34. Fejezet - Család, s egyéb mesélni valók...

Halii!! Itt lenne a következő rész és sajnálom, hogy nem hoztam tegnap, de annyira szarul voltam, hogy nem tudtam írni.... Háát most elég nagy ugrás történik és... Úgy érzem emberek közeledünk a blog végéhez... Hihetetlen, hogy már a 34. fejezetet írtam meg... Naggyon nagyon köszönöm a rendszeres olvasókat és azokat akik bloglovivon követik a blogot!! Remélem kitart mindenki a végéig, és ugyan úgy tetszik nekik a blog, mint az elején... Bár még foggalmam sincs, hogy  hány rész lesz még... Imádom írni az az igazság...
  Na jóó, nem szövegelek tovább, kérlek írjatok kommenteket, chatbe vagy rendesen egyaránt tökéletes nekem :DD
                                     

                                                            Joo Olvasást!!

                                                                                   Xx Blair

  Így teltek innentől kezdve a napok. Ők körbeugráltak engem, én meg ettem, ha azt mondták, bár meg volt a felső kg határom, ami fölé nem vagyok hajlandó menni, de ezzel nem is voltak végül gondok. Nagy részt segített, hogy a srácok megbeszélték a dolgokat a Malik fiúval, csak így többször kaptam őket sutyorgáson, amire soha nem voltam kíváncsi, de közben még is... Érthetetlen még számomra is...
  Közben a sajtó sem hagyott békén és azt hiszem én sem segítettem ezt a dolgot túlságosan.... hát nem is tudom, hogy milyen szót kéne használnom..
  Az eset így zajlott:

-Harry nekem ebből már faszom ki van! - nyafogtam, mikor megint az egyik vásárlásunknál elkaptak minket.
-Tudod és sajnálom, de... ebből nem tudsz kiszállni! Hozzá fogsz szokni... Valamennyire.. - vakargatta tarkóját, s próbált úgy menni, hogy minél kevesebb látszódjon belőle, de ez elég nehéz, mikor a pofádba tolják a gépet és odavakuznak, de láttam rajta, hogy most inkább én érdeklem. Tudja, hogy necces még az 'állapotom' és nem nagyon tesznek jót az ilyenek.
-Na jó nekem elegem van... - álltam meg, s elég abszurd ötlet áll össze a fejemben. - Takarodjanak hátrébb! Nem hiszem, hogy a rajongók örülnének, ha valami baj történne a sztárocska kicsikéjével... Higgyék el én beperelem magukat nagyon keményen,ha kilenc hónap múlva kiderül, hogy miattuk valami baja lett! - éééés igen! Már megint lefagytak, így betudtunk szállni a kocsiba, bár Harryt is én rángattam szóval nem volt egyszerű...

 Gondolom ezek után könnyen kikövetkeztethető, hogy mekkorát kaptam érte Paultól, de leszartam a motorom már meg volt. A sajtó persze semmi másról nem beszélt, a rajongóknak én lettem az első számú nagy ellenségük, de nem nagyon hatottak meg a fenyegetéseik, ha meg az utcán letámadtak... Hát nem nagyon viselem, de ha oda jön egy 10 éves kislány és ámulattal néz rám, hogy adjak egy aláírást... Hát azt nem tagadom meg, bár magamban röhögök... Ők azok akik megérdemlik, hogy szeressék őket.
  Aztán ott voltak a próbák.Egyre csak nőtt a számuk, főleg, hogy a fiúk koreográfiái is kezdtek összeállni, de a mi részünknél voltak lyukak, ugyanis a lassú számokhoz nem tudtuk mi illene.
  Háát nem fogjátok kitalálni, hogy mit kell csinálnunk... Oké félig az én faszságom, de ki gondolta volna, hogy az a fasz manager ezt komolyan veszi?! Függönytánc! Hát beszarás! Ki hallott már ekkora hülyeséget? Nem, őt rohadtul nem zavarja, hogy nem tudunk ilyet, azt mondta profik vagyunk,  könnyen megtanuljuk, így heti hat nap ilyen próbákra járunk, bár ezt csak négyen csináljuk az ikrekkel és Csibuval, mert Dan és Will ezt nem vállalta, de mielőtt azt hinnétek, hogy ők csak a seggükön ülnek, hát nem. Igaz nekünk több dolgunk van, de... Na a lényeg, hogy Paul kitalálta, hogy legyen sok ilyen akrobatikás cucc, de komolyan nem vágom, hogy miért minket szerződtetett akkor! Oké, meg tudjuk tanulni, de baszki...
  Ősz közepén járhattunk, mikorra az orvos azt mondta, hogy nagy rész kilábaltam az anorexiából, de figyelnem kell rá továbbra is, mert hajlamos rá a szervezetem. Így hát az etetésem továbbra is jó hobbinak tűnt a többieknek.
 Anyuékhoz kéthetente mentünk családi kajálásra, de hál' Istennek nem hívogatta a fiúkat mindig. Hogy a szüleimmel milyen a kapcsolatom... Na hát ez... Ezt én sem tudom... Én.. Próbálok.. Valahogy normálisan viselkedni, vagy is mindig elhatározom, de utána, mikor odakerülök, ez nem megy! És... Talán a ház miatt. Mindig, amikor belépek, elfog az az érzés, hogy... Mindig megkavarodok! És nem veszi észre, anya nem veszi észre, hogy ez milyen nekem, apa meg.. Túlságosan szereti ahhoz, hogy egy ilyennel elé álljon, mert mindannyian tudjuk jól, hogy ez elég érzékenyen érintené, Tom pedig... Tom azt mondta, hogy szerinte se mondjam meg, hiszem ha úgy vesszük már nem is lakunk ott, ezt a keveset meg kibírom, amellett meg ő is inkább úgy akar tenni, mintha ez egy semmiség lenne... Hát meg is értem.. Én is így tennék, ha olyan könnyű lenne... Ők túl vannak már a sokkon, a 'gyászon', a kiakadáson és most eljött ez a nem 'nem akkora dolog rész' vagy mi. Hát én leakadtam az első fokozatnál.. Fasza.
  A csapat egyre jobban összeszokott a fiúkkal, és annak ellenére, hogy már meggyógyultam, nem költöztünk szét, bár nem értem mi értelme van ennek, hiszen a roham sebességgel közeledő turnéra meg meg is fogják egymást unni, nekem meg... Kel a magánszféra! De ez nem nagyon izgatja a többieket...
  Niall-Csibu el vannak a rózsaszín ködben, Eleanor-Louis, Liam-Sophie szintúgy, a többiek meg elég kreatívak, hogy elszórakoztassák magukat, kivéve engem és... Zaynt.
  És most elértünk arra a részre, vagy személyhez, akire a legjobban kíváncsiak lehettek. Nem, nem jöttünk össze, nem is vagyunk jóban, csak éppen folyamatosan bámul és néha még a közelembe is próbál jönni, de én akkor egyszerűen arrébb megyek. Lehet gyávának tűnök, de nem érdekel.
  Csak így tudom elviselni és kezelni a közelségét. Azt sem tudom, hogy csináltam., hogy nála laktam abban a  pár napban... Most már visszafogatta a társaság, bár azért vannak pillanatok, amik még neccek főleg Will felől. A szakításukat már bejelentették, nem értem miért ennyire féltékeny még mindig, hiszen Pezz vele van, azt meg nem várhatja, hogy ne legyenek barátok csak azért mert az egyiknek kapcsolata van! Annyira hülye tud lenni ez a gyerek...
  Tomnak nem mondtuk el és nem is fogjuk elmondani, hogy Zayn vert meg. Ezt nem bocsátaná meg, nekem meg nem kell nehezíteni ezzel az életemet. Sajnálom, hogy nem mondhatom el neki,de.. Így jobb.
 Tényleg a galériájáról nem is meséltem! Hát... Bevált. A fiúk tényleg nagyon sokat segítettek, de azért kiakadtam.  Tom és a pillanatképei... Nincs valami szabály, hogy engedélyt kell adnia a képen szereplőnek, hogy egy ilyen izén ki legyen állítva? A képek nagy részén ugyanis, Sarah és én voltunk.
  Sarah reggel fáradtan, olvasás közben, főzés közben, alvás közben, nevetés közben, vagy csak éppen ahogy van és sok más ilyen még róla.
  Én meg... Hihetetlen sok kép volt arról a napról, mikor elhozta a hangszereket hozzánk. Volt, amin a zongora előtt ülök és olyan, mintha ott sem lennék, mintha a zene hallhatóvá vált volna a képen keresztül. Aztán volt ott sírós kép, amit így visszagondolva nem nagyon tudom, hogy mikor csinált, mert még is mikor fotózott bőgés közben és milyen pofátlan dolog már?! Ám attól eltekintve, hogy én voltam a képen, csodálatos volt. A következőn éppen önfeledten nevetek. Na itt kiakadtam, mert... Ez annyira nem én vagyok és most mindenki így lát és... Mondtam már, hogy a mi kis társaságunk mennyire ledöbbenten nézte végig őket? Tomon és Zaynen kívül, nem nagyon ismerték ezt az énem... Talán néha, egy rövidke pillanatot elkaphattak és Harry akivel sokkal normálisabb vagyok, ő láthatott többször, de ennyire még egyikük sem. És nekem ezt mind végig kellett velük néznem.
  A legdurvább képek, még sem ezek voltak.

-Még is mi a picsa?! -akadtam el döbbenten.
-Ez az egyik kedvencem. - mosolyodott el Tom.
-Ezt még is, hogy gondoltad?! Már nem is vagyunk együtt, és ő egy sztár! Tudod mekkora botrány lesz ebből? - próbáltam észérveket felhozni nemtetszésem helyett.
-Jajj ne szórakozz már! Múltkor az újság mindent lehozott, amellett olyanokat nyomatsz a sajtónak, hogy ez igazán a legkevesebb! - forgatta a szemeit, mire kezeimet ökölbe szorítva, nagy levegőt véve fojtottam vissza a kitörni készülő bunkóság hadat.
Körbenéztem s tudatlanul is a képen velem együtt szereplő személyt kerestem, s meg is láttam tőlem nem messze. Teljesen elvarázsolva nézte a képet, s annyi érzelem tükröződött rajta még is... A sóvárgás annyival kivehetőbb volt a többinél, hogy nem bírtam tovább visszafordultam a képhez.
  Mi voltunk rajta, ahogy bealudtunk egymás karjaiban, hihetetlen kényelmetlen pózban, még is mindkettőnk ajkán a mosoly játszott. 
  Megráztam a fejem, majd kimentem rágyújtani.

  Hát igen... Csodálatos, ugye? Ezzel már a hátrányát is látjátok a dolognak.. Thomas egyik kedvenc elfoglaltsága,  hogyan hozzon minket olyan helyzetben., hogy emlékeznünk kelljen...
  A képeket amúgy nagyon gyorsan elpasszolta és, hihetetlenül meggazdagodott belőlük. És persze már is várják a következőt tőle.  Örülök, hogy befutott, anyuék is nagyon büszkék rá...
  Hát így telt el az ősz, aztán a próbákra és már a showra gyakorolva a december. Karácsonyozni anyuékkal karácsonyoztunk a csapat is visszautazott a családjához, és nagy meglepetésemre a nagyiék is befutottak, akik direkt így tervezték a dolgot. Csak amikor megérkeztek döbbentem rá, mennyire hiányoztak valójában.
Nem volt olyan rossz a karácsony, mint amilyenre számítottam és ezt bóknak szánom...
  Szilveszterre meg jött a hatalmas buli, ami persze kihagyhatatlan volt, de nem nagyon emlékszem semmire.
  Az első koncert 6. -a volt kitűzve itt Londonban, utána másnap még egy itt és rögtön utazunk, szóval azt a két napot már úgy veszem kezdetét vette az egész, nem nagyon lesz már időnk búcsúzkodni meg ilyenek, így megígértem anyuéknak, hogy 4.- én vagy is ma, megyek hozzájuk vacsorára.
  Leszálltam motoromról, elraktam a sisakot, majd elindultam a  bejárati ajtóhoz, ami már nyitva állt.
-Komolyan édesem, ezt már az utca végéről tudjuk, hogy te jössz, olyan ennek a masinának a hangja. - csóválta a fejét anya, mire én csak tovább álltam az ajtóban. Már megint elkapott az a rossz érzés... -Na gyere beljebb ne szellőztessünk, tél van! - csukta be utánam az ajtót.
-Sziasztok! - köszöntem be halkan a nappaliba, ahol apa és Tom folytatott valami érdekfeszítő vitát.
-Hali B.! - jött oda Tom puszit adni - Éppen az egyetemről vitatkozunk. Azon gondolkodom, hogy ott hagyom, hiszen kezdek felkapott lenni, de apa szerint végig kéne még csinálnom. Te mit gondolsz? -tette fel a kérdést.
-Te döntesz. - vontam vállat. - De igaza van apának. Nincs már sok hátra és legalább egy diplomás legyen a családban. - motyogtam.
-Ahj ne már... Na jó, erre majd még visszatérünk.- zárta le a témát, de nem úgy tűnik, mint aki nagyon ragaszkodna az egyetem otthagyásához.
-Gyertek enni. - szólt ki anya a konyhából, mire leültünk az ebédlőbe, s a vacsora kezdetét vette.
  Szokásomhoz híven nem nagyon figyeltem és szóltam bele a beszélgetésekbe, most még is valahogy más volt. Eddig mindig próbáltak róla nem tudomást venni, most meg... Folyamatosan kérdeztek, és mindig meg kellet ismételniük mert nem figyeltem, akkor is csak egy szavas válaszokat adtam.
  Kaja után kimentem cigizni egyet, majd leültem az egyik fotelbe, s a perceket számolgattam mikor nem kínos felállni és lelépni innen.
  Itt sem nagyon figyeltem, de azt hamar észrevettem, hogy feszültebb lett a hangulat körülöttem, s mikor felpillantottam három szempárral találtam szembe magam. Értetlenül néztem vissza.
-Mi van? - bukott ki belőlem elegánsan.
-Na jó, kész vége megelégeltem. - sóhajtott anya fáradtan. - Csak egy percre... Egy percre nem tudnál úgy tenni, mintha érdekelne mi folyik a családodban? - kezdett kiabálni. Ezen nagyon meglepődtem. Régebben sokszor emelte fel a hangját, mert hamar felkapja a vizet, de mióta volt az öhm.. Incidens ez egyszer sem fordult elő, s nem csak azért, mert nem bűntudata volt valamiért, hanem mert teljes mértékben eltávolodtunk egymástól.
-Nem értem miről beszélsz. - csak ennyit bírtam kinyögni, csodálatos módon. Tom és apa inkább csöndben maradtak.
-Ne szórakozz velem Blair! Eljössz ide, ha nagyon muszáj és unott arccal végig ülöd az egészet! Mi a családod vagyunk! Mi a... - kezdte de itt bennem is felment a pumpa.
-Tényleg tudni akarod? Faszom ki van ezzel az egésszel! - kiabáltam vissza.
-Blair Danwer, nem  beszélhetsz így! - szólt bele apa is erőteljesen.
-Mert mi lesz?! Ha annyira kíváncsi, felvilágosítom arról, ami mindenkinek egyértelmű és nem is értem, hogy nem jött rá eddig. - üvöltöttem. Enyhén kezdem őrültnek érezni magam. - Rühellem ezt a helyet! Gondold végig milyen érzés lehet számomra átlépni azt a kurva küszöböt minden egyes alkalommal azzal a tudattal, hogy itt szerető emberek várnak! Hát nem megy! Én úgy jövök be ide minden egyes alkalommal, hogy a baszott véremet keresem a falon az előszobába! Én kérek elnézést, hogyha nem a megfelelő a viselkedésem. - váltottam gúnyosra. - De attól még, hogy úgy teszünk, mintha nem történt volna meg, igenis megtörtént. Három bordám, a bal vállam és a jobb csuklóm bánta... Mázli, hogy táncolhatok. Hát tessék ezt volt olyan nehéz elmondani...- néztem itt már mind a hármojukra. - Amit te szerető otthonnak nevezel, nekem a pokol kapuja. - azzal még mielőtt felébredhettek volna a döbbenetből, felkaptam a cuccaimat, felpattantam a motorra és már száguldottam is haza felé.
  Nem teljesen így terveztem az elköszönést, de...
  Ennél már csak jobb lehet a kapcsolatunk...