2013. november 4., hétfő

30. Fejezet - A Cikk

Haliii!! Nagyon szépen köszönöm a komikat, még ha a chatbe nem is mindiig válaszolok, hálás vagyok érte! Sajnálom, hogy csak ilyen rövidke lett, de ezt nem akartam húzni, és innen (remélhetőleg) tudom továbbra is folytatni normálisan a storyt. Hjajj a következő fejezetet, pedig nem tudom mikor tudom hozni ezért is gondoltam, hogy most lesz egy rövidke még..

                                                                                                        Joo olvasást!
 
                                                                                                                          Xx Blair





                                                                              Blair



  Az estély utáni napon, mint ahogy számítani lehetett rá a stúdióban még csak rá sem néztek Zaynre a srácok, plusz kaptunk egy alapos fejmosást Paultól a viselkedésünk miatt. Mondhatom nagyon meghatott... Viszont, ameddig üvöltözött én Harryvel kinéztem azt a motort, amilyet akarok. Vagy is beütöttük, a legjobb motorokat és ezt adta ki, ami még normálisabban is nézett ki.
  Mint kiderült, Tom csak annyi ideig volt a srácoknál fényképész, míg azt a pár szart elkészíti, viszont így is bőségesen kaszált, szóval, most talán valami lakást vesznek Sarahval... Jó, hogy kb. semmit nem beszéltem a bátyámmal nem is tudom mennyi ideje már. Bár lehet, hogy ez most külön jó, hiszen... Elég sok dolog történt, ami mostanság felbolygatta a kedélyeket.
  A másik ez a Harrys dolog. Belementem, gondolkodás nélkül, de innen nézve, ugyan amiatt szóltam be még nemrég Perrienek és Zaynek, amit most én is csinálok.  Mikor felvetettem Paulnak, hogy mire ez a nagy színjáték, azt válaszolta, hogy a drága Styles úrfinak, túl sok nő ügye volt mostanság, s nem jönne ki jól a vásárlós kép után, hogy már nincs semmi... Persze, helyette legyek köz utálat tárgya... Te jó ég! Kit akarok azzal áltatni, hogy ez érdekel engem?!
  Hát így telte el, három nap, a hétből. Próbák, lazítás, mikor, hogy volt ránk szükség és természetesen hazaköltöztem. Még nagyiékkal is sikerült skype-olni, ami durva, hiszen folyamatosan utaznak és már nem is tudom mikor hol vannak.
  Aztán bekövetkezett a baj...
  Szokásunkhoz híven, reggel a stúdió felé tartottunk, bár kicsit hiányosan, hiszen most Csibut is és Willt is mellőznünk kellet, akik épp a nagy 'szerelmükkel' töltötték az időt... Basszus, néha annyira nyálasak tudnak lenni!
-...Komolyan a száma van meg?! Miért nem döntötted meg kapásból?! - hallottam meg hátulról Pepe hitetlenkedő hangját, mire Dannel -aki átvette Will helyét a kormány mögött - mindketten felkaptuk a fejünket. Ez a beszélgetés kezd érdekes lenni...
- Csitt már! Nem tudom... Ő valahogy sokkal komolyabbnak tűnt az eddigieknél és... És nekem ez tetszett! Az elejétől fogva tudta mire hajtok és benne is lett volna, de... Őt komolyan meg akarom ismerni! - adta  a magyarázatot Ben. Hajjaj, mi lesz ebből... A végén még megkomolyodik, de Pepe, azt lehet nehezen viselné... Tényleg össze vannak ezek nőve.
-Hát te hülye vagy ember! Én tökéletesen elvoltam azzal a feketével a neve nélkül is. De semmi baj, majd észhez térsz. - ezzel a fiú lezártnak tekintette a témát, és valami pornófilmtől kezdett magyarázni, szóval inkább próbáltam kizárni őket.
-Öhm.. Szóóóvaal? - néztem a mellettem ülő srácra, mire az zavartan vonta fel a szemöldökét. Tudta miről beszélek, átlátok rajta. -Én várok...
-Na jó, mire vagy kíváncsi. - sóhajtott.
  Vállat vontam. Annyira nem is izgat, kezdem megszokni, hogy három-négy héten belül a csapat nagy része bepasizott/csajozott.
-Randiztok? - tettem fel a legalapabbat.
-IIgen...
-Leigh, igaz? Aki rákérdezett a Zaynes dologra? - nem voltam benne egészen biztos, hogy őszinte legyek.
-IIgenn... De remélem nem neheztelsz rá emiatt. - sandított felém, mire a fejemet ráztam.
-Akkor nem beszélnék már a fél világgal.. Londonnal együtt, ehhez is hozzá kellett szokni. - sóhajtottam.
-Hát... Talán ez segít neked is túl lépni... - morogta, mikor bekanyarodott a parkolóhoz, de hamar irányt is váltott. - Itt meg mi a fasz van? - bukott ki belőle a sok paparazzit látva, pont miközben megcsörrent a telefonom.
-A mélygarázsba gyertek, már kész van. - hadarta el Harry. - Gáz van. - tette hozzá, majd kinyomott.
-Azt mondta a mélygarázsba menjünk. - adtam át az infót.
-Tudom, éppen arrafelé megyek. - mutatott előre, ahol a sorompó nyitva állt számunkra a lejárat előtt.
-Mi történt? - bukkant elő két fej közöttünk.
-Még mi sem tudjuk... - morogta Dan, aki éppen az egyik parkolóhelyen állította le a kocsit.
-Gyertek gyorsan, Paul már vár, minket. - hadarta el a szőke, aki Csibuval kézen fogva idegesen toporgott a kisbusz mellett.
  Sikerült mindenkit felcsigázniuk ezzel, így elég hamar felértünk, a kis megbeszélő helyre, ahonnan első nap kirohantam.
-Mi van már?! - kérdezte türelmetlenebbül Pepe.
  Mindenki ott volt a bandából és a csapatból is. Paulon kívül most egy plusz fő sem vett részt, így valami komolyabb dologra tippeltem.
-Üljetek le. - adta ki az utasítást a manager, mire mindegyikünk teljesítette a kérést. - Elcsesztük. Vagy is elcsesztem, ezzel rohadtul nem számoltam és nagyobb az őrület, mint bármikor máskor. Ez már több egy hülye médiafogásnál, ugyan is... Oké, muszáj konkrétabban beszélnem, hogy értsétek... Blair... Azt hiszem most írtuk alá a halálos ítéleted. - sóhajtott, mire Harry is, Zayn is nagyban felbődültek, míg tőlem csak egy szemöldök felvonásra futotta.
-Nyögd már ki, hogy mi a fasz van! - bukott ki Zaynből, mire a másik nagyot sóhajtott és felénk tolta az újságot.
-Sajnálom... - motyogta.  Nem ilyen szokott lenni. Még is mennyire kavarhatott be?
  A címlapot látva ledermedtem...
  Hát nagyon is sikerült neki...





Zayn Malik vs. Harry Styles


A napokban szereztünk tudomást arról, hogy az One Direction következő turnéjukhoz táncosokat is szerződtetett, hogy feldobják, az így is gigantikus műsort, ám nem ez kavarta fel lányok milliói szívét. A nagy 'bánat' oka, ugyanis a tánccsoport két női tagja, akik már is lefoglalták maguknak, a még szinglin maradt bandatagokat.
 Ám a lányok közül is csak az egyik kavart igazán nagy port, még pedig Harry Styles barátnője. Nem tudjuk, hogy a mi Haroldunk tud-e Blair Danwer múltjáról, de ha nem, hát itt az idő!
  A Táncosok magyar származásúak, így hamar szemet szúrt az egyetlen angol név, és mint kiderült a lány édesapja Brit származású, s a család, már jó ideje itt élt Angliában, azon belül is Bradfordban. Ami viszont ennél is hihetetlenebb, és nem fogják elhinni kedves olvadóink, de ez a fiatal lány, Zayn Malik első nagy szerelme... Mi sem nagyon akartuk elhinni, ám pár kedves forrás képekkel is megerősítette ezt.
Egyikük így nyilatkozott: 'Ők voltak mindenki számára az ideális pár. Egyszerűen... Rájuk nézett az ember és nem tudta őket nem csodálni, azért a szeretetért, és elfogadásért, amit a szemükben lehetett látni'.
 Ha tényleg ilyen tökéletes volt, mi történhetett?
'Sajnos senki sem tudja biztosra, mert az egész családjuknak mélypont volt ez. Annyi derült ki, a környék számára, hogy Blair egyedül volt otthon, s egy betörés során, elég súlyosan megverték. Mikor ki jött a kórházból, már ment is Magyarországra a nagyszüleihez.' - Mesélte szomorúan egy közeli barát.
  Az biztos, hogy a trauma nagyon megviselhette a lányt, ha egy másik országba kellet mennie az eset elől, s még szerelme sem tudta visszatartani.
  De milyen lehet most? Mit gondol Zayn, erről az új szerelemről, hogy viszonyul hozzá Perrie, s Harry féltékeny-e? És ami még fontosabb: Újra éledhet-e az a lángocska Mr. Malik szívében? Vajon Danwer kisasszony, hogyan éli meg a történteket, s mit szólt a viszont látáshoz? Remélhetőleg nem hagy maga után törött szíveket, s nem szakítja szét a tinik kedvenc fiúbandáját.
 Hiszen tudjuk milyen forrófejűek tudnak lenni a mai fiatalok!
 Mindenesetre, mi megpróbálunk az ügy végére járni!



  Köpni nyelni nem tudtam a cikk végére érve, ahogy a többiek sem. Ho... Hogyan derülhetett ez ki?!
  Szédülni kezdtem, s próbáltam minél előbb kiérni a szobából, de már alig álltam a lábamon.
-Blair! Nyugi! Jól vagy? - hallottam meg egy tompa hangot, de nem tudtam válaszolni.
-Blair! - jött egy másik.
  Rámarkoltam a kilincsre, de mielőtt lenyomhattam volna elsötétült minden...

 

3 megjegyzés:

  1. Ezt ugye most nem gondoltad komolyan?! Woo itt abba hagyni, a csudaba :DD ez marha jo*-* Danwer kezd aranyosba valtani:33 imadom*-* <3 az 'onvedelmi rendszerhez' visszaterve :) velem az a baj, hogy abban a pillanatban nem jut eszembe semmi..aztan este meg 30 gondolat, amiket mondhattam volna...:S mar aliv varom a kovit ;) nagyon izgulok!! :) <3

    VálaszTörlés
  2. Haha! Pont jó helyen fejeztem be, de nyugi, fent van a kövi :P Megint csak visszatérve az 'önvédelmi rendszerhez' ha nem jut eszedbe semmi, akkor amivel a legjobban fel lehet idegesíteni valakit, ha csöndben maradsz és 'cukin' mosolyogsz, majd oda mondod, hogy 'neked mennyire igazad van!' És csak helyeselsz és helyeselsz és így kb. magát égeti be :D Ezt még tanároknál is be lehet játszani, ha ügyes vagy :P

    VálaszTörlés