13. Fejezet - "Én nem megyek haza."

Drágáim! Az biztos, hogy holnap nem tudok részt hozni és vasárnap sem, és nagy valószínűséggel hétfőn sem. Sajnálom, de suli időben nem hiszem, hogy menni fog az, hogy mindennap hozzak részt. Megpróbálok minél gyakrabban, mert nekem is szükségem van az írásra, szóval ne aggódjatok... Maximum hiányos házi feladataim lesznek :) ÉÉs most szeretnék egy kísérletet, ettől függ, hogy a következő rész mikor jön: Nagyon örültem annak, hogy Chat-be írtatok nekem és továbbra is azt szeretném, hogy ez így legyen DE - igen az a bizonyos de - HA 4 KOMMENT ÖSSZEGYŰLIK, HÁROM RÉSZT BIZTOSAN ÍGÉRHETEK A JÖVŐHÉTRE! Szerintem ez nem nagy kérés, de... Na, nagyon remélem, hogy összehozzátok nekem és szebbé varázsoljátok a napomat <3

                                                                                                                           Xx Blair

 Hétfőn nagyon korán ébredtem, vagy is nem aludtam két három óránál többet, de már meg sem lepődtem ezen. Hajnali ötre már lezuhanyoztam felöltöztem és indulásra készen álltam. Össze szedtem a cókmókomat és anélkül, hogy felkeltettem volna a srácot, kiléptem a házból.
   Nem akartam taxizni, szívesebben megyek tömegközlekedéssel vagy gyaloglok, így a kabátomat összehúzva magamon egy szál cigivel a számban indultam meg a buszmegálló felé. Imádtam a város csöndjét ilyenkor. Megunhatatlan élmény számomra, ez a látvány.
  Az indulásom idejéből kiindulva, nagyon korán értem be a stúdióba, a recepciónál sem az Ribi ült. Valamennyire már bennem volt, hogy merre kell mennem, meg időm is volt, szóval elindultam az irányba, amerre mindig indultunk innen. Hát persze... Az indulás könnyű, de mint kiderült az érkezés is, hiszen csak a fő folyosón kellett végigmennem és megérkeztem. Te jó ég, hogy mi mennyire megbonyolítottuk a közlekedést, pedig egy épületről beszélünk!
  Belépve a terembe, rögtön a színpad felé vettem az irányt. Ez a hely ugyanis nem a legjobb a gyakorláshoz, ahhoz egy táncteremnek kell lennie, ami ha jól tudom itt van valahol mögötte... Áh meg is van! Nyílt a kulisszák mögül egy ajtó, egy kisebb folyosóra és ott megtaláltam a hatalmas hangfalakkal felszerelt helyiséget.
  Bekapcsoltam Ipodomon az egyik leghosszabb remixet, majd elkezdtem a bemelegítést. Teljesen kikapcsoltam, csak táncoltam és táncoltam. Nem éreztem fáradságot,  csak a hihetetlen adrenalin löketeket, amit ez a tevékenység belém diktál.
  Szörnyű volt az utóbbi pát napom. Egy teljesen felszínes szar alakkal lakom együtt... Mondjuk hálásnak kéne lennem, hogy legalább van hol laknom. Köszönet a drága testemnek... De ezek szerint jobbat is találhatnék, nem? Nagy eséllyel, csak utálok sokáig keresgélni, így is elég jó pasinak lehet mondani...
 Aztán egyszer csak megszakadt a zene, mire föleszméltem. Ilyen régóta táncolnék?
 A csapat állt az ajtóban, három bandataggal, Dan kezében pedig ott virított az ipodom. Szóval ő a bűnös.
-Úr Isten, Blair! Ugye minden rendben, annyira féltettelek! - ugrott Csibu a nyakamba. Oh, te jó ég, ez új! Utoljára még teljesen pipa volt rám. - Komolyan ezentúl nem szólok semmit, csak ne tűnj el még egyszer! - ez a lány jobban hasonlít az igazi Csibura, mint amit az utóbbi pár napban mutatott. Annyira nem elviselhetetlen, csak ha izgatott.
-Öh... Oké? - álltam esetlenül ölelésében, míg végre elengedett.
-Most mi jövünk! - üvöltött Pepe, majd Bennel együtt elkezdtek felém rohanni. Szerintem láthatták a szememben a riadalmat, mert a végén még egy gonosz mosoly is átsuhant az arcukon.
  Felkaptak, majd elég hülye módon dobálni kezdtek, amit egy hatalmas medveöleléssel fejeztek be.
-Ilyet soha többé ne csinálj! Tudod mennyit kerestünk?! Aztán Zayn mondta, hogy ott voltál... És, hogy hagyjunk békén... Te hülye vagy, ha azt hiszed ennyivel el lett intézve! - fenyegetőzött Ben, a másik meg helyeslően bólogatott. Fasza...
-Én is ideférek? - jött közelebb egy halvány mosollyal Dan. - Kisláány! Tudod mennyire aggódtunk? - jaj csak ezeket a szövegeket mellőzzék... Nem akarom hallani! - De... Jól vagy? - nézett rám azokkal a veséig hatoló szemekkel. Brrr...
  Vállat vontam.
-Blair... - hallottam meg a nevem, annak az embernek a szájából, aki a csapatból a legfontosabb volt számomra. Üres tekintettel felé fordultam.
-Én annyira sajnálom! Nem akartam... nem gondoltam komolyan! - mondta kétségbeesetten. Nem lágyultam el szavaitól, nem érdekelt a mondanivalója. Vagy is inkább nem akart érdekelni, de ez most lényegtelen! A végeredmény ugyan az.
-Semmit sem mondasz? - kérdezte egy hosszabb csend után. Végig mértem egy elég lekicsinylő pillantással, hogy tudja mit is gondolok, majd visszafordultam a többiek felé, akik feszülten figyelték ezt az apró kis jelenetet.
-Oké, szerintem ezt majd este megbeszéljük... - kezdte Ben.
-Vagy inkább megbeszélitek. - helyesbített a Pepe.
-Srácok... Szerintem ti nem értitek... - kezdtem - Én nem megyek haza. - nyögtem ki.
-Hogy mi?
-Tessék?
-Miért?
-Szórakozol?
  Ezek a kérdések záporoztak rám, de hál' istennek, nem volt időm válaszolni, mert a folyosóról hangos kiabálás szűrődött be.
-Hol van?
-Louis ha kiderül, hogy szórakozol velünk... - jött egy másik hang.
-Esküszöm nem! Nézzétek meg! Megakartunk titeket várni, hogy addig is had beszéljenek vele a barátai.  - védte magát egy harmadik.
  Aztán nagy tumultus lett a bejárat körül, ahogy öt fiú próbált egyszerre bejönni rajta, majd átengedni egymást, majd újra egyszerre indulni... Ezeket az istenverte bénákat.
  Aztán Ő bejutott és felém rohant. Oh jaj, ez meg mire készül?! Mi? csak ne, ne érj hozzám! De már késő volt.
-Annyira aggódtam! - zárt a karjaiba, amitől mintha áramot vezettek volna a testembe. Úgy, mint amikor a falhoz szorított.
  A régi illat... A jól ismert ölelés, de valahogy még is már, hiszen azóta felnőtt! Csodálatos!
  Na ebből elég, már csak az kéne, hogy visszaölelj... Azzal a jobb térdemet felhúztam és újra tökön rúgtam.
  Felnyögött, majd mint utoljára, megint térdre rogyott.
-Basszus... - kapkodta a levegőt.
-Az látszik, hogy szemernyit sem változtál! - lépett közelebb a göndör és karba boxolt. Értékeltem, hogy nem kezdett el ölelgetni. Valaki legalább levágta, hogy egyáltalán nincs ínyemre a gesztus.
-Szia! Örülök, hogy épségben vagy! - jött oda mosolyogva egy barna hajú.
-Nem úgy, mint azok után, hogy lelökted a színpadról! - vigyorgott Harry.
-Hé, az véletlen volt, ezt Blair is tudja, igaz? - nézett rám, erősítésre várva. Kurtán bólintottam. E miatt igazán ne érezze szarul magát.  - Na látod!
-Blair sok mindent tud, igazam van? - folytatta a Bondorka. Mire akar kilyukadni? - Még a ti nevetek is! - jah, már értem... Nem fog kellemetlen helyzetbe hozni, az biztos.
-Az alap, hiszen együtt dolgozunk! - szólalt meg a szőke. Nem értem, hogy a kettő hogyan függ össze, főleg, hogy múlthéten be sem jártam.
  Már azon gondolkodtam, hogy melyik lenne nekik a gázabb, ha közölném velük ennek az ellenkezőjét, vagy ha csendben hallgatnám mi is sül ki ebből a párbeszédből, ám a telefonom rezgése megzavarta elmélkedésemet.
  Ismeretlen szám. Ki a szar lehet? Megnyomtam a fogadást, majd a többieket leszarva a fülemhez emeltem a telefont.
-Szia Cica! - szólt bele egy ismerős hang. Jaj, ez a srác! A telefont gyorsan lejjebb halkítottam, mert szerintem kihallatszott a beszélgetőpartnerem hangja, főleg, hogy néma csend volt. - Itt vagy nyuszi?
-Ja. - válaszoltam röviden a bunkó megjegyzés helyett, amit a becézgetésekért cserébe szántam neki.
-Hova tűntél ilyen kora reggel?
-Dolgozom.
-Nem esténként takarítasz? - hjaj, szóval emlékszik a múltkorira.
-Az egyszeri alkalom volt.
-Mikor végzel? Érted megyek majd.
-Nem kell...
-De, mert ma találkozunk pár haverommal nyuszi.
-és ahhoz én miért kellek?
-Hogy megmutassam milyen sexy barátnőm van! - láttam magam előtt azt a gusztustalan vigyort az arcán. Tipikusan az az ember, aki tárgyiasítja a másik nemet.
-Oké, majd küldöm a címet. - azzal kinyomtam.
-Ki volt az? - kérdezte Pepe. Nem foglalkoztam a kérdéssel, helyette Dan felé fordultam.
-Mi a stúdió címe? - kérdeztem miközben a telefonomat tanulmányoztam.
-Minek? - kérdezett vissza. Miért nem szállnak le az életemről?
-Magánügy.
-Blair... - kezdte figyelmeztetően.
-A fuvarommal. - válaszoltam szem forgatva, mire újabb csönd lett a teremben.
-És ki a fuvarod? - kérdezte élesen Zayn. Itt felment bennem a pumpa.
-A pasim, a srác, akinél lakom, most már elmondaná valaki azt a kurva címet? - néztem körben hidegen.
 A banda másik barna hajúja - aki rajtakapott minket Willel - volt az, aki először felébredt elképedéséből. Elmondta a címet, amit én gyorsan bepötyögtem majd elküldtem, ezzel lezártnak tekintve a témát.
-Srácok öt perc múlva megbeszélés! - nézett be egy köszönés nélkül a manager. Oh, hogy én még mindig mennyire szeretem őt... - Szia Blair, örülök, hogy ennyi betegeskedés után - hangsúlyozta ki a betegeskedés szót - te is szíveskedtél bejönni a munkahelyedre. Lényegtelen... Úgy is van számomra egy másik feladat. - azzal már ki is ment. Még is milyen feladat? Na jó, ne foglalkozz vele.
  Felkaptam a cigimet, majd elindultam kifelé a helyiségből otthagyva a még mindig kővé vált társaságot.
  Rágyújtottam, és behunyt szemmel élveztem az egyedüllétet. Úgy érzem nem gondoltam végig teljesen ezt az egész munka dolgot.
- Te... te egy idegen pasinál szálltál meg? - jött ki dühösen Zayn. Mi a fasz van vele? Mit képzel egyáltalán?!
-Ne tegyél úgy, mintha közöd lenne hozzám! - sziszegtem, dühösen. Nem tehetek róla, kihozza belőlem.
-Te nem fogod fel, hogy fontos vagy nekem? - akadt ki még jobban. Ezt ő sem gondolhatja komolyan!
-Na ne röhögtess.. - gunyorosan rámosolyogtam Mielőtt válaszolhatott volna a bátyám rontott ki. Na jó, ő meg mi a szart keres itt?!
-Te elmebeteg, makacs nőszemély! - esett nekem - Ha még egyszer ilyet csinálsz, nem falazok neked! - hiába volt dühös, szorosan a karjába zárt. Amin meglepődtem, hogy viszonoztam az ölelést. Na ennyit arról, hogy távolságtartóbb leszek. Úgy látszik nekem ő a gyenge pontom.
-A húgod, egy idegen pasinál lakik. - szakította meg a meghitt pillanatot exem.
-Ez igaz? - tolt el magától Tom, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Igen, igaz. - morogtam fogcsikorgatva. Nem tudtam milyen reakcióra számítsak tőle, annyira ellentétes néha a viselkedése.
-Oké... Nem nagyon akarok beleszólni, mert nagy lány vagy. - láttam rajta mekkora erőfeszítésbe kerül, hogy ezt kimondja.
-Lefeküdtetek? - szólt közbe megint Zayn. Egyáltalán, mit keres itt?
-Nem bazmeg, csak úgy hagyja, hogy beköltözzek hozzá. - hangomban szinte tapintható volt a gúny.
-Hogy hívják? - kérdezte a bátyám. Ezt a kérdést, szívesen elkerültem volna. Nem válaszoltam.
-Blair, hogy hívják a srácot! - ismételte meg. Megint nem válaszoltam. Csajszi, kamuzz már valamit!
-Kérdeztem valamit! - hoppá, már dühös is.
-Nem tudom! - bukott ki belőlem. Ezt akarták hallani? Hát kapják be!
  Azzal besétáltam. Mérges voltam nagyon. Még is mit képzelnek magukról?
-Emberek ide! - tapsolt kettőt a manager, ezzel a színpad felé invitálva a társaságot. Fél szemmel láttam, hogy Will engem néz, valamit nagyon akar mondani, de átpártoltam a göndör mellé.
-Na szóóval - kezdte - Túl vagytok az első heteteken, innentől kezdve a srácok heti két nap fognak veletek dolgozni, mert most még az énekórákra kell több időt hagyni, később majd ez változik. Ugye, ez azt jelent, hogy több szabadidőtök lesz, de jó lenne ha gondolkodnátok rajta, hogy azon a listán, amit adtam, tudjátok, amin a srácok számlistája van a koncertről! Megvan? Oké, na, hogy azokra, miket lehetne még táncolni. Ugye pár mozdulat van, amik pár számhoz alkalmazhatóak, de jó lenne, ha a többihez is kitalálnátok valamit! - zárta le. A srácok összepacsiztak, de ekkor feltette a kezét, hogy ég sem fejezte be. Hajjaj, ennek rossz vége lesz...
-Blair - na tudtam - a többiek azt mondták, hogy te koreografáltad őket általában, a srácoknak meg kéne valaki, aki mutat valami egyszerű, de annál látványosabb lépéssorozatot, szóval te kellesz az énekórákhoz is.
-Most szopat? - kérdeztem elegánsan.
-Nem, én ezt teljesen komolyan gondolom. - válaszolt fapofával.
-Ő... Bocsi Paul, hogy közbeszólok, de ha arról van szó, hogy ki tanít a legjobban, akkor biztos, hogy nem Blairt mondanám.- védett meg Ben. Lehet furán hangzott, de hálás voltam neki ezért.
-Ezt én is tanúsíthatom! Engem próbált, de nem nagyon ment... - szólalt meg Tom is.
-Lehet, hogy azért, mert béna vagy! - vigyorgott Paul. Ja, már a nevét is tudom. - De a srácok összeszedettebbek lesznek, ha valaki olyan tanítja őket, mint Blair. A mellett meg legalább lesz egy szigor és bepótolja a múltheti lógást.
  Nem akartam hinni a fülemnek. Ez valami rossz vicc. Ekkor olyat mondtam, amit nem hittem volna, hogy fel tudok használni érvként, vagy, hogy fogok egyáltalán.
-Zayn az exem és nem tudok vele együttműködni. - védekeztem.
-Majd megoldjuk. - szólt az említett. Miért csinálja ezt?
-Akkor végig megyek az egész bandán és muszáj lesz kiraknia!
-Csak azt érnéd el vele, hogy még többen utáljanak és nehezebben tudsz majd együtt dolgozni velük. - vont vállat Paul. Ezt bebuktam.
-És mi van, ha nem megyek el? - kérdeztem utolsó elkeseredésemben.
-Akkor drága a csapatod fogja bánni! - megtalálta a gyenge pontom. Nekik soha nem akarnék rosszat. - És most már csak egy bejelenteni valóm van, utána mehettek is. Igen, bocs, hogy emiatt rángattalak be titeket, de mostanra lett végleges, hogy a másik Danwer is csatlakozik hozzánk, mert ő a filmetekhez a fotós, most már hivatalosan is! - jelentette be ünnepélyesen. Mindenki vigyorogva ment gratulálni a tesómnak, csak én álltam ott dühösen.
  Előkaptam a telefonomat, majd hívtam az utolsó számot a híváslistáról.
-Indulhatsz. - szóltam bele köszönés nélkül.
-Ilyen hamar cica?
-Ja. - azzal kinyomtam.
  Én értem, hogy utál a manager, de miért nem látja be, hogy ezzel mindenkinek rosszat tesz? Csak a munkafolyamatot lassítom! Áhh.... Még Tomnak sem tudok örülni.
  Kimentem cigizni.Olyan dühös voltam, hogy még azt sem hallottam meg, amikor valaki kijött hozzám.
-Ugye nem baj, ha csatlakozom? - ijedten fordultam a göndör felé.
-De.
-Ne kezd megint! - mondta szem forgatva. Tudtam, hogy a stílusomról beszél, de nem érdekelt. Ne válaszoltam.

You know you love me,

I know, you care

Just shout whanever

And I'll be there

You wanr my love

You want my heart

And we would never, ever, ever be apart

-Oh fog már be! - nevettem el magam röviden, három napja először, mire ő is elvigyorodott.

-Tudom a gyenge pontod! - kacsintott, mire vállba boxoltam. Sikerült feldobnia a kedvem. - Na de mond már el, ki ez a srác? - kíváncsiskodott, és ő volt az elő ember, akin úgy éreztem, tényleg kíváncsi, nem pedig számon akarja kérni a dolgot. Nagy eséllyel ez hozta ki belőlem azt, hogy őszintén válaszoljak.

-Miután elmentem - céloztam az ezelőtti stúdiós kalandomra - beültem egy bárba és teljesen estig ott is volta, aztán jött ez a srác, leitatott én elmondtam neki, hogy nincs hova mennem, ő meg mondta, hogy nála végül is ellakhatok...

-És jártok?

-Hááát... Nem nagyon nevezném annak, még is ez foglalja össze legjobban. Neki én a szexre kellek, meg arra, hogy mutogasson, nekem meg kell egy hely, ahol ellakhatok bármennyire is kiállhatatlan néha. Tudod elég buta szegény...- nevettem fel elkeseredetten. Valamit nekem is kellett találnom benne, amin magamban jót szórakozhatok.

-Figyelj, ha ez a baj... Miért nem mész haza?

-Azt biztos nem. Most egy jó ideig nem akarom Willt látni a szükségesnél több időközönként.

-Akkor hotel? Vagy valamelyikőnkhöz? Vagy ott a Direction villa! -ajánlgatta a dolgot.

-Nem, nekem ez most így teljesen jó, kösz.. - hárítottam.

  Aztán egy rövid csend, amiben én rágyújtottam egy újabb szálra.

-Kérsz? - nyújtottam felé, mire kivett egyet. Nem hiszem, hogy nagy dohányos lenne, viszont látszik, hogy nem veti meg a dolgot.

-Kösz. - gyújtotta ő is meg. - Bocsánat, most lehet, hogy paraszt leszek, de nagyon kíváncsi vagyok, ha nem akarod elmondani, nem kell, - kötötte ki, majd vett egy nagy levegőt - Nem tudom elfelejteni azt, amit Will múltkor a fejedhez vágott... Igaz, hogy téged megvertek? Vagy is míg kerestünk téged az elmúlt pár napban, hallottam ezt azt, de Tom nem akarta kiteregetni a dolgot, azt mondta, hogy kérdezzünk meg téged...

  Senki nem kérdezett még rá a barátaim közül ilyen konkrétan a dologra, így most nem is tudtam hirtelen mit reagáljak.

  Aztán valahogy megeredt a nyelvem.

  A kamu sztorit mondtam el neki, ami már nagy előrelépés számomra.

  Miért bízom meg benne ennyire? Tényleg Tom lenne a kulcsa az egésznek? Akit ő ennyire elfogad, azt én sem bírom utálni? Na jó, ez erős, hiszen Zayn-nek sem ugrok a nyakába, pedig ő is jóban van vele.

  Nem tudom... Érzem, hogy szarul is kijöhetek ebből a szaros bizalmaskodásból, de a másik részem sikolt valamiféle törődésért, amit csak ezzel lehet elérni.

-Ez szörnyű...- csak ennyit mondott én meg vállat vontam, majd csönd telepedett közénk.

Megszólalt a telefonom.

-Nyuszi, itt várok rád az épület előtt! - mondta a srác.

-Ok. - azzal kinyomtam. Szokásom ilyen hülye módon lerakni  mobilt.

-Nyuszi? - röhögött Harry.

-Ne is mond, már herótom van az egésztől. - forgattam a szemem. Tehát, kihallotta. - Mennem kell. - azzal elindultam befelé, ő meg jött velem.

  Még mindenki ott volt.

-Blair, neked meg van a számom? - kérdezte a manager meglepően normálisan.

-Nem. - bár szerintem nem is kellene soha.

-Írd fel, most, az mindig jól jöhet! - adott oda egy papírt. Ha már normálisan hozzám szólt, ennyit igazán megtehetek.

 Szó nélkül írtam be a telefonomba, majd Tomhoz sétáltam.

-Én megyek! - adtam neki két puszit, és már indultam is kifelé a teremből.

-Kikísérlek! - szólt utánam a göndör. -Nyuszi. - tette hozzá, mire röviden elnevettem magam. Ez volt az, amit lehet nem kellett volna, mert az egész terem, -Tomon kívül - minket bámult ezért a kis közjátékért.

-Na hali! - fordultam felé a bejárati csarnokban.

-Már is szégyellsz? - vigyorgott, miközben megölelt.

-Hagyjuk... - legyintettem magyarázat helyett.

-Majd dumálunk! - szólt utánam.

  Kiléptem az épületből, gyorsan bepattantam a kocsiba és hagytam a srácnak, hogy adjon egy jó nyálas csókot.

-Még sem kell mennünk, majd ők jönnek. - mondta. Ennyi volt a szóváltás közöttünk a kocsiban.

  Nagyon unalmasan telt a délelőtt még a főzésre is rávettem magam unalmamban, így az ebéd meg volt oldva.

  Három körül megjelentek a barátok, akik ha lehetnek még undorítóbbak és kellemetlenebbek voltak házigazdámnál. Folyamatosan engem stíröltek, és nyomták a hülyébbnél hülyébb beszólásokat, majd jókat vihogtak rajta.

  Aztán betéptek. Iszonyatosan beálltak estére, még egy csomót ittak rá, így éjfélkor mindegyik hívott egy taxit, mert csatakosra itták magukat. A srác elkapta a kezem és behúzott maga után a szobába. Bűzlött az alkoholtok.

-Gyere Baby, szórakozzunk! - tapadt rám teljesen.

-Most nincs kedvem... - próbáltam eltolni, de ez nem nagyon akart összejönni.

-Naaa.... - karolta át a derekam.

-Nem.

-Nem mondhatsz nemet. - egyre erőteljesebben szorított és a nyakamat csókolgatta. Kezdtem kicsit megijedni.

  Hiába rángatóztam nem tudtam szabadulni. Utolsó elkeseredésemben felkaptam egy sörös üveget magam mellől és tarkón vágtam. Nem tört össze az üveg, de a srác ájultan rogyott össze. Gyorsan megvizsgáltam, hogy nem lett-e komolyabb baja, - igen ennyi emberség még bennem is van! - majd gyorsan összeszedtem a cuccaimat.

  Elmegyek. Még ha józanul ezt nem is tette volna meg, - amit nem tudhatok - akkor sem tudnám tovább játszani ezt.

  Felkaptak két g. füvet, ami még maradt, majd egy kevés pénzt raktam az asztalra.

 "A vendéglátásért és a fűért cserébe!" írtam a lapra, majd kiléptem a lakásból.

  Hova a szarba menjek?! Majd megvilágosodtam. 

  Kikerestem telefonomban egy számot, és a fülemhez emeltem.

-Bocsi Paul, hogy ilyenkor zavarlak, de kéne Harry címe. - hadartam el. A fáradt hang bediktálta nekem, én meg azonnal lenyomtam. Mit meg nem tesz az ember, hogy elérje amit akar... Én még kedves is voltam!

  Hívtam egy taxit, - valahogy az előbbi jelenet után nem, volt kedvem gyalogolni - ami tíz perc múlva meg is érkezett, én bepattantam, bediktáltam a címet, aztán próbáltam összeszedni kusza gondolataimat.

  nem fog emlékezni holnapra arra, amit tenni akart és ezt nem is bánom. Nem vagyok rá mérges, bármennyire is undorodtam tőle, még is csak egy jótevőm volt.

 Itt felmerül a kérdés, hogy miért nem megyek hotelbe? Bármennyire is szeretek egyedül lenni, nagyon nehezen alszom úgy, hogy tudom, nincs senki velem egy lakásban. Igaz, így is szar éjszakáim vannak, de azok egyenesen elviselhetetlenek. Mindig félek, hogy rám törnek.

  Jó idő múlva leparkolt a taxi, mire előkotortam a pénzt és kiszálltam a kevés csomagommal együtt.

  Lassan indultam a nagy ház felé, nem tudom mitől féltem, bár szerintem most döbbentem csak rá, mekkora mázlim is volt az este folyamán. Simán... Simán megtehette volna!

  Lenyomtam a csengőt, majd vártam. Egy szál boxerben és felsőben nyitott ajtót, és hatalmas szemekkel meredt rám.

-Blair? - szólalt meg végül én meg  a karjába vetettem magam. Kellett egy ölelés.

-Maradhatnék éjszakára? - suttogtam.

12. Fejezet. - Maszkos Lány

Okééé emberek, ennél rosszabb részt, szerintem még soha nem írtam -remélhetőleg nem is fogok - de kell valami felvezetés a jövőre nézve... Bár ez sem kifogás az ellen, hogy rosszul írtam meg, de sajnálom: ennyire volt energiám. Viszont, higgyétek el, hogy ez nem fog gyakran előfordulni és a következő részre meg már én is kíváncsi vagyok, szóóóóóval ne aggódjatok, lesz ez még jobb is! :P 

                                       Xx Blair

  Blair

 Én hülye! Hogy is gondoltam ezt?!

 Egész testemben reszkettem, míg a Big Ben felé sétáltam.

"Szeretlek" Csak ez visszhangzott a fejemben. Még is, hogy gondolta ezt?! Azok után, amit tett... Barátnője van! És... Egyáltalán, hogy mer a közelembe jönni és megérinteni...

 Aggódnak érted! Jaj, hagyjuk már ezt a szar szöveget, istenem,senkinek sem kellek! Hülye kis hitegetés... Pár hét és azt is elfelejtik, hogy a világon voltam.

  Gyorsan haladtam gyalogláshoz képest, de még így is beletelt egy húsz percbe, míg odaértem. Leültem egy padra és remegő kézzel rágyújtottam.

  Nyugi, B. csak ne bőgj, maradj nyugodt... Vagy is ne mutasd ki, mennyire tönkrementél. Komolyan, ha robot lennék, most biztos, hogy szervizben lenne a helyem...

  Nem tudtam kiverni a fejemből a házban lezajlott jelenetet. Miért pont Ő volt ott?! Eleve... Miért volt ott bárki is?! Csak én vagyok betegszabin a társaságból, vagy nem?

  Láttam mit szorongatott mielőtt "megzavartuk" volna egymást. Nem tudom eldönteni, hogy boldog vagyok-e a tudattól, hogy összeragasztotta a képet, vagy inkább dühös, amiért nem fogta fel, mit is akartam a gesztussal megértetni.

  Az a baj, hogy legbelül, - még ha magamnak sem akartam bevallani - tudtam, hogy inkább az előbbi. De ki az, aki szívesen elfogadja a tényt, hogy négy év után is érez valamit az iránt, aki jó pár csonttöréssel, és zúzódással tarkította?! Hát nekem ez nem megy, sajnálom, ez van!
-Szia Baby! - jött oda jelenlegi "pasim" és lesmárolt. Ilyen undorító és nyálas csókot, nem nagyon kaptam még életemben így,a mint tehettem elhúzódtam. - Mehetünk? - kezdett el rángatni a kocsi felé.
  Nem kérdezte meg, hogy van-e valami baj, nem érdekelte mi van velem, addig, ameddig mellette vagyok és mutogathat. Igen, ezt két nap alatt simán levettem. Beszálltunk a kocsiba, majd "haza" felé vettük az irányt, ha lehet azt a helyet annak nevezni. Nem mondom, hogy nincs meg mindene, mert tipikusan az, aki valami örökségből meggazdagodott, jó a teste és -az emberek nagy része - szívesebben kerüli az ilyeneket.
-Tekerünk egyet? - lengette meg az orrom előtt a kis pakkot, mikor a lakásba értünk. Bólintottam, majd a konyhába mentem egy pohár vízért, míg ő megcsinálja.
 Legalább ennyi jó van a dologban...
-Cica, kész van! - kiabált ki. Úr Isten, hogy én mennyire utálom ezeket a beceneveket, deeee nem szólok... Minek is... Leszarná.

A Házigazda

  Bementem a nappaliba, ahol már rá is gyújtott. Átadta nekem a cigit, majd három-három slukkonként ezt ismételtük. Jó anyag volt, hamar beütött. Mire végeztünk az egésszel, már olyan volt, mintha semmi gondom nem lenne. Az egész szaros kis élet olyan... Olyan könnyűnek és boldognak tűnt.
 Míg én a falnak szenteltem minden figyelmemet, addig kedves házigazdám közelebb csúszott és taperolni kezdett, majd jött az újabb nyálas csók.
  Tudtam mit akar, így hát megadtam neki. Végig az járt a fejemben, hogy elfelejtsem a napnak azon részét, mikor a cuccaimért mented, de ez nem sikerült. Ahhoz ne volt elég ügyes a srác. Így hát ott motoszkáltak a fejemben végig Zayn szavai... Fasza.
  Egy óra múlva, még mindig az ágyból fekve bámultam a falat. A ribancságom minden egyes ilyen alkalommal csak nőtt és nőtt.
-Elmentem zuhanyozni. - kelt fel mellőlem.
-Addig megnézhetem kaptam-e valami üzenetet? - kérdeztem a gép felé biccentve.
-Ja. - azzal eltűnt a fürdőszoba ajtóban.
  Ölembe kaptam a gépet, és belépte az e-mailekbe. A facebook-omat csak nagyon ritkán használom és az az, amit most biztos nem akarok megnyitni.
  Csomó üzenet a csapattól, meg pár ismeretlen is bár a címekből biztosra mondom, h ez a One... One mi a nevük? Áh... Mindegy. Tom nevénél kicsit vacilláltam, hogy megnézzem-e őket, de nemnél döntöttem inkább.
  Egy volt az, amit végül megnyitottam.
  Regisztráltam egy oldalra, ahol az utcai táncversenyeknek az időpontjait rakják ki. Ma lesz az egyik. Két napja nem táncoltam, pénzt kéne szereznem, ezek szerint, ott a helyem a versenyen.
  Már meg is van, mire táncolok...
-Ma este nem leszek. - szóltam a srácnak, aki ebben a pillanatban lépett ki a fürdőből.
-Hova mész? - nézett rám. Ezt meg minek kérdezi? Látszik rajta, hogy nem is érdekli.
-Takarítani egy suliba. - hazudtam teljesen komolyan.
-Ja, oké. - és ezzel le is volt zárva a beszélgetés.
  Én is lezuhanyoztam, majd elkezdtem összerakni a fellépő szerkómat. Szerencsére, még van az UV fújós festékemből, így csak át kellet fújnom újra a maszkomat, nem kellet azzal a résszel sokat bajlódnom, meg alapjáraton, itt tényleg nem az lesz a lényeg, hogy mennyire menő a rajtad lévő cucc, a tehetséget nézik. Vagy is a közönség dönt... Szerintem sima ügy.

  Beledobáltam a legfontosabb dolgokat, majd köszönés nélkül léptem ki az ajtón.
  Két órám volt még a versenyig, nem nagyon leszek ott  előbb, csak egy órával, de az elég is. A tömegközlekedés nem a leggyorsabb azon a környéken...
 Tánc, tánc, tánc. Eszméletlenül hiányzott, főleg, hogy most még csak nem is zenéltem. Vagy is ez inkább fordítva szokott lenni, de nekem most csak egy béna szexpartner jutott, aki még azt sem tudja elfeledtetni velem, hogy talán valahol... Valahol még is csak szerethetnek engem is. Hogy Will lehet nem is gondolta komolyan, és hogy Zayn lehet, hogy komolyan mondta azt a bizonyos szót.
  Elég lesz, Danwer, erre semmi szükséged! Állítottam le magam.
  Egész úton, csak egyre jobban gyűlt bennem a feszültség, mert nem sikerült kivernem a jelenetet a fejemből. Meglepően sokan voltak a helyen, örömmel töltött el, hogy itt legalább van valamennyi értéke ennek a táncnak. Bediktáltam a nevem, a versenyzők közé, leadtam a számot a tánchoz, majd elvegyültem a tömegben. Imádtam ezt a helyeket, mindenfelé kisebb körökben állta, hogy megcsodálhassák valamelyik profi impróját.
  Rágyújtottam egy cigire, majd a hely egyik nyugodtabb széléről figyeltem a körülöttem gomolygó káoszt.
  Aztán meghallottam a DJ hangját, miszerint a verseny tizenöt percen belül kezdődik.

A smink, csak rövidebb szempillákkal

  Előkotortam a maszkom, meg a rúzsom egy gyorsan feltettem mindkettőt az arcomra, majd nyújtani kezdtem. Nem én voltam az első, se a második, se a harmadik... Egyszerűbb úgy fogalmazni, hogy a lista vége felé lehettem, a jelentkezési időpontomat nézve.
  Nem voltak rosszak az előttem lévők, de mindegyik túlságosan... Túlságosan ragaszkodott a koreográfiájához, ami szerintem csak a akkor szükséges, ha nem egyedül mozog az ember. Sokkal eredetibb, ha ott helyben mutat valamit, még ha a közönség nem is tudja, hogy ez így van, de szerintem megérzik a különbséget.
Már jó háromnegyed órája mehetett ez az egész, mikor meghallottam a nevem, vagy is inkább azt a két szót, amit bediktáltam ugyanis itt simán maradhat anonim valaki és ez is arra mutat, milyen jó ez az egész. Az én nevem a Maszkos Lány... Eredeti, nem? Lehet röhejes, - mert számomra az - de ez az, amit nagyon sok felé ismernek, de senki sem tudja, kit rejt.
  Itt azonban a közönségnek már megvannak a kedvencei, és úgy tűnt elsőre nem nagyon mondott nekik semmit a név. Annál, jobb legalább az ismeretlenből alázom le őket!
  Felálltam az emelvényre háttal a közönségnek,majd mikor a zene elindult táncolni kezdtem. Lehunytam a szemem és csak a dallamra koncentráltam, beleadva az összes indulatot, ami felgyülemlett bennem.(erre táncolt)
  Fogalmam sincs, mit csinálhattam a színpadon, mert csak amikor a szám levezetője volt akkor "ébredtem" fel. Kinyitottam a szemem és a néma, döbbent publikummal találtam szemben magam. Oké, ez új...
 Aztán valahonnan hátulról taps hallatszott, amihez egyre többen és többen csatlakoztak, míg végül az egész nézőtér ujjongott. Ezekért a pillanatokért érdemes csinálni ezt az egészet.
  Gondjaimról megfeledkezve halvány mosollyal az arcomon sétáltam le a színpadról. Még ketten voltak utánam, aztán jött az eredményhirdetést. Szerencsére, nem húzzák ezeket sokáig, akinél a leghangosabban tapsol a közönség, az a nyertes.
  Mit ne mondjak, megnyertem. Nem töltött el ez különösebb boldogsággal, mert inkább a szükség vezérelt erre, de jó volt. Szeretem ha elismernek, csak a versenyzés hülyeség. Szívesebben állok ki az utcára csak úgy táncolni, de most kellett az az 1000 fontnyi nyeremény, ugyan is nem mertem leemelni a számláról pénzt és úgy egyeztünk meg, hogy az első fizunk a közösben megy, mert addig bírják a tartalékaink, viszont oda meg kell a kezdő tőke.
  Visszafelé inkább hívtam egy taxit, azzal fél óra alatt vissza tudok érni a lakáshoz.
   A következő két nap, hihetetlenül unalmasan telt, csak a szex és a tépés volt a napi program én meg nem bírom azt, ha kimarad a tánc vagy a futás a mindennapjaimból, de itt még sem mehettem el, a srác miatt.
  Vasárnap valami motoszkált a fejemben: Holnaptól, nekem a stúdióba kéne mennem. De nem beszéltem senkivel sem, azóta a bizonyos nap óta... Én... Nem tudom készen állok-e rá... Ám valami belül üvöltött, hogy menj el, inkább legyél ott, mint itt!
  Hiányotak... Oké, tessék bevallottam magamnak, hogy a csapat hiányzik, a többieket leszarom. Csak Will... Mit kezdjek Willel? Soha nem hittem volna, hogy képes ilyen szinten megbántani bárkit is, nem hogy egy olyan személyt, akivel együtt kell éljen. Úgy érzem neki nem vagyok képes megbocsájtani még egy ideig, az biztos. Soha nem az együttérzésemről, vagy a kedvességemről voltam híres, hát ez most sem fog változni. Még ha fáj is, de ezentúl ő is csak egy szar alak lesz a sok közül számomra.
  Na igen! Ez az igazi Blair Danwer! Kapja be, akinek problémája van vele, hiszen mindenkinek vannak!
  Így hát döntöttem: Holnap munka és megmutatom nekik, hogy még mindig az vagyok, aki idejött Angliába.
  Egy érzéketlen bunkó ribanc.

11. Fejezet - "Szeretlek!"

Jó olvasást kívánok, továbbra is kérlek titeket, hogy Chat-en írjatok, nagyon, de nagyon jól estek a múltkori visszajelzések!!

                                                                                     Xx Blair

2 Nappal később

   Teljesen szétcsúsztam, azt sem tudom mi történik velem. "Összejöttem" valami sráccal, nála lakom, de a nevét még most sem tudom. 

  A telefonomat hagytam lemerülni és nem áll szándékomban bármit is kezdeni vele. El akartam tűnni az ismerős arcok elől és ez sikerült is. Belegondolva, hogy egy hete vagyok Londonban és már is tropára ment az életem... Hát ez is csak velem történhet meg.

  "Attól még, hogy egy balfasz szarrá vert 15 éves korodban, igazán tovább élhetnéd az életedet, önsajnálat helyett!"
 Semmit sem tud... Hogy jön ő ahhoz, hogy megítéljen a történet egy darabkája alapján? Ennyit arról, hogy milyen jó ha a bizalmadba fogadsz embereket.... Csak most... És ott volt még Ő is. Barátnője van, egy gyönyörű barátnője, nem mintha én panaszkodhatnék, de az ő barátnője BOLDOG, míg én itt nyavalygok.
  És van még valaki... Mi legyen Tommal? Nagy részt miatta kapcsoltam ki a mobilomat, nem tudnám elviselni a reakcióját, vagy nem tudom... Lehet könnyebb csalódást okoznom neki, mintha megpróbálnám túl tenni magam a dolgokon.
-Haza vinnél pár cuccomért? - fordultam a mellettem fekvő srác felé.
-Ja. - vont vállat, mire felkeltem az ágyban és zuhanyozni mentem.
  Egyáltalán nem volt kedvem ahhoz az izomagyhoz az ágyban, de legalább kinézetre jó és van hol laknom, bár azt is igazán a szexnek köszönhetem, de... Nem lehet minden tökélete igaz?
  Nekem, ez van! Egy ribanc vagyok, egy kurva, akit csak dugásra tartanak. De hát miért is lenne máshogy? Soha nem teszek semmi olyat, amiből rájöhetnének, hogy több vagyok egy pinánál.  Bár szerintem is csak az vagyok.
  Semmi szeretni való nincs bennem, ezzel együtt kell élnem. 

  Tíz perc alatt elkészültem mindennel együtt, a sráctól kértem valami felsőt a nadrágomat meg visszavettem, egyáltalán nem érdekelt, hogy mi van rajtam.
-Indulunk? - nézett rám unottan, mire elindultam a bejárati ajtó felé.
   Nyugi Danwer, senki sem lesz otthon, most dolgoznak!  De nem nagyon sikerült megnyugtatnom magam, továbbra is szaporán ettem a levegőt.
  Beszálltunk a kocsiba, mindketten rágyújtottunk, majd indultunk.  Az út legalább egy háromnegyed óra volt, mert mikor kijöttem a stúdióból direkt a város ellentétes fele felé vettem az irányt.
-Baby, én elmegyek anyagért, majd a Big Ben-él találkozunk, mikor végzünk oké? - nézett rám, mikor leparkoltunk a ház előtt. Nem reagáltam, csak kiszálltam a kocsiból és elindultam a ház felé.
  Nincs itt senki, látod? Nincs egy kocsi se, nyugalom!
  Azzal beléptem az ajtón.

Zayn

-Hol lehet? Hogy lehetsz ilyen gerinctelen aljadék?! Hiszen a barátnőd! - üvöltöttem Will képébe. Teljesen elborutl az agyam, már két napja semmit sem tudni róla, én meg az ideg összeroppanás szélén állok. Azt hittem nincs annál rosszabb, mint, hogy keresztül néz rajtam, de tévedtem: EZ  a legrosszabb. Azt sem tudni, merre van, jól van-e és...

-Zayn nyugi! Igazad van, teljes mértékben, de ezzel nem segítesz! - emelte fel a hangját Tom is. Látszott, hogy próbál nyugodt lenni, de  ő sem aludt az elmúlt időben. - Te meg - itt Willre nézett - Nem merj többet a húgomhoz nyúlni, mert kinyírlak! Hogy volt pofád hozzá?! Főleg úgy, hogy elvileg nem is tudhatnád! Tudod te mit élt át?! - és itt már ő is annyira ki volt, mint én.

  Én sem tudom mit élt át, csak azt, hogy minden szörnyűség okozója én vagyok. Én, én , én, ÉN! Milyen jogon akadok ki a srácra, miközben meg sem közelíti az ő hülyesége az enyémet?!

  Nem vagyok olyan állapotban, hogy racionálisan gondolkodjam, nem, nem NEM VESZÍTHETEM EL ÚJRA! Bár nem is az enyém... Csak azt akarom... Azt szeretném, hogy a közelembe legyen. Olyan nagy kérés ez?!

  Igen, mert semmi jogod ilyet kérni!

  Hogy én, hogy utálom azt a bizonyos belső hangot...

-Sajnálom, én... Dühös voltam és kicsúszott! - tépte a haját kétségbeesetten Will.

-A sajnálatoddal szart sem érünk! - köptem a szavakat.

-Azt hiszed, te jobb vagy nálam? Hagytad elmenni négy éve, mit sem törődve azzal, hogy milyen állapotban van! - vágott vissza.

-Ismételd meg! - mondtam fogcsikorgatva és közelebb léptem.

-Oké, most álljatok le, ennek semmi értelme! - lépett közénk Perrie. - Zayn nyugi, nem lesz semmi baj, előkerül. - próbálkozott, de én kirántottam magam a kezeiből és kimentem cigizni.

 Ez a te hibád Malik! Minden baj okozója te vagy! Ha eltűnnél erről a retkes világról, mindenki dolgát megkönnyítenéd...

-Figyelj... - jött ki Dan és zavart meg öngyilkos gondolataimban - Volt már rá példa, hogy Blair elment volna egy szó nélkül, mindig előkerült... Csak... Csak most lehet kicsit tovább fog tartani. 

  Nem szóltam egy szót sem, de kezembe remegett a cigi az idegességtől.

-Arra gondoltunk, hogy körbejárunk pár helyet a városban, hátha... - érződött, hogy ő sem gondolja, hogy ez eredményes lehet. - És jó lenne, ha itt maradnál, hátha haza jön...

-Mi van?!

-Ilyen állapotban, nem kéne...

-Azt a akarod, hogy maradjak a seggemen, míg ti elmentek keresgélni? Újságot is vettél, hogy lefoglaljam magam?! - üvöltöttem az arcába.

-Haver, kérlek!  - jött ki Tom is - Valakinek muszáj maradnia, te meg nem vagy olyan állapotban, hogy...

-De...

-Nem, Zayn hallgass végig! - vágott közbe - Ennyivel tartozol! - nem tudom, hogy ő ezt pontosan, hogy is értette, de szerintem kicsit máshogy, mint én, bár ezek után - még ha nagyon nehézkesen is - de bólintottam.

-Köszönöm. - mondta, majd besétált.

-Megleszel? - lépett ki Perrie. Nem reagáltam. - Soha senkit nem láttam még ekkora szívvel szeretni, mint téged. - mondta. Nem tudom mit akart ezzel elérni...

-Csak, hogy ez szart sem ér... - morogtam.

-Adj egy kis időt a dolognak.

-Mást nem is nagyon lehet csinálni.

-Igazad van. Akkor mi most megyünk... - adott egy puszit, majd besétált.

  Fogcsikorgatva vágtam neki a kertnek, tudtam, hogy ha a ház közelében maradok, biztos, hogy szétbarmolom az egészet. Mi a szart csináljak?!

  A rendőrség és B. szüleinek, semmit sem mondtunk még el, azzal várni akarunk, hátha lesz valami, de egyre fogyunk az időből. 

-Van már valami? - hívtam fel Perriet.

-Zayn, húsz perce jöttünk el...- hallottam, ahogy egy hatalmasat sóhajt.  Kinyomtam a telefont. 

  Kurva életbe! Elindultam befelé, bár nem tudom, hogy ott mivel lesz jobb a várakozás.

  Bementem a "zene szobába" és csak bámultam magam elé. Annyi emlékem van ezekről a hangszerekről!

  Nem bírtam ott sem sokáig, kijöttem. Elővettem az összeragasztott képet a zsebemből és azt bámultam. Lecsúsztam az előszobába a fal mellé. Ha nem kerül elő, én mindent magam mögött hagyok. Nem tudom, még hogyan, mit, de nem akarok semmit, ami eszembe juttathatja...

 Úr Isten. Már képzelődöm is?

-Blair? - szólítottam meg a lányt, aki a lépcsőn állva egyenesen engem bámult. Teljesen lefagyott, ahogy én is.

  Aztán, egyszerre eszméltünk fel. Ő továbbrohant lefelé, és felpattantam és elálltam a kijárat vezető utat.

-Ne! Ne menj el! - nyúltam felé, de hátralépett.

-Ne érj hozzám! - mondta. A legrosszabb a szemében tükröződő félelem volt. Fél tőlem.

-Nem bántalak! - emeltem fel a kezem kétségbeesetten. - Kérlek!

-Nem bántasz? - hangja tele volt gúnnyal. - Komolyan? Most ezért hálásnak kéne lennem, hogy nem akarsz megint félholtra verni?!

Nem válaszoltam rögtön. Igaza volt, még is mintha öt centis szilánkok állnának a szívembe, minden egyes szavára.

-Én... Sajnálom, csak hallgass meg!

-Engedj el menni! - úgy tett, mintha meg sem hallotta volna az előbbi szavaim.

-Blair kérlek! - könyörögtem, már szinte sírva. - Mindenki aggódik miattad! - próbálkoztam mással.

-Engedj. El. - tagolta.

-Tom, Dan, Csibu, Ben, Pepe, Harry - amit én személy szerinte nem tudok, hogy lettek jóban, de úgy tűnik, vele még beszélgetett is rendesen a lány - Még Will is!  A srácok is, Perrie...

-A csajod aggódik az exedért? Milyen megható... - miért nem képes mellőzni a gúnyt?

-Ő nem...

-Nem vagyok rá kíváncsi, csak el akarok menni! - azt hiszem, jó felé haladok, mert kezd kétségbeesett lenni.

-És én is. - tettem hozzá a listához, nem foglalkozva előbbi kijelentésével. - arcáról egy pillanatra eltűnt az egész maszk, csak Ő maradt ott, teljesen védtelenül. Fájdalom, kétségbeesés, szeretet...

  Aztán, már vissza is tért az üres tekintet.

-Elmegyek. Most. - azzal elindult felém, hogy majd kikerül.

 A következő percben olyan történt, amire én sem számítottam. Elkaptam karját, háttal a falhoz nyomtam, majd amennyire csak tudtam hozzásimultam. Szükségem van rá.

-Szeretlek! - bukott ki belőlem, idiótán.

  Mi van? Zayn, ez szánalmas volt! Mi a szart akartam ezzel elérni?!

  Először a pánik, utána a megrökönyödést olvastam ki azokból a hatalmas szemekből.

  Nem tudom mennyi ideig állhattunk ott egymás pillantásába merülve. Aztán éles fájdalmat éreztem a lábam között, minek hatására összerogytam és elengedtem őt.

  Szapora léptekkel az ajtóhoz sétál, kinyitotta azt, majd visszafordult egy pillanatra.

-Mint látod, nincs semmi bajom. Hagyjatok békén, majd jelentkezem. - azzal kilépett.

  Már nem is éreztem már fizikai fájdalmat.

  Itt hagyott...

  Kiszolgáltattam magam, teljesen, de nem érdekelte...

  Ezt megérdemeltem...

10. Fejezet - "Ez így nem élet!"

Drágáim!! Boldog vagyok, hogy írtatok valamiféle véleményt, és még jobban annak, hogy 1000 fölött van az oldalmegjelenítések száma! Oké, tudom, hogy simán lehet ezzel játszani, hogy csomószor rányomok, de nem hiszem, hogy bárkinek is érdekében állna ezt tenni, szóval KÖSZÖNÖM!! Továbbra is kérlek titeket: LEGALÁBB CHAT-EN ÍRJATOK, ott egyáltalán nem bonyolult, vagy ilyesmi. Még valami: Iratkozzatok fel, ha tetszik a blog pls!!!

                                                                                                                        Xx Blair

Ez, a részhez való szám, vagy is szerintem eléggé illik hozzá, főleg a vége felé, csak valamiért, nem tudtam berakni, csak így linkkel

Blair

  Kipattantak a szemeim. Kipihent voltam! Én! Ez... Ezt nagyon nagyon rég óta nem mondhattam el magamról, pedig telán javított volna valamit a közérzetemen, ha sikrült volna elérni a 7-8 órát. Most pedig... Jesszus, tíz órát egy huzamba végig szundítottam?! 

  Oldalra pillantottam, ahol Tom még az igazak álmát aludta. Inkább hagyom még egy kicsit aludni, mert különben elviselhetetlen lesz.

  Lesétáltam a konyhába, ahol találtam az asztalon egy kis papírt: Elvittük a kocsit, nem volt szívünk felkelteni, majd jövünk!  Dan

  De jó, akkor ma semmi dolgom! Nyújtóztam egy hatalmasat, majd kiszedtem a tejet és a müzlit, amit tegnap vásároltam, majd nekiláttam annak elfogyasztásának. Elég gyorsan végeztem ezzel, így nem volt más választásom, mint, hogy olyat tegyek, aminek Tom nem nagyon örülne: bementem az én kis drágáimhoz és leültem a dob mögé. Az elején kicsiket ütöttem, hogy milyen is a hangja, majd lehunytam a szemem és imprózni kezdtem. Nem telt bele három perc, mire megjelent a bátyám és a dobott átüvöltve próbált csöndre bírni, ami persze nem sikerült.

-Élvezed?! Kösz szépen , most egész nap hulla leszek... - morgolódott még tíz perccel később is.

-Akarod, hogy megcsináljam neked a reggelit? - vigyorogtam, mire ő bólintott. Neki is müzlit adta, az se perc alatt kész van, ha lehet egyáltalán ennek a műveletét készítésnek nevezni, de ő értékelte.

-Tudtad, hogy beszélsz álmodban? - kérdezte, miközben zabált.

-Mi?

-Beszélsz álmodban. Bár nem teljesen értettem, de egy bizonyos nevet könnyen kitudtam venni... - hagyta lebegőben a mondat végét. Pá-Pá jókedv, köszi Tom. A mosoly lefagyott az arcomról és faarccal bámultam magam elé. Fogalmam sincs, mit álmodtam. - Szóval...?
-Nem emlékszem. És kimegyek cigizni! - azzal fogtam az asztalon lévő kis dobozkár, s kisprinteltem a teraszra. Miért kellet így elbasznia? Olyan hülye vagy Blair!
-Oké bocsánat, igazad van, ezt nem kellett volna! - jött utána a testvérem, de nem reagáltam. - Ne csináld már! B. Légyszíves, és bocsánatot kértem.

-Tudod te egyáltalán, hogy... Mennyire fáj nekem ez az egész? Hát nem! Mert ti csak azt látjátok, hogy milyen jó lenne újra összehozni őket, de arra nem is gondoltok, hogy nekem vagy neki van-e kedvünk ehhez egyáltalán! Ami elmúlt, az elmúlt, nem lehet rajta változtatni, nem lehet visszahozni szóval most utoljára megkérnélek NYOMATÉKOSAN, hogy ne emlegesd folyamatosan őt! És sem kezdek el az exeidről beszélni. - nem kiabáltam, de hangom olyan éles volt, szinte hasítani lehetett vele a levegőt. (Gyönyörű megfogalmazás tőlem, wow :D.... Szerk. megj.)
-Rendben. - azzal megölelt. Okéé... - Na jó igazából lenne egy kérésem hozzád, már tegnap fel kellett volna tennem... - vakargatta zavartan a tarkóját.
-És pedig?-
-Meg kéne.... Meg kéne tanítanod táncolni! - nyögte ki.
-Minek?
-Mert... Tudod Sarah imád táncolni én meg... Boldoggá akarom tenni.
-Ez undorító és nyálas volt, remélem tudod. - szögeztem le.
-Jaj ne legyél már ilyen boldogságromboló! -  forgatta a szemeit.
-Boldogságromboló? Nincs is ilyen szó!
-Most már van!
   Sóhajtottam.
-Na jó, valamire megtaníthatlak, de nem vagyok jó tanár, azt leszögezném. - nyomtam el a cigim. - Na jössz?
-Most?
-Mikor máskor?
-Hááát, jóó...
-Kényelmes cuccban vagy, ugye?
-Ja.
-Akkor kapásból lefelé indulj. - intettem a lépcső, én meg felkaptam az ipodomat és azzal mentem utána.
-És most? - kérdezte, mikor elindítottam a zenét.
-Bemelegítünk.
  Azzal neki álltunk a fél órás erősítés/nyújtós  gyakorlatoknak.
  Hadd ne mondja, milyen felüdítő élmény egy ilyen két ballábas kretént táncolni tanítani, azt hittem soha nem lesz képes valamit úgy csinálni, ahogy mondok, de utána - mikor huszadszorra szóltam neki - rájött, hogy ha figyel a ritmusra, - mert ugye elég jó érzéke van hozzá - megkönnyíti az én és saját dolgát is.
-Na jó... Nem bírom tovább Tom! Ezek az alapok, innentől ha variálsz belőlük közül hármat, akkor annyira nem bukhatsz el, rendben? - mondtam egy két óra elteltével.
-Oké, köszi Húgi! - azzal elindult felfelé. - Jössz?
-Még nem... - mosolyogtam rá. Megvonta a vállát, majd eltűnt a folyosón.
  Hál' Istennek! Nem mintha nem lett volna ez az egész jó móka, de... Ha táncolok, szeretem azt normálisan tenni, nem ilyen analfabéta módon. De remélem elboldogul azokkal, amiket mutattam neki.
  Kapcsoltam valami zenét, majd lehunytam a szemem és táncolni kezdtem. Jó érzés volt újra átengedni magam ennek a "szabadságnak"... Tegnap nem is táncoltam és nagyon régóta nem fordult elő olyan, hogy akár egy napot kihagyjak. Vagy is nem... Azt hiszem, amikor megérkeztünk, akkor is hanyagoltam ezt. Jesszus mi lett velem?!
  Aztán szép lassan kiürült a fejem, ahogy egyre jobban beleéltem magam a zene hangulatába. Már nem érdekelt senki és semmi. Ez volt az én egyik mentsváram.
-Hűűű! - hallottam meg egy hangot, mikor a szám véget ért. Oda kaptam a fejem, s bátyám állt ott egy üveg vízzel, döbbent fejjel.
-Mi van? - törölgettem a homlokom.
-Én is fogok tudni ilyet? - kérdezte és átnyújtotta a vizet.
-Pff... Tőlem biztosan nem. Nem vagyok jó tanár, ha nem tűnt volna fel. - és beleittam az üvegbe.
-Ebben egyet értünk. - kacsintott, mire elegánsan bemutattam neki.
-Na menj zuhanyozz le, aztán megyünk!
-Hová?
-A stúdióba! Állásajánlatot kaptam! - büszkélkedett, nekem meg nagyon rossz előérzetem támadt.
-Még is... Melyik stúdióba? - puhatolóztam.
-Jaj ne légy hülye! És mielőtt megkérdeznéd, a srácok tettek ajánlatot, hogy a filmjükhöz fotózzak. - egészítette ki a dolgot.
-Na, akkor én biztos, hogy maradok! - jelentettem ki "cuki" mosollyal.
-Már pedig, biztos, hogy nem!
-Ne mond meg mit csináljak!
-Akkor mit szólnál, egy kis alkuhoz... - váltott tárgyaló hangnembe.
-Nagyon, de nagyon jó ajánlat kellene ahhoz, hogy ebbe belemenjek. - húztam fel a szemöldököm.
  Nem szólt, csak felrángatott a nappaliba és táskájába kezdett turkálni, míg nem előhúzott egy kis zacsit.
-Mit szólnál ehhez? - lebegtette meg a tasakot. - Öt teljes gramm. - incselkedve húzogatta az orrom előtt.
  Huh... A kis szemét, tudja mivel tud megfogni! Nem mintha olyan halálosan nagy szükségem lenne rá, de még is csak egy idegen ország, még nincsenek ki építve a kapcsolatok a pénzről nem is beszélve...
-Na jó, áll az alku! - kikaptam a kezéből, majd elindultam felfelé zuhanyozni. - De! - fordultam vissza - Nem fogok velük jó pofizni, ne várd, hogy eljátsszam a cuki kislányt!
-Inkább ne játszd a paraszt lányt. - célzott arra, hogy inkább az az álarc, és nem a "másik".
  Fejemet csóváltam, majd folytattam utam felfelé. Gyors zuhany, öltözés, smink és haj, s már kész is voltam.

-Ezt hogy csináltad? - kérdezte Tom, aki ugyanígy ekkor lépett ki az egyik vendégszobából.
-Mit? - értetlenkedtem.
-Hát, hogy ilyen hamar elkészültél? Hogy, hogy nem órákba telik?
-Nem praktikus. - vontam vállat.
-Basszus, pedig cseszegetni akartalak, hogy itt a taxi!
-Akkor nem indulunk? - röhögtem, bunkóságán.
  Elvigyorodott, majd cipőnket magunkra kaptuk és már kint is voltunk. Beszálltunk a taxiba és továbbra is röhögve tettük meg az út hátralevő részét, miközben belül valami nagyon szorongatta a szívem és csak később jöttem rá, hogy a félelem az. Teljesen be voltam szarva, hogy szinte önként megyek ebbe a helyzetbe, mint egy mazochista. Komolyan megéri az az öt g.?
-Blair, szállj már ki, itt vagyunk! - rángatott Tom. Hogy ez milyen kedves...
   Kipattantunk a kocsiból és ha ez a köcsög nem rángatott volna maga után, én biztos elrohantam volna.
-Milyen elővigyázatos valaki. - morogtam.
-Húgiii.... Nem most jöttem le a falvédőről, nem vagyok olyan naiv, hogy elhiggyem besétálsz ide teljesen önszántadból, fogadás ide vagy oda... - kacsintott.
-Ejj, de jól ismer valaki. - bókoltam nagyon, de nagyon erőltetetten, mire a szemét forgatta.
  Beléptünk az épületbe, majd kérdőn rám nézett.
-Ne nézz így, fogalmam sincs, hogy merre tovább, egyszer voltam kb. abba a szaros teremben, akkor is ájultan hoztak ki! - magyaráztam unottan.
-Oké, én meg nem emlékszem... Sajnos meg kell kérdeznem Barbie-t! - vigyorodott el és elindult a szokásos recepciós ribi felé. Azt már nem tudom, hogy komolyan ez a csaj neve vagy csak a kinézetére célzott ezzel a testvérem, bár nem nagyon érdekelt.
-Na gyere! - intett egy perc múlva és vezetni kezdett. Megmondom őszintén, nem igazán figyeltem az útra, inkább azzal voltam elfoglalva, hogy arcom semmiféle érzelmet ne tükrözzön. - Nem akarod kipróbálni milyen, ha megmutatod nekik az EMBERI énedet?
-Nem.
-De...
-Nem!
-Csak azt aka...
-Pofa be!
-De figyel...
-Mondom, kuss! - ütöttem a vállába.
-Áuu! Te szadista nőszemély! - simogatta, s pont ekkor értünk a terembe, ahol - komolyan, újdonság lenne, ha nem így reagálnának - minden szem ránk szegeződött.
-Hali srácok! - köszönt nagy mosollyal Tom.
  Nem követtem példáját, inkább elindultam Will felé, aki éppen valamit nagyon magyarázott a barna hajúnak, aki fellökött. Direkt nem néztem körbe, próbáltam tudomást sem venni az engem vizslató barna szempárról, bár a tegnapi után ez nagyon nehezen ment.
-Will... Beszélhetnénk? - suttogtam, mire unottan felém pillantott, majd bólintott.
  Kimentünk cigizni, - én végig úgy tettem, minta a banda ott sem lett volna, csak  a srácoknak intettem - és próbáltam összeszedni a gondolataimat.
-Figyelj... Lehet, hogy tegnap eléggé paraszt voltam, de utálom, ha beleavatkoznak az életembe. - ez elmegy egy bocsánat kérésnek? Gyorsan szívtam egy slukkot, hogy tudja, igazán ennyit akartam.
-De te elbaszod az egészet! -
-Will, ez az én életem, ha elbaszom én szívom meg. - kezdtem kiakadni.
- De eltaszítod magad mellől azokat, akik szeretnek!
-Mint mondtam, ez az én döntésem!
- De ez így nem élet!
-Azt hittem, te ennél okosabb vagy Will! Nem kértem a tanácsod, szerintem, most zárjuk le ezt az egészet! - mint végszóra, elnyomtam a cigimet és beindultam. Hiába alig szívtam még belőle, nem akartam tovább ott maradni vele. Még is, mi a fasz?!  Ne legyen már ilyen hülye!
  Beléptem, s majdnem beleütköztem egy vigyorgó rózsaszín ombre hajú lányba.

-Szia, Perrie vagyok, te meg, ha jól tudom Blair. Én vagyok Zayn barátnője! - mutatkozott be, továbbra is vigyorogva. Na már csak ez kellett nekem! Nem hiszem el! Tényleg minden napnak egyre szarabbnak kell lennie? Mi lesz holnap?!
  És ha ez nem lett volna elég, ekkor lépett be a drága Will, aki nagy eséllyel tovább hergelhette magát az előző vitán, mert sokkal feldúltabb volt.
-Attól még, hogy egy balfasz szarrá vert 15 éves korodban, igazán tovább élhetnéd az életed az önsajnálat helyett! - üvöltötte az arcomba... Angolul. Meghűlt bennem a vér. Ez nagyon erős volt. Láttam a szemében, hogy ő is érzi, de nem szólt. Miért angolul?
  Lendületből adtam neki egy hatalmas pofont, majd a lila csajt kikerülve indultam a kijárat felé.
-Állj B.! Ne, nem úgy... - jött valahonnan egy hang, de nem tudom kié, bár szerintem nem Willé.
-Most hová mész? - hallottam egy másik hangot. Nem nagyon fogtam a dolgokat magam körül, csak azt a csokoládé barna szempárt, amivel egy hosszú pillanatra találkozott a tekintetem. Sajnálatot, megbánást, kétségbeesést és még jó pár dolgot láttam benne, de nem akartam vele foglalkozni.
- Szállást keresni éjszakára... - ami nála annyit tesz, hogy egy újabb kalandot - vagy az elkövetkezendő pár éjszakára.
-Ne... Várj!
  De nem foglalkoztam velük, kirohantam az épületből, valami kávézó után kutatva.
  Nem tudom meddig bírom ezt elviselni. Már megint egy olyan ember cseszett ki velem, akiben - még ha minimálisan - de megbíztam, ami nálam nagyon, de nagyon ritka.
  Ezzel csak még biztosabban állíthatom, hogy nem érdemes senkit sem a szívünkbe zárni. Annak csak rossz vége lehet.
  Csak ne bőgd el magad!
  Azt csak a gyengék teszik...

9. Fejezet - "Összetépte."

Drágáim! Itt a következő rész! Még egyszer nagyon szépen kérlek titeket, hogy írjatok komikat, vagy legalább a chat- be valamiféle véleményt, mert én igazán sokat cseszekedek ezzel és szeretnék kapni valami visszajelzést!!!

                                                                                                                            Xx Blair

 Nem tudom, hogy mi szerint választok néha a számot, de... Na ez van :DDD

 Elegem van. Miért kell mindíg, mindenben felhozni Őt? Ja, tényleg... Erre már megkaptam a választ. De akkor sem értem miért jó, hogy ezt csinálják. Nem gondoltak bele, hogy ez nekem milyen érzés lehet? Ja bocs... Blair az érzéketlen. De Tom, igazán tudhatná, a mai nap után, hogy ez nem igaz!
   Mérgesen dobtam le magam az ágyra, és gyújtottam rá egy újabb szál cigire. Minden nap azt hiszem, hogy ennél rosszabb már nem lehet, de akkor jön egy újabb kiábrándító 24 óra.
  Vaagy fél órája feküdhettem az ágyon a füstfelhőket bámulva, miközben köröket fújkáltam és csodáltam az apró kis gomolygó felhőcskéket. Annyira gyönyörű, ahogy a kesze-kusza formák szétesnek, még is összeállnak! Jó ez elég érthetetlen volt, de aki látott már ilyet, tudja miről beszélek.
-Elmentek! - rontott be a szobába Tom.
  Nem válaszoltam.
-Nagyon jó fejek, főleg Harry. Vele szerintem, te is megtalálod majd a közös hangot. - folytatta.
  Csend.
-Amúgy a többiek is jó fejek. - ismételte el újra, bár szerintem észre sem vette. Azt akarta, hogy reagáljak.
-Zayn pedig még mindig szeret téged. - jelentette ki.
  Ez volt az a mondat, amire még ha láthatólag nem is reagáltam, a szívem eszeveszett ütembe kezdett dobogni.
-Blair, figyelj már! - nem reagáltam. -Most miért csinálod ezt?
  Újabb csend.
-Tudod mit? Azt csinálsz, amit akarsz, nem érdekel! Ezentúl ne számíts tőlem semmire és én sem kérek tőled semmi! - akadt ki. - Csak adj egy felsőt, meg ágyneműt és megyek a küszöbön.
  Ez volt az a mondat, amire döbbenten fordultam felé. Ez hülye! Egy ideig csöndben meredtünk egymásra, majd kitört belőlünk a röhögőgörcs. Ezt egyedül ő képes kihozni belőlem.
-Te olyan hülye vagy, mint a seggem! - röhögtem és egy újabb slukkot szívtam az éppen aktuális szálból.
-Hééé! - röhögött, majd nekem esett és csikizni kezdett.
-Neeeee! A cigiiii! - visítottam.
-Ezt orvosolhatjuk. - kivette a számból és a sajátjába illesztette, majd folytatta előző tevékenységét.
-Na azt már nem! - kezdtem el verni azért a bizonyos szálért, ő meg kifutott a teraszra. Inkább gyújtottam egy újabbat.
-Ugye, tudod, hogy Will nagyon mérges rád? - kérdezte. Nem válaszoltam. - Oké ebbe nem akarok beleszólni, így is teljesen belemásztam az életedbe. - sóhajtott.
  Buzgón bólogattam.
-Hé ilyenkor azt mondjuk: Nem Tom, dehogyis, te csak segítesz! - változtatta el a hangját, mire egy olyan, "te most hülyéskedsz" fejet kapott.
  Még röhögtünk egy ideig, majd kértünk Bentől az én drága bátyámnak egy felsőt alváshoz és bedőltünk az ágyba.
  Pillanatok alatt elaludtunk. Négy éve nem tudtam ezt megtenni.

                                                                  Zayn                                                                   

-Miért nem mondtad, hogy jártatok?
-Mennyi idegi tartott?
-Komolyan a szertárban csinálták? És ezt így kell megtudnom?
  Ezek a kérdések zúdultak rám, míg megtettük azt a pár utcányi távot a házainkhoz. Egyikre sem szándékoztam válaszolni.
-Szerintem azért jogunk lett volna tudni! - mondta Niall, nálam meg itt pattant el a cérna.
-Jogotok? Mihez?! Már megbocsáss, de nekem VAN magánéletem, rajtatok kívül is! Azt nem akarod megkérdezni, mikor megyek szarni? Szálljatok már le rólam! Én sem kérdezlek titeket a műsor előtti életetekről! Ennyi teret kurvára hagyhatnátok! - azzal kipattantam a kocsiból, ami éppen akkor parkolt le Liam háza előtt. Balra indultam, majd majdnem hogy berúgtam az ajtót.
  Törtem zúztam a már így is tropára ment házban. A végére már se tv, se hifi, se dohányzóasztal nem volt, mert az üveg tropára tört a tetején.
  Aztán lekuporodtam a földre, előkotortam az apró fényképdarabkákat, majd zokogni kezdtem. Nem szoktam sírni, de ha meg is esik ez... Ez mindent vert. Teljesen összeroppantam. Miért? Miért tépte szét? Lehet neki nem jelent semmit, de nekem ez volt az egyetlen kézzel fogható dolog, ami még a szép időkre emlékeztetett. Hogy tehettem meg vele azt anno? Undorodom magamtól. Csodálkozom, hogy nem döglöttem bele ebbe az egészbe.
  Össze kell raknom a képet. Össze kell raknom! Oké, ez meg van a gépemen, sok százzal együtt, de ezt a darabot... Ezt tőle kaptam, az ő gyöngybetűivel van a hátulján a Szeretlek felirat, amit az első évfordulónkra kaptam tőle.
  A kezem remegett, a könnyektől alig láttam, így teljesen lehetetlennek tűnt, hogy ez összeálljon eggyé.
  Felüvöltöttem. Szaporán vettem a levegőt, s próbálta racionálisan gondolkodni.
  Előkaptam a telefonom, majd tárcsáztam azt, akire most szükségem volt.
-Hali! - szólt bele a kedves hang.
-Át tudnál jönni? - kérdeztem kétségbeesetten.
  Csend.
-Mi történt? - kérdezte feszülten a női hang.
-Csak gyere, kérlek! - könyörögtem.
-Húsz percet adj! - azzal kinyomta.
   Én csak ott kuporogtam, taknyom nyálam összefolyt és csak Rá tudtam gondolni. Mennyit változott! És... Milyen gyönyörű hangja van még mindig, olyan volt újra hallani, még ha csak pár pillanatig is, mintha hosszú hosszú idő után újra levegőt tudnék venni. Aztán, hogy megváltozott,, mikor tudatosult benne, kik is érkeztek a házba. De a hangszereire még mindig ugyanolyan érzékeny, csak... Csak most én sem nyúlhatok hozzájuk.
  Ilyen, s ehhez hasonló gondolatok közepette kuporogtam még mindig ugyan ott, a papírdarabok fölé görnyedve, mikor meghallottam a reszketeg a hangot a bejárat felől.
-Zayn? - kérdezte félősen. Nem válaszoltam.
-Itt vagy? - jött egyre beljebb.
-Zayn! Úr Isten, mi történt? - hallottam szapora lépteit, majd megéreztem kezét a vállamon.
- Összetépte. - hangom meggyötört volt, és remegett.
-Tessék?
-Összetépte. - ismételtem, de ugyan olyan elhaló volt, mint az előző.
  Nem kérdezett többet, inkább próbálta feltérképezni a problémát.
-Akkor összerakjuk és.ráragasztjuk egy papírra, jó lesz? - bólintottam.
  Elővett egy zsebkendőt a zsebéből, majd nekiállt arcomat megtörölgetni vele. Nem reagáltam, továbbra is a földön lévő darabkákat szuggeráltam.
-Na lássunk neki! - kerített egy ragasztót és egy papírt, majd közel egy - másfél óra alatt kiraktuk a képet. Hatalmas megkönnyebbülés volt, újra egyben látni a képet, még akkor is, ha teljesen megviselt volt, és látszott, hogy milyen előélete lehetett.
-Most már jó? - kérdezte a lány mosolyogva. Bólintottam. - Ő Blair, igaz? - megint csak bólintottam. - Gyönyörű lány. - mondta, mire halvány mosoly kúszott az arcomra. - Na jó figyelj, nem maradhatsz itt, ez olyan, mint egy szemétdob, szóval menj fel, pakolj össze pár cuccot, én meg intézkedem. - adta parancsba.
 Még mindig teljesen dermedten sétáltam fel a szobámba, és dobáltam egy sporttáskába a kezembe akadó holmikat, majd visszasétáltam a nappaliba.
-Készen vagy? Indulhatunk? - vállat vontam.
-Amúgy... Mi történt a házaddal? Azt hittem betörtek. - puhatolózott.
-Dühös voltam. - válaszoltam mogorván. Nem szólt semmit, nem kezdte el, hogy elmebeteg, agresszív állat vagyok és ezt nagyon értékeltem.
-Hova viszel? - kérdeztem, mikor beültem mellé a kocsiba.
-Harryhez.
-Miért hozzá? Miért nem a Direction-villa?
-Mert nem hagyom, hogy egyedül maradj, a másik kettőnek barátnője van, Niall pedig dühös rád. Én meg nem ott dolgozom ahol te, és az utóbbi időben kicsit zsúfolt a napom. - húzta el a száját, mondat végére.
  Igaz, hogy az említett srác csak pár házzal arrébb lakott, a lány mégsem akart ilyenkor sétálni, amit meg is értek.
-Köszönöm Perrie. - motyogtam, mikor leállította a motort.
-Ugyan... - mosolygott rám. Szerettem, hogy ilyen pozitív és nem kérdez hülyeségeket. Akkor sem akadt ki, mikor először látott dühösen, pedig az elég ijesztő még akkor is, ha nem felé irányul, aztán ott van az, hogy a sajtóban mi egy párt alkotunk. Itt is neki kellett nyugtatgatnia, ő mondta, hogy ha valamelyikőnknek kialakulna egy kapcsolata, véget vetünk ennek az egésznek, leszarva a managereket.
-Na menjél, Hazza már vár! - biccentett az ajtó felé, ahol ott állt a Göndör. - Aludd ki magad, holnap meglátogatlak!
  Adtam neki egy puszit, majd lassan elindultam a ház felé.
-Te jó ég! Azt hittem Perrie túloz az állapotodat illetően... - vakargatta a tarkóját Harry.
  Nem foglalkoztam alapból sértő megjegyzésével, bár ő nem is úgy értette. Besétáltam a nappaliba, levetettem magam a kanapéra, majd rágyújtottam. Kedves volt tőle, hogy nem szólt, látta rajtam, hogy a házban dohányozni tilos szabály a legkevesebb problémám most.
-Mi borított ki ennyire? Vagy is sejtem, de... - hagyta lebegni a mondat végét, de én nem válaszoltam.
-Figyelj, így nem tudok segíteni! Meséld el mi volt, az néha könnyebb, ha kiadod magadból! - unszolt.
  Én meg, valamiért teljesítettem a kérését, és beszélni kezdtem.
-Eggyel alattam járt. Én voltam a suliban a rosszfiú... Nem hiába ragadt ez a jelző rajtam. Ő sem volt egy szent, de nem tulajdonítottunk egymásnak túl nagy jelentőséget addig a pontig, míg nem egyszer, mikor énekórára mentünk az osztállyal, meg nem hallottuk őt. Nekik volt előttünk órájuk és még bent maradt egy kicsit zenélni, én... Azt hiszem már akkor szerelmes lettem, pedig ne is beszéltünk. A következő hetekben, csöndes visszahúzódó lettem, ami a srácoknak is feltűnt, főleg, hogy nem flörtöltem minden második csajjal, aki arra érdemes volt. Ha... Ha a közelemben volt, csak Őt néztem, ha bármelyik fiú hozzászólt, késztetést éreztem arra, hogy odamenjek és behúzzak neki egyet. - egy pillanatra elhallgattam, ahogy az emlék utat tört magának a felszínre. Harry csak csöndben hallgatta. - Nagyon sokáig nem mertem megszólítani, kicsit olyan voltam, mint egy kukkoló, csak nem törtem be hozzá. Aztán Tom hívott, hogy menjünk a srácokkal bowlingozni. Többször mentünk így együtt, mert ugye egy társaságunk volt, így ez nem volt olyan nagy dolog. Azt gondoltam, hogy jó lenne egy kis kikapcsolódás, mert az utóbbi időben hanyagoltam őket, csak Blairere tudtam gondolni. - durva, hogy még mindig ilyen tisztán emlékszem erre.
-Aztán... Mikor már a pályán voltunk, megjelent ott Ő. - itt elmosolyodtam - A barátnőivel voltak, és szerintem nem nagyon voltak tisztában a testvérével, hogy ugyan oda szerveztek programot, mert mindketten kiakadtak, mikor meglátták egymást. Jó tesók, de nem szerettek soha egymás programjába rondítani. - vállat vontam - Én teljesen lefagytam, főleg akkor, amikor megegyeztek, hogy ha már így alakult játszunk egyet egymás ellen. Onnantól kezdve, olyan béna voltam, hogy az még nekik is feltűnt, én meg egyre idegesebb, hogy ilyen szinten beégetem magam. Az sem segített a dolog, mikor megkérdezte, mennyi az idő, ahelyett, hogy válaszoltam volna neki, megbámultam. Soha nem néztem még így közvetlenül a szemébe, így teljesen lefagytam, és csak akkor ocsúdtam fel, mikor Tom megütögette a vállamat a válaszomra várva. Én meg teljesen vörösen hajtottam le a fejem, de Blair, csak mosolygott. - hitetlenkedve ráztam a  fejem - Aztán pár héttel később, Tom áthívott párunkat magához, B. pedig pont akkor ugrott haza pár cuccáért, hogy továbbmenjen a barátnőjéhez. A drága testvére pedig, bedobott a húga mellé a szobába, és azt mondta, hogy addig nem enged ki, míg randira nem hívom. - megjegyzem, nagyon kínos volt - Teljesen zavarban voltam, csak hebegtem habogtam, mire megértette a kesze kusza kérdést és mosolyogva bólintott. Szerintem akkoriban ő még nem érzett semmit, csak olyan "miért ne:" alapon jött el velem, de az első randi után, már változott a véleménye. - zártam le a történetet.
-És mi történ ez után? - kérdezte egy hosszabb csend után Haz.
-Viszonylag hamar összejöttünk, és másfél évig együtt voltunk. - innentől már nem olyan kellemes a történet.
-De miért szakítottatok? - faggatózott.
  Nem válaszoltam. Erre nem vagyok képes válaszolni.
-Késő van, lefekszem. -indultam el cuccaimmal a vendégszoba felé, pedig tudtam, hogy nem nagyon fogok tudni aludni.
Utálom magam azért, amit tettem, utálom magam, hogy olyan gyáva vagyok, hogy nem merem felvállalni a tettem.

  

8/2 - Rokon lelkek

ÉÉÉs itt lenne ez is!!

                                Xx Blair

-Oké, Oké, csak fejezd be! - kezdtem nevetni. Ez az a szám, amitől a világból is kirohannék, annyira röhejes. Konolyan, ha Justinka ilyen számokat készítene még mindig, még táncolni sem táncolnék rájuk...

-Na mondtam én, hogy nem tűntél el!

-Csak neked vagyok ilyen. – kezdtem a nyálas szöveget, de még is igaz volt.

-Ennek most örülnöm kéne? – dobott át a vállán vigyorogva és a teraszra cipelt.

-Hé, tegyél le! Hülye vagy? Thomas! – de közben végig nevettem. – Nem akarsz még egyet tekerni?

-Nem. Bocsi, de az után, ami az előbb volt… Tudom, hogy nem csak a fű miatt volt, de nem akarom, hogy még egyszer kiborulj. – mondta. Igaza van.

-Kérsz? – nyújtottam felé a cigimet, ő meg kivett egy szálat. Rágyújtottunk, majd egy ideig csöndben bámultunk ki a fejünkből.

-Tudod… Visszagondolva arra, hogy milyen volt mikor még Bradforsban éltünk, nem gondoltam volna, hogy ilyen leszel…

-Te mondtad, hogy hasonlítunk. – vágtam közbe.

-Ja, de… Inkább csak hasonlítottunk, vagy… Mit tudom én Blair! Azt akarom csak kinyögni, hogy becsüld meg azokat, akik szeretnek.

-Ez undorítóan nyálas és röheje volt, remélem tudod.

-Nem értesz… Folyamatosan csak játszol az emberekkel… - kereste a szavakat, amivel jól letudja írni gondolatait –De… Gondolj vissza azokra az időkre, mikor még együtt voltatok Vele!

-De hát ezt teszem! – csattantam fel – Majd ha te leszel az, aki végigcsinálja az egész kapcsolat végét jelentő folyamatot, elfogadom ezeket a szarokat, amiket mondasz. Addig meg légy szíves élvezd ki a helyzetet, mert én már csak tudom, hogy semmi sem tart örökké…

-Persze, mert egyszer mindenki megdöglik. – vont vállat. – De nézd csak meg anyuékat! Ők még mindig ugyan úgy szeretik egymást. Néha túlságosan is hangosan szeretik egymást… - tette hozzá az utolsó mondatot kicsit késve, amin muszáj volt nevetnem.

-Pfúj! Ez most komoly? Egyre jobban örülök, hogy nem voltam otthon. Nem tudom mit csináltam volna, ha nagyiék… - nem tudtam befejezni a mondatot, Tommal még jobban szakadni kezdtünk.

-Halihó, nem baj, ha csatlakozom? – jött ki a göndör. Oké, most mit csináljak? Már, mint… értitek… na jó ez érthetetlen! Nem akarom, hogy lássák ezt az oldalamat.

-Gyere csak nyugodtan! – intett Tom – Blair, te meg nem fogsz pofákat vágni és megmutatod, milyen vagy igazából. – nézett rám figyelmeztetően. Na meg a nagy faszt!

Arcomra lehetett írva mit gondolok, mert gonoszul elvigyorodott.

-Oké... Te akartad! Haver, szállj be, ha tudod a szöveget!

You know you love me, I know you care

Just shout whanever, and I'll be there

You are my love, you are my heart

And we will never ever ever be apart  (Justin Bieber: Baby)

   Azzal megint énekelni kezdett. Mivel egy elég ismert dal, így pillanatokon belül a másik is csatlakozott hozzá, igaz teljesen döbbent arckifejezéssel.

-Jól van elég volt, csak pofa be! – forgattam a szemem.

-Olyan vagy, mint Zayn! Csak ő a barbie girl-től készül ki ennyire! – röhögött.

-Ha azt akarod, hogy normálisan viselkedjek, nem fogsz róla beszélni Henry! – eresztettem meg egy angyali vigyort.

-Harry. – javított ki.

-Ja, az.

-Ez tökre olyan volt, mint a recepciós csajjal… Hogy is hívják? – gondolkodott el majd, legyintett – Na, mindegy, múltkor mentünk be az épületbe és köszönt, én meg visszaköszöntem,de szar nevet mondtam neki… Sajnálatos módon így nem számíthatok többet a társaságára, bár annyira azért nem volt jó, hogy elkeseredjek… - sóhajtott színpadiasan. Oké, ezek után nem bírtam megállni, elröhögtem magam.

-Üdv a csapatban haver! – pacsizott le vele Tom – Komolyan Blairrel ma végig ilyen és ehhez hasonló kínos dolgokat beszéltünk ki.

-És Will nem akad ki ezekre? Már mint nem úgy tűnt, mintha annyira ki van akadva attól, hogy a barátnője képe van az exe pénztá… Oké bocsi, szerintem érted a lényeget… - nevetett fel zavartan.

-Ja.

-Ennyi? Csak így simán ja? – döbbent le.

-Inkább azt kérdezd meg, hogy jöttek össze! – röhögött fel bátyám. Ó, hogy én mennyire imádom…

-Hogy jöttetek össze? – tette fel a kérdést göndör.

-Egyik nem szexeltünk, aztán gondoltuk, miért is ne? – vontam vállat.

-Akkor igazából ti nem is jártok? Vagy ezt nem értem… - kezdte.

-Ha azt akarod tudni, hogy mással is kefélhetek-e, azon belül is veled, a válaszom igen, megtehetem, HA akarom. – jelentettem ki, mintha csak a mai ebédről dumáltunk volna.

-Nagyon közönséges szókincsed van, ugye tudod? – nézett rám tesóm.

-Mondja ezt az, aki anyáék ágyában dugta meg az éppen aktuális csaját! – forgattam a szemem.

-Oké, igazad van…

-Mi van? – nézett ránk értetlenül Harry.

-Semmi, ez olyan tesós szar… - vont vállat előbbi.

-Okééé… Szóval, te tudsz zenélni. – terelt a göndör.

-Ja.

-És mindegyik hangszeren, ami ott bent van?

-Nem bazmeg, csak dísznek tartom őket… - ironizáltam.

-És miért nem mutattad meg? Vagy, hogy hogy Benék nem tudták?

-Mert jó ideje nem zenéltem.

-Miért?

-Jó idegesítő vagy, remélem tudod!

-Zayn miatt! – vágott közbe Tom. Direkt csinálja… Ezt nem bírom! Nem is tudják, milyen fájdalmat okoznak ezzel…

-Mennyi ideig voltatok együtt?

-Egy-másfél év. – válaszolt megint helyettem. Miért csinálja? Ja, persze… Will elmondta.

-Hűű, az nem kevés! Tudod… nem tudom milyen volt akkoriban, de… Minden elismerésem, hogy mellette voltál.

-Miért? – bukott ki belőlem a kérdés.

-Hát tudod… Könnyen felmegy benne a pumpa, és akkor tör zúz… - zavartan felnevetett – Nem érdekes hagyjuk.

-Régebben nem ilyen volt. Vagy is verekedett, de az Blair miatt volt, . kezdte a regélés bátyám.

-Ez nem igaz!

-Ó, dehogynem! Nem emlékszel? Mikor a buliba rád mászott valami fasz, aztán neki állt Zaynel vitatkozni. Ott igen csak szétvertük őt és a haverjait… - miért jók ezek a sztorizgatások?

-Nem most, nem ilyen… De közben meg… Blair ha a közelben vagy, mindig visszafogja magát. Mintha nem akarná, hogy lásd azt azt oldalát. Még bocsánatot is kért tőled! – mondta.

-Nem érdekel. Régen volt. – azzal felálltam és egy szó nélkül a szobámba mentem.

   Nem akartam senkivel sem beszélni, csal elmenekülni ebből az elbaszott világból.