Heeey! Itt a következő rész, és nem bírtam ki muszáj volt egyet Zayn szemszögéből írnom :)) Írjátok meg ha tetszik pls!!! Xx Blair
Zayn
-Zayn, nyugodj már le! Nem értem, miért olyan
nagy probléma ez az egész. Lesznek táncosaink. Na és? Legalább, lesznek
körülöttünk újabb olyan emberek, akikkel esélyünk lehet normálisan
megismerkedni. – magyarázta nekem a kocsiban Liam.
Hogy mi vele a bajom? A kurva életbe, utálom,
hogy a csontot is lerágják rólunk, csak, hogy még többet kaszáljanak! Utálom
ezt az egész képmutató világot! Hogy akárhányszor kiállok a kamerák, avagy a
rajongók elé, mosolyogjak gondtalanul, mintha nem menne az agyamra, hogy minden
lépésemet szemmel tartják.
-Ja,
haver lehet, hogy jó csajok is lesznek! – fordult hátra Hazza az anyósülésről.
Na ez meg a másik: Paul, semmit sem mondott róluk. Nem tudjuk, hányan vannak,
lányok-e vagy fiúk, még az sem biztos, hogy angolok!
-Fogd
be! Az biztos, hogy én nem fogok velük jópofizni! Ha velünk fognak dolgozni,
olyan leszek velük, mint amilyen valójában lennék!
-Legalább
egy esélyt adj nekik! – kérlelt NIall, de én csak makacsul előre meredtem.
-Zayn.
– kezdte figyelmeztetőn Liam, de továbbra is az utat szugeráltam a hátsó
ülésről.
-Zayn!
– ez már Louis volt, s láttam, hogy engem néz a visszapillantóban.
-Nem!
És most már szálljatok le a témáról! – állítottam le őket.
-Hát…
Te akartad! –Sóhajtott nagyot Tomlinson. Ennek nem lesz jó vége. – Harold,
zenét! – adta ki az utasítást, mire én máris megbántam előbbi kijelentésemet.
-
Szívesen! – kezdte kikeresni Harry a számomra annyira, de annyira idegesítő
számot.
Hi Barbie
Hi Ken!
Do you wanna go for a ride?
Sure Ken!
Jump in…
Nekem már itt elegem volt az egészből, főleg,
hogy Louis és Haz elvékonyított hangon mondták a szöveget. Nyugi Malik, kibírod,
nem fogod már megint beadni ettől a szartól a derekad.
De baszki, ők addig nyomják, ameddig igent
nem mondok!
-Oké,
oké elég! Legyen! Megpróbálok normálisan viselkedni, csak kapcsoljátok ki! –
állítottam le őket a második versszak után, mikor már Liam és Niall is
beszállt, csak ők a pofámba hajolva énekelték.
Lekapcsolták, majd lepacsiztak.
-Igazán
nem értem Zayne, hogy mi bajod van ezzel! –vigyorgott gonoszul Tommo.
-Inkább
az utat figyeld. – morogtam dühösen.
Utálok ismerkedni. Lehet ez furán hangzik, de
egyszerűen nem bírom, ha új emberek vannak körülöttem. Mikor az X-Factorban
összekerültünk, nagyon kiakadtam, – oké, igaz nálam hamar felmegy a pumpa, de
akkor tényleg nagyon – és kábé fél évembe került, hogy ne utáljam őket ok
nélkül, s legalább egy évbe, hogy a barátaimnak tekintsem őket.
De ilyenkor, legszívesebben agyonverném az
összeset! Kis gecik tudnak lenni…
-Megérkeztünk!
– üvöltötte Louis, majd leállította a motort.
Kiszálltunk, s elkezdtem keresni cigis
dobozomat.
-A-aa!
Most nincs időd füstölni! Paul megmondta, hogy most az egyszer egy percet se
késsünk. És én most az egyszer, be akarom tartani drága managerünk parancsát. -
vigyorgott Harry.
Megütközve néztem rá, de nem volt időm
reagálni, mert elkezdtek befelé tolni az épületbe.
-Sziasztok!
Szia Harry! – mosolygott nagyon „szexisen” a recepciós csaj, s melleit még
jobban kinyomta.
-Liza.
– kacsintott oda Haz.
-Emma!
– javította ki, és a mosoly egy pillanat alatt lefagyott az arcáról.
-Tényleg?
– A srácokkal, mi már alig bírtuk visszatartani a röhögést. Tuti, hogy Harold
nem rég megdugta.
-Paul
már vár titeket! – vetette oda sértetten még Liza… Nem, Emma, majd tüntetőleg
elfordult.
Röhögve
mentünk be a helyiségbe.
-Sziasztok
srácok, mi olyan vicces? – kérdezte Paul mosolyogva.
-Harry
megdugta a recepciós csajt, és elfelejtette a nevét. Vagy is összetévesztette
valakivel. – röhögött Niall. Szeretjük ilyenekkel szívatni szegény embert.
-Mi?
Neked elment az eszed? Ez már a hónapban a második recepciósunk volt! – cseszte
le a röhögő srácot. – Na, jó ezzel most nem tudok foglalkozni, de később még
számolunk! – vetett az érintettre egy szemrehányó pillantást. – Nem sokára itt
lesznek, és kérek mindenkit, hogy ne ijesszétek el őket rögtön, mert két éves
szerződést kötöttünk velük.
-Hogy
mi? – néztem nagyot. Most ugye szórakoznak?
-Jól
hallottad.
-És
ha szarok lesznek? Vagy utálni fogjuk őket?
-Nem
lesznek szarok, világbajnokok. És, hogy ha te utálni fogod őket, az nem elég
ahhoz, hogy kirúgjuk őket. Ha már négyen utáljátok, akkor áthelyezzük őket
valamelyik másik részleghez. – jelentette ki.
Miért csak nekem van ezzel bajom? Egyre
idegesebb lettem. Az egy dolog, hogy miattuk nem szívhattam el egy kurva
szálat, pedig még meg sem érkeztek, meg, hogy azt sem tudjuk kik ezek, de, hogy
egy szerződést is aláírtak, amiről mi nem is tudtunk már sok.
-Nyugi.-
veregette meg a vállam Liam, mire elég csúnyán néztem rá.
Aztán kopogtak.
-Itt
is vannak! – tapsolt egyet Paul, majd felállt ajtót nyitni.
Kíváncsian néztünk a belépő személyekre.
Egyetlen lány volt a társaságban, három kigyúrt srác mellett. Hát ez
fantasztikus. Ám a lány szeme felcsillant, mikor meglátott minket, s nyitotta a
száját, mikor az egyik magas barna hajú befogta a száját.
-Egy
pillanat mondta. – majd kivezette a lányt. Értetlenül ültünk, még is mi a fasz
volt ez?
Kintről valami elég irritáló elfojtott
visítás hallatszott, majd egy csitítgató hang. A másik kettő „jövevényre”
néztem, akik öklükkel próbálták visszafogni a röhögésüket.
-Bocsánat…
-röhögés – Csibu… Vagy is a lány, kicsit hiperaktív – nyögte ki az enyhén
vöröses hajú srác valami furcsa akcentussal.
-Ja,
de nyugi Dan elintézi. – szólt a másik. Milyen származásúak ezek? Olyan
ismerős… Paulra néztem, amivel nem voltam egyedül, és válaszolt ki nem mondott
kérdésünkre.
-Magyarok.
-Hogy
mi? – És tessék, sikerült, elérnie, hogy visszajöjjenek azok a bizonyos emlékek
Róla. Utáltam rá gondolni, pedig minden nap eszembe jutott. Vagy is szerettem
volna rágondolni, csak nem az utolsó estéről, amikor láttam. Megborzongtam az
emlék hatására.
-Zayn!
Zayn, figyelsz egyáltalán? – lóbálta kezét a szemem előtt Niall, mire
felocsúdtam. Visszajött azóta a lány is meg az a srác, s mindenki kérdőn nézett
rám.
-Mi
van?
-Éppen
a nevedet kellett volna benyögnöd, de gondolom fogalmad sincs az ő nevükről
figyelembe véve az arckifejezésed, szóval szépen megkérlek titeket, – fordult
vissza a még mindig álldogáló társaság felé - hogy ismételjétek el.
-Ben
vagyok. – vigyorgott az egyik, barna hajú. Hát nem vitte túlzásba…
-Pepe.
– vette át a szót a vörös hajú. Még is milyen idióta név ez? Vagy becenév? Tök
mindegy, leszarom.
-Daniel
vagyok, de inkább csak Dan.
-Csibu.
-Még,
egyszer? – kérdeztem vissza.
-Csibu.
– ismételte zavartan. – Ez… A becenevem, amit a többiek aggattak rám, mára meg
hozzám nőtt. – fejtette ki.
-Stip
stop! – suttogta körbe nekünk Niall, mire a szememet forgattam. Tudom, régi
hülye szokás. Aztán hallottam, hogy valaki röhög és oda kaptam a fejem. Az a
Ben, vagy Pepe… Nem is tudom, kik röhögtek.
-Mi
olyan vicces? – flegmáztam.
-Bocsi,
csak egy kedves barátunkat juttattad eszünkbe… - röhögtek tovább, a
szemforgatásra célozva. Mert tényleg, nem jellemző a tinik felére ez a dolog.
-Ó
tényleg! Paul az van, hogy ketten kicsit késnek, mert… Mert elaludtak. –
vakargatta tarkóját zavartan Dan. Az ő nevét könnyű megjegyezni, még normálisan
is mutatkozott be. Engem meg az előbbi bambulásom után, nem is kell bemutatni.
A két másik srác, megint röhögni kezdett,
majd hadováltak valamit magyarul. Igen, felismerem a nyelvet még akkor is, ha
nem tudnám, hogy ők azok. Mindenre emlékszem Vele kapcsolatban…
Mielőtt
Paul reagálhatott volna, a csaj szólalt meg.
-Óriási
megtiszteltetés, hogy megismerhetlek titeket, nagy rajongótok vagyok, de nem
fogok sikítani! – hadarta el. Már az agyamra megy… - Ha még is, leönthettek egy
vödör hideg vízzel.
A vörös hajú mondott valamit, mire mi
értetlenül néztünk arra. Nem tudták, hogy társaságban nem illik idegen nyelven
beszélni? Aztán nagy röhögés.
-Mit
mondtál? – kíváncsiskodott Hazza.
-Azt,
hogy ezt a szabályt, otthon is bevezethetnénk! De Pepe, akkor rohadt sokat kéne
felmosnunk… - válaszolt és morfondírozott a másik. Ben. Igen ez az, Ben!
A csaj, csak zavartan bemutatott.
-És
mond csak Csibu – mondta ki nagyon, de nagyon furán a lány nevét, Harry, bár
nem hiszem, hogy nekem jobban menne – Az a másik lány, aki jön… Ő is nagy
rajongónk? – nagyon elbambulhattam az elején. Ezek szerint, van még egy lány és
egy srác.
Most mind a három nevetni kezdett. Nagyon
furák..
-B.?
Rajongó? Nem akarlak elkeseríteni titeket, de ő szerintem azt sem tudja, kik
vagytok! – Csak őszintén haver! Kezdtek kíváncsi lenni ezekre.
-És
még is mikor jönnek? – faggatta Bent, Tomlinson.
-Én
nem tudom… Dan nyitott majdnem rájuk… - vigyorgott az, mire az említett vállba
ütötte, figyelmeztetés gyanánt. – Most mi van?
A srác magyarul válaszolt, mire látszott a
másik arcán a „felvilágosulás”. Szerintem Paulon kívül, mindannyian levágtuk a
helyzetet, főleg, hogy drága csapattársaim arcán is megjelent az a bizonyos
gonosz vigyor.
Innentől kezdve, már sokkal oldottabb volt a
hangulat, s mindenki talált magának valaki beszélgetőpartnert. Kivéve engem.
Csak azon kattogtam, hogy mi a szart képzel magáról az a másik kettő, hogy
ahelyett, hogy időben beérnének, ők éppen kefélnek! Nem hiszem el!
Már vagy negyven perce itt kellett volna
lenniük, amikor én robbantam.
-Paul
még is mi a fasz ez?
-Miről
beszélsz? – kérdezett vissza. Mindenki engem figyelt.
-Hol
a szarban vannak már?!
-Zayn,
nyugi…
-Nem!
Hagyjál békén! Ez nem normális! Ki a faszomnak képzelik ők magukat, hogy ezt
megtehetik?! Ez az első munkanapjuk! Mi az, hogy késnek? Háromnegyed órája
várunk! – üvöltöttem. Igen, megint kiakadtam. Idegesen meredtem rájuk, és csak
ekkor tudatosult benne,m hogy a társasággal szemben állok, így kiabálok a
képükbe.
-Zayn…
- kezdte Louis. Már vettem a következő nagy levegőt, hogy folytassam, ezt a
csodás monológot,m mikor láttam, hogy mindenki a hátam mögé mered. Idegesen fordultam meg, s egy döbbent sráccal
találtam szembe magam.
Döbbenten meredt ránk, majd morgott valamit –
gondolom káromkodott – magyarul, s kirohant.
-Most
meg még is mi a fasz van? – igen, ha dühös vagyok, nem nagyon válogatok.
-Te
hülye vagy? Azt mondtad adsz nekik egy esélyt! Most szegény lány lehet, hogy
kint zokog valahol miattad! – cseszett le Paul. Még is milyen lány?
Körbe néztem. A táncosok fojtott hangon
vitatkoztak valami, s teljesen értetlennek tűntek. Többször állt fel, egyik
másik, hogy kimenjen, de a többiek mindig marasztalták.
-Ülj
inkább le, és ne is szólalj meg többet! – persze, hogy megint én vagyok a
hunyó. Mert tényleg, hagyjuk figyelme kívül azt az elbaszott negyvenöt percet…
-Mi
ütött beléd? Megígérted, hogy normális leszel. – suttogta Louis.
-Én
megpróbáltam! De a rohadt életbe, nem vagyok türelmes. És ennyi volt! Elcseszték
azt a rohadt esélyt nálam. – sziszegtem vissza.
-Ezzel
csak a saját dolgod nehezíted meg, ugyan is mi csípjük őket. – kösz Liam ezzel
most sokat segítettél.
Nem szóltam többet, magam elé meredtem,
miközben az asztalon doboltam. Újabb tíz perc várakozás. Rohadt jó…
Aztán szöszmötölés hallatszott az ajtó elől,
majd lenyomódott a kilincs és belépett rajta egy magas barna göndör fürtös
srác. Ez is kigyúrt. Az eszem megáll! Csak ez után tudatosult bennem, hogy
nincs egyedül.
A lány lehajtott fejjel kilépett mögüle.
Uramisten… Ez lehetetlen!
Blair
Nem szabad sírnom! Danwer ne bőgj! Azt csak
a gyengék teszik. Nem elég, hogy itt kuporogsz egy folyosón a fal mellet? Ne cseszd el azt, amit hosszú évek árán
felépítettél! Végül is, valahol mélyen mindig is meg akartad mutatni neki, hogy
mit tett veled…
Egy könnycseppet leszámítva, sikerült
visszanyelnem a gombócot a torkomban. Behunytam a szemem, s próbáltam úrrá
lenni dübörgő szívverésemen. Ez már nehezebben ment.
-Minden
rendben? – jött egy hang közvetlen közelről, mire felsikkantottam. – Bocsi azt
hittem, tudod, hogy itt vagyok. – szabadkozott Will. – Minden… Rendben? –
kérdezte újra.
Csak a fejemet ráztam. Oké, nagyon hülye
kérdést tett fel, de én minek tagadjam, mikor ordít minden egyes porcikámból,
hogy valami nem stimmel. Nem szólt, csak megölelt, ami most kivételesen nagyon,
de nagyon jól esett.
-El
kell mennem innen. Nem marad… - kezdtem.
-Blair,
mint pasi mondom, hogy nem éri meg! Sokkal értékesebb vagy te annál! – simogatta
az arcom.
-Ezt
nem értheted…
-Akkor
magyarázd meg!
-Szerettem
Őt… - suttogtam, s lehunytam a szemem. Tessék, kimondtam valaki olyannak, aki
kimaradt „régi” életemből. – Ez nem olyan egyszerű. – próbáltam elnyomni hangom
remegését, sikertelenül.
-Figyelj!
Nem tudom, melyik ez a bizonyos személy az öt közül, nem tudom mi történt
pontosan, de a mostani állapotodból azt veszem le, hogy nagy gikszer lehetett…
Oké, bocsi ez nem segít. – jött egy
pillanatba zavarba – Az a lényeg, hogy mutasd meg neki, milyen erős vagy! Ne
hagyd, hogy egy gyenge törékeny kis virágszálnak lásson! Mutasd meg ki vagy! –
mondja ezt az, aki semmit sem tud a múltamról, és ezt még ő maga sem tudja.
Ügyes vagy Blair, mintha e nélkül, nem érezted volna magad szarul! –Mutasd meg
mit veszített! – tette még hozzá. Magamat elnézve nem sokat. Keserűen
felnevettem.
-Úgy
beszélsz, mintha valami barátnőm lennél. – mondtam.
-Oké
egy kis alakítással, de bóknak veszem. – mosolyodott el – Na gyere, fogd meg a
kezem. Most! Na végre. Köszönöm. – bólintott nagyvonalúan, mikor végre
teljesítettem parancsát. – Visszamegyünk… ne Blair, ne vágj közbe hadd mondjam
végig!Szóval, visszamegyünk. Ha úgy érzed, hogy nem bírod, szorítsd meg a
kezem, amilyen erősen csak akarod, de kérlek figyelj rá, hogy ne törjön el.
Tudom én, hogy kicsi a bors, de erős – vigyorgott és kacsintott. Jó, hogy
ennyire oda van a saját poénjáért. A szememet forgattam. – Hoppá, csak nem a
régi Danwer kisasszony?- aj de próbálja oldani a hangulatot, aztán komolyra
váltott. – Ott leszek veled. – ott álltunk egymás kezét szorongatva, s próbálta
elkapni a pillantásomat, de mindig elfordultam.
-Nem
fog menni… Ha most igen, később bizto…
-Muszáj!
Figyelj… - láttam, hogy keresi azokat a szavakat, amivel a legkevésbé bánthat
meg. –Ha nem jössz vissza, az egész csapatnak annyi, és egy hatalmas pert
aggatnak a nyakunkba! – hadarta el végül egy szuszra. Mondtam már mennyire
utálom azt a kurva szerződést?!
Nem válaszoltam rögtön. Szar helyzet volt.
Még is mit mondjak? Még sem cseszhetem el az ő karrierjüket is.
-Rendben.
– bólintottam végül. Bármennyire is remegtem, sikítottam zokogtam,
toporzékoltam belül, nem hagytam, hogy ez meglátszódjon arcomon, avagy
testtartásomon.
Kéz a kézben sétáltunk az ajtóhoz, előtte még
lágyan megcsókolt, majd benyitott.
-Bocs
srácok, csak azt hitte elhagyta a mobilját! – csóválta a fejét Will, mire
hálásan egy kicsivel még jobban megszorítottam a kezét.
-És
meglett? – kérdezte egy idegen hang, mire – félve ugyan, de – felpillantottam.
-Persze.
Nálam volt, csak elfelejtette. – vont vállat.
-És,
hogy hívnak titeket? – kérdezte ugyan az a hang, amihez most már egy göndör
fürtökkel keretezett arcot párosítottam.
-Will
vagyok. csak simán Will. – utálja, a teljes nevét, nem érti, hogyan
szívathatták meg ennyire. – Te jössz. – suttogta magyarul, de megráztam a
fejem.
-Oké…
Ő itt Blair. Az apja angol ezért van angol neve, és jobb kiejtése. –
magyarázta. Még meg sem szólaltam, de nem is tervezem.
Ránéztem a csapat többi tagjára, és
meglepődve láttam, hogy mindegyik aggódva fürkészi az arcom. Bár Csibunak néha
az egyik szőkére tévedt a tekintete…
Nyugtatásképpen vállat vontam.
-Jól
van srácok, ti is mutatkozzatok be gyorsan, mert haladni szeretnék. – mondta
egy harminc- negyven körüli pasi. – Én Paul vagyok, a manager.
-Niall
– mondta a szőke.
-Liam.
– a rövid barna hajú.
-Louis.
– ő is barna hajú, szinte biztos, hogy össze fogom őket téveszteni, ha
egyáltalán sikerül megtanulnom a nevüket. De mit vigyorog ennyire?
-Harry
vagyok. – Göndörke felpattant, majd oda jött megölelni. Mi a fasz? – Amúgy
mondtam már milyen gyönyörű neved van? – Várta, hogy reagáljak, ha nem is
szóban, de pirulás, stb., erre tőlem kapott egy teljesen üres,
kiismerhetetlen arcot. Majd pont jó pofizni kezdek.
-Haver
szerintem, lekoptattak! – szólt a vigyori, mire a fürtös pirulva a helyére
sétált.
Eddig nem volt olyan nehéz, próbáltam azzal
lefoglalni magam, hogy megjegyezzem a neveket, de már nem tudtam őket.
Gratulálok Blair!
Mindenki az utolsó tag felé fordult, kivéve
engem. Eddig úgy tettem, mint ha nem lenne a helyiségbe annak ellenére, hogy
végig magamon éreztem döbbent pillantását, de akkor sem kellett szembe néznem
vele. Amilyen erősen csak tudtam, megszorítottam Will kezét, aki egy szó nélkül
tűrte, majd halványan rám mosolygott.
-Te
jössz… - bökte oldalba Harry, szomszédját. Oké, nem bírtam ki, bármennyire is
féltem a dologtól, s bármennyire nem akartam, muszáj volt odanéznem. Ez olyan,
mint egy belépni tilos tábla. Meg kell tudni, hogy mit rejt.
Már nem engem nézett. Maga elé meredt, de
ahogy megérezte a göndör könyökét, ijedten kapta fel a fejét.
-Zayn.
– mondta elhaló hangon, aztán láttam, hogy tekintete felém indul. Még épp
időben néztem arrébb.
-Oké
emberek! – csapta össze kezét… Ezt is elfelejtette... A Manager, ezt csak
megjegyzem. – A fiúk turnéja, januárban kezdődik, s arra gondoltunk,
újíthatnánk táncosokkal, mert ugye eddig nem nagyon voltak, és mivel ti épp
mikor ehhez keresgéltünk embereket nyertétek meg a versenyt, ez tűnt a legjobb
és legmegbízhatóbb választásnak. Elég könnyű táncok lesznek, nem is mindegyik
számhoz kelletek, de lehetséges, hogy valamelyik klippben is szükség lesz
rátok. Ja, igen, jó lenne azért, ha a táncokat minél előbb megtanulnátok, mert
nem tudtok majd mindig együtt próbálni. Elég sok szabadnapotok lesz, ha a éppen
nem érnek rá, így felőlem nyugodtan vállaljatok másodállást időtöltés gyanánt,
de elvárom, hogy mindig a fiúk legyenek az
elsők a fontossági listán. – elég gyorsan elhadarta a tudnivalókat,
tényleg nem húzta sokáig. – Most pedig menjünk át a gyakorlóterembe.
-Beszélhetnénk?
– álltam elé gyorsan, mire felpillantott. – Négyszemközt.
Felvont szemöldökkel bólintott.
-Hallottátok
emberek, ne bámészkodjatok, menjetek! -
adta ki az útját, mindegyiknek. Valóban mindenki minket nézhetett, mert
zavartan fordultak el, s indultak kifelé.
-Ki
akarok lépni. – jelentettem ki, mikor az ajtó becsukódott az utolsó mögött.
-Tessék?!
-Jól
hallotta. Mindezt úgy, hogy a csapat többi tagjának ne legyen ebből problémája.
– úgy beszéltem, mintha ez világ legtermészetesebb dolga lenne.
-Még
is m… - kereste a szavakat – Nem. – úgy látszik megtalálta…
-Akkor
hagy dolgozzak a stúdión belül, máshol! – próbálkoztam mással.
-Nem.
A fiúk miatt lettetek idehívva, így is baj, hogy csak ketten vagytok lányok.
Nem. – ismételte újra. Na, itt telt be a pohár. Ki jött belőlem az összes
indulat, ami ez alatt a fél óra alatt, felgyülemlett bennem.
-Mi
az, hogy nem? Ide rángatott minket Magyarországról, csak azért, hogy öt
elkényeztetett buzi mögött táncikáljunk, valami szánalmas zenére?! Komolyan ilyen
hülye vagy? Tudja mit jelent az, hogy világbajnokok lettünk?! Hogy sokkal
többet tudunk, mint amit most kérsz tőlünk! Ilyen csicskaságot… Komolyan, még a
retardáltak is megcsinálják azt, amit a mi torkunkon akarsz lenyomni! –
üvöltöttem teljesen kikelve magamból.
-Már
pedig jobb ha megbarátkozol a gondolattal, mert ti fogjátok ezt a… hogy is
mondtad? ja igen, „csicskaságot” csinálni. – nem, üvöltött, de sikerült
felidegesítenem.
-Bazdmeg!
– üvöltöttem a szemébe, majd feltéptem az ajtót.
-Vigyázz
a szádra! – most már üvöltött.
-Miért
mi lesz? Kirúgsz? – kiabáltam vissza gúnyosan, mire bosszúsan kisétált
mellettem az ajtón.
-Igazán
leszokhatnátok a hallgatózásról, és ez az újaknak is szól! – mivel eddig háttal
álltam, döbbenten fordultam meg, hogy szembetaláljam magam a kikerekedett
tekintettel megdermedt társasággal. Kurva jó!
-Induljunk!
– csörtetett az egyik irányba a főnök.
-Baszki
Danwer, még életemben nem hallottalak így üvöltözni. Ha jobban belegondolok,
még soha nem hallottalak kiabálni… - mondta Ben.
-A
végén még jobban fog téged utálni, mint minket. – nézett furán Pepe. Szerintem,
maga sem tudta, hogy ezt most viccből, vagy komolyan mondta.
Nem szóltak a többiek semmit, bár nem hiszem,
hogy értettek egyáltalán bármit is ebből az egészből, mivel magyarul
beszéltünk.
-Azért
ez nem volt semmi. Mikor megismertelek, mindig vártam valami ehhez hasonló
kitörést, de az évek múláséval, azt hittem nem vagy képes ilyenre. Hát
tévedtem! – kacsintott Will.
Nem válaszoltam, úgy éreztem, ha kinyitom a
számat, nem tudom kordában tartani indulatomat, ám a telefonom csörgését, nem
hagyhattam figyelmen kívül.
-Mi
van? – szóltam bele a telefonba.
-Ő…
Szia… Húgi. – hallottam Tomot, bár inkább kérdésnek hangzott, mint sem
köszönésnek.
-Mit
akarsz?
-Oké…
Gondoltam megkérdezem, milyen az első munkanapod, de ezek szerint ne… - nem
hagytam, hogy végig mondja.
-Hát
nem. – és kinyomtam.
-Hé,
nyugi! – kapott ölbe Will menet közben(?), fenekem alá nyúlva, majd megcsókolt.
Nem ellenkeztem, így legalább egy kicsit kizárom a külvilágot.
-Ugye
nem zavarunk? – jött a manager gúnyos hangja, mire elváltunk, és
visszakerültem a saját lábamra. A többiek döbbenten meredtek ránk.
-Mi
a fasz? – csak elegánsan Pepe…
-Az
nincs neki, én már csak tudom! – kacsintott Will, és megpaskolta a popsimat.
Csak a szememet forgattam. Üdv régi énem!
-Haver
mesélned kell! – vigyorgott Ben. Gondolom, nem is kell mondanom, hogy ez mind
magyarul zajlott le.
-Egy
Úriember nem tesz ilyet! – húzta ki magát barátom. – De kimondta, hogy én az
vagyok? – figyelmeztetően ránéztem. – Oké, oké az vagyok!
-Cigizzünk.
– mondtam, majd körbenéztem. Ja, hogy már megérkeztünk a célállomáshoz? Egy
színházterem szerűségben álltunk, bár nem vágom, hogy ez miért olyan jó
gyakorló hely, mert semmilyen szempontból nem tűnt aktuálisnak a tánchoz. Na,
jó erről nem ma fogok leállni vitatkozni.
Szememmel hamar megtaláltam az exit
feliratot, és egy szó nélkül kezdtem, húzni irányába Willt, a döbbent
szupersztárok között.
-Még
is hova mentek? – kérdezte a főnök. Istenem, hogy én már mennyire utálom ezt a
hangot.
-Bocs
Paul, egy öt perces cigi szünetet kaphatnánk? – magyarázkodott barátom.
-Oké,
mit bánom én? Zayn légy szíves, te is most intézd el, nem a szünet után jusson
eszedbe különben soha sem végzünk. Úgy is ezért rinyáltál eddig, nem? – De jó
már csak ő hiányzik.
Nem adtam jelét idegességemnek, kinyitottam
az ajtót, és szegény srácot még mindig rángatva, kiléptem rajta.
Remegő kézzel cigit gyújtani egyáltalán nem
sétagalopp, megszenvedtem vele.
-Mondtam,
hogy meg tudod csinálni. – végig simított az arcomon. Nem reagáltam, idegesen
szívtam az újabb slukkot. – Most már tudom melyik az és… Láttad az arcát?
Teljesen ki volt! – miért kell róla beszélni?!
Gyorsan adtam egy szájra puszit, hogy
elhallgattassam.
-Csatlakozhatunk?
– jött ki a Göndör, mögötte… Vele. Szaggatottan vettem a levegőt és közelebb
araszoltam Willhez.
-Gyertek
nyugodtan. – mosolygott lazán – Hm… Bocsi, de olyan néváradatot zúdítottunk
egymásra, hogy nem nagyon tudtam
megjegyezni a neveket. – vakargatta tarkóját. – Én Will vagyok. – nyújtott
kezet.
-Harry.
– rázta meg a göndör a felé nyújtott kezet.
-Zayn.
– olyan… Fura volt a hangja. Ő is kezet fogott vele, miközben kifújta a füstöt.
-Ha
jól érzékeltem, nem bírod a zenénket. – nevetett fel egy rövidebb csönd után
Harry és egyenesen rám nézett. Zavarban volt. Nem válaszoltam, úgy tettem, mint
ha nem hallottam volna, cigiztem tovább.
-
Szerintem egy számotokat sem ismeri… - válaszolt helyettem Will.
-Tényleg,
mintha a többiek említették volna… Csak nem nagyon akartam elhinni, már nem
egoistaságból… Mindegy.- Még el is pirult. Oké… - Amúgy Blair – próbálta újra,
mikor összeszedte magát – nagyon ismerős vagy nekem valahonnan… - vigyorgott,
mire egy pillanatra megállt a kezemben a cigi, Zayn pedig félrenyelte a füstöt.
Gratulálok, kicsit sem volt gáz… - Haver, jól vagy? – legalább neki nem tűnt
fel.
-Persze
csak… -köhögés – félrement a füst…-köhögés – pillanat… - a hangja... Még így a
fuldoklás közben is kihallatszik mennyire megváltozott. Jó mondjuk négy év,
hosszú idő.
-Oké.
visszatérve az előző témához – nézett újra rám Harry – Ismerősnek tűnsz, csak
nem tudom honnan. Úgy érzem, ha dolgunk lett volna egymással, - itt
félreérthetetlenül vigyorgott. Még is milyen hülyén fogalmaz?! – Egy ilyen
gyönyörű lányt, nem felejtenék el. – komolyan leállt velem flörtölni a pasim
előtt? Oké, hogy ez nem olyan kapcsolat, de ők ezt nem tudják! Ez iszonyat
hülye…
Nem válaszoltam, csak eltapostam a csikket és
befelé indultam.
-Én…
szeretnék bocsánatot kérni a reggeli... Kiborulásomért. – muszáj volt
megtorpannom a hang hallatán.
Gunyorosan felnevettem, miközben
megfordultam és négy éve először, tetőtől talpig végigmértem. Tekintetemből
sugárzott, hogy ez még viccnek is rossz.
Nem tartott tovább pár másodpercnél, de azt
leszűrtem, hogy kinézete mennyit férfiasodott. Aztán besétáltam. Büszke voltam
magamra, álmomban sem gondoltam volna, hogy erre képes leszek, de olyan dühös
voltam, hogy inkább attól féltem neki esem.
-Fiúk!
Álljatok meg! Az a fotórészlegé, ha bármi bajuk lesz, kinyírnak! – rohant e
előttem a manager. Körbenéztem. Három alak rohangált a fejükön tangával mellükön melltartóval. Úgy
látszik a hülyék egymásra találtak ugyan is a Ben-Pepe pároshoz társult egy
bandatag is. Vagy is kettő, mert a Fürtös, ahogy meglátta mi folyok bent,
odarohant az egyikhez, lekapta a tangát a fejéről, ezzel belevonva magát a
játékba.
-Jó
a segged ebben a gatyába. – suttogta a fülembe Will és keze már ott is volt.
Ezt elegánsan megfogalmazta… Szembefordultam vele, és lehúztam magamhoz egy
csókra.
-Blair!
– csak ezt ne… - Mit csinálsz? Vagy is, mit csináltok? – az további üvöltözés
megelőzése érdekében, átszeltem a köztem és Tom között lévő tíz méter
távolságot.
-Mit
keresel itt? – kérdeztem színtelen hangon.
-Jöttem
megnézni, hogy van az én egyetlen, legcsodálatosabb Blair nevezetű húgocskám! –
gügyögött, és kaptam egy hatalmas cuppanósat a homlokomra. – Ugyanis, a
telefonban a szokottnál is abnormálisabbnak tűntél. – hiába hülyülte el,
hangjában érezhető volt az aggodalom. Eddig. Gonosz vigyor jelent meg az arcán –
De úgy látom, Will… Rendbe hozott. – erre csak a szememet forgattam. Aztán
elnézett a fejem fölött. – Hé az, nem? –ajaj ez már rosszul kezdődik. – Zayn!
Hali! Hát te? Csak nem Blairék lesznek a táncosaitok? – mindezt persze, hogy
olyan hangosan üvöltötte, hogy mindenki meghallotta. – Ó Húgi, már értem a
reggeli kiakadásod. – suttogta magyarul, nagyon durva akcentussal.
-Tom,
ők nem tudják, hogy mi… - kezdtem magyarázni visszafojtott hangon, mire végre
megállt, és nem kellett utána loholnom.
-Akkor
ez most… Kínos? – nézett rám zavartan. Nyugi Blair, csak magyarázd el. Basszus
többet beszélek, mint az elmúlt fél évben!
-Tom,
légy szíves! Most már mindegy, csak… Kérlek ne mond el, hogy mi milyen
kapcsolatban voltunk…- hú ezt nagyon kedvesen mondtam. egy ideig az arcomat
fürkészte, míg végül bólintott.
-Úgy
érzem, nem kell azon törnöm magam, hogy facsarjak ki belőled bármilyen
érzelmet. Majd ő megoldja. Vagy is már megoldotta. – azzal ott hagyott. Mi van?
Nem! Én még mindig ugyan az vagyok!
-Hali,
Tom vagyok, Blair testvére! – mutatkozott be, mindenkinek.
-Honnan
ismered Zaynt? – kérdezte Harry.
-Egy
suliba jártunk.
-Akkor
Blair is ismeri?
-IIgen.
– nyújtotta kicsit el, Tom.
-Akkor
még is miért tettek úgy, mintha nem ismernék egymást? – Fürtöske milyen kis
kíváncsi.
-Mert…
Gondolom, nem ismerték fel egymást. – vont vállat, s visszafordult Zaynhez,
lezárva a kérdezősködést. – Na de mesélj, milyen a sztár élet? – kérdezte.
-A
bátyád, ilyen jóban van vele? – lépett mellém Will ezzel elszakítva a
hallgatózástól. Vállat vontam, igazából én sem értettem, de dühített a dolog.
-
Na végre leálltatok! Egy dolog van már hátra, ha ezt megcsináltátok, mehettek,
amerre akartok, nekem mára bőben elég volt. – kezdte a manager. – Egy ismerkedő
kört kéne tartanunk, hogy mindenki megismerjen mindenkit, és ne csak ilyen
munkakapcsolatba legyetek, bár ezen a szinten már gy látom túl vagytok.
Mindegy, ezt akkor is megcsináljuk!
A faszt! Én biztos, hogy nem szállok be egy
ilyenbe… Körbenéztem, hátha valaki osztja véleményemet, de csalódnom kellett.
Csibu a szőkével dumált, Dan a rövid barnával, az ikrek meg… Na igen ők is elvannak.
Felcaplattam a színpadra, ahol Tomék
dumáltak, majd egy szó nélkül pár méterrel arrébb rángattam.
-Vigyél
el innen! – jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon.
-Mi?
Miért?
-Mert
a többieknek kell a kocsi, én viszont el akarok menni. – forgattam a szemem.
Olyan Csibunak érzem magam, annyit beszélek!
-A-aa.
Itt maradsz ezen az ismerkedős micsodán, és utána hazamész a többiekkel! Nem
leszel ilyen antiszociális. – csóválta a fejét.
Nem szóltam többet, elindultam a színpadról
lefelé. Akkor egyedül megyek, ám nem jutottam el az emelvényszéléig. Vagy is
lejutottam, csak nem úgy, ahogy én gondoltam, ugyanis a fiúk újra kezdték a
tangás, rohangálós játékot és nem vettük észre egymást a bandataggal így
teljesen belém futott, mikor ki akartam rakni a kezem védekezésképpen. Hülyeség
volt, mert így, háttal lefelé estem le a színpadról.
Aztán sötétség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése