8/1 - Vezsekedés

 Drágáim! Itthon vagyok, de utazok is tovább, ám ott ahova megyek nagy eséllyel tudom folytatni az írást, és minél gyakrabban próbálok majd részt hozni!!

 Ezt a fejezetet valamiért két részben tudtam cxsak feltenni, de FENT VAN ÉS EZ A LÉNYEG!!! Szoooooooovaaaaaal, jóóó olvasást!!!

   És köszönöm széépen a kommentet, nagyon, de nagyon jól esett!! Kérlek minél többen írjatok!!!!!!!

                                                                                  Xx. Blair 

 Egy ideig, csak dermedten bámultam a kis közönségemre, akik szintén döbbenten néztek vissza rám.

  Megmondtam, hogy jól vagyok, nem kell eljönniük! Miért?

-B.? – kérdezte hitetlenkedve Will. Nem válaszoltam, csak gyors tempóban, még is teljesen fagyottan megindultam az emelet felé.

-Blair, várj már! – jött utánam Tom. Gyorsabbra vettem a tempót, és még épp elértem a fürdőszobám wc-éhez, mielőtt kiadtam volna gyomrom tartalmát. Nem, a fűtöl nem szoktam hányni, viszont a fű és ennek a helyzetnek a párosításától, úgy látszik igen.

  Csak hánytam, és hánytam, majd valaki odajött és felfogta a hajam.

-Jól vagy? – kérdezte bátyám. Vállat vontam, majd még egyszer hánytam.

-Minden rendben? – hallottam meg kintről Will hangját.

-Igen, pillanat csak… Menj le nyugodtan, mi is mindjárt megyünk! – kiabálta túl, rókázásomat  Tom.

-Okéé… - azzal nem szólt többet.

  Tíz per múlva, már felmertem állni a wc mellől, de úgy éreztem magam, mint valami mosott szar. Szemeim vörösek voltak, arcom dagadt és egy kicsit le is hánytam magam.

-Gyere húgi, zuhanyozz le. – sóhajtott.

  Hagytam, hogy lehámozza rólam a ruhákat, majd berakjon a zuhany alá. Egyáltalán nem volt perverz vagy „illetlen”. Ő a testvérem, aki gondoskodik most a teljesen szétcsúszott húgáról. Ennyi. Fordított esetben, és is ezt tenném.  Mikor megéreztem a hideg vizet a bőrömön, teljesen felébredtem és kapkodva vettem a levegőt.

-Héé, nyugi, bírd ki egy kicsit. Mindjárt készen vagy! – csitított, miközben hajamat locsolta le.

  Két perc múlva kiszedett a zuhanyrózsa alól, és egy türcsibe bugyolált. Ezt a részt mindig is utáltam. Ilyenkor el kell engedni magam, erre most… Felerősített minden szart, ami bennem volt, mikor bejöttek az ajtón. Szerencsére, kezdett múlni a hatása, így fél óra múlva Tommal együtt, valami otthoni cuccot magamra kapva, üres tekintettel sétáltam le a többiekhez.

  Iszonyú szarul éreztem magam, mintha másnapos lennék.

-Ez azért nem volt semmi… - vigyorgott a tesóm.

  Nem válaszoltam, felkaptam a cigimet a konyhapultról és ott bent, mindenki előtt rágyújtottam, bár igazán csak Csibu volt ebben a negatív tényező, a többiek leszarták.

-Blair, mit csinálsz? Menj ki azzal! – ébredt fel az előbbi döbbenetből, amit érkezésünk okozott.

  Nem reagáltam semmit, csak tovább szívtam.

-Csibu, hagyd… - szólalt meg Dan.

-Nem! Ez is e…

-Az Istenért állj már le egyszer! Vedd észre, hogy néha nem úgy vannak a dolgok, ahogy te akarod! – Tom most igazán testvéries volt. A lány pedig egy szót sem tudott szólni, döbbenten állt egy helyben, majd fogta magát és felrohant.

  Éppen ideje volt már, hogy valaki megtegye ezt, s ezzel a srácok is így lehettek, mert arcukon semmiféle jelét nem láttam ellenkezésnek.

-Én… Azt hiszem, felmegyek és beszélek vele. – motyogta a szőke, majd elindult a lány szobájába.

   Aztán kínos csend. Tom odarángatott a kanapéhoz és leültetett a kis „körbe”, Will mellé.

-Jól vagy? – kérdezte, s combomra rakta a kezét. Vállat vontam.

-Blair, olyan jó volt a délután, ne legyél már megint ennyire passzív! – forgatta a szemét, mire nagyon csúnyán néztem rá. – Drágám, ez nálam nem jön be! – kacsintott.

-Blair, mitől olyan vörös a szemed? – kérdezte Will. – Na, ne! Honna…?

-Hallod, eszméletlen jó anyagot hozott Tom! – meséltem magyarul.

-Mit mondott? – kérdezte a barna hajú, aki fellökött. – Na jó, tök mindegy. Figyelj, csak azt akartam mondani, hogy sajnálom! Nem akartalak fellökni és nagyon rosszul érzem magam miatta. Ugye nincs harag? – fejezte be végül.

  Nem reagáltam, csak szívtam egy újabb slukkot. Mindenki engem nézett várva, hogy bármit is reagálja, de úgy tettem, mintha észre sem venném.

-Hogy te mekkora geci vagy… - sóhajtott Tom. Köszi, ez kedves. – Nyugi haver, szerintem még örül annak, hogy nem kell dolgozni mennie… - vigyorgott a másikra.

  Nem nagyon foglalkoztam velük, a hűtőhöz mentem, kivettem egy üvegsört, majd visszasétáltam a helyemre.

   Á, kicsit sem volt gáz, a reggeli után itt ülni velük egy asztalnál…

-Na és… Milyen meglepetést kaptál Blair? – kérdezte az, aki Zaynel együtt késve érkezett, és reggel rajtakapott minket Willel…

  Ránéztem ilyen „ezt honnan a faszból tudod?!” pillantással, mire szabadkozni kezdett:

-Will említette… - szabadkozott. Most a mellettem ülő személyre néztem.

-Szerinted, honnan volt kulcsa a bátyádnak? – vont vállat.

-Most már minket is beavatnátok? – nézett körbe Ben.

-Persze. Blair? – nézett rám testvérem. Nem reagáltam. – Oké, te hülye vagy… Na, ami a meglepetést illeti, ott van lent a szobában. Vagy is bocsi, de azt a szobát befoglalták.

-Mik?

-Blair kedvencei.

-Állatok vannak a szobába zárva?

-Dehogyis, hülye vagy? A hangszerei! – forgatta a szemét.

-Tom, pofa be! – morogtam.

-Ó, csak azt ne mond, hogy ezt sem tudták…

-Te tudsz zenélni? – Pepe kérdése, megadta a válasz, az előbbi mondatra.

-Megmutatod?

-Nem.

-Még, ha szépen kérünk sem?

  Csak a fejemet ráztam.

-Zayn odaadod egy pillanatra a tárcád? – tette fel, az oda nem illő kérdést, a göndör. Henry. Nem! Harry, igen Harrynek hívják. Egyel több név, B. jól haladsz…

-Minek? – kérdezett vissza amaz.

-Csak add ide! – kérte a másik. Végül Zayn vállat vonva elővette, a kis tárgyat.

   Mindenki érdeklődve figyelte, a jelenetet, senki sem értette, minek kell az a srácnak. Minek neki a másik pénze? Van neki elég, nem?

  Aztán nagyban turkálni kezdett az irattartó résznél, amitől jól láthatólag Zayn beijedt.

-Harry. Add vissza! Most, kérem a tárcám! Ha… - kezdte.

-Megvan! – kiáltotta a másik és valami papírt tartott a kezében.

- Tudtam én, hogy láttalak már valahol! – nézett rám, mire az ütő megállt bennem. Mi van?

-Add vissza! – indult el a tárca tulajdonosa bondorka felé, de mielőtt elvehette volna a papírt, -amit még mindig nem tudom micsoda – az egyik barna hajú rávetette magát.

-Mutasd Hazza, mit találtál? – kérdezte, miközben még mindig a másikat próbálta leteperni.

-Ezt. – fordította a társaság felé a… Képet.

  Ezt nem hiszem el. Mit keres az nála? Ez valami hülye álom! Ez életem legrosszabb pillanata.

-Hehh… Ezt én csináltam! – vigyorgott Tom.

-Ti… Ti jártatok? – kérdezte döbbenten Ben.

  A képen ugyanis nem volt más, mint ahogy a szobámba összeölelkezve éppen csókot váltunk. Emlékszem arra a napra, olyan fél éve lehettünk együtt és… Minden jó volt.

  Egyikőnk sem válaszolt. Ő abbahagyta a verekedést, én meg a kanapén ültem mozdulatlanul.

   Nyugalom, megtudod csinálni! Csak ne látszódjon, mit gondolsz.

-Ejnye Zayn, még mindig a tárcádban tartod, ennyi idő után? – kezdte Tom, de éreztem, hogy ez inkább nekem szól egy felkiáltó jellel, vagy is, hogy szeret. Ha ha jó vicc.

-Visszakaphatnám? – kérdezte végül Ő.

  Nem tudom, hogy jött az egész, de mielőtt megkaparinthatta volna, kivettem a göndör kezéből a képet és apró darabokra téptem, mindenki szeme láttára, majd – még mindig üres tekintetekkel – felsétáltam a szobámba.

  Hogy mit éreztem? Magam sem tudom megfogalmazni… Düh, kétségbeesés, zavarodottság és… Hiány. Hiány legfőképpen.

  És ekkor szembesültem a legelbaszottabb dologgal, amit valaha is hallottam.

  Nekem Ő hiányzik.

  Szeretem…

   Nem. Ez faszság, ez nem lehet igaz! Igen, csak magamnak akarom bebeszélni… Pff…

  Gyorsan levetkőztem, hogy újra elmenjek fürdeni, most már normálisan, ugyanis Tom még sem moshatja végig a 19 éved húgát… Az még nekem is sok lenne.

  Már egy szál alsóneműben álltam, mikor meghallottam a dobot. Na,nem. Az tud aa legjobban felidegesíteni, ha valaki hozzá ér az ÉN hangszereimhez! Főleg, hogy az illető, nem is tud dobolni a hangok alapján.

  Úgy, ahogy voltam, bugyiban, melltartóban rohantam le, s rontottam be a kis szobába.

-Most azonnal fejezd, be, és húzzon ki innen mindenki! – nem kiabáltam, de hangomban annyi él volt, hogy mindenki egy pillanat alatt megdermedt.

-Blair, nincs rajtad ruha. – jelentette ki Tom, mire a szememet forgattam. – Will nem is szólsz a Barátnődre, amiért így jelenik meg társaságban? – emelte ki a barátnőd szót.

  Will csak vállat vont. Még is mi mást csináljon? Ő is tudja, hogy nem vagyok igazából az.

-Nem is érdekel? – kérdezte a göndör, aki nagyon nem tudta levenni a szemét rólam.

-Miért érdekelne? Láttam már kevesebb ruhában is… - vont újra vállat.

-Na, de Vilmos! – korholta Ben, elváltoztatott hangon. Ez az, amivel igazán fel lehet idegesíteni szegényt… Utálja a nevét, és az első évben mikor megalakultunk, mindig ezzel a mondattal basztatták.

-Pofa be! – emelte fel a hangját.

-Azt mondtam, mindenki takarodjon ki innen! – mutattam az ajtó felé.

-Elég nehéz így komolyan ven…-kezdte Pepe, de közbevágtam:

-Most!

-Oké, értettük, nyugi van! – tette fel a kezét „védekezésképpen”.

  Miután az utolsó is kifáradt, kivettem a kulcsra zártam az ajtót és visszamentem fürdeni.

   Komolyan, hogy lehetnek ekkora hülyék? És Zayn… Láttam, hogy nézett, nem vagyok vak, de miért érdekel engem ez? Miért nem szarom le, hogy megbámult, miközben a többieket teljesen figyelmen kívül tudom hagyni? Hiszen… Biztos csak azért, mert jó testem van. Egy menet, és többé már nem is érdeklem.

  Lezuhanyoztam, elszívtam egy cigit, majd leindultam. Csak elmentek már!

  De tévedtem. A tv előtt ültek és a mi táncos videóinkat nézhették, mert épp kezdtek felkászálódni, mikor jelenlétemmel lefagyasztottam az egész társalgát.

  Nyugi B., tégy úgy, mintha itt sem lennének.

-Minden rendben? – karolta át Will a derekamat. Vállat vontam. Hű, ezt ma már eljátszottuk…

-Nem akarsz feljönni egy kicsit… ? – kezdte el a nyakamat csókolgatni, de most kibújtam karjai közül.

-Most nincs kedvem… - mondtam halkan.

-Hé Will, mára le kell mondanod a húgom társaságáról, mert én alszom vele! –üvöltötte Tom. Jó tudni…

-Oké, akkor be kell érnem mára a stúdióssal. – kacsintott színpadiasan. Majdnem kiköptem a kezemben tartott vizet ennek hallatára. Így is kurva kínos volt, nem kell még emlékeztetnie is…

-Miért mi volt reggel? – kérdezte bátyám.

-Kérdezd Zaynt! – kacsintott Will. Miért csinálja ezt?!

-Mi volt? – fordult Tom, az exem irányába, aki láthatóan nagyon kellemetlenül érezte magát a szituációtól.

   Megfogtam Will karját, és kirángattam a kertbe, jó messze az ajtótól.

-Még is mire jó ez? – kérdeztem halkan, bár majd szétvetett a düh.

-Arra, hogy megtudjam szeretitek-e egymást! Basszus B… Amikor megismertelek, az volt az első gondolatunk a srácokkal, hogy milyen jó nő vagy. A második, pedig az, hogy egy fadarabra hasonlítasz, kivéve akkor, amikor táncolsz. Akkor látszik, hogy igazán önmagad vagy, hogy ez csak egy álarc, amit felraktál magadra. De tudod mit mondanak? Hogy ha sokáig ne veszed le, beleég a bőrödbe és soha többé nem szabadulsz tőle. Hát én ezt nem szeretném látni! Megakarom ismerni az IGAZI Blair Danwert! – a végére már szinte kiabált.

-Hát akkor sajnálom, de ki kell ábrándítsalak: Még ha azt is hiszed, hogy ez nem én vagyok, akkor is ez maradok! – ezt jól megmondtam…

-Na látod, pontosan ezért csinálom ezt az egészet! Ezért szóltam be Zaynek, ezért beszéltem meg Tommal a zenés cuccot! Hidd el túlerőben vagyunk… - azzal ott hagyott.

-Jól nyomod húgi, már látszik, hogy testvérek vagyunk! Komolyan a szertárban? – jött ki röhögve Tom, de én csak álltam, mint egy rakás szar. – Oké, hogy a többiekkel faszkalap vagy, de én kérem vissza azt az embert, aki napközben voltál!

-Nem fog menni… - nyögtem ki.

-Azt hiszed? Akkor ezt hallgasd!

You know you love me, I know you care

Just shout whanever, and I'll be there

You are my love, you are my heart

And we will never ever ever be apart  (Justin Bieber: Baby)