37. Fejezet - Repülőút

Halii!!! Igen sajnálom, nagyon rövid, de ennyit tudtam összehozni... Remélem azért tetszik mindenkinek majd.
   FONTOS! TUDOM, HOGY MEG KELLETT VOLNA ELŐBB ÍRNOM, DE MÓDOSÍTOTTAM PÁR MONDATOT AZ ELŐZŐ RÉSZ VÉGÉN, MERT NEM TETSZETT ÚGY!
   KÉrlek benneteket kommenteljetek!!! Annyira jól esne!!!
 
   Joo Olvasást!
                           Xx Blair

-Ne rontsd el kérlek... - mondtam halkan, s értette mire céloztam. Reggel már végre képesek voltunk úgy igazán normálisan beszélni egymással.
-Akkor se vagyok képes megérteni! - néz rám mérgesen.
-Pedig neked kéne a legjobban. - felelem hidegen. Ezt nem akartam, de elérte... Gratulálok neki... Hát így legyél normális az emberekkel.
  Lehunyt szemmel nyugtatta magát, hogy utána rám nézhessen  hatalmas fájdalmas tekintettel.
-Miért nem érted meg, hogy féltelek? - nyel egyet a mondat végére, én meg nem tudom mit mondhatnék.
-Blair! - hallok meg egy vékony gyerekhangot, ami meg ment a további kínos helyzetektől.
-Lux! Nem szabad ilyenkor járkálni, gyere visszacsücsülünk! - pattanok fel, s visszakísérem a kislányt Lou-hoz, aki aggódva keresi a picit férjével együtt.
-Lux! Hányszor mondjam még, hogy ne császkálj el! - dorgálja anyja finoman, de inkább megkönnyebbült, mint sem mérges.
-Kérek mindenkit, hogy most már üljön le. - jön ki egy harmincas éveiben járó nő a pilóta fülkéből.
-Gyere kicsim üljünk le. - húzta Lou a helyük felé, de a kislány a lábamat ölelte s nem nagyon akaródzott elengednie.
-Öhm.. Mi lenne ha mögétek ülnénk? - nézek zavartan az anyukára. Fura ez a nagy szeretetkitörés, nem nagyon szokta velem ezt csinálni, és nem is hagyom ezt nagyon senkinek bár, még is csak egy két-három éves kislányról beszélünk!
-Rendben. - bólintott mosolyogva az anyuka, majd leült.
  Én is elhelyezkedtem, az ölembe vettem Luxot, majd vártuk a felszállást. Nem is annyira kicsi ez a gép magángéphez képest,  ott volt a zenekar a banda Tom, Lou, pár testőr és persze Paul.
  Felszállás után persze Lux nem volt hajlandó a popsián maradni, így Tom (az apja) elindult vele a felfedező körútra.
-Na mi van? - huppant le mellém Harry.
-Mi lenne?
-Láttam, hogy beszéltetek Zaynel, bár nagyon morcik voltatok...
-Ezt hagyjuk. - ehhez rohadtul nincs kedvem.
-Ezek szerint semmire sem jutottatok. - sóhajt nagyot, mire keserűen megrázom a fejem. - Jajj, te! - azzal a karjába zár, amit nagyon szívesen fogadok ebben az esetben. -Amúgy nem értettelek a színpadon. Miért mutattál be? Ezzel magadnak ártasz. - tér el, amiért most hálás vagyok.
-Mert ne magyarázd idegeneknek, hogy milyen vagyok! Azt akarom, hogy maradjanak tőlem távol! - fejtem ki.
-De ezzel csak azt éred el, hogy nem értik meg, miért kedvelünk téged. -  mondja ellenvéleményét.
-Ez meg az ő dolguk. - vonok vállat.
-Eszméletlen nehéz eset vagy. - csóválja a fejét mosolyogva. - Azt sem értem, mit keresett ott az a srác a reptéren? Ha jól emlékszem előle menekültél hozzám... - fürkészi az arcomat.
-Ő egy nagyon jó barátom lett. Kérlek ezt a témát hanyagoljuk. - s óvatosan Zayn felé pillantok, akinek arcvonásin még mindig látszanak érzelmei és ez Harry figyelmét sem kerüli el.
-Akkor már mindent értek. - céloz, még a kezdő témánkra.
-Harold. - szólok figyelmeztetően, mire védekezőn feltartja a kezét.
-Oké, befejeztem. - mondja. - Hallgassunk inkább zenét. - azzal előveszi fülesét és elosztóját. - A tieidet. Kíváncsi vagyok miket hallgatsz, nem sokat hallottam még tőled. - dugja bele ipodomba a kis kütyüt, amibe mindketten beledugjuk saját hangszórónkat.
-Nem hiszem, hogy sokáig bírni fogod. - gondoltam az eléggé scream-es számokra.
-Majd meglátjuk.  - kacsintott, majd berakta fülébe sajátját ezzel megszakítva a világgal a kapcsolatot.
   Tényleg bírta, sőt ahogy láttam tetszett is neki.  Nem kellett aggódnom amiatt, hogy lemerül, hiszen a magángépen persze, hogy volt olyan töltő, ami kellett.
  Nem tudom mennyi ideig bírhattuk, de egy idő után már nekem kezdett el zsongni a fejem a zenétől, így lekapcsoltuk és a beszélgetés mellett döntöttünk.
-Tudom, hogy már kérdeztem és nem akartál válaszolni, de... Miért olyan érzékeny téma nálad a csajok? - tettem fel óvatosan a kérdést, közben arcár fürkésztem.
  Hatalmasat sóhajtott, majd látszott, hogy próbálja minél egyszerűbben megfogalmazni.
-Tudod még otthon én, úgy mond egy gyerek voltam. 16 éves kis cuki gödröcskékkel, inkább az 'aranyos' kategóriába mint sem a helyesbe tartoztam. Megszoktam, hogy ha valaki tetszett, akkor azért tennem kellett és még így sem sikerült mindig. Nem egyszer puffantam, mint általában az emberek. Aztán elmentem abba a szaros x-factorba és... Hirtelen mindenki téged akar, azt kiabálják vegyem őket feleségül, holott kb. annyit tudnak rólam, mikor születtem, és ez... rohadtul nem könnyű nekem! Nem voltam az a srác, akivel 'menő ha jársz' és túl hirtelen lett a váltás. Oké, tudom, hogy sokat változtam, de... Láttad Taylort! Ilyeneket kapok ki, vagy egy éjszakásakat. Mindenki ki volt akadva mikor összejöttem Caroline-nal. Ex barátnő és.. Öhm 32 éves. Ne, ne kezd, hogy hogy gondoltam! Én akkor csak annyit fogtam az egészből, hogy egy érett nő engem akar. Akkor még nem tudtam mivel jár ez az egész hírnév, hogy jó páran csak kihasználnak, én.. Rohadtul naiv voltam! - nevet fel keserűen. Harry, ilyen lett volna? Te jó ég! - Aztán tanultam a Caroline-os esetből... Azóta inkább megelőzöm a bajt és én teszem ezt azokkal, akikről lerí, hogy velem tennék. -fejezte be a kis mesét, s próbálta nagyon leplezni érzelmeit több kevesebb sikerrel. Talán ha más lett volna itt beveszi, hogy jól van, de hékás! Én vagyok ebben az álcázás cuccban a legjobb!
  Szememet forgatva néztem rá.
-Most mi van? -  nézett értetlenül, mire szorosan megöleltem, amit egy idő után viszonzott is.
-Haz, nem vagyok hülye. - suttogtam fülébe mire az ölelés még szorosabb lett.
-Na jó, most már elég ebből, B. ne erőltesd ezt ez nem te vagy! - tolt távolabb magától a vigasztalásra célozva, mire bele bokszoltam a karjába, de hiába... Igaza van és ezen nem is akarok változtatni. Már mint tessék a barátaimat meghallgatom, de idegenek panaszkodására rohadtul nem vagyok kíváncsi. Mindenkinek meg van a saját problémája, foglalkozzon azzal és ne terheljen vele mást!
  Na jó lehet kicsit én is ilyen vagyok, hiszen az egy dolog, hogy nem mondtam el senkinek a problémáim, de gondoskodtam róla, hogy a környezetemnek is szar legyen...
-Mi a baj? - húzott ki Harry a gondolataimból.
-Mi lenne? - kérdeztem vissza értetlenül.
-Olyan fura lett hirtelen az arcod... Olyan semmilyen, mint amilyen akkor volt, mikor idejöttél.. - mondta óvatosan, mire hihetetlen gyorsasággal varázsoltam vissza arcomra az 'életet'. - Na ezt meg ne csináld, de ha nem akarod elmondani, nem erőltetem. - vont vállat. - Bontsd ki a hajad! - tért gyorsan el, mire újra a szememet forgattam.
  Ez a mániája én meg utálom. Nem is nagyon engedem neki.
-A-aa. - csóváltam a fejem.
-Naaaaa! - kérlelt tovább, s ez így ment vagy 5 percig, míg nem új taktikát váltott. Itt már szinte mindenki figyelt tudja, hogy kell olyan hangosan csinálni ezt....
-Na jó. - sóhajtott nagyot. - Alkut ajánlok. Ha megígéred nekem, hogy az első két állomáson, ha megyünk valahova leengedett hajjal mész, akkor... Hahh kivasalom a hajam egy napig úgy hagyom és felrakok egy olyan képet twitterre. - nyögte ki, mintha ez a mondat fizikai fájdalmat okozva.
-De nekem ebből mi jó származik? - vontam fel a szemöldököm, de Louis közbevágott.
-Áll az alku! - jelentette ki határozottan.
-Na meg a lófaszt! Én hajam, nem akarom kiengedni. - makacsoltam meg magam.
-Blair... Hm... Egy hónapig én veszem neked a cigit. Na mit szólsz? - nyújtotta a kezét Lou. Hmm... Igaz nem keresek rosszul, de ez akkor is elég jó! Meg hozzá vagyok szokva, hogy nem bővelkedem a pénzben, szóval ez kihagyhatatlan.  Kezet fogtunk.
-Louis határozza meg, hogy mikor kell kivasalnod a hajad. - kötöttem ki Hazzanak, aki nyűgösen bólintott. Érezte, hogy ezt nagyon megfogja szívni, de úgy látszik megérte neki, mert vele is kezet ráztam.
-Na és most engedd ki a hajad! - csillantak fel a szemei, mire szememet forgatva teljesítettem a kérést.

Zayn

  Én nem mentem oda, nem akartam, hogy Blair még jobban megutáljon. Utálom, hogy csak távoli szemlélő lehetek minden egyes boldogabb avagy jobb pillanatában.

  Harrynek nagy köszönettel tartozom. Ezt a hajasat is miattam csinálja, tudja mennyire szeretem, csak... Valahogy még is féltékeny vagyok. Én... A legjobbakat kívánom nekik, de nem hiszem, hogy elbírnám viselni ha összejönnének!

  Ilyen gondolatok közepette tettem meg az út maradék részét, miközben nem tudtam szemeimet levenni a szőke hajzuhatagról...