2013. augusztus 13., kedd

4. Fejezet - Balszerencse

Heeey! Itt a következő rész, és nem bírtam ki muszáj volt egyet Zayn szemszögéből írnom :)) Írjátok meg ha tetszik pls!!! Xx Blair


        


Zayn



  -Zayn, nyugodj már le! Nem értem, miért olyan nagy probléma ez az egész. Lesznek táncosaink. Na és? Legalább, lesznek körülöttünk újabb olyan emberek, akikkel esélyünk lehet normálisan megismerkedni. – magyarázta nekem a kocsiban Liam.
  Hogy mi vele a bajom? A kurva életbe, utálom, hogy a csontot is lerágják rólunk, csak, hogy még többet kaszáljanak! Utálom ezt az egész képmutató világot! Hogy akárhányszor kiállok a kamerák, avagy a rajongók elé, mosolyogjak gondtalanul, mintha nem menne az agyamra, hogy minden lépésemet szemmel tartják.
-Ja, haver lehet, hogy jó csajok is lesznek! – fordult hátra Hazza az anyósülésről. Na ez meg a másik: Paul, semmit sem mondott róluk. Nem tudjuk, hányan vannak, lányok-e vagy fiúk, még az sem biztos, hogy angolok!
-Fogd be! Az biztos, hogy én nem fogok velük jópofizni! Ha velünk fognak dolgozni, olyan leszek velük, mint amilyen valójában lennék!
-Legalább egy esélyt adj nekik! – kérlelt NIall, de én csak makacsul előre meredtem.
-Zayn. – kezdte figyelmeztetőn Liam, de továbbra is az utat szugeráltam a hátsó ülésről.
-Zayn! – ez már Louis volt, s láttam, hogy engem néz a visszapillantóban.
-Nem! És most már szálljatok le a témáról! – állítottam le őket.
-Hát… Te akartad! –Sóhajtott nagyot Tomlinson. Ennek nem lesz jó vége. – Harold, zenét! – adta ki az utasítást, mire én máris megbántam előbbi kijelentésemet.
- Szívesen! – kezdte kikeresni Harry a számomra annyira, de annyira idegesítő számot.

Hi Barbie
Hi Ken!
Do you wanna go for a ride?
Sure Ken!
Jump in…




  Nekem már itt elegem volt az egészből, főleg, hogy Louis és Haz elvékonyított hangon mondták a szöveget. Nyugi Malik, kibírod, nem fogod már megint beadni ettől a szartól a derekad.
  De baszki, ők addig nyomják, ameddig igent nem mondok!
-Oké, oké elég! Legyen! Megpróbálok normálisan viselkedni, csak kapcsoljátok ki! – állítottam le őket a második versszak után, mikor már Liam és Niall is beszállt, csak ők a pofámba hajolva énekelték.
  Lekapcsolták, majd lepacsiztak.
-Igazán nem értem Zayne, hogy mi bajod van ezzel! –vigyorgott gonoszul Tommo.
-Inkább az utat figyeld. – morogtam dühösen.
  Utálok ismerkedni. Lehet ez furán hangzik, de egyszerűen nem bírom, ha új emberek vannak körülöttem. Mikor az X-Factorban összekerültünk, nagyon kiakadtam, – oké, igaz nálam hamar felmegy a pumpa, de akkor tényleg nagyon – és kábé fél évembe került, hogy ne utáljam őket ok nélkül, s legalább egy évbe, hogy a barátaimnak tekintsem őket.
  De ilyenkor, legszívesebben agyonverném az összeset! Kis gecik tudnak lenni…
-Megérkeztünk! – üvöltötte Louis, majd leállította a motort.
  Kiszálltunk, s elkezdtem keresni cigis dobozomat. 

-A-aa! Most nincs időd füstölni! Paul megmondta, hogy most az egyszer egy percet se késsünk. És én most az egyszer, be akarom tartani drága managerünk parancsát. - vigyorgott Harry.
  Megütközve néztem rá, de nem volt időm reagálni, mert elkezdtek befelé tolni az épületbe.
-Sziasztok! Szia Harry! – mosolygott nagyon „szexisen” a recepciós csaj, s melleit még jobban kinyomta.
-Liza. – kacsintott oda Haz.
-Emma! – javította ki, és a mosoly egy pillanat alatt lefagyott az arcáról.
-Tényleg? – A srácokkal, mi már alig bírtuk visszatartani a röhögést. Tuti, hogy Harold nem rég megdugta.
-Paul már vár titeket! – vetette oda sértetten még Liza… Nem, Emma, majd tüntetőleg elfordult.
Röhögve mentünk be a helyiségbe.
-Sziasztok srácok, mi olyan vicces? – kérdezte Paul mosolyogva.
-Harry megdugta a recepciós csajt, és elfelejtette a nevét. Vagy is összetévesztette valakivel. – röhögött Niall. Szeretjük ilyenekkel szívatni szegény embert.
-Mi? Neked elment az eszed? Ez már a hónapban a második recepciósunk volt! – cseszte le a röhögő srácot. – Na, jó ezzel most nem tudok foglalkozni, de később még számolunk! – vetett az érintettre egy szemrehányó pillantást. – Nem sokára itt lesznek, és kérek mindenkit, hogy ne ijesszétek el őket rögtön, mert két éves szerződést kötöttünk velük.
-Hogy mi? – néztem nagyot. Most ugye szórakoznak?
-Jól hallottad.
-És ha szarok lesznek? Vagy utálni fogjuk őket?
-Nem lesznek szarok, világbajnokok. És, hogy ha te utálni fogod őket, az nem elég ahhoz, hogy kirúgjuk őket. Ha már négyen utáljátok, akkor áthelyezzük őket valamelyik másik részleghez. – jelentette ki.
  Miért csak nekem van ezzel bajom? Egyre idegesebb lettem. Az egy dolog, hogy miattuk nem szívhattam el egy kurva szálat, pedig még meg sem érkeztek, meg, hogy azt sem tudjuk kik ezek, de, hogy egy szerződést is aláírtak, amiről mi nem is tudtunk már sok.
-Nyugi.- veregette meg a vállam Liam, mire elég csúnyán néztem rá.
   Aztán kopogtak.
-Itt is vannak! – tapsolt egyet Paul, majd felállt ajtót nyitni.
  Kíváncsian néztünk a belépő személyekre. Egyetlen lány volt a társaságban, három kigyúrt srác mellett. Hát ez fantasztikus. Ám a lány szeme felcsillant, mikor meglátott minket, s nyitotta a száját, mikor az egyik magas barna hajú befogta a száját.
-Egy pillanat mondta. – majd kivezette a lányt. Értetlenül ültünk, még is mi a fasz volt ez?
  Kintről valami elég irritáló elfojtott visítás hallatszott, majd egy csitítgató hang. A másik kettő „jövevényre” néztem, akik öklükkel próbálták visszafogni a röhögésüket.
-Bocsánat… -röhögés – Csibu… Vagy is a lány, kicsit hiperaktív – nyögte ki az enyhén vöröses hajú srác valami furcsa akcentussal.
-Ja, de nyugi Dan elintézi. – szólt a másik. Milyen származásúak ezek? Olyan ismerős… Paulra néztem, amivel nem voltam egyedül, és válaszolt ki nem mondott kérdésünkre.
-Magyarok.
-Hogy mi? – És tessék, sikerült, elérnie, hogy visszajöjjenek azok a bizonyos emlékek Róla. Utáltam rá gondolni, pedig minden nap eszembe jutott. Vagy is szerettem volna rágondolni, csak nem az utolsó estéről, amikor láttam. Megborzongtam az emlék hatására.
-Zayn! Zayn, figyelsz egyáltalán? – lóbálta kezét a szemem előtt Niall, mire felocsúdtam. Visszajött azóta a lány is meg az a srác, s mindenki kérdőn nézett rám.
-Mi van?
-Éppen a nevedet kellett volna benyögnöd, de gondolom fogalmad sincs az ő nevükről figyelembe véve az arckifejezésed, szóval szépen megkérlek titeket, – fordult vissza a még mindig álldogáló társaság felé - hogy ismételjétek el.
-Ben vagyok. – vigyorgott az egyik, barna hajú. Hát nem vitte túlzásba…
-Pepe. – vette át a szót a vörös hajú. Még is milyen idióta név ez? Vagy becenév? Tök mindegy, leszarom.
-Daniel vagyok, de inkább csak Dan.
-Csibu.
-Még, egyszer? – kérdeztem vissza.
-Csibu. – ismételte zavartan. – Ez… A becenevem, amit a többiek aggattak rám, mára meg hozzám nőtt. – fejtette ki.
-Stip stop! – suttogta körbe nekünk Niall, mire a szememet forgattam. Tudom, régi hülye szokás. Aztán hallottam, hogy valaki röhög és oda kaptam a fejem. Az a Ben, vagy Pepe… Nem is tudom, kik röhögtek.
-Mi olyan vicces? – flegmáztam.
-Bocsi, csak egy kedves barátunkat juttattad eszünkbe… - röhögtek tovább, a szemforgatásra célozva. Mert tényleg, nem jellemző a tinik felére ez a dolog.
-Ó tényleg! Paul az van, hogy ketten kicsit késnek, mert… Mert elaludtak. – vakargatta tarkóját zavartan Dan. Az ő nevét könnyű megjegyezni, még normálisan is mutatkozott be. Engem meg az előbbi bambulásom után, nem is kell bemutatni.
  A két másik srác, megint röhögni kezdett, majd hadováltak valamit magyarul. Igen, felismerem a nyelvet még akkor is, ha nem tudnám, hogy ők azok. Mindenre emlékszem Vele kapcsolatban…
Mielőtt Paul reagálhatott volna, a csaj szólalt meg.
-Óriási megtiszteltetés, hogy megismerhetlek titeket, nagy rajongótok vagyok, de nem fogok sikítani! – hadarta el. Már az agyamra megy… - Ha még is, leönthettek egy vödör hideg vízzel.
  A vörös hajú mondott valamit, mire mi értetlenül néztünk arra. Nem tudták, hogy társaságban nem illik idegen nyelven beszélni? Aztán nagy röhögés.
-Mit mondtál? – kíváncsiskodott Hazza.
-Azt, hogy ezt a szabályt, otthon is bevezethetnénk! De Pepe, akkor rohadt sokat kéne felmosnunk… - válaszolt és morfondírozott a másik. Ben. Igen ez az, Ben!
  A csaj, csak zavartan bemutatott.
-És mond csak Csibu – mondta ki nagyon, de nagyon furán a lány nevét, Harry, bár nem hiszem, hogy nekem jobban menne – Az a másik lány, aki jön… Ő is nagy rajongónk? – nagyon elbambulhattam az elején. Ezek szerint, van még egy lány és egy srác.
  Most mind a három nevetni kezdett. Nagyon furák..
-B.? Rajongó? Nem akarlak elkeseríteni titeket, de ő szerintem azt sem tudja, kik vagytok! – Csak őszintén haver! Kezdtek kíváncsi lenni ezekre.
-És még is mikor jönnek? – faggatta Bent, Tomlinson.
-Én nem tudom… Dan nyitott majdnem rájuk… - vigyorgott az, mire az említett vállba ütötte, figyelmeztetés gyanánt. – Most mi van?
  A srác magyarul válaszolt, mire látszott a másik arcán a „felvilágosulás”. Szerintem Paulon kívül, mindannyian levágtuk a helyzetet, főleg, hogy drága csapattársaim arcán is megjelent az a bizonyos gonosz vigyor.
  Innentől kezdve, már sokkal oldottabb volt a hangulat, s mindenki talált magának valaki beszélgetőpartnert. Kivéve engem. Csak azon kattogtam, hogy mi a szart képzel magáról az a másik kettő, hogy ahelyett, hogy időben beérnének, ők éppen kefélnek! Nem hiszem el!
  Már vagy negyven perce itt kellett volna lenniük, amikor én robbantam.
-Paul még is mi a fasz ez?
-Miről beszélsz? – kérdezett vissza. Mindenki engem figyelt.
-Hol a szarban vannak már?!
-Zayn, nyugi…
-Nem! Hagyjál békén! Ez nem normális! Ki a faszomnak képzelik ők magukat, hogy ezt megtehetik?! Ez az első munkanapjuk! Mi az, hogy késnek? Háromnegyed órája várunk! – üvöltöttem. Igen, megint kiakadtam. Idegesen meredtem rájuk, és csak ekkor tudatosult benne,m hogy a társasággal szemben állok, így kiabálok a képükbe.
-Zayn… - kezdte Louis. Már vettem a következő nagy levegőt, hogy folytassam, ezt a csodás monológot,m mikor láttam, hogy mindenki a hátam mögé mered.  Idegesen fordultam meg, s egy döbbent sráccal találtam szembe magam.
  Döbbenten meredt ránk, majd morgott valamit – gondolom káromkodott – magyarul, s kirohant.
-Most meg még is mi a fasz van? – igen, ha dühös vagyok, nem nagyon válogatok.
-Te hülye vagy? Azt mondtad adsz nekik egy esélyt! Most szegény lány lehet, hogy kint zokog valahol miattad! – cseszett le Paul. Még is milyen lány?
  Körbe néztem. A táncosok fojtott hangon vitatkoztak valami, s teljesen értetlennek tűntek. Többször állt fel, egyik másik, hogy kimenjen, de a többiek mindig marasztalták.
-Ülj inkább le, és ne is szólalj meg többet! – persze, hogy megint én vagyok a hunyó. Mert tényleg, hagyjuk figyelme kívül azt az elbaszott negyvenöt percet…
-Mi ütött beléd? Megígérted, hogy normális leszel. – suttogta Louis.
-Én megpróbáltam! De a rohadt életbe, nem vagyok türelmes. És ennyi volt! Elcseszték azt a rohadt esélyt nálam. – sziszegtem vissza.
-Ezzel csak a saját dolgod nehezíted meg, ugyan is mi csípjük őket. – kösz Liam ezzel most sokat segítettél.
   Nem szóltam többet, magam elé meredtem, miközben az asztalon doboltam. Újabb tíz perc várakozás. Rohadt jó…
   Aztán szöszmötölés hallatszott az ajtó elől, majd lenyomódott a kilincs és belépett rajta egy magas barna göndör fürtös srác. Ez is kigyúrt. Az eszem megáll! Csak ez után tudatosult bennem, hogy nincs egyedül.
  A lány lehajtott fejjel kilépett mögüle.
   Uramisten… Ez lehetetlen!




Blair


   Nem szabad sírnom! Danwer ne bőgj! Azt csak a gyengék teszik. Nem elég, hogy itt kuporogsz egy folyosón a fal mellet?  Ne cseszd el azt, amit hosszú évek árán felépítettél! Végül is, valahol mélyen mindig is meg akartad mutatni neki, hogy mit tett veled…
  Egy könnycseppet leszámítva, sikerült visszanyelnem a gombócot a torkomban. Behunytam a szemem, s próbáltam úrrá lenni dübörgő szívverésemen. Ez már nehezebben ment.
-Minden rendben? – jött egy hang közvetlen közelről, mire felsikkantottam. – Bocsi azt hittem, tudod, hogy itt vagyok. – szabadkozott Will. – Minden… Rendben? – kérdezte újra.
  Csak a fejemet ráztam. Oké, nagyon hülye kérdést tett fel, de én minek tagadjam, mikor ordít minden egyes porcikámból, hogy valami nem stimmel. Nem szólt, csak megölelt, ami most kivételesen nagyon, de nagyon jól esett.
-El kell mennem innen. Nem marad… - kezdtem.
-Blair, mint pasi mondom, hogy nem éri meg! Sokkal értékesebb vagy te annál! – simogatta az arcom.
-Ezt nem értheted…
-Akkor magyarázd meg!
-Szerettem Őt… - suttogtam, s lehunytam a szemem. Tessék, kimondtam valaki olyannak, aki kimaradt „régi” életemből. – Ez nem olyan egyszerű. – próbáltam elnyomni hangom remegését, sikertelenül.
-Figyelj! Nem tudom, melyik ez a bizonyos személy az öt közül, nem tudom mi történt pontosan, de a mostani állapotodból azt veszem le, hogy nagy gikszer lehetett… Oké, bocsi ez nem segít.  – jött egy pillanatba zavarba – Az a lényeg, hogy mutasd meg neki, milyen erős vagy! Ne hagyd, hogy egy gyenge törékeny kis virágszálnak lásson! Mutasd meg ki vagy! – mondja ezt az, aki semmit sem tud a múltamról, és ezt még ő maga sem tudja. Ügyes vagy Blair, mintha e nélkül, nem érezted volna magad szarul! –Mutasd meg mit veszített! – tette még hozzá. Magamat elnézve nem sokat. Keserűen felnevettem.
-Úgy beszélsz, mintha valami barátnőm lennél. – mondtam.
-Oké egy kis alakítással, de bóknak veszem. – mosolyodott el – Na gyere, fogd meg a kezem. Most! Na végre. Köszönöm. – bólintott nagyvonalúan, mikor végre teljesítettem parancsát. – Visszamegyünk… ne Blair, ne vágj közbe hadd mondjam végig!Szóval, visszamegyünk. Ha úgy érzed, hogy nem bírod, szorítsd meg a kezem, amilyen erősen csak akarod, de kérlek figyelj rá, hogy ne törjön el. Tudom én, hogy kicsi a bors, de erős – vigyorgott és kacsintott. Jó, hogy ennyire oda van a saját poénjáért. A szememet forgattam. – Hoppá, csak nem a régi Danwer kisasszony?- aj de próbálja oldani a hangulatot, aztán komolyra váltott. – Ott leszek veled. – ott álltunk egymás kezét szorongatva, s próbálta elkapni a pillantásomat, de mindig elfordultam.
-Nem fog menni… Ha most igen, később bizto…
-Muszáj! Figyelj… - láttam, hogy keresi azokat a szavakat, amivel a legkevésbé bánthat meg. –Ha nem jössz vissza, az egész csapatnak annyi, és egy hatalmas pert aggatnak a nyakunkba! – hadarta el végül egy szuszra. Mondtam már mennyire utálom azt a kurva szerződést?!
  Nem válaszoltam rögtön. Szar helyzet volt. Még is mit mondjak? Még sem cseszhetem el az ő karrierjüket is.
-Rendben. – bólintottam végül. Bármennyire is remegtem, sikítottam zokogtam, toporzékoltam belül, nem hagytam, hogy ez meglátszódjon arcomon, avagy testtartásomon.
  Kéz a kézben sétáltunk az ajtóhoz, előtte még lágyan megcsókolt, majd benyitott.
-Bocs srácok, csak azt hitte elhagyta a mobilját! – csóválta a fejét Will, mire hálásan egy kicsivel még jobban megszorítottam a kezét.
-És meglett? – kérdezte egy idegen hang, mire – félve ugyan, de – felpillantottam.
-Persze. Nálam volt, csak elfelejtette. – vont vállat.
-És, hogy hívnak titeket? – kérdezte ugyan az a hang, amihez most már egy göndör fürtökkel keretezett arcot párosítottam.
-Will vagyok. csak simán Will. – utálja, a teljes nevét, nem érti, hogyan szívathatták meg ennyire. – Te jössz. – suttogta magyarul, de megráztam a fejem.
-Oké… Ő itt Blair. Az apja angol ezért van angol neve, és jobb kiejtése. – magyarázta. Még meg sem szólaltam, de nem is tervezem.
   Ránéztem a csapat többi tagjára, és meglepődve láttam, hogy mindegyik aggódva fürkészi az arcom. Bár Csibunak néha az egyik szőkére tévedt a tekintete…
  Nyugtatásképpen vállat vontam.
-Jól van srácok, ti is mutatkozzatok be gyorsan, mert haladni szeretnék. – mondta egy harminc- negyven körüli pasi. – Én Paul vagyok, a manager.
-Niall – mondta a szőke.
-Liam. – a rövid barna hajú.
-Louis. – ő is barna hajú, szinte biztos, hogy össze fogom őket téveszteni, ha egyáltalán sikerül megtanulnom a nevüket. De mit vigyorog ennyire?
-Harry vagyok. – Göndörke felpattant, majd oda jött megölelni. Mi a fasz? – Amúgy mondtam már milyen gyönyörű neved van? – Várta, hogy reagáljak, ha nem is szóban, de pirulás, stb., erre tőlem kapott egy teljesen üres, kiismerhetetlen arcot. Majd pont jó pofizni kezdek.
-Haver szerintem, lekoptattak! – szólt a vigyori, mire a fürtös pirulva a helyére sétált.
  Eddig nem volt olyan nehéz, próbáltam azzal lefoglalni magam, hogy megjegyezzem a neveket, de már nem tudtam őket. Gratulálok Blair!
  Mindenki az utolsó tag felé fordult, kivéve engem. Eddig úgy tettem, mint ha nem lenne a helyiségbe annak ellenére, hogy végig magamon éreztem döbbent pillantását, de akkor sem kellett szembe néznem vele. Amilyen erősen csak tudtam, megszorítottam Will kezét, aki egy szó nélkül tűrte, majd halványan rám mosolygott.
-Te jössz… - bökte oldalba Harry, szomszédját. Oké, nem bírtam ki, bármennyire is féltem a dologtól, s bármennyire nem akartam, muszáj volt odanéznem. Ez olyan, mint egy belépni tilos tábla. Meg kell tudni, hogy mit rejt. 

  Már nem engem nézett. Maga elé meredt, de ahogy megérezte a göndör könyökét, ijedten kapta fel a fejét.
-Zayn. – mondta elhaló hangon, aztán láttam, hogy tekintete felém indul. Még épp időben néztem arrébb.
-Oké emberek! – csapta össze kezét… Ezt is elfelejtette... A Manager, ezt csak megjegyzem. – A fiúk turnéja, januárban kezdődik, s arra gondoltunk, újíthatnánk táncosokkal, mert ugye eddig nem nagyon voltak, és mivel ti épp mikor ehhez keresgéltünk embereket nyertétek meg a versenyt, ez tűnt a legjobb és legmegbízhatóbb választásnak. Elég könnyű táncok lesznek, nem is mindegyik számhoz kelletek, de lehetséges, hogy valamelyik klippben is szükség lesz rátok. Ja, igen, jó lenne azért, ha a táncokat minél előbb megtanulnátok, mert nem tudtok majd mindig együtt próbálni. Elég sok szabadnapotok lesz, ha a éppen nem érnek rá, így felőlem nyugodtan vállaljatok másodállást időtöltés gyanánt, de elvárom, hogy mindig a fiúk legyenek az  elsők a fontossági listán. – elég gyorsan elhadarta a tudnivalókat, tényleg nem húzta sokáig. – Most pedig menjünk át a gyakorlóterembe.
-Beszélhetnénk? – álltam elé gyorsan, mire felpillantott. – Négyszemközt.
  Felvont szemöldökkel bólintott.
-Hallottátok emberek, ne bámészkodjatok, menjetek!  - adta ki az útját, mindegyiknek. Valóban mindenki minket nézhetett, mert zavartan fordultak el, s indultak kifelé.
-Ki akarok lépni. – jelentettem ki, mikor az ajtó becsukódott az utolsó mögött.
-Tessék?!
-Jól hallotta. Mindezt úgy, hogy a csapat többi tagjának ne legyen ebből problémája. – úgy beszéltem, mintha ez világ legtermészetesebb dolga lenne.
-Még is m… - kereste a szavakat – Nem. – úgy látszik megtalálta…
-Akkor hagy dolgozzak a stúdión belül, máshol! – próbálkoztam mással.
-Nem. A fiúk miatt lettetek idehívva, így is baj, hogy csak ketten vagytok lányok. Nem. – ismételte újra. Na, itt telt be a pohár. Ki jött belőlem az összes indulat, ami ez alatt a fél óra alatt, felgyülemlett bennem.
-Mi az, hogy nem? Ide rángatott minket Magyarországról, csak azért, hogy öt elkényeztetett buzi mögött táncikáljunk, valami szánalmas zenére?! Komolyan ilyen hülye vagy? Tudja mit jelent az, hogy világbajnokok lettünk?! Hogy sokkal többet tudunk, mint amit most kérsz tőlünk! Ilyen csicskaságot… Komolyan, még a retardáltak is megcsinálják azt, amit a mi torkunkon akarsz lenyomni! – üvöltöttem teljesen kikelve magamból.
-Már pedig jobb ha megbarátkozol a gondolattal, mert ti fogjátok ezt a… hogy is mondtad? ja igen, „csicskaságot” csinálni. – nem, üvöltött, de sikerült felidegesítenem.
-Bazdmeg! – üvöltöttem a szemébe, majd feltéptem az ajtót.
-Vigyázz a szádra! – most már üvöltött.
-Miért mi lesz? Kirúgsz? – kiabáltam vissza gúnyosan, mire bosszúsan kisétált mellettem az ajtón.
-Igazán leszokhatnátok a hallgatózásról, és ez az újaknak is szól! – mivel eddig háttal álltam, döbbenten fordultam meg, hogy szembetaláljam magam a kikerekedett tekintettel megdermedt társasággal. Kurva jó!
-Induljunk! – csörtetett az egyik irányba a főnök.
-Baszki Danwer, még életemben nem hallottalak így üvöltözni. Ha jobban belegondolok, még soha nem hallottalak kiabálni… - mondta Ben.
-A végén még jobban fog téged utálni, mint minket. – nézett furán Pepe. Szerintem, maga sem tudta, hogy ezt most viccből, vagy komolyan mondta.
  Nem szóltak a többiek semmit, bár nem hiszem, hogy értettek egyáltalán bármit is ebből az egészből, mivel magyarul beszéltünk.
-Azért ez nem volt semmi. Mikor megismertelek, mindig vártam valami ehhez hasonló kitörést, de az évek múláséval, azt hittem nem vagy képes ilyenre. Hát tévedtem! – kacsintott Will.
  Nem válaszoltam, úgy éreztem, ha kinyitom a számat, nem tudom kordában tartani indulatomat, ám a telefonom csörgését, nem hagyhattam figyelmen kívül.
-Mi van? – szóltam bele a telefonba.
-Ő… Szia… Húgi. – hallottam Tomot, bár inkább kérdésnek hangzott, mint sem köszönésnek.
-Mit akarsz?
-Oké… Gondoltam megkérdezem, milyen az első munkanapod, de ezek szerint ne… - nem hagytam, hogy végig mondja.
-Hát nem. – és kinyomtam.
-Hé, nyugi! – kapott ölbe Will menet közben(?), fenekem alá nyúlva, majd megcsókolt. Nem ellenkeztem, így legalább egy kicsit kizárom a külvilágot.
-Ugye nem zavarunk? – jött a manager gúnyos hangja, mire elváltunk, és visszakerültem a saját lábamra. A többiek döbbenten meredtek ránk.
-Mi a fasz? – csak elegánsan Pepe…
-Az nincs neki, én már csak tudom! – kacsintott Will, és megpaskolta a popsimat. Csak a szememet forgattam. Üdv régi énem!
-Haver mesélned kell! – vigyorgott Ben. Gondolom, nem is kell mondanom, hogy ez mind magyarul zajlott le.
-Egy Úriember nem tesz ilyet! – húzta ki magát barátom. – De kimondta, hogy én az vagyok? – figyelmeztetően ránéztem. – Oké, oké az vagyok!
-Cigizzünk. – mondtam, majd körbenéztem. Ja, hogy már megérkeztünk a célállomáshoz? Egy színházterem szerűségben álltunk, bár nem vágom, hogy ez miért olyan jó gyakorló hely, mert semmilyen szempontból nem tűnt aktuálisnak a tánchoz. Na, jó erről nem ma fogok leállni vitatkozni.
  Szememmel hamar megtaláltam az exit feliratot, és egy szó nélkül kezdtem, húzni irányába Willt, a döbbent szupersztárok között.
-Még is hova mentek? – kérdezte a főnök. Istenem, hogy én már mennyire utálom ezt a hangot.
-Bocs Paul, egy öt perces cigi szünetet kaphatnánk? – magyarázkodott barátom.
-Oké, mit bánom én? Zayn légy szíves, te is most intézd el, nem a szünet után jusson eszedbe különben soha sem végzünk. Úgy is ezért rinyáltál eddig, nem? – De jó már csak ő hiányzik.
  Nem adtam jelét idegességemnek, kinyitottam az ajtót, és szegény srácot még mindig rángatva, kiléptem rajta.
  Remegő kézzel cigit gyújtani egyáltalán nem sétagalopp, megszenvedtem vele.
-Mondtam, hogy meg tudod csinálni. – végig simított az arcomon. Nem reagáltam, idegesen szívtam az újabb slukkot. – Most már tudom melyik az és… Láttad az arcát? Teljesen ki volt! – miért kell róla beszélni?!
   Gyorsan adtam egy szájra puszit, hogy elhallgattassam.
-Csatlakozhatunk? – jött ki a Göndör, mögötte… Vele. Szaggatottan vettem a levegőt és közelebb araszoltam Willhez. 

-Gyertek nyugodtan. – mosolygott lazán – Hm… Bocsi, de olyan néváradatot zúdítottunk egymásra, hogy  nem nagyon tudtam megjegyezni a neveket. – vakargatta tarkóját. – Én Will vagyok. – nyújtott kezet.
-Harry. – rázta meg a göndör a felé nyújtott kezet.
-Zayn. – olyan… Fura volt a hangja. Ő is kezet fogott vele, miközben kifújta a füstöt.
-Ha jól érzékeltem, nem bírod a zenénket. – nevetett fel egy rövidebb csönd után Harry és egyenesen rám nézett. Zavarban volt. Nem válaszoltam, úgy tettem, mint ha nem hallottam volna, cigiztem tovább.
- Szerintem egy számotokat sem ismeri… - válaszolt helyettem Will.
-Tényleg, mintha a többiek említették volna… Csak nem nagyon akartam elhinni, már nem egoistaságból… Mindegy.- Még el is pirult. Oké… - Amúgy Blair – próbálta újra, mikor összeszedte magát – nagyon ismerős vagy nekem valahonnan… - vigyorgott, mire egy pillanatra megállt a kezemben a cigi, Zayn pedig félrenyelte a füstöt. Gratulálok, kicsit sem volt gáz… - Haver, jól vagy? – legalább neki nem tűnt fel.
-Persze csak… -köhögés – félrement a füst…-köhögés – pillanat… - a hangja... Még így a fuldoklás közben is kihallatszik mennyire megváltozott. Jó mondjuk négy év, hosszú idő.
-Oké. visszatérve az előző témához – nézett újra rám Harry – Ismerősnek tűnsz, csak nem tudom honnan. Úgy érzem, ha dolgunk lett volna egymással, - itt félreérthetetlenül vigyorgott. Még is milyen hülyén fogalmaz?! – Egy ilyen gyönyörű lányt, nem felejtenék el. – komolyan leállt velem flörtölni a pasim előtt? Oké, hogy ez nem olyan kapcsolat, de ők ezt nem tudják! Ez iszonyat hülye…
  Nem válaszoltam, csak eltapostam a csikket és befelé indultam.

-Én… szeretnék bocsánatot kérni a reggeli... Kiborulásomért. – muszáj volt megtorpannom a hang hallatán.
   Gunyorosan felnevettem, miközben megfordultam és négy éve először, tetőtől talpig végigmértem. Tekintetemből sugárzott, hogy ez még viccnek is rossz.
  Nem tartott tovább pár másodpercnél, de azt leszűrtem, hogy kinézete mennyit férfiasodott. Aztán besétáltam. Büszke voltam magamra, álmomban sem gondoltam volna, hogy erre képes leszek, de olyan dühös voltam, hogy inkább attól féltem neki esem.
-Fiúk! Álljatok meg! Az a fotórészlegé, ha bármi bajuk lesz, kinyírnak! – rohant e előttem a manager. Körbenéztem. Három alak rohangált  a fejükön tangával mellükön melltartóval. Úgy látszik a hülyék egymásra találtak ugyan is a Ben-Pepe pároshoz társult egy bandatag is. Vagy is kettő, mert a Fürtös, ahogy meglátta mi folyok bent, odarohant az egyikhez, lekapta a tangát a fejéről, ezzel belevonva magát a játékba.
-Jó a segged ebben a gatyába. – suttogta a fülembe Will és keze már ott is volt. Ezt elegánsan megfogalmazta… Szembefordultam vele, és lehúztam magamhoz egy csókra.
-Blair! – csak ezt ne… - Mit csinálsz? Vagy is, mit csináltok? – az további üvöltözés megelőzése érdekében, átszeltem a köztem és Tom között lévő tíz méter távolságot.
-Mit keresel itt? – kérdeztem színtelen hangon.
-Jöttem megnézni, hogy van az én egyetlen, legcsodálatosabb Blair nevezetű húgocskám! – gügyögött, és kaptam egy hatalmas cuppanósat a homlokomra. – Ugyanis, a telefonban a szokottnál is abnormálisabbnak tűntél. – hiába hülyülte el, hangjában érezhető volt az aggodalom. Eddig. Gonosz vigyor jelent meg az arcán – De úgy látom, Will… Rendbe hozott. – erre csak a szememet forgattam. Aztán elnézett a fejem fölött. – Hé az, nem? –ajaj ez már rosszul kezdődik. – Zayn! Hali! Hát te? Csak nem Blairék lesznek a táncosaitok? – mindezt persze, hogy olyan hangosan üvöltötte, hogy mindenki meghallotta. – Ó Húgi, már értem a reggeli kiakadásod. – suttogta magyarul, nagyon durva akcentussal.
-Tom, ők nem tudják, hogy mi… - kezdtem magyarázni visszafojtott hangon, mire végre megállt, és nem kellett utána loholnom.
-Akkor ez most… Kínos? – nézett rám zavartan. Nyugi Blair, csak magyarázd el. Basszus többet beszélek, mint az elmúlt fél évben!
-Tom, légy szíves! Most már mindegy, csak… Kérlek ne mond el, hogy mi milyen kapcsolatban voltunk…- hú ezt nagyon kedvesen mondtam. egy ideig az arcomat fürkészte, míg végül bólintott.
-Úgy érzem, nem kell azon törnöm magam, hogy facsarjak ki belőled bármilyen érzelmet. Majd ő megoldja. Vagy is már megoldotta. – azzal ott hagyott. Mi van? Nem! Én még mindig ugyan az vagyok!
-Hali, Tom vagyok, Blair testvére! – mutatkozott be, mindenkinek.
-Honnan ismered Zaynt? – kérdezte Harry.
-Egy suliba jártunk.
-Akkor Blair is ismeri?
-IIgen. – nyújtotta kicsit el, Tom.
-Akkor még is miért tettek úgy, mintha nem ismernék egymást? – Fürtöske milyen kis kíváncsi.
-Mert… Gondolom, nem ismerték fel egymást. – vont vállat, s visszafordult Zaynhez, lezárva a kérdezősködést. – Na de mesélj, milyen a sztár élet? – kérdezte.
-A bátyád, ilyen jóban van vele? – lépett mellém Will ezzel elszakítva a hallgatózástól. Vállat vontam, igazából én sem értettem, de dühített a dolog.
- Na végre leálltatok! Egy dolog van már hátra, ha ezt megcsináltátok, mehettek, amerre akartok, nekem mára bőben elég volt. – kezdte a manager. – Egy ismerkedő kört kéne tartanunk, hogy mindenki megismerjen mindenkit, és ne csak ilyen munkakapcsolatba legyetek, bár ezen a szinten már gy látom túl vagytok. Mindegy, ezt akkor is megcsináljuk!
  A faszt! Én biztos, hogy nem szállok be egy ilyenbe… Körbenéztem, hátha valaki osztja véleményemet, de csalódnom kellett. Csibu a szőkével dumált, Dan a rövid barnával, az ikrek meg… Na igen ők is elvannak.
  Felcaplattam a színpadra, ahol Tomék dumáltak, majd egy szó nélkül pár méterrel arrébb rángattam.
-Vigyél el innen! – jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon.
-Mi? Miért?
-Mert a többieknek kell a kocsi, én viszont el akarok menni. – forgattam a szemem. Olyan Csibunak érzem magam, annyit beszélek!
-A-aa. Itt maradsz ezen az ismerkedős micsodán, és utána hazamész a többiekkel! Nem leszel ilyen antiszociális. – csóválta a fejét. 

  Nem szóltam többet, elindultam a színpadról lefelé. Akkor egyedül megyek, ám nem jutottam el az emelvényszéléig. Vagy is lejutottam, csak nem úgy, ahogy én gondoltam, ugyanis a fiúk újra kezdték a tangás, rohangálós játékot és nem vettük észre egymást a bandataggal így teljesen belém futott, mikor ki akartam rakni a kezem védekezésképpen. Hülyeség volt, mert így, háttal lefelé estem le a színpadról.

  Aztán sötétség.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése