6. fejezet - Kínos

Haliii! Tudom, hogy ez nem lett a legjobb, és rövid is egy kicsit, viszont úgy éreztem a fejezetnek itt mindenféleképpen vége kell, hogy legyen, de ne búsuljatok, úgy akarok elmenni táborba, hogy egy két fejezetet itt hagyok a testvéremnek, hogy ő felrakja. Remélem összejön...

                                                                                            Jó olvasást! Xx Blair



-Póló. – dobta felém az említett ruhát. Nem várta meg míg belebújok, az övét csatolva indult el a kis helyiségből, én meg még mindig felsőmmel küzdve utána.

-Remélem nem kések el már megint, bár ez megérte. Hoppá. – akadt el Will, és egy bizonyos pontra meredt. – Hali srácok!

   Na ne!  Ennyire nem lehetek szerencsétlen!

-Hmm… Mi csak… Blair… Mi… - dadogott Will, majd legyintett. – Á, tök mindegy nincs értelme magyarázkodni. – azzal kezet fogott azzal a két személyek, akik előttünk álltak, és még mindig nem ébredtek fel, döbbenetükből.

  Aztán kínos csend. Nem értem miért állok még mindi egy helyben, de nem bírok mozdulni.

-Öhm… Ezek szerint, jobban vagy. – érdeklődött, vagy inkább jelentette ki, a rövid barna hajú, akinek természetesen fogalmam sincs a nevéről. Nem reagáltam kérdésére, eleresztettem a fülem mellett, továbbra is magam elé meredtem.

  Még akkor sem akartam volna beszélni vele, ha a negyedik személy dárga kis körünkben, nem az én exem lett volna, és nem éreztem volna folyamatosan fürkésző pillantását, magamon.

-Akkor ma itt leszel? – próbálkozott újra az előbbi, de most is csak annyit ért el, hogy bevessem a híres neves „lesújtó” pillantásom. Imádom, egy pillanat alatt szarul érzi magát az illető.

  Iszonyú kínos volt az egész, ami újdonság számomra, mert nem igazán érdekelt, hogy mit gondolnak rólam, de ha már szarul érzem magam attól, hogy az egyik haverommal egy szertárban keféltem, utána meg összefutok az volt barátommal úgy, hogy a felsőmet próbálom áthúzni a fejemen, hát… MI A FASZ VAN VELEM?!

   És még mindig néz… Az istenért fordítsa már el a tekintetét! Ezt nem bírom elviselni!

-Akkor én megyek. – suttogtam végül Willnek. – Mond meg a többieknek, hogy semmi bajom, ne jöjjenek meglátogatni. – azzal elindultam… Volna, ha kedves drága barátom nem ránt vissza, dönt meg és csókol meg, abszolút nyálas és undorító mód. Utálom az ilyeneket, ő is tudja, biztos, hogy direkt csinálja, de muszáj volt megvárnom, míg végre ő állít vissza a saját lábamra, mert különben újabb hatalmas esés lett volna a vége, ami nem hiszem, hogy jót tenne a fejemnek. Igen egy apró felelősség tudat belém is szorult.

-Pfúj… - törölgettem a végén a számat. A legjobb az egészben, hogy a „közönségünk” még mindig nem akart elmenni.

-Ha még egyszer ilyet csinálsz, nincs több szex! – mondtam teljes hidegvérrel, majd elindultam a kijárat felé.

  A kínos pillanatokat, itt sem úszhattam meg, mert utam elvezetett Zayn, és a másik srác mellett és az a kis idő, bőven elég volt ahhoz, hogy feltérképezzem „gondolataikat”.

  A Mégmindignemtudomanevétdeidegesít barna srác értetlenkedve meredt ránk, azt már nem tudom, hogy az csók, avagy viselkedésem miatt, de nem is izgatott. A másik arc, sokkal érdekesebb volt. Fájdalom, harag, megbánás, kétségbeesés, bár a harag, mintha nem is nekem szólt volna, mind inkább Willnek.

  Egy pillanatit találkozott a tekintetünk. Mintha lelassult volna minden. Nem tudom látott-e valamit az én arcomon, avagy a szokásos üresség volt-e rajta, de szívem olyan vad dobogásba kezdett, hogy úgy éreztem, ha még egy pillanatig tartom a szemkontaktust, olyat teszek, amit később nagyon megbánnék, de már magam sem tudom, hogy mi lett volna az.

   Megszaporáztam lépteimet, s csak akkor lélegeztem fel, amikor kiértem az épületből. Szörnyű volt. Komolyan, szívesebben sétálnék végig pucéran London utcáin, mint hogy még egyszer átéljem ezt.

  Remegő kézzel gyújtottam rá, és ültem be a kocsiba. Most nem fogok száguldozni, ahhoz túlságosan feldúlt vagyok, annyit meg még én is tudok, hogy vezetés közben jobb ha az ember „magánál” van.

  Miért nézett így? Miért? Milyen jogon jön ő ahhoz, hogy mérges legyen Willre?! Hiszen, szarrá vert, és ott hagyott… És szerintem azóta sem mondta el senkinek… De hát miért nem felejti el az egészet?!

  És én miért nem felejtem el ezt az egészet? Kérdezte egy hang a fejemben.

  Mert lehetetlen… Ezt ő is tudja, én is tudom, így továbbra is megmarad ez a hideg valóságnak.

  Megálltam az első nagyobb bevásárlóközpontnál, bent pedig a kosarat kb. kapásból tele is pakoltam a listán lévő cuccokkal, egy két piával megspékelve. Leárazás volt, oké? Sörnek meg mindig kell lennie… Alap szabály.

  Fizettem bepakoltam a kocsiba, és már robogtam is hazafelé. Beálltam a garázsba és épp azon szenvedtem, hogy minél több cuccot vigyek be, mikor kinyílt a házból nyíló ajtó.

-Te meg mi a faszt keresel itt? – bukott ki belőlem az elegáns kérdés.

Zayn

-Biztos minden rendben? – kérdezte huszadjára Liam, nekem meg már kurvára elegem volt. Így is késésben vagyok.

-Ha még egyszer megkérdezed, biztos, hogy nem lesz. – szűrtem összeszorított fogakkal.

-Akkor még is mi történt a bal kezeddel?

-Elestem, bevertem, oké? – kérdeztem enyhén dühösen. Már az épületben caplattunk, hogy még ha nagy késéssel is, de beérjünk, Persze miattam. Mert nem aludtam, utána meg elaludtam.

-Nekem ez nem esésnek tűnik…- csak azért se fogja be… Ezt nem hiszem el… Itt pattant el a cérna.
-Na halljuk, akkor szerinted miért?!

-Dühös voltál, a romhalmaz alapján, ami a házadban van és te otthonnak hívod, úgy gondoltad milyen jó levezetés a falba verni ököllel, de ahelyett, hogy jobb lett volna, csak majdnem megzúztad a kezed. – jelentette ki, mire én döbbenten néztem rá. Tényleg ez történt, de… Basszameg!

-Csak azt nem tudom teljesen, hogy miért? Vagy is van sejtésem, csak ponto…- nem fejezte be, mert nyílt előttünk egy ajtó, és a páros láttán én is teljesen lefagytam.

-Remélem nem kések el már megint, bár ez megérte… Hoppá. – akadt el a srác, mikor gatyája csatolásából végre felnézett. Erre a másik is követte tekintetét. Most jön a kérdés, hogy vajon melyikőnknek gázosabb a helyzet, de szerintem nekem. Hiszen együtt vannak és… Csessze meg az a balfasz!

-Hmm… Mi csak… Blair… Mi… - dadogott Will, majd legyintett. – Á, tök mindegy nincs értelme magyarázkodni. – azzal odajött hozzánk kezet fogni annak ellenére, hogy még mindig csak álltunk, mint egy szobor.

  Aztán csend. Kínos csend.

-Öhm…Ezek szerint jobban vagy. – érdeklődött vagy inkább jelentette ki ezzel megmente a helyzetet Liam. Nem válaszolt, mg csak fel sem nézett továbbra is a földet fixírozta, én azonban nem tudtam levenni róla a szemem. Hogy mit éreztem? Magam sem tudom, de ez a lány csodálatos, mindennel együtt! Csak… A tegnapi után olyan minta… Vagy is régebben nem ilyen volt! Mintha elvették volna tőle az életet.

  Elvettem tőle az életet.

-Akkor ma itt leszel? – próbálkozott újra, de most sem sikerült egy elég bunkónézésnél többet kiszednie a lányból.

  Kérlek beszélj! Csak a hangodat hadd halljam egy kicsit! Jesszus ez már beteges…

  Aztán odafordult Willhez, suttogott neki valamit, majd indult volna kifelé, ha a srác nem dönti hátra és csókolja meg, erőltetett romantikával. Fúj… Ez nagyon undorító! Hiszen B. utálja a romantikus, meg az ilyen nyálas dolgokat, még ezt sem tudja?! Mikor végre elengedte és a lány fújolva törölgette a száját elégedettség áradt szét bennem. Blair még mondott valamit a srácnak, amitől az vigyorogni kezdett, majd felénk fordult. Vagy is a kijárat felé, de ezzel felénk is.

  Találkozott egy pillanatra a tekintetünk és… én… uramatyám… Azok a kék szemek… Nem tudom mit láthatott az arcomon, de az övén megjelent a döbbenet.

  Aztán már el is ment.

-Akkor megyünk? – mosolygott jókedvűen Will. Legszívesebben behúztam volna neki, de ha ez boldoggá teszi Blairt..

 Együtt indultunk tovább néma csendben.

-Hali Tom! – felkaptam a fejem. A srác telefonált. – Most ment el innen, de még bevásárol… Igen.. Nem. Basszus siessetek, oké értem, hogy nem könnyűek, de! Nem azt mondtad, hogy segítenek neked? Oké… Nem, már nem tudom feltartani, elment! Nem tudok mit csinálni, siessetek! – valamin nagyon vitatkoztak… - Oké, csá! – azzal kinyomta. – Blair ki fog nyírni… - sóhajtott.

-Miért? – tette fel a kérdést Liam, ami nekem is fúrta az oldalamat.

-Mert kap ma egy meglepetést. – kicsit furán nézhettünk rá. – Jaj nem olyat! azt már ma megkapta. – kacsinott – Tom kitalált valamit, ami miatt szerintem teljesen a padlón lesz, de… Az is jobb mint ez! – a végére eltűnt a vidámság a hangjából. Kétségbeesetten nézett ránk. Ennyire szörnyű lenne tényleg?

-De hát… Miért ilyen? – megfagyott bennem a vér, ennek hallatán. Vajon Will, tudja?

-Hát… Én sem teljesen tudom, vagy is a nagyszülei mondták még el egyszer, de B. ezt nem tudja… Mindegy, bocs haver, de kérdezd meg tőle. – nyögte ki.

  Ezek szerint nem. Tényleg senkinek sem mondta el? De hát miért?

-Na végre!  Zayn, ha még egyszer elkésel a hajad vagy alvás miatt, én kinyírlak! – cseszett le Paul, mire a szememet forgattam. Ilyenkor be kéne ijednem?

-Mondtam én, hogy tiszta Danwer! – vigyorgott a vörös hajú

  Liam körbe járt kezet fogni mindenkivel, én meg kimentem cigizni. Ideges vagyok, kurva ideges, éés ez még jobban idegesít… Jó, mi?

-Csatlakozhatok? – jött ki Will. Vállat vontam, mire felnevetett. – Bocsi csak tényleg olyan néha, mintha Blairt látnám fiúban. – röhögött – Vagy is a kiabálást leszámítva… Már bocsi…

-Tegnap nem úgy tűnt, mint akitől távol állna az üvöltözés. – morogtam gúnyosan a Paulal való vitára célozva.

-Hát… Az minket is meglepett hidd el, még soha nem hallottam, hogy felemelné a hangját, nem, hogy üvöltözzön… De úgy látszik, valaki előhozza ezt belőle… - célozgatott. – Tudom. – értetlenül néztem rá, bár belül tisztában voltam vele, hogy érti.

-Tudom, hogy együttvoltatok. Sokáig. – tette hozzá, teljesen nyugodtan. – De nyugi, nem vagy féltékeny típus – kacsintott. Mi a fasz?

-Én meg nem vagyok barátkozós típus. – mondtam színtelen hangon, majd elnyomtam a szálat.

  Ez a kis csevej, még jobban felidegesített. Elegem van. Mintha nem is érdekelné őt Blair!

  Egész nap, csak Ő járt a fejemben. Mindenkivel bunkóztam a szokásosnál is jobban, elérve, hogy a táncosok elkönyveljenek egy idegbeteg állatnak. De hisz, az is vagyok, nem? Főleg Willel, pedig semmi rosszat nem tett.

   Csak létezik! Ezt a csodás okot, basszameg! Ez szánalmas…

-Haver, mi a fasz van veled?! – rángatott félre mérgesen Liam. Miért, miért?

-Hagyjál már! – Rántottam ki magam a kezei közül.

-Willel van a gond? Vagy Blairel? Vagy azzal, hogy járnak? – nézett rám gúnyosan.

-Nem tudom miről beszélsz… - fordultam el.

-Ó, dehogyisnem… Láttam, hogy nézted a csajt, nem vagyok vak!

-Nem tök mindegy? Ott van a drága William, nekem semmi közöm a csajhoz! – ez így szép meg minden, hogy ekkorát kamuztam, de az utolsó mondatnak a végén, úgy éreztem, mindjárt zokogni kezdek. Igen, pasi létemre, de nem tettem.

-Igen ott van neki Will…- fürkészte az arcomat Liam. Úgy látszik ő is észre vette a változást.

Megráztam a fejem, hátha kitisztul, de persze, hogy nem jött össze. Szó nélkül hagytam ott, és mentem vissza nézni, a táncosok gyakorlását.

  Meg kell hagyni, tényleg zseniálisan nyomják, a helyükben én is kiakadtam volna, hogy nekünk kell táncolniuk. Oké, lehet híresek vagyunk, de valljuk be a koreográfiáink, három mozdulatból állnak!

  Leültem Louisék mellé.

-Ugye nem felejtetted el, hogy munka után megyünk meglátogatni Blairt? – kérdezte. Jézusom, mintha az egész univerzum ellenem lenne! Miért beszél mindenki róla?!

-Ja, és miért is kell ez? Hát persze, mert VALAKI, annyira figyelmetlen, hogy lelökte őt a színpadról! – néztem rá mérgesen. Igen, még mindig nagyon pipa vagyok rá, emiatt.

-Will szerint semmi baja! – próbálta valahogy enyhíteni a helyzetet. Igaza van, de akkor is… Mi van ha Blairnek valami baja lesz? Vagy is lett volna, hiszen Willyke rendbe hozta…

-Ja, az biztos…- morogtam.

-Állati az a csaj! Zayn mesélj róla! Akkor is így nézet ki, amikor még egy suliba jártatok? Megvolt? -  húzogatta a szemöldökét Hazza. Ökölbe szorult a kezem, ennek hatására. Nem! Harry nem érhet hozzá! – Hahó! Minden rendben?

-Nem! Semmi sincs rendben, oké? Hagyjatok már békén a kurva életbe! Itt kell rohadnunk ahelyett hogy végre lenne egy kis szabadidőnk! Faszom ki van ezzel az egésszel! Legalább ti kíméljetek meg a szarságaitoktól! – üvöltöttem, mire a teremben mindenki döbbenten meredt rám.

  Ez az Zayn, megcsináltad…

  Felpattantam, majd gyors tempóban elhagytam a termet. Lábaim maguktól mentek be, a stúdió zenei részlegébe. Nem tudom miért jöttem el idáig, azért, hogy zenét hallgassak, hiszen minden második terembe találni az épületben hangfalakat. Talán a környezet miatt. Megnyugtató, ez a környezet.

  Beindítottam telefonomon az oly rég óta nem hallgatott, még is egyik kedvenc számot, lehunytam a szemem és csak hallgattam, és hallgattam. Úgy éreztem, már csak ez maradt nekem. Ez az utolsó emlékem, ami még a szép időket idézi fel bennem. Nem vagyok képes elengedni. Főleg nem most, hogy itt van.
  Szeretem...
  Nem! Nem! Nem lehet! . üvöltött a fejemben egy hang.

  Kimentem cigizni, és innentől kezdve, mást sem csináltam egész nap. Legalább másfél dobozzal elszívtam.
  Megcsörrent a telefonom, mire a képernyőre pillantottam.
  Parrie...