Haliiiiiii!!!! Hááát itt lenne az első kis szösszenet! Sajnálom, nem hiszem, hogy a történetet folytatom, mert egy idő után át menne unalmasba és úgy érzem úgy kerek, ahogy van, viszont kisebb 'jeleneteke' az életükből szívesen írok, szóval kérlek elégedjetek meg ezzel!! :))))
Remélem tetszik, majd nektek a kommenteket pedig igazán szívesen fogadom szóóval....
Joo Olvasást!!!
Xx Blair
-Csibu! Nyugalom minden rendben lesz! - próbált meg nyugtatgatni Niall, de nem bírtam leállni!
-Te nem ismered őket, komolyan nem tudod, hogy milyenek tudnak lenni, egyszerűen csak.... Azt hiszem jobb lenne ha most elmennél! - csúszott hangom megint egy oktávval feljebb, ami jelezte, hogy rendesen kivagyok akadva.
-Felejtsd már el! Mondtam, hogy maradok! Meg akarom őket ismerni. - ölelt meg, mire kezdtem lenyugodni. - Jobb már?
-Kicsit... - vallottam be. - Csak nem akarom, hogy miután találkozol velük itt hagyj.... engem. - hebegtem zavartan.
-Ne legyél már hülye! - hitetlenkedett. - Mindig a legrosszabbra gondolsz kapásból! Csak a szüleid!
-Hahh! Csak hiszed! - legyintettem. Nehezemre esik erről beszélni.
-Eleve nem értem miért nem nálam ejtjük meg ezt az ebédet, ha úgy is nálam laksz. Nem mond, hogy nem így van, oké, hogy nem hivatalos, de ne tagadd! - vigyorgott, s melegség járta át a szívem a büszkeség hallatán, azért, hogy én nála lakom.
-Még csak az kéne, hogy megtudják! Ők... Enyhén... Hogy is mondjam... Régimódiak. - nyögtem ki vörös fejjel. Ez annyira ciki!
Döbbenten nézett rám.
-Szóval ők nem... Nem tudják, hogy mi... Szóval, hogy mi szoktunk...- kezdte, de a vége kínos röhögésbe fulladt, mire bólintottam.
-Jesszus veletek meg mi van? - nézett végig rajtunk Blair, aki épp az emeletről jött le,s vörös fejünket nem tudta hova tenni, majd vállat vont, mint akit nem is igazán érdekel. - Csibu ugye van még időm elszívni egy cigit, mielőtt megjönnek? Azt hiszem szükségem lesz rá, már bocs... - megint csak bólintottam, mire kiment.
-Beszélj vele. - sóhajtott Niall, mikor már egy jó ideje bámulhattam kifelé a lány után.
-De még meg kell terítene... - kezdtem, de félbeszakított.
-Megcsináljuk. - mosolygott.
-De ha valami zűr va....
-Csibu egész nap a konyhába robotoltál, hogy megfelelő legyen a kaja, a terítést igazán ránk bízhatod! Dan is itt lesz, ha őt értelmesebbnek tartod, és Liam is segít... - tudta, hogy ezzel már könnyebben adom át a feladatokat nekik. - Na menj!
-Porig fog alázni... - sóhajtottam a terasz felé nézve.
-De még is beszélned kell vele, mert az legalább isnpirál téged - csókolt meg, majd a fiúk után kezdett kiabálni, akik a ház különböző pontján bujkáltak előlem, vagy éppen segítettek takarítani.
Kiléptem a teraszra, de nem mertem megszólalni, csak sóhajtottam egy nagyot. Majd mégy egyet. És még egyet. És még egye...
-Na jó mi van? - fordult felém, hirtelen s a levegő bennem rekedt.
-Tessék? - jöttem zavarba.
-Csak akkor sóhajtozol ennyit és jössz utánam a teraszra, ha baj van. És mivel most jönnek a szüleid, nem nehéz kitalálni mi az. - szívott egy újabb slukkot. Hát igen. ez Blair, a nyers felismeréseivel.
-Félek ettől a találkától! Niall nem hiszi el milyen szörnyűek, de te tudod... - fintorogtam, mire vigyorogva kacsinott.
-Amikor találkoztam velük sátánista kurvának tituláltak. - vont vállat, majd felnevetett.
-Tessék? - döbbentem le teljesen. Ezt nem tudtam.
-Azt hittem elmesélték! - ráncolta a szemöldökét.
-Hát nem. - elegem van, hogy a barátaimat szapulják a hátam mögött!
-Akkor mindegy. - fordult el, mintha mi sem történt volna, mire rendesen kiakadtam.
-Danwer ez rohadtul nem mindegy! A szüleim lekurváztak és utána képesek voltak úgy tenni, mintha semmi sem történt volna! - már megint kiakadtam.
-Azért nem semmit... Ne mond, hogy téged nem csesztettek. - nézett mélyen a szemembe. Ebben igaza volt. Anyámék soha nem békéltek meg azzal, hogy ott hagytam a balettot a hip hop-ért, amit szerintük a hülye is meg tud csinálni, amellet fiús. Aztán itt van ez a munka. Ők tovább akartak küldeni, mindenféle egyetemre és nem akarták megérteni, hogy az életem a tánc. Szerintük a jól menő éttermüket kéne, majd vezetnem és nem nagyon érdekelte őket, hogy én akarom e vagy sem teljesen addig, míg nem meg nem kaptuk az ajánlatot és közöltem, hogy jövök. A srácok végig mellettem álltak, vagy is talán Blair részre hajló volt, amiatt, hogy ide jöjjünk, de mostanra már értem miért.
-Nem értem miért nem képesek az én oldalamról nézni ezt az egészet... - bámultam a kertet.
-Mert... Mert... - próbált ép magyarázatot találni, de egyikünk sem akarta kimondani az igazat: fontosabb mindenkor a látszat nekik, mint a boldogság.
-Mi lesz, ha Niallt is kikezdik? Egyáltalán nem számít rá, azt hiszi, hogy csak túlzok...- estem kétségbe.
-Hát.. .- szívott még egy slukkot - Ha a helyedben lennék én tuti még jobban kiakasztanám őket! Mondjuk kezdve azzal, hogy Niallel laksz. - vigyorgott gonoszan, de mikor látta arcom legyintett. - Ha akarod én szívesen kiakasztom őket, ha túlzásokba esnek. - vette át a számára élvezetet jelentő cselekedetet.
-Majd szólok, ha igényelem. - próbáltam kedvesen visszautasítani, de egy hang megmentett.
-Mit igényelsz? - jött ki Zayn is és barátnőjét kapásból átkarolta.
-Semmit. - legyintettem, miközben őket bámultam. Olyan.... Vehemens még is nyugodt az ő kapcsolatuk! Ezt annyira irigylem Blairben! Én félek a sajtótól, a rossz kritikától és a padlóra küld ha valaki lerondáz, bár szerintem kevesen vannak, akit nem. Danwer viszont... Őt mintha ez éltetné! Mindenki azt hitte, ha összejönnek visszavesz a bunkó megnyilvánulásaiból, de nem... Igaz, hogy többet beszél és sokkal nyíltabb velünk, de elképesztő, hogy miket művel a sajtó előtt. Volt, hogy elmentek sétálni és mikor a sajtósok fél órája nyomták a fejükbe a gépeket egy "Képet akartok?! Legyen!" kiáltással felugrott Zayn ölébe és... Hát én csak a képet láttam de ott éppen a nyelvét erőlteti le a másik torkán,a mit az egyáltalán nem bán... Szóval igen. Szereti a botrányokat.
-Ha Csibu engedélyt ad, kikészítem a szüleit. - vigyorgott boldogan barátjára,s egyszerűen nem tudtak szét szakadni. Nincsenek folyamatosan egymás mellet, de ha még is, kellenek nekik az apró, vagy éppen elég... öhm... brutális érintések.
-És az miért lenne neki jó? - szemöldök ráncolva nézett barátnőjére.
-Mert ő nem meri. - vont vállat.
-Oké, de még mindig nem értem, hogy ez miért jó. - nevetett fel kínosan Zayn.
-Nem ismered a szüleit! - forgatta a szemét Blair, mire a srác kérdőn nézett rám.
-Majd meglátod! - sóhajtottam, majd a fejemet csóválva hagytam ott a turbékoló párt, akiknek már megint "megszűnt" a világ egymáson kívül.
-Kész! - mutatta Niall, mire a lélegzetem is elakadt. Még a szalvéták is profin álltak.
-Ezt meg... Hogy? - hebegtem.
-Louis megakarta tanulni az ilyen hajtogatós izéket és egy héten keresztül nyomatta az ilyen videókat. - magyarázta, mire az említett büszkén meghajolt.
-Köszönöm. - mosolyogtam rájuk.
-Ben ezt nézd mit kanyarintottak ide! Röhögött az egyik iker és már nyúlt volna az egyik szalvétáért, mikor egyöntetűen kiabált rá az egész társaság.
-NE!
-Bakker... Ne hozzátok már ráma szívbajt! - vihogott a helyzeten, de én már nem voltam ilyen vicces kedvemben. Mikor megjelent a másik 'fele' is rendesen kezdtem őket osztani.
-Ne csesszétek ezt el légyszíves! Így is nehéz, mivel Niallt most mutatom be, ne hozzatok még kínosabb helyzetbe, mert pipa leszek! - láthatták szemeimen, hogy nem vagyok jó kedvemben, így komolyabban bólintottak.
Átmentem a konyhába és elkezdtem tálakba önteni a kaját, hiszen már csak 15 perc volt az érkezésükig, s nem akartam, hogy bármibe is belekössenek.
-Na jó srácok minden megvan? - hívtam össze őket, mikor már csak percek voltak hátra az érkezésükig. - Senki se merje elszólni magát arról, hogy Niallnél lakom, vagy, hogy szoktunk öhm... Együtt aludni. - nyögtem ki vörös fejjel, s mikor mindenkinek leesett, hogy ez mit takar, kitört a hatalmas röhögés.
-Nem tudják, hogy játszadoztok? - röhögött Harry, mire Cara a a vállára csapott. - Áuuu! Ez fájt! - dörzsölte a fiú az ütés helyét.
-Szedd össze magad! Csibunak fontos, ne hülyéskedj! - osztotta ki, mire hálásan mosolyogtam rá.
-És én azért lakhatok Zaynnél? - kérdezte Blair.
-Hátt.... Jobb lenne, ha abban a tudatban maradnának, hogy nem egyedül élek együtt négy fiúval... - feszengtem, hiszen egyre többet kértem tőlük.
-Háát jó. De én azért szexelek a pasimmal! - villantott ördögi vigyort és éreztem, hogy egyre kínosabb lesz ez az ebéd. Nem elég, hogy a banda és mi is itt vagyunk, de az összes barátnő is megjelent, így jócskán sokan lettünk.
-Hol van Will és Perrie? - néztem körbe, mert őket már egy jó ideje nem láttam.
-Azt hiszem fent. - felelte Leigh, mire éreztem, hogy szemeim elkerekednek.
-Intézem! - indult fel Eleanor, mielőtt még kitörne a káosz.
-Segítek! - ment utána Louis, de a lány egy pillantásával megállította. - Vagy is azt hiszem itt jobb lesz nekem. - egyezett bele.
-Jesszusom, ez egy katasztrófa lesz... - sütöttem le a szemeimet, mikor odébb mentem.
-Ne legyél már pesszimista! Karácsony óta nem láttad őket, örülj, hogy jönnek! - biztatott Niall.
-Nem. Tényleg nem ismered őket! - tört ki belőlem. - Blair most közölte, hogy mikor nem voltam ott, simán a képébe vágták, hogy egy sátánista kurva! Mindenen problémáznak és soha nem jó nekik az, amit én csinálok! Nekem... Kell a jó viszony érdekében, hogy távol legyek tőlük. - nyögtem ki halkabban, mire egy ideig ő sem szólt.
-Figyelj... Lehet, hogy megváltoztak! Én egy csomót balhéztam apámmal, ameddig ott éltem, de mióta itt vagyok, örülünk minden egyes olyan percnek, amit a családdal tölthetünk.
-Remélem igazad lesz. - válaszoltam egy fanyar mosollyal, majd megöleltük egymást.
-Gyere menjünk vissza! - fogta meg a kezem, s mikor kiléptünk a konyhából, a Pepe Ben és Blair hármassal találtam szembe magam, akik valamiről nagyon sutyorogtak, s mikor észrevettek, próbáltak úgy tenni, mintha semmi sem lenne.
-Légyszíves, csak egy kis ideig bírjátok ki! Ne ti kezdjétek a szúrkálódást! - sóhajtottam lemondóan.
-Ezt megígérhetjük, mivel 10 másodpercet saccolok nekik! - csettintett Pepe, mire felnevettünk. Lehet, hogy
gáz ez a dolog a szüleimmel, de...
Csöngettek, mire felsikkantottam.
-Nyugi! - simította meg a hátam barátom, miközben a többiek röhögni kezdtek kiakadásomon.
-Hol a fenében vannak Willék? - néztem a lépcső felé, ahol még mindig sehol senki, ugyan úgy, mint az emeleten.
-Kell nekik még pár perc. - motyogta zavartan Eleanor.
Újra megszólalt a csengő.
-Ejj ejj, nem fognak örülni, hogy megváratjuk őket! - vigyorgott Ben.
-Most egy kis időre fejezzétek be! - állította le őket Dan, majd elindultunk ajtót nyitni. Csoportosan.
Vettem még egy utolsó nagy levegőt, majd kitártam. Ott álltak ők ketten a szokásos makulátlan megjelenésükkel, szigorú 'egy pillantással felmérem mi mennyibe került' nézéssel. Hát igen ezek ők, mikor elmennek 'pihenés gyanánt' meglátogatni az egy szem gyereküket.
-Mi tartott ennyi ideig? Már vagy egy perce itt állunk! - jött anyám első megjegyzése.
-Tévedtem. elég volt 5 másodperc. - hallottam meg Pepe suttogását, majd halk nevetést, de most nem foglalkoztam vele.
-Szisaztok! - köszöntem zavartan és az ölelés, vagy bármi ilyen dolog, még csak eszembe sem jutott. - Örülnék, ha angolul beszélnétek, mivel a társaság háromnegyede nem tud magyarul. - kértem őket mosolyogva.
-Társaság? Milyen társaság? És miért nem tudnak magyarul? - fintorgott apa.
-A barátaim és azért nem tudnak, mivel itt nőttek fel. - szűrtem most már a fogaim között, s ezt a helyzetet Niall mentette meg. vagy is reméltem.
-Üdvözlöm önöket! Remélem jól utaztak, Niall Horan vagyok a lányuk barátja! - nyújtott mosolyogva kezet, miközben magyarul bemutatkozott. Igen, valamit megtanítottam neki, hátha ettől esetleg elfogadják...
-Chh... Ami nem megy azt ne is erőltessük! - legyintett hűvösen apa, mire Niall kérdőn fordult hozzám,d e én csak a fejemet ráztam.
-Apa! - néztem rá felháborodva, mire vonakodva elfogadta a felé nyújtott jobbost és elmotyogta a nevét.
-Júlia még is hol szetted össze ezt a balfácánt? - anya szúrós szemei most nem nagyon tudtak meghatni. Már most kezdett elegem lenni.
-Niall! A neve Niall és örülnék, ha végre angolul beszélnétek, mivel vannak itt egy páran, akik semmit sem értenek abból, amit beszélünk! - mondtam most már indulatosabban.
-Kikérem magamnak ezt a hangnemet! - háborodott fel anyám.
-Na jó ennyi elég volt! - dörmögte mögöttem Blair - Be jönnek még ma, vagy az ajtóból sértegetnek tovább egy olyan embert, akiről szart se tudnak! - osztotta ki szüleimet, mire azok teljesen ledöbbenve léptek beljebb. Nehéz feldolgozniuk, hogy valaki nem adja meg nekik a kellős tiszteletet.
-Jól ment? - suttogta Niall, mikor sikerült mellémérnie, de egy fejrázással le tudtam.
Túl estünk egy gyors bemutatkozáson, mikor az ikrek robbantak.
-Csókolom Mária néni? - vigyorgott Ben pofátlanul és kezet csókolt anyámnak, aki ledermedt.
-Elbűvölőbb, mint emlékeztem! - tette hozzá a másik és közel álltam ahhoz, hogy elnevessem magam. - És maga István! Igen szép szabású a zakója! Hol csináltatta? - kérdezte tettetett érdeklődéssel, de anyámék magukba a sárga földig elszidva a kettő idiótát inkább leültek az asztalhoz.
-Itt vagyunk! - robogtak le Willék az emeletről, majd megálltak a vendégek előtt.- Üdv! Ne haragudjanak a késésért, csak kicsit elnéztük az időt... - zavarodott meg Will - Bemutatom a barátnőmet Perriet. - a szüleim is bemutatkoztak, majd körbe ültük az asztalt.
-Miért nincsen több szék? - néztek körbe fintorogva, mikor leesett nekik, hogy a fél társaság dobozokon, vagy éppen azon ül, amit talált magának.
-Mert ritkán vagyunk ennyien együtt és, ha még is akkor ez így tökéletes. - erőltettem magamra mosolyt.
-Szóval más vendégeket is képesek vagytok ilyen otrombán fogadni? - vontak kérdőre.
-Minek költsünk erre feleslegesen? - vont vállat Blair, aki Zayn és Harry között foglalt helyet. Ez már rossz, főleg, hogy az ikrek velük szemben vannak.
-Felesleges? Miért? Te mire költesz szívesebben? Ilyen ruhákra? - mérte végig anyám lenézően,a mi miatt megint égtem, de persze Danwer megint csak felvillanyoztam.
-Nem abból inkább Zaynét hordom. - legyintett. - Viszont a fogamzásgátló nem olcsó mulatság. - bólogatott színpadiasan, mire több felől köhögés/röhögés hallatszott, a szüleimtől meg már vártam, hogy keresztet tartsanak maguk elé, viszont elérte azt, hogy ne tudjanak megszólalni.
-Jó étvágyat! - mosolygott körbe Niall, hogy oldja a feszültséget,d e nem lett sikere.
-Nem rossz, de túl sok a fűszer! Mondtam már, hogy ne rakj bele ennyit! Aki fűszeresen szereti, rakja bele magának, de ne te döntsd el! - szidott apa.
-Szerintem isteni. - kóstolta meg Niall és ez a gesztus eszméletlenül jól esett. Kezdte érteni miért is mondtam anyámékról azt, amit mondtam.
-Hát persze... - nevetett gúnyosan anya a gesztusán, de nem volt időm válaszolni, mivel az asztal másik feléről - ahol Blairék ültet furcsa hangok hallatszottak.
-Naaa! Hamm! Nyammi! - gügyögött Danwer, s az asztal egész a fele röhögni kezdett.
-Ne már megint leetetsz! - nyavalygott a srác.
-Leetetlek? Nincs is ilyen szó! - kezdte a másik.
-Most már van! - válaszolt egy vállrándítás közepette Malik.
-Jó nem érdekel! Na! Hamm! Nyisd ki a szád! Figyelj, ha akarod én eleszem a szádból! - ajánlotta, mire még hangosabb lett a röhögés és már Niallel mi is nehezen tartottuk, csak anyámék megrökönyödött pillantása tartott vissza.
-Oké! - A következő pillanatban, pedig B. betartotta a szavát: beadta a srácnak, majd odahajol és elég durván smacizni kezdtek.
Ez a dolog még nekem is hónapokba tellett, mire megszokta, vagyis... Igen, mire megszokta, ez a legjobb szó, hát még anyáméknak! Ők még nálam is nehezebben viselik az ilyeneket.
-Még is... mit csinálnak? - hüledeztek, s most én tettem úgy, mintha semmi sem lenne.
-Esznek.
-Pez megeszed a répámat? - kérdezte Will, s még ha nem is úgy gondolta, persze mindenki röhögni kezdett, miközben a csaj elvette a tányérjából. - És a húsit megkaphatom? - ácsingózott tovább.
-Vigyed! - sóhajtott a szőkeség s hagyta, had vegye ki a tányérjából.
-Basszus B. Mondtam, hogy ez lesz! - nézett Malik a pólójára, ahol a folt egyre jobban terjedt.
-Majd kiszedem valahogy belőle! De vedd le, ne ülj itt ilyen dzsuvában! - áll fel és kezdte lehámozni a röhögő és egyben zavart srácról a felsőt. Igen, ez már inkább arra szolgált, hogy még jobban kiborítsák a szüleimet, de.... Most tényleg megérdemlik.
Hát így telt el az ebéd: a srácok végig hülyéskedték, meg sem próbáltak úgy tenni, mintha normálisak lennének, de... Nem csodálom. Ha a Danwer családhoz megyünk, mindig kellően hülyék és normálisak egyben, de ők, úgy is viselkednek, hogy ne érezze magát mindenki egy pillanat alatt valami utolsó szemétnek.
-Na jó én kimegyek cigizni! - állt fel Blair, s Zayn követte a példáját.
-Menj csak, mi majd elpakolunk! - intett Niall, mire bólintottam. Muszáj kicsit külön beszélgetnem velük.
-Ez rosszabb, mint gondoltam! Hogy tudsz ilyen emberekkel együtt élni? És ez a... ez a ... Milan... - anya a szavak kereste.
-Niall! - javítottam ki, fogcsikorgatva. - A neve Niall, nem Milan!
-Nem tök mindegy? Ez türhetetlen! Semmi felelősség tudat! - apa fel s alá járkált. - És te ezért, nem akartál egyetemre menni! Szánalmas! - nézett körbe lenézően, s ez már nekem is kezdett sok lenni.
-Én ezt akartam csinálni és szeretem! Miért nem vagytok képesek kicsit az én szemszögemből nézni? Niallt meg ne sértegesd! - pattantam fel.
-Ő egy sztár! Még is mit gondolsz mennyi ideig kellesz neki? Ha? - folytatta.
-Szeret engem, ahogyan én is őt! - feleltem nyugodtabban, mert ez volt az a dolog, amiben biztos voltam.
-Na ne nevettes! - horkantott fel anyám.
-És nála lakom! - mondtam ki, mintha ez olyan természetes dolog lenne.
-Micsoda? - bődültek el, amin alapjáraton nevettem volna, de most nem nagyon lett volna jó.
-Jól hallottátok!
-Júlia! - szólított anyám a nevemen, mire muszáj volt fintorognom - Most azonnal felmész a szobádba, összepakolsz és holnap jössz vissza velünk Magyarországra. - sziszegte anya összeszűkült szemmel.
-És ha nem? - feleseltem, de apának elfogyott a türelme.
-Tedd amit anyád mondott! - üvöltötte.
-Valami gond van? - jött eb Niall zavartan, hiszen csak a hanglejtést hallotta egy mukkot sem értett.
-Te vagy mindennek az oka! Tönkretetted a lányunkat! - kiabált anya, Niall meg döbbenten nézett a kirohanására.
-Júlia ne mondjam még egyszer! - fordult felém.
-Mária kérem nyugodjon meg! - próbálta Dan nyugtatgatni, de látszott, hogy ő is dühös. Már szinte mindenki a félig magyar félig angol vitánkat hallgatta.
-Ne nyugtatgass engem! Alpári perverz kis kölykök vagytok, akik egymást sodorják bajba! Hát az én lányomat nem fogom ennek ki tenni! - kiabálta.
-Na de Mari Néni ne csinállja a fesztivált! Hol van az a csinos kis mosolya? - szólt bele vigyorogva Pepe.
-Na most állj le fiam! Mutass egy kis tiszteletet az idősebbek iránt! - osztotta most apa.
-Igenis kapitány! - szalutált, mire Ben vihogva felkiáltott, hogy 'hangosabban'.
-Elég volt! - sikította anya és azt hiszem most megértettem mi az a hang, ami miatt a többiek kiakadnak, ha én kiakadok. ez borzalmas...
-Jesszusom fogja már be! - csatlakozott Blair is. - Még a végén feljelentenek minket a szomszédok!
Na te aztán végkép ne szólj bele! - Apa az ujjával mutogatott.
-Mert mi lesz? Vegyék már észre, hogy tönkre teszik a lányuk életét! van egy barátja, aki szereti! Mi olyan nagy dolog ezen? - vágta oda magyarul.
-Ne akarj olyan ringyót faragni belőle, mint amilyen te vagy! - kiabálta. Hát ez egyre jobb.
Ez volt az a pillanat, ahol az egész csapat felbődült, mivel csak mi érettük.
-Mit mondott? -idegeskedett Zayn, de mivel B. Nem, volt hajlandó lefordítani, Will segítségére szorult. - Hogy mit mondott a barátnőmre? Még is kinek képzeli magát, ha? Csodálkozik, hogy Csibu szinte menekült hozzánk? Éna helyében, már nem is beszélnék magukkal... Aki ilyet mond a barátaimra, az... - és itt inkább félbe hagyta, miközben Blair nyugtatóan átkarolta.
-Csak, hogy nem vagy a helyében! - vigyorgott gúnyosan apa. Ez volt a teteje mindennek.
-Szeretném, ha most elmennétek. - mondtam halkan,d e a csendben mindenki meghallotta. - Most! - néztem fel a szemükbe.
-Nem küldhetsz el minket! - rázta a fejét hitetlenkedve anya.
-Dehogynem! Ez a mi házunk és ti vagytok a vendégek! Ameddig nem tudtok, ahhoz méltóan viselkedni, hagyjatok! Éna lelkemet kidolgoztam ezért az ebédért, hogy utána elcsesszétek az egészet! - kiabáltam a végére.
-Na nehogy azt mond, hogy mi kezdtük ezt az egészet! - a szüleim komolyan ilyen gyerekesek?
-Pedig de! Megkértem őket, hogy addig ne mondjanak semmi rosszat, ameddig ti tartjátok magatokat, de ahogy Pepe számolta 5 másodpercig bírtátok! Semmi szükségem erre, boldog vagyok! Ameddig ezt nem vagytok képesek ezt felfogni, hagyjatok! És most menjetek el! - mutattam az ajtó felé, és egy perc csend után végre kimentek, mire elkeseredetten roskadtam a kanapéra.
-Hát ez... Jól ment! - bólintott Ben, mire mindenki elnevette magát.
-Jól vagy? - karolt át Niall, mire vállat vontam. - Ha ez vigasztal, még mindig szeretlek! - suttogta a fülembe, s elmosolyodva adtam neki egy puszit a szájára.
-Már is sokkal jobb. - bólintottam.
-Két valaki sört? - kiabálta Liam, s innentől kezdve egy baráti felszabadul délutánba ment át a katasztrófális ebéd.
-Örülök, hogy a sarkadra álltál! - koccintotta B. a sörösüvegét az enyémhez, mire rávigyorogtam.
-Én is!
-És, ha nagyon nyálas lennék azt mondanám, ha bármi kell itt vagyok számíthatsz rám, de mivel nem vagyok nyálas nem mondom, főleg, hogy biztosan tudod. - nézett össze vissza csak rám nem. Zavarban volt.
-Hát persze! - nevettem fel.
Még ha valahol belül fájt is ez az egész, sikerült elfeledtetniük velem a pokoli mindenféle elvárást rám aggató szüleimet, miközben kiálltak értem.
S nekem ennyi bőven elég.
