2013. december 28., szombat

43. Fejezet - Bradford

  Hali Mindenki... Jajj Istenem... Itt lenne az utolsó fejezet, vagy is... Na jó lesz még egy epilógus vagy epilógus szerűség. Remélem tetszeni fog nektek, nekem nagyon fura volt leírni, mert ezt a befejezést nagyon vázlatosan, de az elejétől fogva tudtam. Nem tudom, hogy is vagyok most.... Ez a lezárásosdi... Huhh... Deee, belekezdek egy másik fanfic-be, ami Harrys lesz és... Jajj istenem Fantasy... Írjatok erről véleményt kérlek!
 Kérlekszépen kommenteljetek, még azok is, akik eddig még egyszer sem, csak most így utoljára! Na jó még lehet majd a ténylegtényleg befejezéshez :))

                      Joo Olvasáást!!


                                                     Xx Blair




-Harry! Zayn itt van?! - riadtam hangos kiabálásra, majd ajtócsapkodásra.
  Aztán csend.
Nem akartam kinyitni a szemem, de éreztem, hogy valami fura... Miért Harryzik itt nekem?
-Úgy néz ki mintha itt lenne? - morogta egy rekedtes hang a fülemben, én meg teljesen éber lettem.
Ne,ne, ne, ne! Ez nem lehet!
  Hirtelen ültem fel a takarót magamon tartva, s belenéztem az ágy végén álló, döbbent kék szempárba.
-Basszameg... - suttogta.
-Mi van? - kezdett el nagyokat pislogni Harry. Louis hangja úgy látszik tényleg elég halálra vált volt...
  Zihálva vettem a levegőt.
-Louis a cuccai sincsenek meg! - rontott be Liam, aztán meglátott minket. Lefagyva hatalmas szemekkel bámult ránk.
-Zayn? - néztem zavartan feléjük, de nem válaszoltak.
 Levegővételem egyre hangosabb lett, szinte már hörögve vettem, ahogy elért a tudatomig a tény, amiről beszélnek.
-Blair? - jött mellőlem Harry döbbent hangja.
-Ne... Ne, ne, ne csak ezt ne! - kezdtem el sírni, vagy is ez nem is nevezhető sírásnak, inkább valamiféle rohamnak. - Uram isten! - tettem szám elé a kezem, majd sprinteltem a wc-hez, hogy kiadjak magamból mindent, amit tegnap este elfogyasztottam, a takarót magamon tartva.
-Blair nyugalom! - próbáltak nyugtatni, de nem nagyon ment nekik.
  Elment biztosra veszem, hogy elment! Lefeküdtem Harryvel! És... És... Ő ezt... Látta? Mi másért ment volna el!
-Blair nyugodj le! - próbáltak felrángatni a földről, miután végeztem, de leráztam a kezüket.
-Csibu! Csibu gyere gyorsan! - hallottam távolról, de mintha valami fátyol választana el engem tőlük. Csak a kibaszott fájdalom maradt.
-Mi történt?! - jött egy ijedt hang.
-Le kell fürdetned.
-Egyedül?
-Will majd segít, nem Harry most nem hiszem, hogy jó lenne ha a közelébe lennél...
  A következő, amit érzékeltem, hogy jeges víz önti el minden egyes porcikámat, de még erre sem nagyon tudtam reagálni. 
  Tegnap énekelt nekem... Csak nekem... erre én mit teszek?! Lefekszem hulla részegen az egyik barátjával.
-Csss... Blair nyugalom, minden rendben lesz. - csitítgatott valaki, miközben a hajamat szárította. Ott ültem egy szál törölközőben s hagytam had csináljon amit csak akar.
  Üres voltam, piszkosul üres. Ha azt hittem, hogy az utóbbi négy évben az voltam nagyon is tévedtem. Ez sokkal pokolibb.
  Utoljára akkor éreztem így magam, amikor a kórházban... 
-Emeld fel a kezeidet. - tettem amit mondanak, ha azt kérték álljak fel megtettem, így végül sikerült felöltöztetniük. - Gyere B.! - fogta meg valaki a kezem és kezdett maga után húzni. Mint egy tudatlan kisgyerek úgy követtem.
  Leültetett az asztalhoz a többiek közé, akik csöndben fürkésztek.
-Oké...- sóhajtott Liam. - Tudjuk, hogy vajon miért mehetett el... Öhm. - köszörülte meg a torkát, én meg a mondatra összerezzentem. - Blair... Nem tudod hova mehetett? Mi volt az a hely, ahova elment, ha baja volt? - kérdezte, s nekem kellett egy kis idő, mire felfogtam mit is kérdez.
-Miért tőlem kérdezed? Én... Nem is ismertem az utóbbi négy évben... - suttogtam.
-De mivel rólad van szó, ezért a régi életét kell néznünk. - magyarázta.
  Iskola, erdő, a kis patak, zene bolt...
  Aztán beugrott valami. Olyan hülyék vagyunk! Nem is hiszem el, ez annyira evidens... Most a világban bárhol lehet, nem Bradfordon belül kell gondolkodnom, hanem... Hanem magán Bradfordon.
-Haza ment. - suttogtam döbbenten magam elé.
-Biztos vagy benne? -kérdezte Louis és most hirtelen korához megfelelően érettnek tűnt.
-Azt mondtátok, hogy a régi életét nézzük... Hova máshova menne, mint oda, ahol élte? - nem néztem senkire még mindig a történteken kattogtam.
-Lefoglalom a jegyeket. - pattant fel Louis s már is telefonját nyomkodta.
-Emberek nyomás pakolni! - tapsolt egyet Liam, mire mindenki felpattant.
  Rajtam kívül.
-Nem. - mondtam halkan.
-Mit nem? - nézett rám az említett.
-Én... Én nem megyek vissza oda! - fakadtam ki végül.
-Dehogynem! - jött elő a parancsolgató Liam.
-Nem! Ott hagytam a családomat csak azért, hogy eljöhessek onnan! Nem! - egyre hangosabb voltam.
-Gondoltál volna erre azelőtt, hogy összefekszel az egyik haverjával! - üvöltött a képembe.
-NEM IS EMLÉKSZEM RÁ! - kiabáltam vissza teli torokból - Amúgy meg, miért ne?! Nem is járunk! - csapkodtam magam körül.
-Gratulálok, csodás kifogás! Magyarázd már el nekem, hogy miért volt akkor olyan kicseszett nagy bűntudatod! - felelte csöndesebben de indulatosan - Nem hiszem, hogy  sex után általában így kiszoktál borulni, mint most reggel. Nem tesz jót az egészségednek, ha hazudsz magadnak. - ez már inkább volt baráti, beszélgetés, mint sem üvöltözés. - Fogadd el. Szereted.
-Minek valljam be magamnak, ha úgy sem jönnék össze vele? - kérdeztem szárazon.
-Miért is nem?
-Tudod te azt jól...
-Te viszont nem tudod, mert nem vagy hajlandó meghallgatni! - oktatott tovább, mire csönd következett.
-És még is mit mondjak neki, ha? Odamegyünk... Mi lesz utána? - bombáztam tovább.
-Azt majd a repülőn eldöntjük. - sóhajtott megkönnyebbülten, ami nagy eséllyel azt akarta jelenteni, hogy beleegyezésnek veszi válaszomat. - Louis mikorra kell ott lennünk? - kiabált az említettnek.
-Háromnegyed óra múlva, ami azt jelenti, hogy van tíz percetek pakolni, hogy oda érjünk! - hallatszott fentről.
-Hallottad B.! - tuszkolt felfelé, a fiú én meg nem tiltakoztam tovább.

-Hagytam üzenetet Paulnak, majd dumálunk vele onnan! - hadarta el Niall. - Harry mozogj már! - sürgette az ajtónál álló fiút. Nagy lendülettel nyitotta ki azt, de nem mozdult.
-Cara? - nyögte döbbenten.
-BOLDOG SZÜLINAPOT! - ugrott a nyakába egy szőkés lobonc, de a göndör nem mozdult. - Ne haragudj, úgy volt, hogy már tegnap ide érek, de a gép nem indult és mindenképp meg akartalak lepni. - hadarta el gyorsan.
-Baszki. - morogta Louis is. - Figyelj Cara, nagyon örülünk neked, de most muszáj mennünk, mert lekéssük a gépet, de ha akarsz gyere te is, Harrynek úgy is mondandója van a számodra. - morogta, majd beszállt a liftbe utána mindenkivel.
-Mi történt? - aggodalmaskodott a Cara nevű lány.
  Hogy bűntudatom van-e?! Kibaszottul. Nem elég, hogy miattam lehet szarrá megy ez az egész, de még Harrynek is elcseszem az éppen kialakulóban lévő kapcsolatát.
  Inkább bedugtam a fülest a fülembe, hogy ne halljam Hazz beszámolóját, ami egészen a reptérig eltartott.

  A csarnokban álltunk várva, hogy engedjenek minket felszállni a gépre, mikor valaki megkocogtatta a vállam, mire kiszedtem a fülhallgatómat.
-B., veled akar beszélni. - intett Harry Cara felé, aki elgondolkozva maga elé meredt.
-Hogy fogadta? - kérdeztem csöndesen.
-Nem mondta, hogy nem jön Bradfordba, szóval annyira nem lehet rossz... Ugye? - teljesen kétségbeesett volt.
  Odasétáltam a lányhoz, de nem tudtam mit kéne tennem.
-Helo, Blair Danwer vagyok. - mutatkoztam be végül.
-Cara. - próbált meg mosolyogni - Szóval te vagy a híres neves Blair... - folytatta én meg csak álltam várva a folytatást. - Igazán nem tudom mit mondhatnék... Talán csak kíváncsi vagyok arra az emberre, akivel lefeküdt az a fiú akibe szerelmes vagyok... Hogy mivel lehetsz jobb nálam azon kívül, hogy sokkal szebb vagy...
-Romlott vagyok. - vágtam közben - Ne Harryt hibáztasd, sokat ivott, ahogy én is, de...  - halvány képek ugrottak be - Én másztam rá, mert felejteni akartam. - nyeltem nagyot.
-Zayn miatt. - bólintott. - De Harrynek mi a ki fogása? - újabb képek villantak be, s egyik felem akarta őket, hogy megoldjam a bajt a másik viszont egyre rosszabbul érezte magát a képeket látva.
-Azt hitte nem hívod... Hogy te is elfeledkeztél róla...
-Ha azt hiszi ezt megtenném elég nagy problémák vannak....
-Cara... Végig ezt a nevet suttogta a fülembe. - magamon is ledöbbentem. Igaz volt, amit mondtam, s még soha nem fordult elő olyan, hogy mást képzeltek a helyemre miközben.... - Szeret téged, csak fél! Saját magamtól is undorodom, amiatt amit tettem... Ne szakíts vele emiatt. - kezdtek potyogni könnyeim... Jézusom mintha terhes lennék, mennyit bőgök már?! Nem, nem vagyok az nyugalom...
-Úgy hallottam, hogy nem vagy nagyon érzelgős... Ha ez igaz és te most amiatt sírsz, mert lefeküdtetek...- hagyta félbe.
-Én amiatt sírok, mert szánalmasnak érzem magam. És hogy képes legyél neki megbocsájtani. - nyögtem ki, s nagy nehezen sikerült összeszednem magam.
-Blair, mi nem jártunk. - mondta halkan, mire nagy szemekkel néztem rá - Azt beszéltük meg, hogy ha vége a turnénak eldöntjük mi legyen, hogy akarjuk e ezt az egészet. És most azt hiszem, megkönnyítetted a dolgomat, de még sem tudom pontosan hogyan... - magyarázta nyugodtan. Gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy ebből egy szót sem értettem...
-Bocs nem akarlak titeket megszakítani, de beszállás. - intett Dan a fejével, mire bólintottunk.
-Van egy egyes hely, majd ülök é... - kezdte Liam, Louis-nak, de kivettem a kezéből a jegyet és közbevágtam.
-Nekem tökéletes lesz. - hátra se nézve mentem tovább.
  Mivel nem a magán géppel mentünk, mondanom sem kell mekkora port kavart a tény, hogy az one direction a repülőn van, bár a srácok próbáltak úgy tenni, mintha semmi sem lenne.
  Beraktam a fülesemet, lehunytam a szemem, s próbáltam nem rástresszelni a következő egy vagy inkább pár nap történéseire.

-Hölgyem ébresztő! Megérkeztünk! - bökdösött meg a kedves stewardess. Nem mintha aludtam volna, de ezek után már nem is tehetek úgy... 
  Ideje vissza térni a valóságba B.!
  Körbenéztem, s valamilyen szinten melegséggel töltött el, hogy Cara és Harry kézen fogva közeledtek. Összeszedtük a többieket is és együtt szálltunk le  a gépről.
  Aztán... Basszus, erre nem számítottunk, bár logikus volt. 
  A reptér ugyan is tele volt paparazzikkal.
-A kurva életbe! - káromkodta el magát halkan Louis s lassan megindultak a tömeg felé.
  Én teljesen lefagytam, s nem a paparazzik miatt. Mikor utoljára itt jártam, menekültem....  Az az ember elől, akiért most vissza kellett ide jönnöm. 
  Csak én tartom ironikusnak?
  Felszedtük a cuccainkat, majd belevetettük magunkat a hatalmas tömegbe. Egyre rosszabbul éreztem magam, ahogy kezdett kirajzolódni az épületen kívüli 'élet'.
  Aztán, mintha lassított felvételben látnám az egészet: a fiúk furakodni kezdtek, miközben pár autogrammot kiosztottak, de testőrök nélkül eléggé nehéz volt ez nekik. 
  Ekkor láttam meg az apró menekülő utat s mivel sereghajtó voltam, könnyű szerrel kislisszolhattam, hogy aztán kint bepattanjak egy taxiba és egy kisebb hotelig vitessem magam. Ott aztán, magam elé meredve ültem az ágyon, míg nem a telefonom csipogni kezdett.
  Harry írt: Hol vagy?!
  Én: Nem bírtam.... Sajnálom. - kellett egy kis idő mire elküldtem, de a válasz kapásból érkezett.
  Harry: Mond, hogy nem mentél el a városból!
  Én: Nem mentem el a városból...
  Ezek után kikapcsoltam a telefonom, s nem kívántam többet beszélni velük.
  Elrángattak ide... Ide ahol szinte minden utcáról van valami emlékem vele. Lehet nem egy kis város de... Mi szerettünk sétálni... Jó mi?

  Észre sem vettem, ahogy rám sötétedett. Olyan... Zavarodott voltam. Itt voltam. És most hogyan tovább? Mit kéne tennem?
  Ez volt az otthonom, most még is elhagyatottnak éreztem magam. Normális ez?
  Na jó Danwer szedd össze magad, irány... Irány az éjszakába!

  Így is lett. Fél óra alatt elkészültem, bár igazán nem vittem túlzásba, s hagytam, had vigyenek a lábaim amerre akarnak.
  Már azon sem tudtam meglepődni, hogy az előtt a club előtt bukkantam fel, amitől mindig is óvva intettek minket és soha sem jutott volna eszembe magamtól bemenni. Eddig. Hiszen már én is ide tartozom! Itt megtalálhatom a társaságom legalább...  Vagy is azokat, akik most a társaságom lennének.
  Belépve rögtön megcsapott a fülledt levegő, de már rég nem foglalkoztam ezzel. Hozzászoktam az évek során. A pulthoz furakodtam, majd kikértem magamnak egy pinakoladat, s próbáltam valahogy élvezni a bulit. Na jó ez erős túlzás, csak ültem a széken s a koktélomat forgattam...
  Zayn... Valahogy mindig hozzá terelődtek vissza gondolataim s a ma reggelhez. Vajon...Mi járhatott a fejében? Igazán tudni akarom? És... Fordított esetben én, hogy reagálnék?
-Csiripelték a madarak, hogy a buzi banda visszatért, de nem gondoltam volna, hogy te is jössz velük! - hallottam meg a vállam felől egy hangot, majd valaki levetette magát a mellettem lévő székre.
  Meggyújtottam a cigit és csak utána néztem arra.  Nem akartam hinni a szememnek. Ő még mindig itt van?!
-Blair Danwer. - fürkészte mosolyogva az arcom - Csodálatosabb vagy, mint valaha. Nem hittem volna, hogy valaha is itt találkozunk... - nevetett fel és én már is undorodtam tőle.
-Jason Graham. - bólintottam. - Az iskola dílere. - tettem hozzá unottan.
  Valami soha sem változik... De nem hiszem el, hogy pont vele kellett össze futnom a sok fasz közül!
-Na és, hogy vagy? - kérdezte, mire vállat vontam.
  Innentől kezdve kikapcsoltam, egyszerűen nem tudtam rá figyelni és nem is akartam. Utáltam ezt az embert mindig is.
  Mikor a keze a combomra került úgy éreztem ideje lenne mennem. Semmi kedvem nem volt a tegnapinál nagyobb hibát elkövetni...
-Bocs én megyek... - próbáltam kifurakodni, de utánam kapott.
-Egy kis mókában sem vagy benne? - suttogta fülembe, miután magához rántott. - Azok után sem, hogy a nagy szerelmed mit tett veled anno? Ejnye B., olyan embert szeretni, aki kezet emel egy nőre... - rázta meg a fejét, bár nekem úgy tűnt inkább élvezi a helyzetet döbbent arcom látván. - Mindig is hülyeségnek tartottam a szerelem melletti hűhót...
  Honnan tudja?! Ezt... A fiúkon és a csapaton kívül még senkinek sem mondtuk el...
  Na most szedd össze magad Blair!
  Lassan visszaültem a helyemre, s felvarázsoltam egy mosolyt.
-Tudod mit? Igazad van! Egy kis móka sosem árt. - kacsintottam, s imádtam magam a csodás alakításomért. - Nem rendelsz nekem? - rebegtettem pilláimat, mire egy hatalmas mollyal az arcán intett a pincérnek.
  Ha eddig undorítónak tartottam ezt az embert most már szavakat sem találok az érzéseimre. Csak beszélt és beszélt és ivott és ivott, miközben én úgy tettem, mintha innék. Józannak kell maradnom.
-És komolyan nem buktál még le? - tettettem a meglepettet, bár ez a rész komolyan érdekelt.
-Nem. Mindig sikerült eltüntetnem, a házba meg még nem próbáltak meg házkutatási parancsot szerezni. - vont vállat - Ott van a szőnyeg alatti meglazult deszkák alá betéve. - eredt meg a nyelve s itt úgy éreztem rátérhetünk a lényegre.
-Hozzád, vagy hozzám? - suttogtam közelebb hajolva a fülébe. Látszott, hogy az elején fel sem fogja a pia mennyiség miatt, bár kétlem, hogy alapjáraton gyorsan kapcsolt volna. - Bár szerintem te közelebb laksz. - ingereltem tovább, s több sem kellett neki.
  Felpattant s maga után kezdett rángatni a tömegben. Kiérve gyorsan rágyújtottam, s próbáltam minél kevesebbet gondolni arra, hogy mi fog most következni ha elveszítem az irányítást.
-Erre. - húzott maga után az utcán, mire gyorsítottam lépteimen.

  5 perc gyaloglás után meg is érkeztünk a lepukkant kis lakásba, s miután becsukódott mögöttünk az ajtó, kapásból a falnak nyomott, s vadul csókolni kezdett. Össze kellett szednem magam rendesen, hogy ne kezdjek el öklendezni.
-Nem is tudod mióta várok erre. - tért át a nyakamra kezei pedig  össze vissza taperoltak. Te jó ég ezzel valaki élvezi a szexet?! Ez még tapizni se tud normálisan!
-Hát... Akkor adjuk meg a módját! - suttogtam, majd az ágy felé kezdtem tolni.
  Nem nagyon tudtam előre, hogyan fogom kivitelezni a tervemet, de mikor megláttam az idióta kendőket a szekrényén lógni minden kirajzolódott és meg is könnyebbültem.
  Lefejtettem pólóját, majd a kendőkért mentem.
-Mit csinálsz?-  kérdezte hülye vigyorral.
-Izgalmassá teszem. - adtam egy gyors csókot mellkasára, majd egyik kezéért nyúltam, hogy aztán az ágy támlájához kössem, majd ugyan ezt megismételtem a másikkal is. - Van még piád? - kérdeztem.
-Jobb felső polc. - intett. Gyorsan kivettem, visszasiettem vele az ágyhoz, és a szájához emeltem. Ivott egy kortyot, utána én is úgy tettem mintha ittam volna.
-Kezd meleg lenni, nem? - húztam az agyát, miközben lekaptam felsőmet, s elkezdtem övét kicsatolni. Gyerünk B., megtudod csinálni!
  Megemelte csípőjét ezzel segítve munkámat, s mikor a nadrág is lekerült róla, lábaid is lekötöttem.
-És most jön a legjobb! - itattam őt újra, de most kicsit tovább ott tartva az üveget. - Dalolni fogsz. - kacsintottam, s ráültem. Alsónadrágján keresztül is éreztem, hogy mennyire ki van, amit megint csak gyomorforgatónak találtam - akkor csinálom, amit csinálok, ha beszélsz. - simogattam érzékien mellkasát, s apró puszikat hagytam utána, végig tartva a szemkontaktust.
-Mi... Miről? - nyöszörögte.
-Arra lennék kíváncsi, hogy honnan tudod, hogy mit tett velem Zayn... -nem hagytam abba egy pillanatra sem cselekedeteimet, rajta pedig apró izzadság cseppek gyöngyöződtek.
-Onnan... Onnan, hogy tőlem me.. ment hozzád. - fújta ki a levegőt. - Meddig akarod még ezt csinálni? - célzott finom kínzásomra.
-Ééédes... Ha azt akarod, hogy mindkettőnknek eszméletlen legyen, ne türelmetlenkedj. - aztán megnyaltam.
  Normális esetben, nem is venném fel ezt, de... Oh istenem ez undorító!
-Miért volt nálad? Nem is tudtam, hogy jóban vagytok! - úgy beszéltem, hogy neki fel sem tűnt az a tény, miszerint jobb lenne ha erről hallgatna. Mintha nem is rólam lenne szó.
-Jóban lettünk... Vagy is... Nagy nehezen sikerült rávennem... Pá.. Párszor, hogy bulizzon velünk, mert... Mert már akkor is... Mindennél jobban akartalak... - nyögte. Nagyon kellet figyelnem, hogy továbbra is tudjam játszani, ezt a játékot, s mivel kicsit meg is álltam, mocorogni kezdtem rajta, hogy ne tűnjön fel neki.
  Vagy én vagyok iszonyú jó, vagy ő nagyon béna, mert eddig minden bevált.
-Szóval már akkor is szívesen lettél volna olyan pózban, mint most? - direkt kérdezgettem így, bár szerintem neki, a konkrétabb sem tűnt volna fel, ám nem kockáztathatok.
  Újra és újra jártam mellkasán fel és le.
-I... Igen... - nyögte, s lefojt az első izzadság csík arcán.
-Bármit megtettél volna értem? - folytattam a vallatást.
-I.. Igen.. - ismételte.
-És meg is tettél? - hangom élesebben hatott, mint szerettem volna, így gyorsan nyakán folytattam.
-A.. Azt hi.. hiszem... - szemeit lehunyva sóhajtozott.
-Meséld el! - kértem.
-Mit? - nézett rám kábán.
-Hogy mire vetted rá! - noszogattam.
-Blair...
-Kérlek! - másztam le róla lassan, s egy ujjal kezdem el finoman cirógatni boxeren keresztül, ezzel elfeledtetve vele ellenvetését.
-Sokszor... Sokszor beszéltem neki körülötted lévő fiúkról, hogy ez így bámul meg... Az amúgy... és ho...hogy te néha néha flörtölsz velük... - itt nyögött egy hangosabbat.
-Folytasd csak. - pusziltam közben mellkasára.
-Aztán... Aztán az utolsó estén... Beadtam neki pár LSD-t... és... Azt mondtam most is épp valami másik fiúval vagy... Ez nagyon jó! - morogta közben, finom simogatásomra célozva, de leálltam.
-Csak ha folytatod. - adtam újabb puszit neki.
-Így, amikor elment hozzád... Teljesen kész volt... És.. És mikor vert... Nem is téged látott... Hanem egy másik fiút... Ne hagyd abba! - motyogta, de nem bírtam tovább. A lényeget megtudtam.
-És, hogy hogy nem jelentett fel? - kérdeztem sokkosan.
-Akkor.. Akkor kiderült volna ez az egész és... Úgy érezte az semmin nem változtatna... Megtette és... Nincs mentség... Mérges volt a tabletták miatt, nem is beszélt utána velem egy alkalmon kívül, de addigra lényegtelen volt. Téged elvesztett... Nem folytatod? - kérdezte.
-Már éppen eleget hallottam. - vetettem oda fagyosan. Szívem szerint megkérdeztem volna, hogy hogy lehetett ilyen gerinctelen, de... Neki aztán beszélhetek..
  felkaptam a felsőmet, cipőmet táskámat, kabátomat, majd kifelé indultam.
-Hé! Most hova mész?! - kérdezte hitetlenkedve.
-Csak nem gondoltad, hogy komolyan lefekszem veled ezek után? Soha a büdös életbe nem tettem volna meg. Szerettem Zaynt, sőt a mai napig szeretem. - mondtam ki, majd kiléptem. Vicces, hogy pont egy ilyen embernek mondtam ki ilyen határozottan először.
  Lementem, s beslisszoltam az utca túloldalán lévő telefon fülkébe, majd tárcsáztam a rendőrség számát.
  Meghallgattam az elő szöveget, hogy nyugodjak meg mi történt bla bla bla, végül belekezdtem.
-Bejelentést akarok tenni drogtermesztés és droghasználatért Jason Graham ellen. - mondtam lassan tagoltan. A válaszból ítélve ez kellett csak a rendőrségnek. Tovább kapcsoltak egy nyomozónak.
-Vannak tippei, hogy merre tartja? - kérdezte egy férfihang.
-A pakkok a lakása közepén lévő szőnyeg alatti meglazult deszkák alatt vannak. A növényeket a padláson lenne érdemes megnézni. Lehet egész labort is talál ott. - tettem hozzá kicsit gúnyosan.
-Egy címet kaphatok? - bediktáltam neki. -Köszönöm. Rég óta próbáljuk elkapni, de ezzel már kaphatok házkutatási parancsot.
-Mikorra érnek oda? - kérdeztem halkan.
-Egy órán belül. Kinek köszönhetem az információt? - puhatolózott, de én csak lecsaptam a kagylót.
  Meg akarom várni. Meg KELL várnom míg ide érnek. Látnom kell ahogy lekapcsolják a nyomorultat.
  Tönkre tett.
  Talán valaki még ezek után sem lenne képes megbocsájtani barátjának egy ilyen tettért, és akkoriban én sem biztos, de mostanra elég jól ismerem ezeket a szereket ahhoz, hogy tudjam milyen hatást gyakorolnak az emberre.
  Leroskadtam a sötét fülkében s csak vártam, vártam, vártam és vártam teljes egy órán keresztül míg nem hallani véltem a szirénákat, s egy perc múlva már jármű is párosult hozzájuk.
  Kipattantak a kocsiból, majd berontottak a társas házba. Vagy öt hat kocsival jöttek, s ezeknek a fele felrohant. Lámpa kapcsolódott Jason lakásában, jó pár árnyék vetődött a falra így látszott kb az események körvonala, aztán 5 perc elteltével megjelentek az alsónadrágos fiúval, akin bilincs volt.
-Ez nem az én házam! Átbasztak ezek nem is az enyémek! - üvöltözött, miközben két ember berakta a kocsiba.
  Ennyire voltam kíváncsi, több nem is kellett. Kislisszoltam a bámészkodók között, s leintettem egy taxit.
  Bediktáltam egy címet, amit soha az életben nem tudnék elfelejteni, s utazás közben a telefonomat néztem.
Nem egy sms-em érkezett.
 Harry: Ha még is csak úgy döntenél, hogy meglátogatod és beszélsz vele, a házukban van egyedül, ugyanis síelni mentek a többiek. Én már voltam nála. Nagyon ki van, de... Azt hiszem képes lesz nekem megbocsájtani...
  Ijj... Ez az utolsó rész, nagyon úgy hatott, mintha nekem... mintha nekem...
  Oké Danwer erre ne gondolj. Most már ne játsszátok ezt.
  Nagyon remélem, hogy nem késtem el ezzel...
-Kisasszony, megérkeztünk. - nézett hátra a taxis, mire hirtelen görcsbe állt a gyomrom. Na ne... Én komolyan izgulok?!
  Gyorsan fizettem, majd kipattantam.  Fura volt nekem ez az egész... Nyelni alig bírtam és...
  Egyáltalán, hogyan tovább innen?
  Lassan sétáltam a ház felé, minden egyes lépésnél vagy hatszor meggondolva, hogy vissza forduljak-e.
  Aztán oda értem  az ajtó elé, s kiszedtem a cserepes virág alól a pótkulcsot, hogy be tudjak menni. Kezeim maguktól cselekedtek, s azon kaptam magam, hogy a nyitott bejárati ajtó előtt állok. Visszaraktam a kulcsot, bementem, majd halkan becsuktam magam mögött az ajtót.
  Az ájulás szélén álltam, azt sem tudtam, mi történik. Szinte lihegtem az idegtől.
 Na most hogyan tovább?! Beljebb sétáltam, majd vissza.
  Fel alá járkáltam a hosszú előszobában, míg nem úgy döntöttem inkább elmegyek. Lehet nincs is itthon! Eleve... Tiszta gáz, mint egy betörő úgy járkálok itt! De hisz az is vagyok!
  Elvettem a pótkulcsot és... ÁÁ faszom Blair...
   Inkább elmegyek...
   El is mentem volna, ha - igen az a bizonyos ha -, Ha nem látom meg a csodás zongorát a nappali közepén. Tudhattam volna, hogy vett egyet, hiszen kicseszett gazdag lett!
  Na jó, most vagy soha....
  Lassan oda sétáltam, leültem elé. Nem volt lehajtva a billentyűkre az a valami,(aminek persze soha sem tudtam megtanulni a nevét) így könnyedén simíthattam végig rajtuk. Gyönyörű hangszer volt, bár nem is tudom mi mást vártam tőle.
  Összeszedtem magam, majd elkezdtem volna a dalt, de... Nem mertem.
   Megráztam a fejem, majd újra megpróbáltam, de képtelen voltam. Na jó ez kezd szánalmas lenni...
  Lehunytam a szemeim, vettem egy mély levegőt, aztán határozottan lenyomtam az első billentyűt, s innentől kezdve, már nem tudtam megálljt parancsolni se ujjaimnak, se hangomnak.
  A nekem írt számát énekeltem, mi mást?
 Csak énekeltem és énekeltem és énekeltem és... Mindent beleadtam, az összes eddig elfojtott érzelmemet. Ha... Ha nincs is itthon, ha nem is hallja ezt... Nekem szükségem volt arra, hogy ezt kiénekeljem magamból.
  Már az utolsó hangok is lecsengtek, de én még mindig becsukott szemmel ültem végiggondolva az érzéseket, amiket ezzel közölni akartam.
-Mit keresel itt? - ébresztett fel egy halk hang álmodozásomból, amitől rögtön felpattantam a zongora elől.
-Én csak.. Én csak... - motyogtam.
-Te csak mi? - lökte el magát a faltól és közelebb sétált. Még így is jó nagy távolság volt közöttünk, de zavarba jöttem. Na jó mély levegő, kifúj...
-Beszélni akartam veled. - mondtam, s egyenesen a szemébe néztem.
-Miről? Hogy elmond milyen jót keféltél a haverommal? Köszönöm, de láttam... - fintorodott el, s arca egy pillanatra eltorzult az emlékektől.
-Zayn.. - sóhajtottam nagyot, s léptem felé egyet bátortalanul.
-Ne, ne kezd, hogy sajnálod nem így akartad, nem akartál belé szeretni... Csak.. Legyetek boldogok, de én nem tudom végig nézni! - fakadt ki.
  Szólni sem tudtam a döbbenettől, majd úgy gondoltam máshonnan közelítem meg.
-Miért nem mondtad el? - továbbra is őt néztem, de éreztem, hogy egyre közelebb állok a síráshoz.
-Még is mit? - dühös volt és kétségbeesett. Majdnem úgy, mint én.
-Azt, hogy akkor este... Akkor este miért tetted. - nyögtem ki nehezen. Épp fordult volna el, ám mondandóm hallatán döbbenten nézett rám.
-Tessék?
-Jól hallottad.
-Ki mondta el? Harry? Én esküszöm kinyí...
-Jason. Jason volt. - mondtam hangosabban, hogy túl harsogjam dühkitörését.
-Jason? - már megint az a döbbent arc. - De... Miért? - célzott a Grahammel folytatott beszélgetésemre, de én nem ezt  a részét akartam megtárgyalni vele.
-Mai napig nem tudod miért, igaz? Azt hiszed, hogy egy egyszerű kis buli volt... - láttam rajta az értetlenséget, így folytattam - Jason meg akart engem dugni. Igen, jól hallottad. De mivel veled voltam és látta, hogy esélytelen, hogy csak úgy megcsaljalak, azt a fantasztikus ötletet eszelte ki, miszerint beadja neked, hogy megcsallak. - fejeztem be szárazon, s letöröltem pár könnycseppet.
-Azért volt akkor az egész szarság, mert meg akart dugni?! Oké, hogy ő adta a szereket, de... Én még nem akartam bemártani, mint barátot! Hogy lehet valaki ekkora... - Elindult nagy lendülettel kifelé, de elé ugrottam, hogy megállítsam.
-Zayn. - tettem vállára a kezem, mire enyhén megremegett - Nyugalom én már... Én már elintéztem. - muszáj volt elnéznem, az emlékektől.
-Mit csináltál Blair? - kérdezte halkan.
-Feljelentettem.
-Honnan  tudtad, hogy merre van?
-Elmentem... elmentem bulizni és rám hajtott... Aztán, mikor menni akartam elszólta magát és én úgy éreztem muszáj kiszednem belőle az igaza...
-Lefeküdtél vele? - szűrte fogai között.
-Nem, ekkora ribanc azért nem vagyok...
-Akkor mivel vetted rá?
-Elhitettem vele, hogy lefekszem vele... És persze előtte leitattam. Aztán.. Ott hagytam az ágyán egy szál alsóban kikötözve. - és a végére kicsit elpirultam.
  Csend következett, nem mertem ránézni sem, féltem a  reakciójától.
  Aztán elnevette magát.
-Tessék? - nevetett - Ott hagytad kikötözve az ágyán? A rendőrök is így találtak rá? - bólintottam. Oké, vicces, de egyenlőre valahogy nem bírok nevetni a dolgon. - Hogy jött ez az ötlet?
-Csak... Csak spontán. - vontam vállat, mire elkomorodott.
-És mi lett volna, ha nem kötözöd ki és el akarsz menni? - szegezte nekem a bennem is sokszor felmerülő kérdést.
-De lekötöztem. - próbáltam kitérni a válasz alól.
-És ha még sem?! - húzta fel magát.
-Akkor megerőszakolt volna, mert magamtól biztos nem feküdtem volna le vele! - léptem el tőle. - Tessék ezt akartad hallani?! Mintha te nem ugyan ezt tetted volna az én helyemben... - horkantam fel.
-Az más... - legyintett.
-Miért lenne más? - tettem fel a kérdést.
-Mert tudod, hogy én téged... Na szóval érted. Te viszont  Harryt sze... szereted. Aztán most neki ott van Cara és...
-Zayn ezt te sem gondolhatod komolyan?! - döbbentem le. - Szerinted végig csináltam volna ezt az egészet Jasonnal, ha...
-Miből gondolod, hogy nem fordulna elő újra, B.?! - fakadt ki a négy évvel ezelőtti történtekre célozva. Harry és Cara persze csak a kifogás volt.
-De nem fog. - valahogy megkönnyebbültem, mikor kiderült az igazi ok.
-Hogy lehetsz ebben olyan biztos?! - szemei könnyesek voltak.
-Azért mert már nem lövöd magad. - léptem eggyel közelebb - És nincsenek ilyen Jasonféle barátaid - még egy lépéssel közelebb mentem - És  tudod mi a fő ok? - megfogtam fejét, mire hajlandó volt rám nézni. Az, hogy szeretsz. És én is szeretlek, csak kellett egy idő, hogy be merjem vallani magamnak. - mosolyodtam el halványan, és vártam.
  A következő lépést, neki kell eldöntenie, itt én nem léphetek.
  Aztán csak annyit érzékeltem, hogy a falnak szorítanak, s keményen megcsókol. Úgy mint az elkeseredett szerető, aki végre visszakapta a kedvesét. Így is volt. A csókra nem különösebben emlékszem, csak arra az érzéskavalkádra, ami szétáradt miatta a testemben. Felkapott, felcipelt szobájába, s szinte letéptük a ruhát a másikról.
-Ha nagyon nyálas lennék, most legszívesebben megkérném a kezed, vagy olyanokat mondanék, hogy a világ mindenségéig szeretni foglak, de.. - húzta le nadrágomat - Inkább bepótolom veled az elmaradt négy évnyi szexet - kacsintott, mire felnevettem.
-Na látod, ezért szerettem beléd. - terült el arcomon egy boldog mosoly mikor fölém mászott, s hajába simítottam.
-El sem tudod képzelni, hogy milyen ezt hallanom... - nézett rám ő is ugyan azzal a mosollyal.
-Attól még, hogy nem mutattam, hidd el, hogy nem voltam fadarab. - nevettem.
-Mindig is jó színész voltál... - morogta a nyakamba, én meg felsikítottam a nevetéstől.
-Zayn, Zayn, Zayn! Csikiz és szúr a borostád! - nevettem még mindig.
-Borotválkozzam? - ráncolta össze a szemöldökét.
-Nehogy... Imádom a borostát... - lehúztam magamhoz egy csókra, s innentől kezdve...
  Innentől kezdve mindenki képzelje el legszebb szeretkezését, amit tényleg az igazival folytat le.
  Lehet voltam már izmosabb sráccal, vagy olyannal, aki jobban érti a dolgát, de az, ha a szerelmeddel vagy megfizethetetlen. Onnantól kezdve rájössz, hogy a külső csak nagyon kevés százaléka ezeknek a dolgoknak, s ha tényleg teljes odaadással szereted, elfogadod olyannak amilyen. Tudsz felejteni, megbocsájtani és nem az egyszeri hibákat nézed, hanem az összképet.
  Azt hiszem, én mostanra lettem elég érett ahhoz, hogy ezt megtegyem.
  És egy percet sem bánok azokból, amiket tettem, mert most mát teljesen biztosan tudom, hogy mi, vagy is ki kell nekem. Mindkettőnknek kellettek a tanulságok, a külön lét, az hogy picit éljünk mielőtt egy életre terveznénk, hiszen elég korán jöttünk össze és még most sem mondhatom, hogy hű de idősek vagyunk, ám úgy érzem, jobban tudjuk értékelni a pillanatot.
  És csak ez számít...


10 megjegyzés:

  1. Gyönyörű befejezés! Ennel szebben, nem is lehetett volna (es amit mostansag sokat hasznalok a blogjaidon) hiteles! En neked csak gratulalni tudok<3 csodalatos vagy! Csak igy tovabb csajszi! Imadom ahogy irsz!;)*-* (Bar most jo esetben haragudnek rad, hogy maris vege a tortenetnek, de ez tenyleg Tokeletes befejezes, ugyhogy keptelen vagyok mergesnek lenni :D)

    xoxoLili

    U.i.:nem talaltalak facen.:| :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haliii!!!! Nagyon nagyon hálás vagyok neked, annyira imádtam, hogy mindig írtál valami kedveset nagyon köszönöm!!! Én nagyon furán érzem magam azzal kapcsolatban, hogy vége, de... Remélem azért a többi blogomnál is velem tartasz majd ha bele kezdek végre :))
      https://www.facebook.com/blair.price.79 Itt megtalálsz facen :))))
      Még egyszer köszönöm!! :P

      Törlés
  2. OMG. Azt hiszem kell pár perc amíg észhez térek. Ez aztán a csattanó! Nem bírom felfogni, hogy vége.. Az egyik kedvenc blogom, és az is marad <3 Egyszerűen fantasztikus rész lett. És a jrgnrgdfgdfkg nem találom a szavakat! Várom a következő blogodat! Csak így tovább:)) xx

    uhm, most elolvasom mégegyszer:$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj istenem nagyon köszönöm, egyszerűen nem is gondoltam volna, hogy az ilyen kommentek ennyire jól tudnak majd esni!! Annyira jó, hogy velem voltatok, köszönöm!
      Ezek szerint valamennyire sikerült meglepnem, aminek örülök !! :DDD

      Törlés
  3. Úristen, Blair!! Ez..ez nagyon jó <3 Nem hiszem el, hogy vége. Emlékszem 32.fejezetnél tartottál amikor olvasni kezdtem. Délután 2-től éjfélig olvastam. Ez a blog az én drogom. De most ez komoly. Nagyon fog hiányozni. <33

    Puszi:

    Adél alias #Blairnator <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy!! :))) Nagyon köszönöm! Komolyan ilyen sokáig olvastad?! Ez hihetetlen jó! Most... Most ettől nagyon jól érzem magam, hogy ennyire sikerült lekötnöm!!
      Remélem, te is velem maradsz a többi blogomnál! :DD
      Köszönöm!!
      ui: Ezzel a névvel nem tudok betelni!!! IMÁDOM!!

      Törlés
  4. Féltem, amikor megláttam, hogy utolsó....féltem, hogy kapok egy 360'os fordulatot, és vmi százszor ismételt befejezést. És annyiiiira örülök, hogy nem ez történt, hatalmas LIKE érte!! ;) Még mindig imádom, ahogy leírod az érzéseket, egyszerűen profi(remélem, nem tapasztalat :/ ) , ez igen kevés embernek megy, szerintem az egyik legnehezebb része az írásnak, de remekül megoldottad :)
    Esetleg vmilyen más témájú történeten is dolgozol, vagy One direction mindenek előtt? Szívesen olvasnám az írásaidat :)
    Puszi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. JAJJ ISTENEM DE ÖRÜLÖK, EZ ANNYIRA JÓL ESIK, KÖSZÖNÖM!!!! Nem, nem tapasztalat, hál' Istennek, akkor lehet nem is írnám mert nem bírnám... :// Elképzelni sem tudom milyen lehet az...
      Van más témájú blogom, pont most nyitottam nem rég, de közben indítok egy másik fanficet is, mert a Dark Paradise, vagy is ez ( http://darkparadisejennasmith.blogspot.hu/ ) az első novellám, amit írtam, így készen van, az apróbb igazításokat leszámítva és úgy rakom fel a részeket pár naponta :)) Remélem tetszeni fog, ha benézel :))))
      Xx Blair

      Törlés
  5. Gratulálok!!<3 IMÁDOM!<3 pár napja találtam rá a blogodra és, hopp már itt tartok. Csak úgy faltam a fejezeteket<3 annyira hihetetlenül s fantasztikusan írsz hogy az hihetetlen<3 gratulálok gyönyörű blogot vittel véghez <3
    Üdv: Nazo
    U.i.: Nagyon nagyon sok sikert kívánok az utóbbiakhoz<3

    VálaszTörlés