18. Fejezet -Képek

Hááát, sziasztok!! Naggyon későn hozom úgy érzem, de a jó hír, hogy MEGVAN A GÉPEM! Amii azt jelenti, hogy ha az időm engedi több részt hozok hetente, de ez most nem tudom, hogy fog alakulni. Lehet lesznek rövidebb részek, de lehet, hogy csak hét végén lesz majd hosszú... Nem tudom.
  Szeretném megköszönni, a követőimnek és annak a két embernek, aki feliratkozott!! Nem is tudjátok mennyire jól esik ez nekem!!! Arra kérlek titeket- szokásomhoz híven- hogy KOMMENTELJETEK!! Kellenének a vélemények... Annyival szívesebben ír az ember, ha kap visszajelzéseket! :P Na jó, nem szövegelek tovább!!
  UI: Köszönöm annak a két embernek, aki többször is írt!! Konkrétan visítottam örömömben... (Igen nyugodtan hülyének lehet nézni) :DD

     Joo Olvasást!!                                                                                                               Xx Blair

-Azt nem mondtad, hogy ők is itt lesznek...- sziszegtem dühösen a göndör felé, mikor a másik kettő a kocsihoz sétált.
-Tom azt mondta, hogy még örülne is neki, ha itt lennének. - vont vállat.
-Ahw... - fújtattam mérgesen, majd a zacskókkal együtt beszáguldottam a konyhába. Tudom, hogy rohadt nagy pofátlanság tőlem ez az egész, de nem tehetek róla! Én nem bírom az ilyen helyzeteket, oké?
-Jaj, ne kezd már megint...- sóhajtott nagyot és lepakolt mellém.
-Mit? Hogy egy pillanatra sem szabadulok tőle? Figyelj én nagyon értékelem, hogy befogadtál, de ha szarban akartam volna úszkálni, maradhattam volna a seggemen otthon, sőt! Will talán még elviselhetőbb... - fakadtam ki. - De valamiért megkedveltem az a sexy de idegesítő segged, így még ezt is eltűröm. És ezt a hülye bátyámnak köszönd. Nem tudom, hogy lehetek olyan segg hülye, hogy kb. egy hét ismeretség után ilyet mondjak, szóval inkább szívok egy cigit... - fordultam zavartan hátra és két döbbent arccal találtam szembe magam.
-Én csak... Sajnálom. - azzal hátat fordított és kiment a szobából.
-Normális vagy? Te szakítottál vele és továbbra is basztatod? Tudom, hogy több van-e mögött az egész mögött, mint amennyit elmondott nekem, de hogy lehetsz annyira undorító mocsadék, hogy ennyire átnézel rajta?! Ha valakinek kicsit is fontos volt valaki az életben, nem hiszem, hogy ezt megtenné vele! - osztott ki a "Szőke Ciklon", mire döbbenten néztem rá.

Ez annyira vicces!!

  Mi a fasz?
-Tudod, te... - folytatta visszafojtott indulattal - Tudod te, mennyire megváltozott, mióta itt vagy? Hogy hányszor kellett a földről felkaparnom miattad az utóbbi egy hétben? Hát persze, hogy nem, mert csak a fájdalmat látod. De ne hidd, hogy csak te szenvedtél. - fejezte be és határozottan a szemembe nézett. Nagyon rég óta nem beszélt velem így senki. Néha a barátaim próbáltak, de ez...
 Aggódik! Perrie aggódik miatta! Mondjuk mit is vártam, hisz a barátnője, de akkor is...
-Blair kérlek beszélj vele! - kérlelt a göndör is. - Ez így nem mehet tovább! Ha el is költözöl, akkor is egy helyen laktok! Kérlek.
  Nem szóltam, üres tekintettel indultam kifelé a sráchoz, meg így legalább elszívok egy szál cigit.
  Fél kézzel a korlátot támasztotta a másikkal a cigit fogta. Nem vett észre a kertet tanulmányozta.
  Szívem vadul dobogott, ahogy végignéztem rajta. Görnyedt vállal, lehajtott fejjel és amennyire innen megtudom ítélni, kusza hajjal. Szörnyen összetörtnek tűnt. Hirtelen nagyon megsajnáltam, s tettem felé egy tétova lépért, de persze a csodás belsőhang közbeszólt:
-Olyan, mint amilyen te voltál azok után, amit veled tett! Most legalább a töredéke kijár neki!
 És ennyi bőven elég is volt ahhoz, hogy az "álarcot" visszahelyezzem a négy éve jól megszokott helyére.
-Rinyáltak, hogy jöjjek ki bocsánatot kérni. - szólaltam meg hidegen, mire ijedten megfordult én meg döbbenten néztem a... A könnyektől csillogó szemekbe. Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak, ő meg a lehető leggyorsabban próbálta eltüntetni a sírás nyomait. Megráztam magam, majd folytattam. - Örülnék, hogy ha nem adnád elő az áldozat szerepét, mert ez szánalmas. Ne félj, senki sem fogja megtudni tőlem a titkod. - tettem hozzá gúnyosan, majd lefelé, a kertbe vettem az irányt. Fél szemmel még láttam, hogy mondani akar valamit, de végül még sem tette.

  Perrie-nek egy dologban van igaza, bár ha úgy vesszük még sem, de ha továbbra sem szándékozom elmondani az igazat, akkor bizony tartanom kell magam.
  Ez a dolog pedig nem más, mint az a tévhit, miszerint én szakítottam vele. Na jó ez igaz is, de ugyebár ez körülményesebb annál, sem mint őt kezdjem el sajnálni.
 Hátraérve a lugasba, nem a padra ültem, hanem lefetrengtem az avarba. Bármennyire is London és hideg és fázom és kurva hideg a föld, még is úgy éreztem kell egy kis "hűtés", valami, ami visszahozza a józan eszem, távol a hatalmas barna szemektől, a borostás megviselt arcról, a végigtetovált kézről, ami olyan eszméletlenül jól néz ki, hogy a szemem alig tudom levenni róla...
  Oké, most, hogy minden tiltott dolgon legalább egy percet töprengtem, úgy érzem könnyebben elengedem a témát. Rá kellett döbbennem, hogy még most is nagy hatással van rám, de ez megrémiszt.
  Hiszen négy éve az a célom, hogy felejtsek, olyan hülyeségeket csináltam/csinálok, amiket ép ésszel nehéz felfogni, de megtettem.
 De nem volt haszontalan! Igaz? Hiszen bármennyire is vonzódom, vagy ilyenek, ezt el kell felejtenem, mert tudom mire képes. És félek, teljes szívemből rettegek attól, hogy esetleg újra képes lenne megtenni. Hiszen az egy dolog, hogy megvert egy lányt, bár már ezért is dobtam volna, de az, hogy ez a lány én voltam, akiért elvileg bármit képes lett volna megtenni... Hát...
  Megszakítottam a gondolat menetet és inkább a füst csíkokat figyeltem, amik a cigimből alakultak.

Zayn 

   Elbasztam. Még annál is jobban, mint gondoltam. Igaza van. Engem sajnálnak, miközben meg sem érdemlem, őt pedig csesztetik, amiatt, amiről azt hiszik, hogy megtörtént.

 Nyugi Zayn, legalább most próbálj tényleg úgy viselkedni, mint ha semmi gond nem lenne és nem kergetne az őrületbe a bűntudatod! Ennyivel tartozom neki. És... És hátha észreveszi...

  Bár ezt kétlem.

  Nagy levegő Malik, most mutasd meg milyen jó színész vagy! Szerencséd, hogy Blair volt eddig az egyetlen, aki rájött ha hazudsz neki...

-Miért is kellett tőlem bocsánatot kérnie Blairnek? - mentem be egy féloldalas mosollyal, mintha ez olyan semmiség lenne.

-Ne tegyél úgy mintha nem tudnád! Basszus, de felcseszte az agyam... Hogy lehet valaki ilyen érzéketlen ribanc, hogy látja, hogy szereted, és ő még beléd rúg, mintha nem lenne elég gondo... - nem hagytam, hogy befejezze.

-Héé... Nyugi, miért is lenne érzéketlen? És nehogy leribancozd még egyszer. - az utolsó mondat kicsit élesebbre sikerült.

-Miért? Szerintem a viselkedése okot ad...

-Pezz állj le! - szólt bele Harry, mikor látta rajtam, hogy megy föl bennem a pumpa. Tudom, hogy mikor Perrie dühös, sok olyat mond, amit nagyon, de nagyon megbán és utána magyarázkodnia kell, mert nem gondolta komolyan, de Blairről beszél! Arról a lányról, akire még most is úgy gondolok, mint az egyetlen lehetőségre, ahhoz, hogy boldog legyek.

  Röhejes vagy Zayn... Elbasztad, elbasztad, elbasztad....

-Te nem tudod a teljes történetet. - rázta a fejét Styles, mire én felkaptam a fejem. Ő tudná? Nem hiszem, akkor megvert volna... Vagy...  Á biztos, hogy nem cseverésznénk ilyen nyugodtan. - Lehet, hogy nem a legjobb megoldás, amit csinál, de ő sem tökéletes! Csak neki jobban kivetülnek a hibái, mert ezzel védi azt, aki ő valójában. Nem akarja újra átélni a régi fájdalmakat. Rá fog jönni, hogy nem megoldás, amit csinál, de úgy látszik még nem jött el annak az ideje. Amúgy meg szerintem bírnátok egymást, csak tisztáznotok kéne egy-néhány dolgot, akkor talán megnyílna, bár az biztos, hogy jó időbe beletelne... - terelte a nagyon kellemetlenről, a szimplán kellemetlenre a témát.

-Miket kéne tisztáznom vele? - kérdezte az időközben észhez tért lány.

-Például azt, hogy nem jártok. - vont vállat és tovább pakolászta a cuccokat a főzéshez.

-Mi? Még mindig nem tudja? - kérdeztem döbbenten, mert Pezzel azt beszéltük, hogy ő elmondja.

-Sajnálom, nem volt rá lehetőségem, mindig vagy valaki megzavart, vagy leszarta és elsétált azelőtt, hogy kinyöghettem volna. - szabadkozott.

-Ma le kell vele tisztáznunk. - mondtam inkább a megoldást. Tudom, hogy az esélyeimet már rég elcsesztem, de ha Perrievel esetleg jóban lenne és igazán én vagyok a probléma, akkor minél előbb meg kell tudnia az igazat.

  Meg azt is akarom, hogy tudja, még mindig nem léptem túl rajta, bár lehet ezzel nagyobb fájdalmat okoz magamnak, mint neki.

  Mindegy, megérdemlem, ugyan úgy, ahogy ő is megérdemli, hogy tudja az igazat, még ha egy ilyen kis szarságról is van szó.

-Te sírtál? - hallottam meg Harry döbbent hangját, mire összerezzentem. Már azt hittem megúszom.

-Hát persze Harold! Kimentem a teraszra, hogy elbőgjem az égnek, milyen hatalmas dilemmáim vannak. - szavaimból csak úgy áradt a gúny, mintha csak a feltételezés sértene. - Arra nem gondoltál, hogy ha esetleg cigizik az ember, megeshet vele, hogy a szemébe megy a füst? - tettem fel a leglogikusabb kérdést, de válaszolni már nem volt ideje.

-Na Fürtös, mit főzünk? - jött mögülem egy hang, majd óvatosan, hogy véletlenül se érjen hozzám eloldalgott mellettem és beállt a másik mellé, hogy felmérje miket vett amaz elő.

-Sajtos-tejszínes csirkemell? - tette fel a kérdést a srác.

-Tökéletes, egyszerű és Tom is imádja. Remélhetőleg a csaj nem vega... Akkor bebaszta. És rizs vagy krumpli?

-Szerintem ehhez a rizs jobban illik.

-Én akarom a húst! A rizst meg ezeket, mindig odaégetem... - vont vállat.

  Egy könyök fúródott finoman a bordáimba, de elég hülye helyre így felnyögtem az éles belenyilallástól.

-Mi van? - kérdezte Hazza, mert az a pici hang, felkeltette mindkettejük figyelmét.

-Perrie megijesztett. - mondtam az elsőt, ami eszembe jutott, és kérdőn pillantottam az említettre.

-Puli hol a kloffoló? - Blairt látszólag teljesen hidegen hagyta az előbbi kis incidens, bár biztosra vettem, hogy nem vette be az ijesztős szöveget. Ez a legrosszabb. Inkább üvöltsön, pofozzon fel, bármi, csak ne ez a hidegség.... Ez tényleg a végét jelenti mindennek.

-Mi van? - tátogtam jól láthatóan Edwards felé. Lehúzta magához a fejem és csak suttogva mondta.

-Iszonyú feltűnően bámulod... - suttogta és még folytatta volna ha, nem szakítja meg egy torokköszörülés.

-Segítség biztosan nem kell, de kurvára nem lehet tőletek elférni, szóval örülnék ha csak akkor látnátok neki a dolognak, ha már fent vagytok, zárt ajtók mögött. - mondta gúnyosan Blair, míg fél kezében egy szemeteszsákkal, amivel éppen kifelé igyekezett.

-Mi ne...

-Leszarom, csak húzzatok arrébb! - mondta unottan mire mi ketté váltunk. Csak ekkor jöttem rá, hogy mennyire félreérthető lehetett a helyzet.

 Miután elhalad, vörös arccal ültem le Perrie mellé a tv elé, aki láthatóan ugyan úgy zavarban volt.

 Halkan ment, de én valahogy inkább a konyha felé fókuszáltam. Féltékeny vagyok, nem is kicsit, pedig tudom, hogy alaptalan. Lehet, hogy nekem piszok szar érzés lenne, de ha Blair és Harry boldogok lennének együtt, akkor el kéne viselnem.

  Lehet, de nem a banda közvetlen közelében.

  Egy ideig csak halk moraj hallatszott, de egy idő után hangos csilingelő nevetés törte ezt meg.

-Ne röhögj! Komolyan így volt és tudod milyen gáz volt? - hallatszott Haz is, de ő is nevetett.

-Zayn, nyugii... - simította Perrie kezét az enyémre. Csak ekkor vettem észre, hogy ökölbe van szorítva.

  Így ment, ez teljesen addig, míg nem hál' Istennek csöngettek.

  Egymás mellett jöttek ki a konyhából, és Blair arca elárulta, hogy teljesen meg is feledkezett rólam és Álbarátnőmről, mert a mosoly egy pillanat alatt lefagyott az arcáról, ahogy meglátott minket.

  Csodás...

Blair

  Gyors léptekkel indultam az ajtó felé. Igazság szerint abban reménykedtem, hogy Zaynék elmentek, de hát... Semmi sem tökéletes, nem igaz?

-Hali Blair! - ölelt meg Tom izgatottan, majd el is engedett és maga elé invitált egy szőke, gyönyörű lányt.

-Hello... Sarah Crawford vagyok. - köszönt idegesen és kezet nyújtott.

-Blair. - bólintottam mosolyogva és ahelyett, hogy a kezét fogtam volna meg adtam neki két puszit. Még is csak a bátyám barátnője. - Nyugi, bármennyire rosszat és rémtörténetet hallottál rólam, veled normális leszek, mert Tom megfenyegetett. - kacsintottam, hátha ezzel oldom a feszültséget, Igaz, csak félig volt kamu, amit mondtam.

 Szerencsére Sarah vette a poént és felnevetett, nem láthatta bátyám villámló szemeit a háta mögött.

-Jajj, de modortalan vagyok! - kapott utána észbe - Sarah vagyok, és nem kell bemutatkoznotok... Én is Londoni vagyok. - nevet fel.

-Basszus menjünk már beljebb, éhes vagyok.. - nyafogott a bátyám, mire Sarah, oldalba könyökölte.

-Auu... - sziszegett a másik.

-Ejj Tom, csak nem egy lány tanít jó modorra? - röhögött Harry. - Már látszik ki diktál...

-Hát szerintem nálatok sincs másképp! - vágott vissza a lány.

-Tessék?

-Hát, nem hiszem, hogy Blair hagyja, hogy ugráltasd. - magyarázta.

-Mi? - kérdeztem most én vissza.

-Mi nem járunk! - nézett a göndör döbbenten Sarahra.
-Nem? De hisz... -  és lebámult kettőnk közé. Csak most vettem észre, hogy még mindig nem engedtem el Harry kezét. Mikor a nappaliból kifelé rángatni kezdtem, még nem ez a fajta jelentése volt a dolognak, meg ha ismerne minket, nem kérdezne ekkora hülyeséget, de elsőre lehet úgy tűnhet.
  Egyszerre kaptuk el kezünket és rejtettük a hátunk mögé, szegény lány meg csak irult pirult. Nem hiszem, hogy így képzelte el az első találkozást.
-Szerintem Hazza, te vagy az első, akire azt hiszik, hogy a pasija vagy és még nem húztad meg. Mert ugye nem húztad meg? - kérdezte Tom.
-Bazd meg, én még mindig a húgod vagyok! - ez kicsit erős volt. - Akarod, hogy bemutassalak a barátnődnek? - kérdeztem gúnyosan.
-Ó, nyugi ismerem őt, de Thomas, ha még egyszer ilyet mersz neki mondani, komolyan én foglak felpofozni helyette. - sziszegte a lány, de nem elég halkan. Mindenki hallotta. - Ó, és itt a híres neves Zayn Malik is és Perrie Edwards. Minden elismerésem, hogy  tűrőd az utálkozó megjegyzéseket, de ami fontosabb, hogy imádom a zenéteket! - milyen zenéjüket?
-Öhm... Nagyon köszönöm, a csajoknak is átadom majd. De... Mi nem járunk. - tette hozzá, mire felkaptam a fejem.
-Mi az, hogy nem jártok? - kérdezett vissza szerencsémre a másik.
-Barátok vagyunk. A bandáknak kellett a hírverés, így kapóra jöttek a cikkek, amikben összeboronáltak minket. - vont vállat. Miközben magyarázta, végig magamon éreztem Zayn perzselő tekintetét.
-Szóval eladtátok magatokat. - jelentettem ki.
-Oké, akkor mielőtt, a húgom megmutathatná mennyire "emberbarát", inkább kajáljunk! - vágott inkább bele Tom, és a konyha felé vette az irányt. - De jó illatok vannak!
 Kínos csendben ültünk le enni.
-Blair hétvégén családi ebéd van. Asszem szombaton. - próbálkozott egy témával bátyám, de én csak bólintottam.
  Újabb hosszú csend.
-Tényleg Blair! - nézett fel hirtelen Sarah izgatottan - Igaz, hogy te vagy a Maszkos Lány? Mert Tom mondta, de annyira hihetetlen, már nem azért mert nem táncolsz jól, bár még soha nem láttalak táncolni, na érted. - hadarta el vidáman, mire röviden felnevettem.
-Ja, igaz. - vontam vállat. Nem nagyon vagyok hozzászokva, ahhoz, hogy olyan is elismerjen, aki nem igazán jár tánc versenyekre.
-Ez iszonyú király!
Aztán megint csend, bár már kevésbé volt kínos. Zayn és Perrie meg sem mertek szólalni, Harry néha motyogott valamit Tomnak, de semmi több.
-Thomas, elhoztad? - néztem fel hirtelen és magyarul beszéltem.
 Az említettnek még az a kevés mosoly is lefagyott az arcáról, ami volt és kétségbeesetten pillantott fel rám. Megfeledkeztünk a többiekről.

-El. De Blair, nagyon szépen kérlek, ne kelljen odaadnom! Nem akarom, hogy újra átéld! Így is nekem teljesen szar volt miatta a délutánom!
-Nem. Látni akarom. Megígérted!
-Csak mond meg mire jó ez neked!
-Ha azt hiszed, amiatt akarom látni, hogy még jobban szenvedjek, hát tévedsz. Lehet, hogy ez lesz a vége, de én azt várom tőle, hogy elfelejtsem azt az estét. - sziszegtem.
-Biztos vagyok benne, hogy azok a képek nem fognak segíteni! - emelte fel a hangját.
-Nem érdekel! - pattantam fel . - Bocsássatok meg, egy perc és jövök. - besiettem az előszobába, majd Tom táskájába kezdtem el turkálni. Hamar a kezembe akadt egy nagyobb méretű fehér boríték.
  Reszkető kezekkel nyitottam fel és húztam ki előle félig az egyik fotót.
  Kétségtelenül én voltam rajta, de úgy éreztem, nem most van itt az ideje annak, hogy végignézzem őket.
 De még is... Nem bírtam elengedni. Végül a kíváncsiság győzött.
 Az egész képet kihúztam.
 Ez volt az egyik olyan kép, amit még a helyszínen készítettek. Ez azt jelenti, hogy még nem volt összevarva a szemöldököm és arcom csupa vér volt. A képen szemeim nyitva vannak, de látszik, hogy teljes sokkban vagyok. Nem is emlékszem egyáltalán ezekre. Számból, orromból és a hatalmas szétvált sebből a szemöldökömön, ömlik a vér.
-Ó, bassza meg! - hallottam meg egy hangod káromkodást, majd egy székcsikorgását.
  Csak most vettem észre, hogy mennyire remegek.
-Bassza meg, bassza meg, bassza meg! Még is mire volt ez jó?! Mondtam, hogy ez nem fog segíteni! Ezt akartad?! - üvöltött Tom.
  Ijedten néztem fel rá, bár ez nem neki szólt. A képtől rémültem halálra.

-Még is mi folyik itt? - jöttek ki a többiek is.
-Miért nem vagy képes egyszer rám hallgatni! - dühöngött tovább és felém indult, mire én hátráltam.
  Féltem, mindegyikőjüktől teljesen halálra rémültem.
-Tessék, ezt akartad?!
-Thomas, nyugodj már le! Nem látod, hogy ez nem segít? - nyugtatta Sarah, sikeresen. - Figyeljetek, ne haragudjatok, de mi most megyünk. Kell most neki egy kis idő... De... Holnap úgy is mindent tisztáztok. - kapta fel a cuccokat a lány bocsánatkérő pillantásokat ejtve. Cipőket is csak kézbe fogta meg és kifelé kezdte tuszkolni Tomot az ajtón.
-Örülök, hogy megismertelek Blair. Remélem találkozunk egyszer nyugodtabb körülmények között is. - eresztett meg egy halvány, de aggódó mosolyt, amiből én semmit sem érzékeltem, majd becsukta maga után az ajtót.
  Megráztam a fejem, majd sebes léptekkel indultam a lépcső felé, de Harry karja megállított és a nappali felé tolt.
  Kikapta a kezemből a képet.
-Harry ne! Add vissza! Kérlek, ne... - de már késő volt. Döbbenten meredt a kezében lévő papírlapra. - Mire volt ez jó? - kérdeztem, s hangom remegett.

  Lecsapta a képet az asztalra, majd a karjaiba zárt. Jól esett. Nem a szánalmat éreztem benne, hanem azt, hogy rá számíthatok. Visszaöleltem.
  Halk sikoly zavarta meg ezt a meghitt pillanatot, mire kibontakoztunk az ölelésből és a hang forrására néztünk.
 Vagy is Perriere.
 Zaynel együtt, döbbenten bámultak a képekre.
 Uram atyám. Ő... Ő most látja először a tettének nyomait. Nem tudtam levenni a szemem a srácról, próbáltam valamiféle érzelmet leolvasni róla, de teljesen sokkolva volt.
 Hosszú, hosszú ideig elhúzódott ez a csend, majd Zayn hátrafordult és felrohant az emeletre.
-Én azt hiszem... Azt hiszem most hagylak titeket. - hajtotta le a fejét a lány, majd ő is kirohant. Látszott, hogy nem tudja mit reagáljon erre. Oké, hallott az esetről, de teljesen más látni a dolgokat.
-Szeretnél róla beszélni? - kérdezte Harry megint egy hosszabb csönd után, mire a fejemet ráztam. - És szerinted fogunk tudni bármikor is beszélni a dologról? - nem válaszoltam, hiszen magam sem tudom. Nem tudom képes leszek-e bármikor is nyíltan beszélni erről.
  Igaza volt Tomnak. Ez nem sülhetett el jól és ezt én is nagyon jól tudtam, de még is... Látni akartam.
  Szó nélkül indultam a konyhába, pakolni.
 Nem volt sok maradék, a vacsora vége felé zajlott le az incidens.
  Gyorsan egybeöntöttem az a keveset, majd a szemetesbe dobtam. Aztán mindent be a mosogatógépbe és a hűtőbe, majd készen is voltam. Ezek nem voltak elegek ahhoz, hogy elérjem a célom, vagy is elfelejtsem azt a képet, ami ha minden igaz, még mindig a nappalian fekszik az asztalon.
  Felkaptam a cigim és kimentem az éjszakában. Hát igen már csak a sötétség van, a szél fúj, a csillagok nem látszódnak a felhőktől pedig kéne... Vagy nem? Nem úgy van, hogy a szél elfújja őket? Ja, hogy ez Anglia, ahol mindig felhős az ég...
 Felfogtam az időközben meglazult kontyomat, majd rágyújtottam.
Kíváncsi vagyok... Kíváncsi vagyok, hogy Zaynben most mi megy végbe.
Na jó, Danwer igazán leszokhatnál már erről... Miért is vagy rá kíváncsi? Hogy tudd, hogy ő is szenved-e? Szard már le! Inkább gondolj arra, hogy milyen ijesztő idekint és, hogy mennyire félsz a bokrok és fák susogásától, főleg ha a magány és a sötétség a velejárója.
  Ez elérte a hatását, ijedten iszkoltam befelé égő cigimmel, majd bezártam a teraszajtót és leengedtem  a rolókat.
 Egyedül voltam lent. Ezek szerint már, Harry is kidőlt.
Felmentem, majd mikor elszívtam a szálat, a fürdőbe vettem az irányt. Szokásomhoz híven, gyorsan végeztem, majd befeküdtem az ágyba, de esélytelen volt az alvás. A futás talán segítene, de most nem vagyok képes kimozdulni a házból.
  Vagy egy órán keresztül bámulhattam a plafont, majd jobb híján, lementek egy kávéért. Még elkészítettem és szép lassan elkortyolgattam, az is elvett egy jó háromnegyed órát.
  Az a szoba, ahol én alszom, a harmadik lehet az emeleten, jobb oldalt, így okvetlenül is, de hallhatok meg olyan dolgokat, amiket nem kellene. Vagy is nem tudom őket elviselni.
  Így történt, hogy, amikor az első két ajtó között haladtam el, muszáj volt megtorpannom. Valaki kétségbeesetten és félig értelmetlenül nyöszörgött.
  Rémálmok...