s nem engedett. Fejét hozzászorította, s hanga megtört volt.
-Cssss... Ne foglalkozz most ezzel. - simogattam hüvelykujjammal. -Dan segíts! Vigyük a csaphoz, mossuk meg az arcát, aztán ráadjuk ezeket a szarokat és mehetünk.
  Együttes erővel sikerült valahogy megcsinálni ezt a műveletet, majd ráadtam azt a pár valamit, amit magammal hoztam, vagy is maszkokat.
  Mindannyiunknak hoztam hülye fejes maszkot, hiszen ez kevésbé feltűnő a Los Angelesi éjszakába, mintha valami hülye napszemcsivel próbálkoznék.
-Vedd fel te is. - adtam Dannek is egyet, majd elindultunk kifelé. - Fogd egy kicsit. - akartam átadni neki teljesen a részeg Zaynt, de utánam nyúlt.
-Ne! Kérlek, ne! Ne, maradj itt! - szorongatta kezemet kétségbeesetten, s egyre hangosabbnak bizonyult, ezzel ugyanilyen érzelmeket csalva Dan és az én arcomra.
  Mi történik?!
-Csss, nyugi itt vagyok, nem mentem el. - simogattam újra arcát, de másik kezemet még mindig szorította.
  Együtt értünk a kocsmarészhez, és én a kocsmás fiú felé fordultam.
-Mennyivel tartozunk? - kérdeztem sürgetően és a zsebem felé nyúltam.
-Őőő... te ki akarod fizetni az ő piáját? - nézett nagyot.
-Úgy tűnik, mintha ő képes lenne fizetni?! - csattantam fel. Idegeim már így is tropán voltak, ennyire valaki nem lehet hülye!
-Hát levonok 50%-ot, ha megadod a számod. - ez, gyökér.
-Tudod, mit? - kérdeztem gúnyosan és egyre idegesebben. - Itt hagyok neked 500 dollárt, ha kussolsz erről a szarról és békén hagysz. - pakoltam le fél kézzel az asztalra. Utáltam, hogy ennyire feltartanak.
-Megegyeztünk! - kacsintott és elvette a pénzt.
-Köszönjük. - bólintott még Dan, majd kisétáltunk a taxihoz.
  Kibaszott 1000 dolláromba kerül a hülyének a kis malőre. Meg is van bőven a születésnapja, bár ezt kiperkáltatom vele az biztos!
-Kösz a fuvart! - intett Dan, míg kikászálódtunk a kocsiból.
-Menj be kérdezd meg, hogy van-e hátsó bejárat vagy valami! - nem akarom végig cipelni a kivilágított előcsarnokon.
-Bírod? - kérdezi, mikor teljesen rám tehénkedett Zayn.
-Muszáj lesz. - morogtam, majd arrébb sétáltam vele a fényáztatta szállodától.
-Hánynom kell. - nyögte Malik, mire lerántottam róla a maszkot és a fal felé fordítottam az utcán. Fasza...
  Hagytam, had adja ki magából az iszonyatos mennyiségtű piát. Egyre nehezebb volt tartanom, míg nem  a hányás előtt térdelt és úgy folytatta.
  Már egy pár perce várhattunk és Dan sehol sem volt, egyre idegesebb lettem, főleg, hogy a hányásszag azén gyomromnak is erős volt már.
-Kell még? - kérdeztem, miközben nyugtatóan simogattam a haját. Csak a fejét rázta lassan, majd kettőnk erejéből valahogyan sikerült felállítani.
-Blair! - hallottam meg Dant, miközben a maszkot próbáltam visszaszerelni fél kézzel.
-Hol a fenében voltál? - dörrentem rá idegesen, miközben nagy 'mennyiséget' levett az én vállamról a súlyból.
-Nehéz volt olyat találni, aki nem fintorog az éjjeli emberektől. Gyere hátul vár egy szobalány, kinyitja a személyzeti bejárót.
  Lassan elindultunk az épület mögé, miközben Malik egyre jobban nyöszörgött.
-Hányt? - kérdezte Dan.
-Igen, nem is keveset. Egy rohadt cukros löttyöt le kell még nyomni a torkán. - morogtam.
  Hátraérve az ajtó nyitva volt és egy fiatal megszeppent lány állt ott.
-Köszi. - mondtam most én. - Figyelj valami extra cukor löttyöt tudnál felhozni az One Direction lakosztályába? - hadartam. Tudtam, hogy most már sejti, hogy valamelyiket rejti a maszk, de ők kötelezve vannak valamiféle titoktartásra, és nem úgy néz ki, mint aki árulkodni fog.
  Bólint.
-15 perc és ott lesz. - mondja.
-Oké, Dan vagy én, majd kimegyünk érte az ajtóhoz, hogy ne keltsük fel a többieket. - adtam ki neki, újabb bólintás és már el is tűnt. Beszálltunk a számukra fenntartott liftbe, és már egyenesben voltunk.
-Kurva sokkal tartozik nekem Malik. - sziszegtem. Kezdtem dühös lenni.
-Ezt majd reggel lerendezed vele. - von vállat Dan. Tudtam, hogy ő kell ehhez. Sokkal tartozom neki én is, de főleg Zayn. - Megfürdetem. - tette hozzá így nem álltunk meg az ágyánál, hanem a személyes kis fürdőben. Na jó, annyira nem kicsi, hiszen kád is van, de ez egy BASZOTT LAKOSZTÁLY.
-Én addig... Én addig kimegyek. - köszörültem meg a torkom a vetkőztetős résznél, mire a másik bólintott.
-Ne! Blair, ne! Ne menj el kérlek sajnálom! - kezdett a félájult fiú azonnal kiabálni, mire ijedtemben hagytam, hogy rám vesse magát, majdnem hátradöntve ezzel engem.
-Cssss. nyugi itt leszek, csak az ajtó előtt... - próbálkoztam, de nem vált be.
-Ne, maradj mellettem kérlek! - féltem felkelti a többieket.
-Rendben, csak maradj csendben. - nyugtattam kétségbeesetten.
-Ha ezt most a többiek látnák... - morogta Dan. - Azt hiszem akkor maradsz. Úgy sem látsz semmi újat. - szurkálódott, de nem nagyon értékeltem az adott helyzetben.
 Próbáltam minél kevésbé odanézni, de tetkóiból még így is eleget láttam, s elég nehezen szakítottam el tőlük a tekintetem. Lassan ment ez a dolog, főleg, hogy végig a kezemet fogta, de megoldottuk. Dan kiment valami tiszta ruháért, és a hányásosat, meg kiöblítette sebtében. Megitattuk azt a valamit, amit hozott a lány neki, majd megmostuk a fogát, amennyire lehetett és az ágyához vezettük.
-Blair, azt hiszem itt kéne vele maradnod... - suttogta Dan, mire a szemeim elkerekedtek. Bennem is meg volt ez, hiszen nem akarom felverni az egész házat, de... - Ha már ennyit végig csináltunk azért, hogy a fiúk ne tudják meg, ez már igazán semmiség... - érvelt a saját hülyeségemmel, amire persze nem mondhattam semmit, különben ki kéne tálalnom a szaros aggódásról.
-Rendben! - sziszegtem dühösen.
-Jó éjszakát, vagy mit... - ásított miközben kisétált a szobából.
-Zayn, mindjárt visszajövök, végig látni fogsz, ne hangoskodj... - próbáltam nyugtatni, míg az ajtóhoz futottam és kulcsra zártam azt, hogy ne nyissanak ránk, majd vissza a fiúhoz, aki éppen rákezdett volna. - Aludj. - próbáltam úrrá lenni idegeskedésemen, de a helyzet nem hagyta. Nem tudok tőle eltávolodni, mert üvölteni kezd! Egy kibaszott ágyban vagyok vele...
  Újra.
  Aztán felém fordult és átkarolva magához húzott, már fél álomban.
  Csak most az egyszer bírd ki Blair...
-Szeretlek Blair... - suttogta mellettem halkan, miközben a vállamba fúrta fejét, de nem tudom mennyire volt magánál. Mozdulni sem mertem...
  Így nyelt engem is el a csodás öntudatlanság...