12. Fejezet. - Maszkos Lány

Okééé emberek, ennél rosszabb részt, szerintem még soha nem írtam -remélhetőleg nem is fogok - de kell valami felvezetés a jövőre nézve... Bár ez sem kifogás az ellen, hogy rosszul írtam meg, de sajnálom: ennyire volt energiám. Viszont, higgyétek el, hogy ez nem fog gyakran előfordulni és a következő részre meg már én is kíváncsi vagyok, szóóóóóval ne aggódjatok, lesz ez még jobb is! :P 

                                       Xx Blair

  Blair

 Én hülye! Hogy is gondoltam ezt?!

 Egész testemben reszkettem, míg a Big Ben felé sétáltam.

"Szeretlek" Csak ez visszhangzott a fejemben. Még is, hogy gondolta ezt?! Azok után, amit tett... Barátnője van! És... Egyáltalán, hogy mer a közelembe jönni és megérinteni...

 Aggódnak érted! Jaj, hagyjuk már ezt a szar szöveget, istenem,senkinek sem kellek! Hülye kis hitegetés... Pár hét és azt is elfelejtik, hogy a világon voltam.

  Gyorsan haladtam gyalogláshoz képest, de még így is beletelt egy húsz percbe, míg odaértem. Leültem egy padra és remegő kézzel rágyújtottam.

  Nyugi, B. csak ne bőgj, maradj nyugodt... Vagy is ne mutasd ki, mennyire tönkrementél. Komolyan, ha robot lennék, most biztos, hogy szervizben lenne a helyem...

  Nem tudtam kiverni a fejemből a házban lezajlott jelenetet. Miért pont Ő volt ott?! Eleve... Miért volt ott bárki is?! Csak én vagyok betegszabin a társaságból, vagy nem?

  Láttam mit szorongatott mielőtt "megzavartuk" volna egymást. Nem tudom eldönteni, hogy boldog vagyok-e a tudattól, hogy összeragasztotta a képet, vagy inkább dühös, amiért nem fogta fel, mit is akartam a gesztussal megértetni.

  Az a baj, hogy legbelül, - még ha magamnak sem akartam bevallani - tudtam, hogy inkább az előbbi. De ki az, aki szívesen elfogadja a tényt, hogy négy év után is érez valamit az iránt, aki jó pár csonttöréssel, és zúzódással tarkította?! Hát nekem ez nem megy, sajnálom, ez van!
-Szia Baby! - jött oda jelenlegi "pasim" és lesmárolt. Ilyen undorító és nyálas csókot, nem nagyon kaptam még életemben így,a mint tehettem elhúzódtam. - Mehetünk? - kezdett el rángatni a kocsi felé.
  Nem kérdezte meg, hogy van-e valami baj, nem érdekelte mi van velem, addig, ameddig mellette vagyok és mutogathat. Igen, ezt két nap alatt simán levettem. Beszálltunk a kocsiba, majd "haza" felé vettük az irányt, ha lehet azt a helyet annak nevezni. Nem mondom, hogy nincs meg mindene, mert tipikusan az, aki valami örökségből meggazdagodott, jó a teste és -az emberek nagy része - szívesebben kerüli az ilyeneket.
-Tekerünk egyet? - lengette meg az orrom előtt a kis pakkot, mikor a lakásba értünk. Bólintottam, majd a konyhába mentem egy pohár vízért, míg ő megcsinálja.
 Legalább ennyi jó van a dologban...
-Cica, kész van! - kiabált ki. Úr Isten, hogy én mennyire utálom ezeket a beceneveket, deeee nem szólok... Minek is... Leszarná.

A Házigazda

  Bementem a nappaliba, ahol már rá is gyújtott. Átadta nekem a cigit, majd három-három slukkonként ezt ismételtük. Jó anyag volt, hamar beütött. Mire végeztünk az egésszel, már olyan volt, mintha semmi gondom nem lenne. Az egész szaros kis élet olyan... Olyan könnyűnek és boldognak tűnt.
 Míg én a falnak szenteltem minden figyelmemet, addig kedves házigazdám közelebb csúszott és taperolni kezdett, majd jött az újabb nyálas csók.
  Tudtam mit akar, így hát megadtam neki. Végig az járt a fejemben, hogy elfelejtsem a napnak azon részét, mikor a cuccaimért mented, de ez nem sikerült. Ahhoz ne volt elég ügyes a srác. Így hát ott motoszkáltak a fejemben végig Zayn szavai... Fasza.
  Egy óra múlva, még mindig az ágyból fekve bámultam a falat. A ribancságom minden egyes ilyen alkalommal csak nőtt és nőtt.
-Elmentem zuhanyozni. - kelt fel mellőlem.
-Addig megnézhetem kaptam-e valami üzenetet? - kérdeztem a gép felé biccentve.
-Ja. - azzal eltűnt a fürdőszoba ajtóban.
  Ölembe kaptam a gépet, és belépte az e-mailekbe. A facebook-omat csak nagyon ritkán használom és az az, amit most biztos nem akarok megnyitni.
  Csomó üzenet a csapattól, meg pár ismeretlen is bár a címekből biztosra mondom, h ez a One... One mi a nevük? Áh... Mindegy. Tom nevénél kicsit vacilláltam, hogy megnézzem-e őket, de nemnél döntöttem inkább.
  Egy volt az, amit végül megnyitottam.
  Regisztráltam egy oldalra, ahol az utcai táncversenyeknek az időpontjait rakják ki. Ma lesz az egyik. Két napja nem táncoltam, pénzt kéne szereznem, ezek szerint, ott a helyem a versenyen.
  Már meg is van, mire táncolok...
-Ma este nem leszek. - szóltam a srácnak, aki ebben a pillanatban lépett ki a fürdőből.
-Hova mész? - nézett rám. Ezt meg minek kérdezi? Látszik rajta, hogy nem is érdekli.
-Takarítani egy suliba. - hazudtam teljesen komolyan.
-Ja, oké. - és ezzel le is volt zárva a beszélgetés.
  Én is lezuhanyoztam, majd elkezdtem összerakni a fellépő szerkómat. Szerencsére, még van az UV fújós festékemből, így csak át kellet fújnom újra a maszkomat, nem kellet azzal a résszel sokat bajlódnom, meg alapjáraton, itt tényleg nem az lesz a lényeg, hogy mennyire menő a rajtad lévő cucc, a tehetséget nézik. Vagy is a közönség dönt... Szerintem sima ügy.

  Beledobáltam a legfontosabb dolgokat, majd köszönés nélkül léptem ki az ajtón.
  Két órám volt még a versenyig, nem nagyon leszek ott  előbb, csak egy órával, de az elég is. A tömegközlekedés nem a leggyorsabb azon a környéken...
 Tánc, tánc, tánc. Eszméletlenül hiányzott, főleg, hogy most még csak nem is zenéltem. Vagy is ez inkább fordítva szokott lenni, de nekem most csak egy béna szexpartner jutott, aki még azt sem tudja elfeledtetni velem, hogy talán valahol... Valahol még is csak szerethetnek engem is. Hogy Will lehet nem is gondolta komolyan, és hogy Zayn lehet, hogy komolyan mondta azt a bizonyos szót.
  Elég lesz, Danwer, erre semmi szükséged! Állítottam le magam.
  Egész úton, csak egyre jobban gyűlt bennem a feszültség, mert nem sikerült kivernem a jelenetet a fejemből. Meglepően sokan voltak a helyen, örömmel töltött el, hogy itt legalább van valamennyi értéke ennek a táncnak. Bediktáltam a nevem, a versenyzők közé, leadtam a számot a tánchoz, majd elvegyültem a tömegben. Imádtam ezt a helyeket, mindenfelé kisebb körökben állta, hogy megcsodálhassák valamelyik profi impróját.
  Rágyújtottam egy cigire, majd a hely egyik nyugodtabb széléről figyeltem a körülöttem gomolygó káoszt.
  Aztán meghallottam a DJ hangját, miszerint a verseny tizenöt percen belül kezdődik.

A smink, csak rövidebb szempillákkal

  Előkotortam a maszkom, meg a rúzsom egy gyorsan feltettem mindkettőt az arcomra, majd nyújtani kezdtem. Nem én voltam az első, se a második, se a harmadik... Egyszerűbb úgy fogalmazni, hogy a lista vége felé lehettem, a jelentkezési időpontomat nézve.
  Nem voltak rosszak az előttem lévők, de mindegyik túlságosan... Túlságosan ragaszkodott a koreográfiájához, ami szerintem csak a akkor szükséges, ha nem egyedül mozog az ember. Sokkal eredetibb, ha ott helyben mutat valamit, még ha a közönség nem is tudja, hogy ez így van, de szerintem megérzik a különbséget.
Már jó háromnegyed órája mehetett ez az egész, mikor meghallottam a nevem, vagy is inkább azt a két szót, amit bediktáltam ugyanis itt simán maradhat anonim valaki és ez is arra mutat, milyen jó ez az egész. Az én nevem a Maszkos Lány... Eredeti, nem? Lehet röhejes, - mert számomra az - de ez az, amit nagyon sok felé ismernek, de senki sem tudja, kit rejt.
  Itt azonban a közönségnek már megvannak a kedvencei, és úgy tűnt elsőre nem nagyon mondott nekik semmit a név. Annál, jobb legalább az ismeretlenből alázom le őket!
  Felálltam az emelvényre háttal a közönségnek,majd mikor a zene elindult táncolni kezdtem. Lehunytam a szemem és csak a dallamra koncentráltam, beleadva az összes indulatot, ami felgyülemlett bennem.(erre táncolt)
  Fogalmam sincs, mit csinálhattam a színpadon, mert csak amikor a szám levezetője volt akkor "ébredtem" fel. Kinyitottam a szemem és a néma, döbbent publikummal találtam szemben magam. Oké, ez új...
 Aztán valahonnan hátulról taps hallatszott, amihez egyre többen és többen csatlakoztak, míg végül az egész nézőtér ujjongott. Ezekért a pillanatokért érdemes csinálni ezt az egészet.
  Gondjaimról megfeledkezve halvány mosollyal az arcomon sétáltam le a színpadról. Még ketten voltak utánam, aztán jött az eredményhirdetést. Szerencsére, nem húzzák ezeket sokáig, akinél a leghangosabban tapsol a közönség, az a nyertes.
  Mit ne mondjak, megnyertem. Nem töltött el ez különösebb boldogsággal, mert inkább a szükség vezérelt erre, de jó volt. Szeretem ha elismernek, csak a versenyzés hülyeség. Szívesebben állok ki az utcára csak úgy táncolni, de most kellett az az 1000 fontnyi nyeremény, ugyan is nem mertem leemelni a számláról pénzt és úgy egyeztünk meg, hogy az első fizunk a közösben megy, mert addig bírják a tartalékaink, viszont oda meg kell a kezdő tőke.
  Visszafelé inkább hívtam egy taxit, azzal fél óra alatt vissza tudok érni a lakáshoz.
   A következő két nap, hihetetlenül unalmasan telt, csak a szex és a tépés volt a napi program én meg nem bírom azt, ha kimarad a tánc vagy a futás a mindennapjaimból, de itt még sem mehettem el, a srác miatt.
  Vasárnap valami motoszkált a fejemben: Holnaptól, nekem a stúdióba kéne mennem. De nem beszéltem senkivel sem, azóta a bizonyos nap óta... Én... Nem tudom készen állok-e rá... Ám valami belül üvöltött, hogy menj el, inkább legyél ott, mint itt!
  Hiányotak... Oké, tessék bevallottam magamnak, hogy a csapat hiányzik, a többieket leszarom. Csak Will... Mit kezdjek Willel? Soha nem hittem volna, hogy képes ilyen szinten megbántani bárkit is, nem hogy egy olyan személyt, akivel együtt kell éljen. Úgy érzem neki nem vagyok képes megbocsájtani még egy ideig, az biztos. Soha nem az együttérzésemről, vagy a kedvességemről voltam híres, hát ez most sem fog változni. Még ha fáj is, de ezentúl ő is csak egy szar alak lesz a sok közül számomra.
  Na igen! Ez az igazi Blair Danwer! Kapja be, akinek problémája van vele, hiszen mindenkinek vannak!
  Így hát döntöttem: Holnap munka és megmutatom nekik, hogy még mindig az vagyok, aki idejött Angliába.
  Egy érzéketlen bunkó ribanc.